Ha jól tudom, Lazióból származik ez az étel, a jelentése pedig „ugrás a szájba”, ami gyakorlatilag mindent elmond róla. Egyik nagy kedvencem, mivel egy egészen egyszerű étekről van szó, aminek pompás íze van. A hagyományos olasz menüsorban többnyire amolyan köztes fogásként, vagy előételként, köret nélkül, legfeljebb egy kis salátával együtt tálalják.

• 8 db 1-1,5 cm vékony szelet borjúhús (felsál vagy borjúdió)
• 8 db hajszálvékonyra szeletelt nyers vagy pármai sonka
• 8 nagyobb + 5-6 db kisebb zsályalevél
• 3 dkg vaj
• 1 dl száraz fehérbor
• fél ek. tejszín vagy tejföl (elhagyható)
• só, bors

1. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítom a vajat, közepesnél kicsit erősebb fokozaton (kerámialap 7/9).
2. A hússzeleteket a serpenyőbe teszem a sonkás-zsályás felükkel lefelé, és kb. 2 percig sütöm.
3. Ezután megfordítom, és még 05,-1 percig sütöm őket.
4. Kiveszem a serpenyőből, melegen tartva félreteszem.
5. A serpenyő alatt feljebb kapcsolom a tűzhelyet, és a maradék vajba dobom a megmaradt kisebb zsályaleveleket és megpirítom.
6. Felöntöm a borral és addig forralom, míg az alkohol el nem párolog belőle.
7. Ezután fél evőkanálnyi tejszínt (vagy tejfölt) öntök hozzá, elkeverem, és kész a szósz.