Janikovszky Éva: Égigérő fű (részlet)
Ebben a pillanatban Kamilla kisasszony és Síróbaba szinte egyszerre felsikoltott. Kamilla kisasszony attól ijedt meg, hogy a karosszéke alatt megszólalt a kakukkos óra, Síróbaba pedig attól, hogy az ajtóban, a gyűrűhintán lengve, megjelent egy hatalmas ember, akit valahonnan ismert. Lehet, hogy csak álmában találkozott vele, de ott biztosan.
A szenesember volt. Megismerte, pedig most nem volt fekete, hanem rózsaszínű, és szalmakalapot viselt. A gyűrűhintát óvatosan visszaengedte az előszobába, és megemelte a szalmakalapját.
− Csókolom, mama!
− Ejnye, fiacskám – csóválta a fejét Bertamama –, hányszor mondjam, hogy ne a gyűrűhintával gyere, amikor vendégek vannak? Néhanapján te is végigkúszhatsz a pamlagon.
Síróbaba a száját is kitátotta a csodálkozástól, Kamilla kisasszonynak meg amúgy is tátva volt.
− Brenner Oszkár vagyok – hajolt meg a szenesember, és kezet csókolt Kamilla kisasszonynak.
Aztán kezet nyújtott Síróbabának. Irtó nagy keze volt, de olyan barátságos.
Amikor feldobálta a fölösleges karosszékeket a fölső ágy tetejére, és elővett a kályha mögül egy kisasztalt, amibe csak be kellett csavarni a lábakat, már mindenki becsukta a száját.
Amilyen nagydarab ember volt, olyan könnyedén és finoman csinált mindent.
− Remélem, nem zavartam meg a társalgást – mentegetőzött roppant udvariasan.
− Nem, fiacskám, dehogyis – nyugtatta meg Bertamama. – Éppen azt a példátlan csúfságot kezdtem mesélni Kamilla kisasszonynak, ami miatt a szememet sem tudom lehunyni, amivel meg akarják keseríteni öreg napjaimat, mert ilyen gonoszak. Kérlek, fiacskám, hozd be a szódát meg a példátlan csúfságot is, ott van alul a konyhakredencben, addig én töltök málnaszörpöt a kedves vendégeknek.
A szenesember bámulatos ügyességgel tette félre útjából a bútorokat, s már nyitotta is az ajtót, amely a konyhába vezetett.
− A beépített teakonyha! – mutatott Brenner Oszkár nem minden büszkeség nélkül az ajtó mögött tornyosodó konyhakredenc-építményre. A három szétfűrészelt rész így egymásra rakva, igazán jól mutatott.
Síróbaba megbabonázva figyelte minden mozdulatát, s elhatározta, hogy akármi is az a szörnyűség, ő akkor sem hunyja be a szemét.
De a szenesember csak szódát meg szalmaszálat vett elő a kredencből. Más nem.
− Most mindjárt a saját szemével is megláthatja, kedvesem – mondta vészjóslóan Bertamama, és Kamilla kisasszony maga alá húzta a lábát.
− Robban? – kérdezte a szódásüvegre pillantva.
− Dehogy robban! – legyintett Bertamama. – Lyukas! Hallott már ilyet, de őszintén mondja meg, hallott már ilyet, valamennyi szalmaszál lyukas?
Kamilla kisasszony egy percig küszködött magával, majd szemét lesütve mégiscsak megkockáztatta:
− Attól tartok, hogy a szalmaszálak általában lyukasak szoktak lenni. Már amennyire én tudom.
− Hohó, kedvesem! – kiáltotta Bertamama. – Az rendben is van, hogy hosszában lyukas, ha arra gondol, csakhogy ezek a szalmaszálak keresztben is lyukasak! Ezekkel nem lehet kiszívni a pohárból a málnaszörpöt, de nem ám! Pedig a fiam a megmondhatója, hogy én csak málnaszörpön élek. Én élek-halok a málnaszörpért, de csak szalmaszállal.
A szenesember ezalatt kitöltötte a málnaszörpöt, és tálcán körbekínálta. Mindenki kapott mellé egy szalmaszálat is.
− A mama főzi a legjobb málnaszörpöt a világon – emelte magasba poharát Brenner Oszkár. – Kedves egészségükre!
Ezzel egy hajtásra kiitta a málnaszörpöt a pohárból, szalmaszál nélkül.
Bertamama rosszallóan nézett a fiára, aztán kihámozta a szalmaszálat a selyempapír tasakból, és szenvedő arccal szívni kezdte a málnaszörpöt. Kamilla kisasszony és Síróbaba követte a példáját. Amikor a feléhez értek, akkor a málnaszörp a szalmaszál mentén finoman bugyborékolni kezdett, és kész.
Kamilla kisasszony gondosan megvizsgálta a szalmaszálat. Valóban lyukas volt. Fönt, lent, középen.
− Borzasztó! – mondta.
− Tessék csak megnézni – nyújtotta felé a többi szalmaszálat Brenner Oszkár, csak azt nem lehetett érteni, hogy mért mosolyog olyan büszkén hozzá. – Mind ilyen!
Kamilla kisasszony egy fehér zsebkendőt vett elő táskájából, és gondosan belecsavart néhány szalmaszálat. Ahogy a bűnjeleket szokás.
Síróbaba csalódottan nézett a pohárban maradt málnaszörpre. Mert Bertamama málnaszörpje igazán nagyon jó volt. Lehet, hogy a legjobb málnaszörp volt a világon, bár ehhez a többit is végig kellett volna kóstolni.
A szenesember újra teletöltötte a poharakat, de a fele megint a pohárban maradt.
− Hát ezért fárasztottam ide, kedveském – tárta szét a karját Bertamama. – Most a saját szemével látta, hogy mire képes az emberi gonoszság.
− Példátlan! – csóválta a fejét Kamilla kisasszony.
− Jól mondja, kedvesem, példátlan – helyeselt Bertamama, és birsalmasajttal kínálta elszomorodott vendégeit. Ahhoz ugyanis nem kellett szalmaszál, és az is nagyon jó volt.
− Az emberek nagyon rosszak – mondta Kamilla kisasszony. – Erről tudnék egyet-mást mesélni.
És mesélt is, aztán elkérte a málnaszörp meg a birsalmasajt receptjét.
Oszkár meg a nyakába ültette Síróbabát, és lakásnéző körsétára indult vele. Megmutatta a plafonon levő képeket, a kanárit, a kredenccel beépített teakonyhát meg mindent.
− Vigyél még! – könyörgött Síróbaba, amikor le akarta tenni, és aztán váratlanul Oszkár fülébe súgta: - Én tudom ám, hogy te vagy a szenesember!
Kamilla kisasszony már szedelőzködni kezdett. Bertamama hálálkodva szorongatta a kezét.
− Köszönöm, hogy elfáradt hozzám, kedvesem, és nagyon örülnék, ha máskor is láthatnám!
− Feltétlenül eljövök – ígérte Síróbaba legnagyobb örömére Kamilla néni. – Már csak azért is, hogy értesítsem az eredményről. Kézre kell kerítenünk a szalmaszállyukasztókat!
− Oszkár, kérlek – szólt oda fiának Bertamama –, vidd ki a kedves vendégeinket az előszobába.
− Ha megengedi – hajolt meg Kamilla kisasszony előtt Brenner Oszkár, és úgy kapta fel, mint a pelyhet.
Az ember azt hinné, hogy Kamilla kisasszony a meglepetéstől szólni sem tudott. De éppen ellenkezőleg. Most jutott eszébe a legfontosabb dolog, amit mindeddig elfelejtett.
− Hol vették a szalmaszálakat? – kérdezte, amikor szerencsésen átkeltek a pamlagon. – Ezt feltétlenül tudnom kell az ügy érdekében.
Oszkár, karjában Kamilla kisasszonnyal, Bertamamára nézett.
− Hol is, hol is? – töprengett Bertamama. – Te sem emlékszel, fiacskám? Ejnye, de feledékeny vagyok!
Oszkárnak sem jutott eszébe más, mint hogy végre letegye a földre Kamilla kisasszonyt.
− Ha megengedi, holnap megmondom önnek. A mamának másnap mindig minden eszébe jut.
Ezzel átnyújtotta Síróbaba piros kalapját Kamilla kisasszonynak.
− Ó, ez a kislányé – mosolygott Kamilla kisasszony, és most biztos, hogy mosolygott, mert hárman is látták. – Én csak feketét hordok.
− Milyen kár! – sóhajtotta Brenner Oszkár. – Kegyednek kitűnően állna a piros.
Kamilla kisasszony elpirult, és akkor mindjárt lehetett látni, hogy igazán kitűnően áll neki a piros.
− Holnap az lesz az első dolgom a Hivatalban – ígérte –, hogy a szalmaszálaknak utánanézzek.
És igazán nem ő tehetett róla, hogy nem tarthatta be ígéretét. Erről egyedül Poldi bácsi tehetett, aki éppen ez idő tájt érkezett haza, legalább két-három perccel hamarabb a szokottnál.
Az utolsó 100 komment: