Folytatjuk a barangolást Horvátországban, és megtekintünk két várost: egy kisebbet és egy nagyobbat. Hozzátenném halkan, hogy ezek ketten nem egymás mellett fekszenek, nagyjából 60 km választja el őket. Csak azért került a beszámolóban egymás mellé, mert csak. Mert így jött össze.

Valaha Primošten egy szigeten feküdt, közel a szárazföldhöz. A török invázió idején ezt a szigetet falak védték, és egy felvonóhíd kötötte össze a túlparttal. Mikor a törökök visszavonultak, a felvonóhidat egy töltésúttal helyettesítették. A városka neve a szerb primostiti szóból származik, ami kábé azt jelenti „áthidal, átível” Vagy ilyesmi. Az egész helység egy dombra épült, amelynek a tetejére egy plébániatemplomot húztak 1458-ben (majd 1760-ban felújították). A templom körül található a helyiek temetője, de érdekes módon ettől nem rázza az embert a hideg. Valahogy természetesnek tűnik, hogy ott van.
Primošten híres a hatalmas szőlőkertjeiről. Talán kevesen tudják, de a New York-i ENSZ székházban is van egy fotó ezekről a szőlőkről. Nyaranta pedig szamárversenyeket rendeznek, ami vonzza a turistákat.

Ha már turisták, induljunk el mi is. A szigeten az út a templomig felfelé vezet, aztán pedig szépen körbe lehet sétálni a strandokig. Vigyünk magunkkal jó sok vizet, mert meleg lesz. És felfelé kell menni, mint már említettem, tehát készüljünk fel erre is. Azért ha lihegés közben szánunk időt arra, hogy nézelődjünk, szembetűnő lesz, hogy itt is, mint eddig mindenhol, micsoda tisztaság van. Mintha senkinek nem jutna eszébe, hogy eldobjon bármilyen szemetet is. Girbegurba lépcsőkön vezet fel az út, mellettük kisebb-nagyobb házacskák. Ja, és persze virágok, virágok, virágok mindenütt. Eszméletlen, a klímának köszönhetően egyszerűen burjánzik minden. Nos, ha felértünk, akkor nézzünk bátran körbe. Ugye, milyen szép a tenger? Már ezért megérte felmászni ide.

Ha elindulunk tovább, akkor kisebb sétánynak is nevezhető utcákon csoroghatunk lefelé. Szépen körbe-körbe. Mellettünk a víz a szikláknak csapódik, süt a nap, kék az ég… ki a fene is találta ki a telet?! A házak valahogy beolvadnak a környezetbe, biztosan azért, mert követ használnak kerítésnek. De lehet, hogy azért, mert itt is mindent teleültetnek növényekkel. Néha beleszaladunk egy-két helybélibe, akik a padokon ülve beszélgetnek, és barátságosan integetnek az arra tévedőknek. Aztán szépen lassan leérünk, közben láthatjuk a bátrabbakat, akik a laposabb sziklás részeken strandolnak. Nem tudom, biztos izgalmas lehet, részemről inkább a kiépített tengerpart.

Primošten központjában már a szokott kép fogad minket: kávézók, éttermek, sétány pálmafákkal és hajókikötővel. Ha még egy picit arrébb megyünk, akkor egy szépen kiépített parkot is találunk szökőkúttal, padokkal, szépen gondozott fűvel-növényekkel. Olyan hely ez, ahol az ember leül, és csak nézelődik. Nem érzi azt, hogy tovább kellene mennie, mert jó itt.

Split keletkezését sokan Diocletianushoz és a palotájához kötik, de az alapítás inkább a görögök műve. Az itt élők Aspálathos-nak hívták városukat, és kereskedelemből éltek. Az illír háborúban foglalták el a helyet a rómaiak, és eztán épült fel Diocletianus császár palotája (293-ban). Potom 3000 négyzetméteres vityilló, melynek romjait ma is meg lehet tekinteni. Természetesen ezután Split is kézről kézre járt, jöttek-mentek a hódítók: a magyarok, a velenceiek, bizánciak, franciák, aztán az osztrákok. A végleges függetlenségét 1943-ban nyerte el. 1979-ben az UNESCO a belvárost a világörökség részéve tette.

Sétánkat kezdhetjük akár itt is – mármint a palotánál –, melynek falai között található az óváros. Négy oldalról lehet bejutni: a Tengeri, az Arany-, az Ezüst- és a Vaskapun keresztül. A hatalmas alapterületű épület pincéiben feltárásokat lehet megnézni, de megmondom őszintén engem kikergetett a hideg és a penész szaga. Az előtérbe már befészkelték magukat a csetreszárusok is. Ha kimegyünk a friss levegőre, megnézhetjük a peristiliumot, ami egy oszlopokkal díszített udvar (a császár itt fogadta a vendégeit). Most egy helyes kávéházat is találunk itt, és nagyon jópofán a márványlépcsőkre piros párnákat tettek, ahol kényelmesen el lehet fogyasztani a kávét, esetleg üdítőt.

Az oszlopcsarnok mellett van a császár egykori mauzóleuma, ez ma már templomként működik. A székesegyház Split védőszentjéről kapta nevét, aki a császár uralkodása alatt halt vértanúhalált. Belül a főkapu felett két kőkoporsó van, ahova IV. Béla magyar király lányait, Katalint és Margitot helyezték végső nyugalomra. Ők a tatárok ellen menekültek, de Klis várában életüket vesztették.

Sétáljunk tovább a fényesre koptatott macskaköveken, van itt látnivaló bőven. Egy másik szép templom, a Szent Dujmó. Ez régen Jupiter szentélye volt, és gyönyörűen épen maradt. Földre dőlt oszlopok vagy oszloptalapzatok, amik azért is jók, mert az ember gyereke ráállhat, és akkor ő a szobor. Később jókat lehet rajta nevetni, ha újra megnézegetjük a fényképeket. Aztán sétálunk tovább, és nézelődünk. Az a furcsa, hogy építettek bőven házakat a rómaiak óta is, de az újak olyan szépen simulnak be a régiek mellé, szinte nem is tűnik fel. No és eljuthatunk egy udvarra, ahol az egyik épület falára felfuttattak egy lila virágos növényt. Erre már tényleg csak annyit tud az ember mondani: Hörrrr!

Ha kiérünk az óvárosból a tengerpartra, mintha egy másik városba kerültünk volna. Ez már jobban hasonlít bármelyik másik kikötőre és sétányra Horvátországban. Szerintem elfáradtunk, válasszunk egy kellemes kávéházat és igyunk egy pohár vizet. Esetleg együnk fagylaltot. De mindenképpen ücsörögjünk egy-két órácskát, semmiképpen se rohanjunk, mert azt itt nem szabad. Észre sem vesszük, hogy beesteledik, mert megállt az idő…