Egyszerűen nem tudom megállni szó nélkül a fent említett csatorna „arcainak” ámokfutását, amit főzés gyanánt adnak elő néha, még egy párat belerúgva az amúgy is padlón lévő magyar gasztrokultúrába. Előrebocsátom, hogy szeretem a csatornát és gyakran nézem a műsorait, igaz, többnyire a külföldi produkciókat. De amit néha Bede Róbert és legfőképpen Serényi Zsolt művel a magyar, illetve a nemzetközi konyhával és ételeivel, az már-már bűncselekmény.

A biztosítékot a tegnapi nap verte ki nálam, amikor is azt látom, hogy Serényi „Idiótán vigyorgok és bénázok nagyokat” Zsolt salátát készít. Egy tálba hagymát vág, ecetet önt rá, megcukrozza, majd a csap alá tartva a tálat, vizet enged rá, és mosolyogva mondja, hogy egy kicsit félreteszi, hogy összeérjenek az ízek. Később különböző salátaleveleket tépked rá, összekeveri, belemarkolva kitesz egy adagot a tányérra, és körberakja egy szerinte angolosra sütött (mert ő így szereti), szerintem pedig totál nyers kacsamell szeleteivel, és jó étvágyat kíván.

Na már most. Én nem vagyok szakács, de több mint tizenöt éve foglalkozom hobbiszinten a gasztronómiával. Szenvedélyem a főzés, és talán értek is hozzá valamicskét. Erről az „ételről” a tévén keresztül is lerítt, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, nem más, mint az alapanyagok elpocsékolása. Nem beszélve a szerencsétlen kacsáról, akinek a halála így teljesen értelmetlen volt.

De hősünk még nem fejezte be konyhai garázdálkodását, úgy gondolta, megosztja velünk a tíz legjobb halétel egyikét. Úgymint, „süllő mandulás bundában, spenótos rizottóval”, vagy valami ilyesmi. Azon már ki sem akadtam, hogy láthatóan egy szottyadt, éppen felengedett, fagyasztott halfilével birkózik, és nem tudja normálisan leszedni a bőrét, ezért elkezdi levagdosni a húsával együtt. Bebundázza, majd beleteszi a serpenyőbe, a hideg olajba! Egy pillanatra ő is meglepődik, de aztán egy huncutul sármosnak szánt mosollyal nyugtázza, hogy „egy kicsit még melegedni kell az olajnak”. Ezután azt mondja: „Most nekiállok a rizottónak, amihez én már előre megfőztem a rizst.”

Azt hittem, rosszul hallok. De nem! Folytatja a „főzést” rendületlenül. A serpenyőben olajat melegít, fokhagymát dob rá, majd fél kiló parajlevelet. Meg sem várja, hogy a levelek összeessenek, hanem gyorsan ráönt egy pohár bort, amiből az alkoholnak nincs ideje elpárologni, mert a "Mester" rögtön egy adag tejszínnel is megfejeli, beleborítja a főtt rizst, az egész kulimászt összekeveri, egy tányérra rakja, és jó étvágyat kíván.

Én meg közben arra gondolok, hogy remélem, a rizottó hazájában, Itáliában nem látják ezt a műsort, különben a konyhájukra méltán büszke taljánok képesek és hadat üzennek hazánknak, de legalábbis egy éles hangú jegyzékben tiltakoznak a római magyar követségen a sértés miatt, és kérik Serényi Zsolt kiadatását az olasz hatóságoknak. 

Fogalmam sincs, milyen kritériumok alapján válogatták, „kásztingolták” a szakácsokat a csatornán, de sajnos valószínű, hogy a főzés szeretete, az igényesség, és szakmai büszkeség nem szerepelt köztük.

Ezek csak az utolsó cseppek voltak a pohárban, ez a fajta igénytelenség régóta jellemzi a „Mit eszünk ma” és a „Tíz legjobb…” típusú műsorokat. Ehetetlen, rosszul elkészített, az étel eredeti receptjére nyomokban sem emlékeztető, szar kajákat vágnak az arcunkba nap mint nap, elhitetik a nézőkkel, hogy a szakácsművészet csúcsait ostromolják, és mosolyogva ajánlgatják: „Próbálják ki Önök is otthon!”
 

Egy ilyen tematikus csatornától elvárna az ember némi elhivatottságot a magyar gasztronómiai kultúra előre mozdítására (mert ráférne!). Elismerem, a TV Paprikán sok jó műsor is látható, de sajnos, nyilvánvaló a tendencia: mindinkább a saját készítésű műsorokra, ezen belül is a fent említett szakácsokra (mint a csatorna „arcaira”) és áldásos tevékenységükre alapozzák a műsorszerkezetet.

De remélem, hogy csak rosszat álmodtam, mert megfeküdte a gyomromat a spenótos rizottó alla Serényi!