Jó, tudom, azt ígértem még az elején, hogy kevésbé ismert úti célokat fogok választani… de ez a két város a szívem csücske lett, pedig csak néhány napot töltöttünk el ott. Szóval nem lehet mellettük szó nélkül elmenni. Cserébe nem a turista látványosságokat fogom méltatni, inkább – hűen az eredeti elképzeléshez – azokat a néznivalókat, amik nem feltétlenül szerepelnek az útikönyvekben. (Mivel elég hosszúra sikerült beszámoló, úgy döntöttem kettévágom. Először Londont mutatom be.)

A nagyvárosokat nem mindenki szereti. Van, aki nem bírja a szmogot, a nyüzsgést, az állandó csúcsforgalmat, zajt stb. Bevallom, ezzel én is így vagyok, annak ellenére, hogy Budapesten élek. Kénytelen vagyok elfogadni, és igyekszem olyan apróbb dolgokban meglátni a szépet, amik esetleg feldobhatják a jellegtelenséget. Ezek után jogosan kérdezhetitek, vajon hogyan lett mégis a fent említett két város a kedvencem? Pontosan ezek a „kisebb” látványosságok segítettek, amik nem, vagy csak nagyon apró betűkkel vannak szedve a bédekkerekben. A turisták által látogatott nevezetességeket is megnéztük, persze. Hiszen közelről egészen más látványt nyújt a Tower, mint a képeken. Mikor először megláttam a Notre Dame épületét a városnéző buszról, azt gondoltam: ennyi? Ennél még a Mátyás templom is nagyobb… Aztán másnap elmentünk gyalog, és mikor beléptünk, akkor csak annyit bírtunk mondani: hörrr! Elképesztő volt: hatalmas és gyönyörű! Ennek ellenére a sétáink során felfedezett kisebb néznivalók teszik feledhetetlenné ezeket a kirándulásokat.

Londont a rómaiak alapították i. e. 43-ban, nagyjából azon a területen, amit ma a „City”-nek hívnak. A települést Londoniumnak nevezték el és Britannia provincia székhelye lett. Falakkal erősítették meg, melyek maradványait itt-ott még ma is lehet látni. Nagyjából 1000 évig maradtak, néha összetűzésbe kerültek a környéken élő kelta törzsekkel, de elég erősek voltak ahhoz, hogy megtartsák a várost. Az V. században, a Római Birodalom felbomlásával ért véget ez a korszak, a terület a szász hódítók kezére került. Ezután szépen fokozatosan épült ki Anglia legnagyobb városává, egyre több lakosa lett, valamint kereskedelmi központtá vált. Kialakultak a közigazgatási negyedek, polgármestert választottak, apátságokat építettek. A XVI. században már olyan erős volt az ország, hogy felfedezésekre is vállalkoztak: ezzel megalapozták a későbbi gyarmatbirodalom alapjait. A fejlődést két esemény vetette vissza: 1665-ban a pestisjárvány, majd egy évvel később a nagy tűzvész, mely hatalmas anyagi kárt okozott. Az utána következő évszázadok során Anglia megállíthatatlanul tört előre, és fokozatosan lépett a nagyhatalmak sorába. A II. világháború után London nagy része romokban hevert, de ez lehetőséget adott arra, hogy kialakítsanak egy modern várost. A fejlődés a ’80-as és a ’90-es években is folytatódott, ettől függetlenül sikerült elkerülni, hogy felhőkarcolók határozzák meg a látványt.

Természetesen először vegyük sorra azokat a látnivalókat, amik híressé teszik Londont. Van egy nagyon jópofa találmány – városnéző busznak hívják. Aki nem akar sokat sétálni, annak erősen ajánlott. Több túrát javasolnak a turistáknak, különböző útvonalakat járnak be, így mindenki azt nézheti meg, ami őt érdekli. Az a legjobb az egészben, hogy ha megveszed a jegyet, az egész napra szól. Bárhol fel- és leszállhat az ember.
Azután kerítsünk sort a híres látnivalók környékére – érdekes dolgokat találunk majd! Érdemes bóklászni a kis utcákban, nem baj, ha eltévedünk. Szerelkezzünk fel térképpel, útikönyvvel, azok majd segítenek. Annyira jellegzetesen angol, hogy hihetetlen: az ajtófeljárók, a telefonfülkék, a szépen lekövezett járdák, minden.
Induljunk a St. Paul’s Cathedral-tól, mert attól néhány utcányira belebotlunk egy helyes kis templomba, a neve St. Mary-le-Bow. A kertjében üldögélni igazi felüdülés, mert csend van, a környező házak felfogják az autók zaját, csak a szökőkút csobogása hallatszik. Ha körbejárjuk az épületet, a falon kis táblákat fedezhetünk fel, azokét, akik hálával tartoznak valakiért vagy valamiért. Menjünk tovább, és dobjuk el nyugodtan az agyunkat, egy újabb felirat szerint a parókia honlapján (!) olvasható a templom története sok más érdekes információval együtt.

Southwarkban nézzük meg a Millenium hidat. Szegény igazán ronda, és egy évig még le is zárták, mert nem volt biztonságos. A Southwark híd mellett ringatózik a vízen egy csodaszép hajó. Ez a híres Golden Hind, Sir Francis Drake egyik hajójának a másolata. Az eredetit vidéken őrzik múzeumban, Brixham Harbour-ban.

Ami engem igazán lenyűgözött, hogy London tele van szebbnél szebb parkokkal. Ott van például a leghíresebb, a Hyde Park, de a Buckingham Palace mögött lévő St. James’s Park-ot is említhetnénk. Ez utóbbit régebben a királynő „előkertjének” hívták, valaha még vadásztak is benne. Most tele van emberekkel, akik nemes egyszerűséggel a fűre telepszenek le, ha elfáradtak. Beszélgetnek, falatoznak, napoznak, és nem szól rájuk senki, ez tetszett a legjobban! A Trafalgar Square közelében pedig a Vicktoria Embankments Garden-t találjuk, ami nem túl nagy, de annál szebb.

A Tower-ban tett séta után menjünk át a túloldalra. Itt húzódik meg szerényen a Tower Hill Memorial, emléket állítva azoknak a tengerészeknek és hajósoknak, akik a két világháború idején a tengeren haltak meg, így nem volt lehetőség eltemetni őket. Itt is van egy park, tele szép tulipánokkal, és az emlékművel szemben áll a Trinity House, amely a hajósok cégének székházaként épült 1515-ben.

Persze ne hagyjuk ki a Covent Garden-t se. Itt évszázadokkal ezelőtt kertek voltak, amelyekből zöldséggel-gyümölccsel látták el a várost. Ma több piacot találunk a helyükön, többek között az Apple Market-et. A felső szinten rengeteg üzlet, alul pedig egy kocsmaféleség, ahol az emberek olyan hangosan szórakoznak, hogy visszhangzik az épület. De láthatunk utcai előadókat is, például bábszínházat, ami kísértetiesen hasonlít a mi Vitéz Lászlónkra, meg körhintát, dodzsemet a kisebbek legnagyobb örömére.

Sétánk végén rogyjunk le valahol vacsorázni, Londonban jóformán minden utcasarkon pub-ot találunk. Vannak híresebbek, és kevésbé híresek, kisebbek és nagyobbak. Mivel a legtöbben nem akarják az összes pénzüket erre költeni, érdemes egy olyat választani, ami nem a belvárosban van. Higgyétek el, a város lepusztultabb részén is lehetnek olyan kocsmák, ahol nem kell attól tartani, hogy szalmonellát kapunk. Ne felejtsük el, hogy itt mindig a pultnál kell rendelni, a pincérek nem rohangásznak utánad. Viszont a pénzedért akkora adag kaját kapsz, hogy győzd megenni. Az étlapon a hagyományos angol ételek mellett rengetek indiai fogás is szerepel – ez valószínűleg a gyarmati időknek köszönhető.

Ha jóllaktunk, s ez nagyon is valószínű, tehetünk még egy sétát. London éjszaka is gyönyörű. A kivilágított épületek, hidak, utcák…

 Folyt. köv.