Miután galócáék családfáját emlékezetünkbe véstük, indulhatunk… Először is, kell egy jó éles bicska. Mindenféle késszerű kusztorával nem lehet normálisan vágni, csak nyeszetelni, a gombaszedés pedig megérdemli, hogy már az eszközválasztásnál is komolyan vegyük magunkat.

Mindenki tudja, hogy a gombaszedés örök kelléke a kosár. A zsákmány szellőzik, és ha nem taposunk rá, épen, felismerhetően megmarad. Ha nincs kosarunk, vagy nincs annyi, amennyien vagyunk, a lenszövet bevásárlószatyor à la Lidl is megteszi. Nejlontáska használata csak vészhelyzet esetén engedélyezett!

Soha ne induljunk el egyetlen gyűjtőeszközzel, mert a szedett gombát célszerű és kívánatos fajtánként elkülönítve tárolni, a későbbi kellemetlenségek elkerülése végett. Sapka, bakancs, kabát, kullancsriasztó rendben, indulás!

Ha mázlink van, és kertes házban lakunk, már a kiskapu előtt találkozhatunk néhány kalapossal. Ilyen például a tintagombák néhány faja, a kerti tintagomba vagy a gyapjas tintagomba.

  Ennél a fajnál jön elő a mérgezések egyik trükkösebb fajtája. Maga a gomba állítólag ehető és finom – mondjuk, a belőle készült étel esztétikai értékét személy szerint  megkérdőjelezném –, de a később vázolt okok miatt eddig soha nem vetemedtem a megfőzésére.  A gomba tehát elvileg ártalmatlan. A bibi ott kezdődik, hogy amíg a gyomorban van – ez cirka 18-24 óra –, nem találkozhat alkohollal, mivel annak hatására formalinszerű összetevő is bomlik belőle, így a várt gombamérgezés helyett formalinmérgezést kapunk. S mivel evés előtt egy kis zsíroldás nem árt, és megvallom, egy pohárka (néha több) bor nélkül befejezve sincs az étkezés, Gyapjas Tintagomba Úrral megnemtámadási szerződést kötöttem.

Összefuthatunk még susulykáékkal, de ők annyira jelentéktelenek, hogy az öregedő, romló szemű gombavadász fittyet hány rájuk, annál is inkább, mert fogyasztás esetén tőlük tenné a tevékenység fitty nélküli, ám annál hevesebb formáját.

Na, menjünk tovább, mert sosem érünk az erdőbe...

Ha legelő mellett is elhaladunk, érdemes körülvizslatni egy kicsit, mert itt gyakran találhatunk szegfűgombát. Összetéveszthető a susulykával, tehát ha bizonytalanok vagyunk, inkább vizsgáltassuk meg szakértővel, mert kitűnő leves, pörkölt készíthető belőle. Ha viszont csak néhány szemet találtunk, mert a szemfülesebbje már lerabolta a lelőhelyet, príma gombás tojással vigasztalódhatunk.

     A bokrok alá benézve, kellemes meglepetést okozhat ez idő tájt egyik személyes kedvencem, az óriás pöfeteg. Nagy biztonsággal felismerhető: ha olyan formájú és nagyságú, fehér gömböt találsz, mint egy kézilabda és nincs rajta szelep, pöfetegtulajdonossá váltál. Azonnal felszeletelni, bepanírozni, kirántani! Felfalni melegen, lehetőleg nem a rutinszerű tartárral, hanem tejföllel, az nem nyomja el a pöfeteg pompás ízét.

De most már tényleg menjünk! Minden valamirevaló erdő a szélén kezdődik. Minden valamirevaló erdőszélen vannak bokrok. Ezen bokrok alatt pedig már teljesen normális erdei gombákra lelhetünk. Esélyünk van például az erdőszéli csiperkébe botlani, aki abban különbözik erdei pajtásától, hogy dörzsölésre, kaparásra, egyéb sanyargatásra sárgára színeződik, míg az erdei csiperke rózsaszínre.

FIGYELEM! Ez a gomba téveszthető össze legkönnyebben a gyilkos galócával! Eltérések: a csiperkéknek nincs bocskora, elszíneződnek és sohasem hófehér a lemezük. Színük a halvány rózsaszíntől az egészen sötét barnáig terjed, a gomba korától függően, de sohasem hófehér! (Ezt tudatosan ismétlem, mert a gyilkos galóca „kiléphet a bocskorából”, így az az avarban maradhat, de sosem változtatja a színét és a lemezei hófehérek.)

Az erdő széléhez értünk, legközelebb bemerészkedünk a rengetegbe...