Sült csirke nálam bármikor jöhet. Lehet az sima sült, grillcsirke, vagy töltött csirke, min-mind nagy kedvenc.
Most éppen töltött csirkét készítettem, mikor a család volt hivatalos ebédre hozzám. De nem a hagyományos, nálunk leginkább elterjedt töltelékkel készítettem, amibe általában májat és egyéb belsőségeket és áztatott zsemlét kevernek, hanem egy könnyedebb mediterrán jellegű morzsás változatot. Hozzá pedig J.O. „tökéletes sült burgonyáját” el készítettem köretként.
Hozzávalók:
. egy 1,5 kg-os tanyasi csirke
. 30 dkg. hagyma
. 3-4 vékony szelet füstölt angolszalonna
. 3 fej + 6-7 gerezd fokhagyma
. 1/3 csésze házi zsemlemorzsa
. fél citrom reszelt héja + leve
. 2-3 ág friss kakukkfű
. 3 zsályalevél
. 2-3 ág friss rozmaring
. 2 ek. apróra vágott friss petrezselyem
. 3 ek. frissen reszelt parmezán
. 1,2 kg. sütni való krumpli
. 20 dkg. vaj
. 2 dl. tejszín
. 0,5 l. csirke alaplé
. liszt
. olívaolaj
. vörösborecet
Elkészítése:
1. Először elkészítem a tölteléket: egy serpenyőben kevés olívaolajat és egy kanálnyi vajat melegítek, megpirítom benne a kis kockákra vágott angolszalonnát, hozzáadom az apróra vágott hagymát és két gerezd fokhagymát, sózom, borsozom és egy picit megcukrozom.
2. Mikor a hagyma üvegesre pirult, lejjebb kapcsolom a tűzhelyet közepesre, lefedem és 15 perc alatt aranybarnára karamellizálom.
3. A kész, és teljesen kihűlt hagymát egy keverőtálba teszem, hozzáöntöm a zsemlemorzsát és a reszelt parmezánt, belereszelem a fél citrom héját, belefacsarom a levét, megszórom sóval borssal és az apróra vágott zöldfűszerekkel (2 ág rozmaringot félreteszek a krumplihoz) és annyi olívaolajat öntök hozzá, hogy egy masszává álljon össze az egész, mikor kézzel összedolgozom.
4. A csirkét előkészítem: a szárnyvégeket levágom, szárazra törlöm a madarat, majd az ujjammal a csirke nyakánál benyúlok a bőre alá, és mellnél, a hátánál, valamint a combhúsnál is ameddig beérek elválasztom a bőrét a húsától, vigyázva nehogy kiszakadjon valahol.
5. Egy kis tálban 10 dkg. puha vajat elkeverek egy kanálnyi tengeri sóval és ezt a vajat betömködöm mindenhol a bőre alá majd szétmasszírozom azt, hogy egyenletesen eloszlassam a vajat a bőr alatt.
6. A tölteléket a csirke belsejébe tömködöm, de nem túl szorosan, majd a maradékot a combok mellett lévő bőr alá/mellé tömöm.
7. Egy zsinórral összekötözöm a combokat és a püspökfalatot, hogy a töltelék ne tudjon kijönni, majd a szárnyaknál is átkötöm és hosszában is egyszer átfogom a zsinórral (lásd, az alábbi képeken!).
8. A maradék vajjal átkenem az egész csirkét, azután kívül is megsózom, borsozom, majd egy rácsos tepsibe fektetem mellével lefelé a rácsra.
9. A sütőt 190 fokra (alsó-felső+hőlégkeverés) előmelegítem és az alsó polcra beteszem a csirkét 45 percre.
10. Ezután kiveszem a tepsit, a csirkét a ráccsal együtt leemelem a róla, majd 3 fej fokhagymának levágom a csúcsát beteszem a tepsibe, fölé teszem a rácsot a madárral, azután a csirkét a hátra fordítom, majd visszateszem a sütőbe újabb 45 percre.
11. Mikor a csirke készre sült kiveszem, leemelem csirkét és félreteszem melegen tartva, 2 fej sült fokhagymával együtt.
12. A tepsiből, a szaftról leöntöm a kisült zsiradékot, majd felteszem a tűzhelyre és bekapcsolom alatta a lapot.
13. A tepsiben maradt egy fej sült fokhagymából kinyomkodom a belsejét egy villával, majd megszórom egy kanál liszttel a szaftot és pirítom fél percig.
14. Felöntöm az alaplével, egy fakanállal alaposan felkaparom a tepsi aljára pirult pörzsanyagokat, és 4-5 percig forralom, majd félrehúzom és rádobok 2 kanálnyi vajat amit hagyok beleolvadni miközben a tepsit mozgatom körkörösen.
15. Átszűröm az egészet egy forralóedénybe, hozzáadok 2 deci tejszínt, ha kell sózom borsozom, és egyet forralok rajta. Melegen tartva félreteszem.
16. A burgonyákat meghámozom, majd nagyobb darabokra vágom, kb. golflabda nagyságúakra.
17. Sós vízbe teszem, és a forrástól számított 10 percig főzöm, majd egy szűrőedénybe átöntöm és hagyom pár percig benne, hogy minden nedvesség leszáradjon róla.
18. A szűrőben párszor megrázom a krumplikat, hogy kissé megtöredezzen, felborzolódjon a felszíne.
19. Egy tepsit vajjal bőven kikenek, beleborítom a krumplikat, megsózom, borsozom, meglocsolom kevés olívaolajjal, majd átforgatom, hogy mindenhol bevonja a só és a zsiradék.
20. Betolom a 190 fokos (hőlégkeverés) sütőbe – a felső polcra a csirke fölé - és 30-35 percig sütöm, míg aranysárga színt nem kezd kapni.
21. Közben egy tálba beletépkedem a maradék rozmaringot, meglocsolom 3-4 kanál olívaolajjal és egy kanál vörösborecettel, majd hozzáadok 4-5 gerezd megroppantott fokhagymát és elkeverem.
22. Ekkor kiveszem a sütőből, egy krumplinyomóval, vagy villával mindegyik krumplit megnyomom, hogy kissé kilapuljon és oldalt szétnyíljon (de ne essen szét), majd a tetejére borítom az olajos-ecetes rozmaringot és szétkenem, hogy minden krumplira jusson.
23. Visszateszem a sütőbe újabb 30-35 percre és készre sütöm.
Tálaláskor a tányérra halmozok a burgonyából, melléhelyezek egy darab húst, egy adagot a töltelékből, pár gerezd sült fokhagymát és körbeöntözöm a mártással. Apróra vágott friss petrezselyemmel megszórva díszíthetjük.
Tipp! A burgonyát süthetjük egyszerre a csirkével, ha hőlégkeveréses sütőnk van. A csirke az alsó míg a krumpli a felső polcon legyen.
Mindenképpen friss fűszernövényeket használjunk ehhez a recepthez, cserepes formában bármelyik hipermarketben megvehető, és a konyhaablakban eltartható.
Ez egy elképesztően finom csirkeétel! Puha omlós és szaftos hús, ropogós pergamenszerű bőr, finom fűszeres és citrusos zamatú krémes töltelék, valamint remek, selymes és ízletes mártás. Mindehhez társul egy pompás sült krumpli, ami belül egészen krémes, míg kívül ropogósra sült fűszeres kéreg borítja.
Egy palack '05 csopaki olaszrizlinget bontottam mellé a Tamás pincészetből...
Elkészítési idő: 3 óra
Költségek: kb. 750 Ft./adag
Bor: 2000 Ft. Tamás '05 csopaki olaszrizling - Metro
Az utolsó 100 komment: