A ratatouille-nak sokféle receptváltozata létezik, hasonlóan a mi lecsónkhoz. Többnyire cukkini és padlizsán az alapja, de ezúttal csak az előbbit tettem bele, mert most a kertemben fellelhető alapanyagok alapján főztem, és padlizsán nem terem nálam.
Először a cukkinibokrot néztem át, találtam is két szép darabot. Majd a paradicsomágyásoknál zsákmányoltam két óriási szem húsos „Góliátot”, amik éppen most kezdenek érni, egy maréknyi kis sárga körteparadicsomot, pár szem „San Marzanót” és „Marmandét”. Volt még ott salotta- és újhagyma, csili, bazsalikom, zsálya, rozmaring és kakukkfű. A kamrából még került hozzá fokhagyma és kápiapaprika. Ebből álltam neki ratatouille-t főzni...
Hozzávalók:
. 2 közepes cukkini (kb. 50 dkg)
. 0,5 kg paradicsom
. 20 dkg hagyma (vegyesen újhagyma, salotta- és vöröshagyma)
. 2-3 kápiapaprika
. 1 csili
. 2-3 gerezd fokhagyma
. 1 friss rozmaringág
. 2-3 friss kakukkfűág
. 2-3 zsályalevél
. egy maréknyi friss bazsalikomlevél
. só, bors, cukor
. olívaolaj
. száraz fehérbor (elhagyható)
Előkészületek:
A hagymát felcsíkozom, az újhagymát felkarikázom.
A cukkinit hosszában négybe vágom, majd felszeletelem.
A paprikát karikákra vágom, a csilit felaprítom.
A zöldfűszereket felaprítom.
A paradicsomot felkockázom (ízlés szerint, előbb meg is hámozhatjuk).
Elkészítés:
1. Egy nagyobb magas falú serpenyőben vagy wokban kb. 3-4 evőkanálnyi olívaolajat hevítek.
2. A hagymát beledobom, egy csipet sót és cukrot szórok rá, megdinsztelem. Mikor a hagyma kezd üvegesedni, belereszelem a fokhagymát.
3. Hozzáadom a paprikát, átforgatom, kicsit pirítom, majd hozzáadom a cukkinit is.
Pár percig pirítom, ezután aláöntök 1 dl fehérbort, és addig forralom, míg a felét el nem forrja, majd rászórom a zöldfűszereket.
4. Hozzáadom a paradicsomot (egy-fél csészényit félreteszek), alaposan elkeverem, sózom, borsozom, és lefedve, közepes hőfokra (kerámialap#5/9) lejjebb kapcsolva, 30 percig főzöm.
5. Fél óra után leveszem a fedőt, és magasabb fokozaton elforralom a levének egy részét. Én egy kicsit hosszabb lével szeretem, de aki nem szereti levesesen, az előbb vegye le a fedőt, vagy eleve fedő nélkül főzze...
6. A végén belekeverem a félretett paradicsomokat is, miközben már lekapcsoltam alatta a tűzhelyet.
Tálalás, tippek:
Egyszerűen tálaltam, nagy pasta-tányérokban, pár szelet kenyérrel (olívás paillasse), de baguette vagy barna kenyér is illik hozzá.
Receptvariációként adhatjuk főtt tésztával, pl. farfallével vagy fussilivel és reszelt sajttal.
A ratatouille hidegen is, melegen is jó. Pompás, friss, könnyű nyári étel, a nagy kánikulában is fogyaszthatól. Finom zöldségek, friss paradicsom, zöldfűszerek, ezek adják az ízeit.
Provance-i rozébor, vagy mondjuk, egy pohár siller illene hozzá leginkább, de én most inkább egy jéghideg gyöngyözve habzó cidert ittam, a nagy melegre való tekintettel...
Elkészítési idő: 50 perc
Költségek: -
Bor: 399 Ft - cider (Lidl)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.04. 08:03:04
Toma, nagyon guszta, étvágygerjesztő!
Jé 2009.08.04. 08:08:14
fiam, megérkezett a pakk, köszönöm! nagyon szépséges! :)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.04. 08:27:55
Zuzuka 2009.08.04. 09:06:27
Ó,ó, nagyon fincsi és épp belefér a diétámba - de ha nem, akkor beleteszem:)
zuzuka nem kapott pakkot:(
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.04. 09:11:30
Toma, köszönöm a recept - gondoltam is, hogy kellene ilyen - a film miatt tán átmegy a név a köztudata :-))) Magam kedvelem, mióta először kóstoltam.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 09:42:49
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.08.04. 09:48:53
:-)
Grafit Macsek 2009.08.04. 09:51:28
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 10:23:51
Zuzuka 2009.08.04. 11:46:32
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 11:55:00
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 14:58:45
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.08.04. 15:05:46
tésztán élek, basszus, zöldséget akaroooook
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 15:21:18
Jé 2009.08.04. 15:50:05
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 16:35:53
Jé 2009.08.04. 16:57:11
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 17:03:38
Jé 2009.08.04. 19:16:19
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.04. 21:47:13
(Idézett mű: Cserkészkönyv IX. kiadás. Szerkesztette:vitéz Temesy Győző. Budapest, 1935.)
28. lap - A mi törvényeink:
3. A cserkész - ahol tud - segít.
(Szívesen beírnám a többit is - okulásul, s az összevethetőség okán az Úttörők 10-ével. De nem akarlak úntatni benneteket. Vagy Titeket - még ha modorosnak neveznek is :-)))
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.04. 23:56:05
@Zuzuka: Nemsoká odaér a pakk.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 00:15:46
Akkor tán a Kisdobosoknak volt tíz - de az említett könyv szerint nem kell több, mint Parancsolat :-)))
(Abból is mint tudjuk, van egy ami a többit feleslegessé tenné, ha mindenki meg is értené:-)))
Hát még, ha alkalmazná!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.05. 00:28:53
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.05. 00:48:02
Jó éjt!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 02:02:26
maybach 2009.08.05. 07:40:07
Toma!
Ez finom.
Azért az érdekes, hogy pont a pontokkal van mindig gond.
Jelzem kisdobosoknak hat, az úttörőknek tizenkettő volt.
A tízből meg ugye kettő is és még az sem egyértelmű.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.05. 08:26:49
@maybach: Azt sem szégyellem, hogy kiváló úttörő voltam, ami kb. azt jelentette, hogy illedelmesen viselkedtem a felnőttekkel, idős nénik kezéből kiráncigáltam a bevásárlószatyrot és hazáig kísértem őket, a tanároknak szót fogadtam, a társaimat nem gyepáltam jobban a kelleténél és megtanultam tisztelegni.
De szép is volt!
maybach 2009.08.05. 08:43:15
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.05. 08:48:03
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 09:03:33
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 09:16:55
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.05. 09:31:41
maybach 2009.08.05. 10:23:50
Jé 2009.08.05. 10:27:04
Grafit Macsek 2009.08.05. 11:34:21
A veszprémi színház nálunk is fog vendégszerepelni, addig meg kell gyógyulnia Ötvös Csöpinek!:))))
Jé 2009.08.05. 12:09:12
kistaska.tatk.elte.hu/cikk.php?cikkid=597
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 12:12:27
@Nadine: Csak azt a hatot nem értem... a gyógyszer, vagy az "illetőre" gondolt átkaink?
@maybach: A pontokkal valóban sok gond volt már a magyar történelemben...
Nem elsőként ugyan, de a Hacsek és Sajó által kifigurázottak közül igen: bizonyos Gömbösnek is volt belőle annyi... (nemtommennyi, de 40 fölött) hogy rámondták: ez egy pontos ember. Pedig nem is biztoas, hogy 1/2 8-ra járt a hivatalába...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 12:32:34
A pontokat olvasva nekem is az volt az érzésem, hogy nem egészen így hangzottak - a folytatásban erre konkrét példákat is felhoz.
Kiemeli az egyik alapvető különbséget: a Kisdobosok és Úttörők gyakorlatilag és kizárólag abban a környezetben lehettek e szervezetek tagjai, amelybe amúgy is beletartoztak; az őrs és raj tagjai osztálytársak (minálunk nem volt felsőbb osztályba járó őrsvezető, erről most olvasok először), a felsőbb vezetésben volt iskolatársak és tanárok kaptak helyet. (Úttörővezetők.)
Azaz semmi önkéntes alapon alulról szerveződés, semmiféle elv- nézet- azonosság, "felekezeti hovatartozás", semmi baráti kapcsolat... Tessék együtt élni úgy, ahogyan a Tanács (felsőbb vezetés) jóindulata folytán lakást kaptak... (Lakótelepen jártam suliba.)
Állambácsi mindent elintéz, csak nehogy gondolkodjatok... és főként semmi önálló gondolat! Hogy kiket kell "elvtársi támogatás"-ban részesíteni, és kiket kell gyűlölni, azt úgyis eldöntik "fent".
Nem kerülhettem el, de nem voltam lelkes tag. Csak egy példa: a honvédségnél kérdezés nélkül felvettek mindenkit a KISz-be, hogy 100%-os tagságot mutathassanak föl, még Lentiben is, ahová a leendő kispapokat és lelkészeket (talán a bóhereket is) vitték. No meg a fegyházakból-börtönökből frissen szabadult, katonaidejüket még le nem töltött nagykorú ex-rabokat. Hogy a felebaráti szeretet gyakoroltathassék...
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.05. 13:29:14
3. Mindig is közösségben éreztem jól magam. Este tízig, akkor kettesben, majd éjféltől kb. háromig szeretek magányos farkaslány lenni :)
Mindenesetre érdekes, hogy ki miként élte meg a régvolt időket. Gondolom, van még kismillió változat és azért nálam sem annyira egyszerű a képlet (szüleim hozzáállása stb.).
Jé, köszi, hogy megkerested, tanulságos volt elolvasni.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 14:15:12
Most értünk haza Stefivel egy egészségügyi nyírásról, értsd, a szívbetegsége és a hőség miatt olyan, de olyan csutkára nyírták, hogy nem ismerném meg szegényt:) Most kb. úgy néz ki, mint a kutyus a linkelt videó 50. másodperce táján.
www.youtube.com/watch?v=NQCwHluBqFc
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 14:36:39
@fiam: Perszehogy persze. Nem is azért írtam, hogy mindenkinek rossz szájízt hagyjak - akkor ez volt a gyermekkor. Ami mindig más-de egyszeri és visszahozhatatlan. Na most elszomorodtam-szomorítottam. Pedig nem is Tokaji.
Nagybátyám tizenegynéhány évvel volt fiatalabb a két nővérénél. Ő Pest ostroma alatt volt kisgyerek. Még ötvenen felül is felemlegette nekik: Igen, de ti kiskorotokban ehettetek csokoládét!
Ha az ember nem iskola-nagyüzembe járt, és volt közös alap, valódi hovatartozás - ráadásul ott a párt keze is gyengébb volt ilyen ügyekben... szóval lehetett emberközpontúbb az ügymenet. Magam pedagógus Édesanyával, "tűzközelben" sok olyat tapasztaltam, amit más nem.
Az én pedigrémmel naná, hogy be kellett lépni... falból. Sok minden múlt azon is, hogy odahaza a "nicht for dem kind" a nézetekre nem sokáig állt... merthogy tudni kellet: miről lehet beszélni, és miről nem... mármint máshol.
Persze volt ennek egy kis összeesküvő - underground íze is; a tiltott gyümölcsé (nem a kígyó almájáról van szó).
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 14:46:25
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 14:53:43
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 14:53:54
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 15:37:19
Jé 2009.08.05. 15:51:16
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 15:55:37
Jé 2009.08.05. 16:07:49
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 16:09:29
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 16:21:36
Most én nevetek: elképzelem, hogyan nézne ki egy kutya partedlivel...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 19:48:06
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 20:20:06
Télen a villamoson is kevesebb ember fér el.
Meg a többi járművön is. És leszállni is nehezebb :-(((
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 20:51:09
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.05. 20:52:03
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.05. 21:28:39
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.06. 00:18:10
Nemsokára megyek én is, hogy elaltasson álmom.
Nektek is.
Legyetek...
kismagyarfocilaz · http://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu 2009.08.08. 02:53:08