Magamfajta italomán embernek előbb-utóbb számtalan fel nem használt „maradék” gyűlik fel a hűtőjében, kamrájában. Főzés közben valahogy sohasem fogy el teljesen minden alapanyag, és mindig visszakerül a hűtőbe egy-egy szelet pármai vagy nostrano sonka, parmezánvég (amit már nem lehet reszelni, de zöldséghámozóval még egy-két forgácsot ki lehet csikarni belőle), egy negyed mozzarella, egy-két kanálnyi paradicsomszósz, amit nem volt szívem kidobni, vagy egy fél cukkini stb… Amikor már rakosgatom őket ide-oda egy ideje, olyankor jön a csodafegyver, a calzone.

Ebben a konkrét esetben ezeket sikerült összeszednem. Két szelet pármai sonka, egy marék koktélparadicsom, egy-egy parmezán- és peccorinovég, fél mozzarella (bufala), egy kevés mascarpone, pár szem olívabogyó.

És ami mindig van otthon: olívaolaj, szardella, bazsalikom, pfefferoni, fokhagyma.

Készítek egy adag pizzatésztát: három csésze lisztet, egy csésze langyos vizet, egy csipet sót, egy-egy teáskanál szárított élesztőt és cukrot, valamint három evőkanál olívaolajat összekeverek egy tálban, majd deszkán alaposan átgyúrom. Egy órára félreteszem, fóliával letakarva, hogy megkeljen a kétszeresére. (Akinek van kenyérsütőgépe, mindezt dobja bele, és dagasztó-fokozaton elkészítheti.) Ebből a mennyiségből két nagyobb, vagy négy kisebb calzone lesz.

A többi hozzávalót kettő vagy négy részre osztom, attól függően, mennyit szeretnék készíteni.

A megkelt tésztát újra átgyúrom, hogy az összes levegő kimenjen belőle. Kettévágom, és a darabokat kinyújtom olyan vékonyra, mintha pizzát készítenék, csak egy kicsit oválisabb formára.

A tésztát meglocsolom extraszűz olívaolajjal, durva tengeri sót és egy gerezd apróra vágott fokhagymát szórok rá. Ezután az egyik felére jön a töltelék, ami csak van otthon, rádobom a paradicsomot, egy kicsit szétnyomkodom. Azután a többit is ráhalmozom, a sajtokat, sonkát, olajbogyót, szardellát (csak keveset), bazsalikomleveleket stb.

Óvatosan ráhajtom a tészta másik felét, és a szélét felhajtva, összenyomkodom, hogy sehol ne tudjon kifolyni a töltelék. Megkenem a tetejét olajjal, és kicsit félreteszem pihenni. Addig a sütőt hőlégkeverésre és a maximum hőfokra állítom (250 fok), és előmelegítem. A sütési idő függ a tűzhelytől, ezt mindenkinek magának kell kikísérletezni, nekem 15 perc alatt megsült a nagyobb calzone, a kisebbeknek elég 12 perc.

 

Célszerű a tésztát nyújtás után egy sütőpapírra tenni, így könnyebb lesz a calzonét a sütőlapra átcsúsztatni, és nem szakad ki.

Néhány ötlet, mivel is tölthetjük meg még a tésztánkat: maradék pörkölt darálva, gombaragu, articsóka, bolognai mártás, grillezett zöldségek stb… Ami fontos, hogy olívaolaj, paradicsom és sajt mindig legyen benne.

A calzone kiváló úti-kaja lehet, iskolába, kirándulásra. De partiételnek is jó, vagy akár vendégvárónak.

Az, hogy milyen bort fogyasszunk hozzá, a tölteléktől függ, de mivel paradicsomos ételről van szó, mindenképpen valami könnyű vörösborban gondolkodnék, pl. kadarkában. De nem vész össze a rozéval sem. Nagyon finom, érdemes kipróbálni.

A magam részéről a képen lévő calzonéval, egy palack kékfrankossal és a laptopommal töltöttem a péntek délutánt, a teraszomon üldögélve, netezgetve, és a kutyáimmal játszva.