„Itt van az ősz, itt van újra…” és lassan a tél is. Jön a hideg, a hó, meg sár, meg a latyak, stb. Ezért úgy éreztem, ideje újból napsütötte tájakra kirándulni, és egyébként is adós voltam a tunéziai út második felével.
Ma ismét hosszadalmas napunk lesz, így induljunk korán. Ez a túra nem tartogat olyan izgalmakat, mint az előző, bár bámészkodnivaló így is akad majd bőven.
A főváros a Földközi tenger partján fekszik, egy öbölben (La Goulette – Halq al Wadi), nem messze a Tunisz tótól.
A település története összefonódik Karthágóéval, de sok benne a maszatolás, eleve homályos pont, elvégre akkor még nem úgy dokumentáltak, mint napjainkban. Így csak sejteni lehet, hogy az i.e. IV. században már éltek arrafelé népek. Aztán az i.e. II. század környékén a berberek alapítottak egy városfélét. I.e. 146-ban jöttek a rómaiak, és lerombolták Karthágó-t, meg ha már ott jártak, akkor Tuniszt is. Persze rájöttek, hogy ezzel picit túllőttek a célon, és Augustus császár idején elkezdték szépen lassan újjáépíteni. Fokozatosan nőtt a település, egyre inkább a környék központjává vált. Mivel dombon épült, frankó helyen volt a tengeri és szárazföldi kereskedelem szempontjából. S ezzel kitűnő célpontjává is vált minden hódító nemzetnek, így – mint máshol már láthattunk erre millió példát – az elkövetkező évszázadok arról szóltak, hogy éppen ki tud a másik fölé kerekedni. Az arabok nagyjából a VII. században telepedtek le. A következő jelentkező az Ottomán Birodalom volt, amely 1881-ben a franciákkal szemben maradt alul. 1956-ban azonban az arab népesség gondolt egyet, és elzavart mindenkit a francba haza. Azóta nagyobb dolgok nem történtek, leszámítva persze a tavaly téli megmozdulásokat, amelyekről már volt szó korábban.
A város nevének eredetén is vitatkoznak az okosok (persze min nem?!). Egyesek szerint a föníciai istennő, Tanith nevéből származik, mások szerint ez egy arab eredetű szó. Megint mások azt állítják, hogy a város eredeti neve Tarshish volt, de van, aki ezzel szemben azt mondja, hogy a Tynes szóból alakult ki. És ezeken túl is van még egy magyarázat: a szó berber eredetű, és olyasmiket jelent, hogy „lefeküdni” vagy „átvészelni az éjszakát”. A római időkben az utak mentén voltak kisebb berber falvak, olyanok, mint Tuniza (napjainkban El Kala), Thunusuda (Sidi Meskine), Thinissut (Bouregba Bir) vagy Thunisa (Ras Jebel). Ezek mind arra szolgáltak, hogy a fáradt vándorok megpihenjenek útközben, így ebből kiindulva, akár azt is jelentheti, hogy megálló, tábor, éjszakai tábor. Mindegy, lépjünk túl a problémakörön, mert bámészkodni jöttünk.
Napjainkban Tunisz egy nyüzsgő metropolisz, ahol békésen elfér egymás mellett a modern és az ókori. Kezdjük sétánkat a városkapunál (Bab el Bahr vagy Porte de France), ami elválasztja a két világot egymástól. 
A modern rész (Ville Nouvelle) egyik leglátványosabb útja a Habib Bourguiba sétány, amit az első elnökről nevezetek (ő volt az, aki áttaszigálta Tunéziát a modern korba). Szokták mondani, hogy ez az afrikai Champs-Élysées. Hát, tényleg, majdnem. Mint a sütőlapát, csak rövidebb a nyele. Annyiban hasonlít, hogy hosszú és út. Meg fákkal szegélyezett, kávéházakkal és bankokkal, boltokkal, éttermekkel, csak minden kicsit topisabb. Látványnak azért megteszi. Ha erre sétálunk, nézzük meg a St. Vincent de Paul katedrálist, vagy azzal szemben a középkor egyik nagy arab tudósának, Ibn Khaldun-nak a szobrát. Esetleg Ben Ali elnökségének tiszteletére emelt hatalmas óratornyot.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb dolgok várnak ránk az ókori városrészben, ami az i.sz. VII. században épült (az UNESCO 1979-ben a világörökség részévé tette). Tunisz a XII. és a XIV. század között az iszlám világ egyik legnagyobb és leggazdagabb városának számított, amit a Medina volt hivatott reprezentálni. A legtöbb vallásos épületet itt találjuk, köztük az Al-Zaytuna, azaz Olajfa mecsetet. Ez az egyetlen templom, amit a hitetlenek is megnézhetnek, természetesen csakis megfelelő öltözetben. Az épület hatalmas, 5000 m2-nyi területet foglal el. Nagyjából 732-ben kezdték el építeni, és ehhez a köveket Karthágó romjaiból hordák el. A XIII. századtól egyetem is működött benne. .jpg)
Aztán itt található még a Dar Ben Abdallah Múzeum is, ami a Medina egyik legjobb állapotban megőrzött palotája (a XVIII. század végén épült). Napjainkban a Népművészeti Múzeumnak ad otthont, ahol a Medinában készített kézműves tárgyakat lehet megtekinteni.
Az óvárosban van Tunézia első ottomán stílusú mecsete, a Sidi Yousef is, ami a XVII. században épült..jpg)
Ha meguntuk a kultúrát, akkor császkáljunk egy jóízűt a keskeny, kanyargós utcákon, és hagyjuk magunkat elbűvölni a bazártól és a rengeteg cucctól, amiket árulnak. Hegyekben állnak a fűszerek (ha nem aranyárban akarunk igazi sáfrányt venni, akkor azt itt kell!), nézegessük a helyi szuveníreket, a kézi készítésű szőnyeget és ékszereket, rézből készült dísztárgyakat, kerámiát, stb. Meg kiélhetjük újonnan szerzett alkudozói tehetségünket is.Amikor már ezzel is telítődött a szervezetünk, akkor látogassuk meg a Belvedere Parkot. A franciák által épített kertben van egy tó, egy kisebb állatkert, egy XVIII. századi elegáns pavilon és egy kávézó is. Rendkívül közkedvelt hely, tökéletes menedék a nyári hőség és a zajos város elől.
Az óvároson kívül bemehetünk esetleg a Musée National du Bardo-ba is, ami a XIII. században épült. Az egykori palotát napjainkban építették újjá, s nemcsak az arab építészet kimagasló példája, de itt található Tunézia Történelmi Múzeuma is. A látogatók – többek között – megcsodálhatják a római mozaikokat (ez a világ egyik legnagyobb és legszebb gyűjteménye, az i.e. II és a VII. sz. között készültek a cserepek). Ha kora reggel vagy késő este érkezünk, elkerülhetjük a tömegnyomort.
Még valami, ami szerintem érdekes: a Tourbet el-Bey. Az ottomán uralom idején készült mauzóleumban a Husayn-dinasztia hercegei, miniszterei, valamint az ő családtagjaik nyugszanak. Al-Husayn ibn Ali, egy ottomán vezér volt, akit 1705-ben béggé léptett elő a szultán, miután Tunézia korábbi kormányzóját elfogta. A bég vagy bej több dolgot jelent: egyrészt a pasák fiúgyermekeit, az ezredesi rangfokozatot nyert katonai és polgári hivatalnokok illették ezzel a címmel, de az előkelőbb európai urakat is szólíthatták így. Husayn-t a szultán később kinevezte bejlerbejnek („bejek beje, eggyel magasabb fokozat, mint a bég, már vezíri rang), ő vezette ezt a tartományt. A mauzóleum pazar belső terét csempe és márvány díszíti.Szerintem most rogyjunk le valahol ebédelni, azután indulhatunk tovább Karthágóba.
A legenda szerint a várost Elissa (vagy Dido), egy föníciai hercegnő alapíttatta Carth Hadasht (azaz „Új Város”) néven nagyjából 814-ben időszámításuk előtt. Ahogy múlt az idő, a város jelentős településsé vált, a Földközi-tenger nyugati vidékének fővárosává. Ez persze bökte Róma szemét, így hát jöttek, láttak és addig harcolásztak egymással, míg a punok maradtak alul. Ezután – ahogy a főváros történeténél is írtam – előbb jöttek az arabok, aztán az ottománok, majd a franciák, s végül mindenki ment haza. Nem cizellálom tovább, akit érdekel, olvasson utána.A lényeg, hogy minden nemzet, amelyik itt élt, maga után hagyta a nyomait. A punok a Hannibál negyedet, ami az i.e. II. században „lakóövezet” volt vagy a Mago negyedet, ami még korábban épült a tengerparton. Aztán ott van a kikötő, a szárazdokkokkal, ahol a kereskedelmi és a katonai hajók készültek. Innen nem messze található az a hely, ahol az isteneiknek, Baal-nak, Hammon-nak és Tanit-nak mutattak be (néha akár emberi) áldozatot. A múzeumban pedig megnézhetjük az ásatások során fellelt mindennapi használati tárgyakat, sírköveket, urnákat, oltárokat, szobrokat egyéb ingyombingyom kütyüket.
A római korból ránk maradt a Byrsa domb tetején az Akropolisznak nevezett városközpont egy része, oszlopok és városfal-maradványok. Innen északnyugatra van a Malga ciszterna, ami a várost látta el vízzel. Az éltető nedűt egy vízvezeték hozta a városba a Zaghoua forrástól, ami kb. 70 km-re van innen. A rómaiaknak köszönhető az az amfiteátrum is, ahol Szent Perpétua és Szent Felicitász szenvedtek vértanúságot a keresztény hitük miatt (203-ban). A rómaiak építettek ezeken kívül cirkuszt, színházat (itt tartják napjainkban a Nemzetközi Karthágó Fesztivált), fürdőket és villákat. A különböző vallások keveredését ékesen mutatja, hogy találunk itt egy mecsetet (El Abidine), egy bazilikát (Szent Ciprus), illetve egy templomot Juno-nak szentelve.Szerintem széledjünk szét, és mindenki nézze meg, ami kedvére való, hiszen lehet a múzeumban tett séta éppolyan izgalmas, mint a romok közti bóklászás. Ez a leírás úgysem tudja visszaadni a látványt, a hangulatot…
.jpg)
Tunisztól nagyjából 20 km-re találjuk Sidi Bou Said-ot, ami olyasmi lehet, mint nálunk Szentendre. Nevét Abou Said ibn Khaled ibn Yahia Ettamini el Beji után kapta, aki egyszer régen itt élt és valami vallási figura volt. A település hatalmas turista attrakció, lévén igen látványos a fehér falakkal és a kék ajtókkal-ablakokkal. Ezen kívül híres még arról is, hogy mindenféle művészek lakták és lakják, nemcsak helyiek, hanem külföldiek is.
Sidi Bou Said egy dombra épült, ennek azért van jelentősége, mert minden, amit érdemes megnézni hegynek föl található. Így az utcai árusok egy-egy dögmeleg nyári napon, hatalmasat kaszálhatnak a szomjas turistákon. Képzeljük csak el, 35-40 fok, elindulunk egy laza lejtőn fölfelé, ami aztán átmegy kissé, majd nagyon durvába, és még mindig nincs vége.
Útközben meg lehet nézni egy házat, amit múzeumnak alakítottak ki. Nagyon érdekes, ahogy keveredik az arab művészet a modern kor praktikus használati tárgyaival. Miután végigjártuk a kisebb és nagyobb szobákat, hűsöltünk egy kicsit a kertben (érdekes, ott nem érezni, hogy milyen forróság van odakint, szenzációs az épület kialakítása!) egy mentás zöld tea társaságában, akkor kutyagoljunk tovább. Igen, fölfelé, de én mondom, megéri. A dombtetőről pazar a kilátás a tengerre és a városra. Visszafelé már talán több a levegő, és meg tudjuk nézegetni a házakat, a rengeteg sok szép növényt, és ha éhesek vagyunk, akkor vegyünk valamit bátran a kis büfék valamelyikében.
S mivel utunk végére értünk, búcsút veszünk Tunéziától.
Legközelebb Madeirára megyünk. :)
(Nem minden képet én készítettem, innen loptam: worldstuff.net; en.wikipedia.org; superstock.com; rfoxphoto.com. Köszi nekik!)
Az utolsó 100 komment: