" -És milyen sört kér a fiatalember?
  -Schlitzet, ha nincs, akkor Blatzot, és így tovább...improvizáljon!"
(Al Pacino és a pincér: Egy asszony illata)

Ilyenkor, mikor az utcán az embert arconcsapja a forróság, majd egy légkondi nélküli épületbe térve is hűsnek érezzük a hőmöt, kábé még öt percig, aztán már ott is forró és ugye muszáj dolgoznunk és néha az utcán is közlekedni. Szóval ilyentájt megnő a folyadék igényünk, napközben sok vizet iszunk, estére megeszünk fél dinnyét tíz perc alatt, vagy elmegyünk egy jót sörözni.

A fenti kép egy ilyen munka utáni sörözést ábrázol. Megbeszéltük előre, hogy meló után megiszunk egy sört. Ugyebár minden sörözés úgy indul, hogy igyunk meg egy sört, ami a legritkábban egy és felsőhatár a csillagos ég.

Ilyenkor legjobbak a teraszok és kerthelyiségek. Ahogy megyünk bele az estébe, úgy enyhül a hőség és az evvel párhuzamosan elfogyasztott sörmennyiséggel együtt folyamatosan oldódik a légkör, beindul a csacsogás, ami néha odáig fajul, hogy mindenki a magáét mondja, egymás szavába vágva, jó hangosan. Az első kört muszáj gyorsan meginni, mert mikor kihozzuk, akkor ugyan még párás a pohár oldala, de húsz perc elteltével szépen fölmelegszik ihatatlanra.

Tizennyolc éves koromban kezdtem sörözni, előtte nem bírtam meginni egyedül egy üveggel, esetleg, ha valaki megfelezte velem. Ekkor nyílt velünk szemben egy söröző, házi főzésű sörökkel és díjnyertres tiszai halászlével (Orosházán). Előre asztalt kellet foglalni, amit mindig szombat este nyolcra a Knight Rider utánra időzítettünk (ha később ment a sorozat, az asztalfoglalás is csúszott, már akkor is poénból néztük Hoffot). Ebben az időszakban nekem még minden sör egyforma volt, később finomult ki az érzékem sörileg. Ebben a sörözőben 1992-ben háromféle házi csapolt volt: speciál szűretlen, világos és barna. Huszonnyolc és harminchárom Forint közt volt egy korsó ára, amikor ránk jött a hoppáré, volt, hogy 1,4 l-es pohárból, úgynevezett vázából ittuk a sört. Volt olyan ember is a társaságunkban, aki a vízálló kvarcóráját beledobta egy korsó sörbe, haverok előtti kivagyiságból. Aztán bevonultam katonának, azalatt az egy év alatt a sörük ihatatlan lett és nemsoká abbahagyták a sörfőzést és megszűnt a konyha is. A söröző ma is működik, de már csak régi önmaga árnyéka.

Azonban a sörözés, mint szokás, a mai napig megmaradt. Nagyon sok helyen, nagyon sokféle sört kóstoltam. A legtöbbször az olcsóbb magyar söröket iszom, ha a mennyiségre megyek, ha minőségre, akkor előtérbe kerülnek a cseh sörök, elsősorban a pilseni típusúak, nagyon szeretem a Pilsner Urquell-t. A csehekből még jöhet a Budweiser és a Staropramen is. Az itthon készülő Kozel nekem nem annyira jön be, a Pilsner import formában kapható és ez így jó. Mások a német söröket részesítik előnyben, megint mások a belgákat, vagy a dánokat. Jók, de én elfogult vagyok a csehekkel szemben és szerintem nagyon értik a dolgukat. Az osztrák sörök közül még a Kaiser érdemel említést, bár még nem ittam, de azt hallottam, hogy az ausztrál Fosters sem rossz. Ittam már búzasöröket, ír vörös sört és mexikói sört is. Egyedül az ír Guiness rendelkezik minőségi kódex-szel, ahol leírják hogyan kell csapolni és az oldalából kihajtható egy habmérő mérce.

 Dobozos formában szoktam néha haza is vásárolni. Ha olcsó sört akarunk venni, semmiképpen ne vásároljunk 4.5% V/V alattit. A Pluszban kapható 3%-osokat (Cheers és Schloss) messziről kerüljük. Csapoltból még a Kőbányai is jól tud esni, üvegesből már kevésbé.

A sör minőségének titka a vízminőség, a Budweiser például forrásvízből készül. Ilyenkor nyaranta, mikor megnövekszik a sörfogyasztás, romlik a minőség is, nagyobb mennyiségben , gyorsabb eljárással készül. Az itthon gyártott licenszsörök minősége csak megközelíti, az eredeti minőséget. Legelőször Kőbányán kezdtek licensz Tuborgot gyártani, akkor nagyon komolyan vették a munkájukat a dán minőségbiztosítók. Ha egy főzet nem felelt meg nekik, akkor azt nem engedték Tuborg név alatt forgalmazni. Ekkor dobták egy időre piacra a Mátyás sört, ami tulképp egy olcsó Tuborg volt, finom volt, szerettem, kár, hogy nincs már.

A jó sört onnan ismerjük fel, hogy szakaszosan csíkot hagy a hab a pohár oldalán. Nagyon ritka a teljesen tiszta pohár. Ha felszálló buborékcsíkokat látunk a pohárban, az por, vagy vízkő, minél intenzívebb a buborékfelszállás, a pohár annál szennyezettebb. A sörnek három nagy ellensége van: a fény, a rázkódás és a hőmérséklet változás. Régen, mikor még a kocsmák udvarán tárolták a söröket és felmelegedtek, utána már nem voltak jók. Sőt a régi zöldüveges sör máshogy reagált a fényre, mint a barna és rosszabb volt a zöldüveges sör. Az a sör, ami egyszer már megfagyott szintén ihatatlan.

A csapolt sört nem lehet vizezni, ezt technikailag nem lehet megoldani. A fesztiválokon kapható vízízű söröket gyárilag így készítik fesztiválsörnek. Olyan helyen, ahol sokáig nem ittak csapolt sört és nem hűtött a cső, ott gyakran megáll és nagyon rossz lesz.

Megemlíteném még a helyi sörgyártást, korábban működött városunkban egy, a Kőbányai Sörgyárhoz tartozó  palackozó üzem. Később megnyílt a Pressor Sörgyár, egyszer nyertünk tőlük a rádióban egy rekesz sört és alig vártuk, hogy elfogyjon. Kétféle sörük volt: Pressor és a "prémium" Pressberger. A sörgyár körül pedig nagyon büdös volt. Amikor Orosházán volt az erőemelő EB, akkor a Pressort Power néven árulták és közfelháborodás lett, mikor a Katlanban elfogyott a Kőbányai és rá kellett fanyalodni a maradék Powerre. Egy ismerősöm azt mondta rá, hogy olyan májkrém íze van, na ezzel fején találta a szöget.

Meg is szomjaztam, lehet el is megyek sörözni...