Az évkezdet napja hosszú történeti fejlemény eredménye. Az ókori Rómában március 1-jével kezdték az évet. Január 1-je a Julius Caesar-féle naptárreform után, i. e. 153-tól vált évkezdő nappá, melyet Janus tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. A keresztény egyház éppen ezért e napot Krisztus körülmetélésének ünnepévé tette. Hazánkban az egész középkoron át az év kezdetét karácsonytól, december 25-től számították. A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. Az egyházi év advent első napjával kezdődik.
Álljon itt most néhány népszokás és babona, akár okulásul, akár azért, hogy kipróbáljuk.
Szerelemjóslás
A leányok galuskába, gombócba vagy más nyers tésztaféle közepébe apró papírokat raktak, amelyeken egy-egy férfinév szerepelt. Pontban éjfélkor bedobták a forró vízbe, az elsőnek felbukkanó férfinév leendő párjuk nevét árulta el.
Nem jövendőbelijükről, hanem a férjhezmenetelükről adtak hírt a malacok: a lányok kiszaladtak a disznóólhoz, megrúgták az ól falát, s ha a disznók röfögtek, biztos volt, hogy az új évben férjhez mennek.
A vénlánycsúfolás is része volt a csínyeknek. A legények szalmabábut állítottak azoknál a házaknál, ahol idősebb lány lakott, vagy felmásztak a háztetőre, és ott helyezték el a szalmát. Amennyiben a gazda szemfüles volt és észrevette a legényeket, elvitte a létrát, és csak másnap reggel hozta vissza, a legények pedig büntetésül egész éjjel a tetőn virrasztottak.
Ajándékozás
Az újév népies elnevezése kiskarácsony, s a nagykarácsonyhoz hasonlóan néhány településen ilyenkor is megajándékozták a gyermekeket. A meglepetést nem az angyalka, hanem az újévi csikó hozta. Természetesen az ajándék dióra, almára, pogácsára korlátozódott.
Tréfák
Az idősebb lányok mellett a gazdákat is megtréfálták a legények. A kilincshez kecskét kötöttek, így a háziak nem tudták kinyitni az ajtót. Ennél elterjedtebb szokás volt, hogy a kertkapukat és az ajtókat kicseréltél egymással – esetleg elrejtették, gazdának olykor több napjába telt, amíg megtalálta a sajátját.
Tilalmak
Tilos volt kölcsönkérni és kölcsönadni bármit, beleértve a pénzt vagy a használati tárgyakat is. Aki korábban kölcsön kapott valamit, újév napjára visszaadta a tulajdonosnak.
Tilos volt szárnyas fogyasztani, különben elrepül a szerencse. Helyette malacot ettek, mert az előretolja a gazdagságot.
Tilos volt az asszonyoknak újév napján kimozdulni a házból, mert ha az első vendég nő volt, akkor balszerencse érte a háziakat.
Újévköszöntés
Az újév köszöntésének két fontosabb formája alakult ki, az egyik a zajkeltés: éjfél után a fiúk koloppal, ostorral, kereplővel járták az utcákat, lármával köszöntötték az évet. A másik szokás szerint a fiúk házról házra jártak, köszöntő verseket és énekeket mondtak, jutalmul pedig tejet, diót vagy almát kaptak.
Gazdagság
A gazdák éjfélkor vizet húztak a kútból, amelyet aranyvíznek neveztek. Aki ivott belőle, arra gazdagság várt.
Jóslás
Az idősebb asszonyok ólmot öntöttek, amelynek a formája elárulta a jövőt. Például a bölcső alakú gyermekszületést jelzett.
Éjféli éneklés
Az éjféli mise után a férfiak – főleg református vidékeken – felmentek a templomtoronyba és egyházi énekeket adtak elő.
Hiedelem
Éjfélkor az állatok tudnak beszélni és elárulják, hogyan bánik velük a gazdájuk.
Sajnos nem magamtól vagyok ilyen okos és összeszedett, hanem az ünnepek.hu honlapon találtam a fentieket, a bevezetőt pedig a néprajzi lexikonban.
Mindenkinek boldog új esztendőt!
tistedur 2007.12.31. 08:10:13
Jé,ettől függetlenül jó a poszt..ráadásul most már te is ismered ezekt a szokásokat :)
Pálcika 2007.12.31. 08:25:05
Jé,örülök,hogy kicsit "okosítasz" minket,csuda jó ezeket a régi szokásokat olvasni(én a feléről nem is hallottam, pláne nem alkalmazom)
Tegnap ellinkeskedtem a napot ezért ma dupla munka vár rám:kávé!,mosás,takaritás,vásárlás,és fözés
cyan 2007.12.31. 08:31:15
jók ezek a népszokások, bár a tésztába nevet gyúrni, főzni vagy sütni (pogácsába is szokták), Luca napra tudtam. biztos, ami biztos alapon? :))
fullmoon 2007.12.31. 08:32:53
Csak röviden és tömören B.Ú.É.K!:)
Köszönöm,hogy ez év februárjától,sikerült egy olyan oldalt talánom itt a neten ahol fantasztikus emberekkel cseveghettem,beszélgethettem....köszönöm köszönöm!
Remélem jövőre is marad ezen fel állás,sőt akár bővülhet is!:)
cyan 2007.12.31. 08:36:07
lencse evés - sok pénz
amit csinálsz, azt fogod egész évben csinálni (vasalás, takarítás, mosogatás, stb)
Pálcika, csak ügyesen, mindent ma, holnap meg szent Heverdel napot tarts :DD
fullmoon 2007.12.31. 08:36:29
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 08:38:27
Fullmoon, osztom az érzéseidet, a legjobb dolog ami történt velem, hogy rátok találtam. és szerintem nem kell félni, hogy elszökünk.:)))
tistedur 2007.12.31. 08:41:35
a kifőzde jövőre is nyitva lesz :)
(boltba még nekem is kell menni)
Pálcika 2007.12.31. 08:45:21
a többivel is igyekszem-igyekszem:((((((((
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 08:49:37
Tist, jól vagy? Ünnepek? én túléltem, ez is valami.tegnap halálosan összeversztem legidősebb lányommal.tök hülye volt, és én nem fogtam vissza magam.erre persze mindenki ugrik, mert rendszerint elszámolok tízezerig, és szelíd maradok, de nem tegnap.üvöltöttem, és jól esett(jólesett?)basszus,angolban nincs ilyen mizéria.
Szóval, pénzköltésre fel!!már öltözöm is.pussszancs hegyek.
tistedur 2007.12.31. 08:54:03
drága marisell én jól vagyok-a karácsonyt túléltük és még bejglimérgezést sem kaptunk :)
az a halálos összzeveszés meg majd elmúlik-h tudnád,hogy én hányszor vesztem össze halálosan a családdal..néha pedig neked is ki kell engedni a gőzt :)
Benikuty 2007.12.31. 09:09:25
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 09:10:07
nálunk hózik!
cyan 2007.12.31. 09:16:55
Benikuty 2007.12.31. 09:16:57
Pálcika 2007.12.31. 09:18:05
Benikuty 2007.12.31. 09:21:55
Elvégre, mennyi lehet még nekem hátra:)))
tistedur 2007.12.31. 09:22:07
otthon,karácsonykor havzott..gyönyörű volt :)fehér minden ...
Pálcika 2007.12.31. 09:27:01
Beni, miért eddig hol tartottad a kifözdét?
Benikuty 2007.12.31. 09:31:34
Mondjuk hó helyett...hehe
cyan 2007.12.31. 09:37:04
-Ha hányat, akkor nem kell!
:)
Benikuty 2007.12.31. 09:42:13
Töredelmesen, én voltam a tettes, mert azt gondoltam, engem megbántott valaki, pedig nemis:), csak én ilyen nagyonhülyjje:))
Itt Szentendrén hózik, kolbikarika mehet?:))
Benikuty 2007.12.31. 09:50:04
Hali,Cyan:))
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 09:50:53
Cyan itt is szemmel láthatóan lassúbb a net. biztos sokan vagyunk a hálóra akadva(bocsánat)
Pálcika 2007.12.31. 10:03:53
Pálcika 2007.12.31. 10:05:16
tistedur 2007.12.31. 10:07:58
Benikuty 2007.12.31. 10:10:39
Akiket szeretek, küttem kóbászt... from benike. Elfogyott, de csinálok hamarost:))
Nagyon bővül a kör, megyek szívátültetésre.:)
Nadine, van levegőd?:)))
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 10:33:45
aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2007.12.31. 11:00:08
Benikuty 2007.12.31. 11:04:56
Pálcika, most gurítom, a Bükkös-patak hídjánál felveheted:)
Megyünk kutymóval, este petárdások miatt reménytelen:(
tistedur 2007.12.31. 11:15:31
miért nem adtok a kutyusnak nyugtatót estére?
fullmoon 2007.12.31. 11:32:57
Benikuty 2007.12.31. 12:15:24
Fulli, most egy óriási üveg pezsi kéne, amire rápattannék, mint szánra, aztán mindenkihez el.
Puszi fültövibe, pacsi tenyeribe, nemi hovatartozás függően:)
Aztán tovább, a kék madárral. Messze:(
dusó 2007.12.31. 12:23:43
A megmaradt székelykáposztát vizzel, egy kis virslivel, vegetával, csipet borsikafűvel és tárkonnyal összeforralva isteni másnaposság elleni korhelyleves lett.Tejföllel tálalva fincsi.
Utána édesség: kibéleltem egy mély üvegtálat a száradó bejglivel, az egészet egy kis kávéval meglocsolom, és mindezt nyakonöntöttem hidegen kikevert vaniliakrémmel.a fiúk nagyon ették...
sarasvati 2007.12.31. 12:29:24
túl vagyok már egy szatyorleszakadós bevásárláson:))
káosz van és zűrzavar, kellene főzni, a net pocsék és nem tudom mi lesz még.
petárdáznak a gyökerek:(((
ez a bloggerína igen teccik:))
Benikuty 2007.12.31. 12:36:42
Mondjuk így is, a Holdacskára:))
Volpone 2007.12.31. 12:40:36
Öregesre vesszük a figurát, mivel a párom tesója ránk sózta másfél éves csemetéjét, hogy ő bulizhasson. Amúgy imádjuk a kölyköt, tündéri,, viszont mi itthon maradunk az tuti. A tv-ben semmi különös nem lesz. A szomszédban viszont biztos, mert 200 üveg ital áll az erkélyükön. Mindenkinek BUÉK!!!!!! :)
Benikuty 2007.12.31. 12:43:01
Benikuty 2007.12.31. 12:46:23
Na, dugulok.
N.Zoli 2007.12.31. 12:54:12
Ma volt az utolsó publikus munkanapom, aztán még jan. 11-ig dolgozom magyar földön.
Boldog új évet mindenkinek!
Gratula az indek főoldalhoz.
youtube.com/watch?v=GnlfBd6dImg
Happy crappy névnapot Sylvester Stallone barátomnak, aki összeizzadt izompólóban sem fázik a mátrában.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 13:07:35
Tist, a kutya nem süketül meg a nyugtatótól. Kb. 40-szer jobban hallanak az embernél, gondolj bele, mennyire rémisztő lehet nekik a zaj.
Dusó, tetszik ez a bejglivég-hasznosítás, az a baj, hogy nálam a bejglivég, konkrétan a vége. Egy falat mákos, egy falat diós. Ehhez vaníliaszószt főzni?... Pedig biztosan finom. Ki fogom próbálni.
maybach 2007.12.31. 13:08:21
Felénk az a szokás, hogy csapat egyik fele beba.., a másik meg nevet rajta.
Meg mindenki táncol. Még én is.
BUÉK mindenkinek!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 13:13:16
Jé 2007.12.31. 13:24:27
én csak beköszönök, és jobbra el, mert dolog van. este sajnos nélkülöznöm kell az illusztris társaságot, mert valami bulifélébe megyünk. jók legyetek, boldog új évet mindenkinek!
Ja, és a legfontosabb! Tök jó volt veletek ez az egész év, köszi. :)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 13:30:23
tistedur 2007.12.31. 13:34:01
Nadine,valóban nem süketülnek meg a balga jószágok a nyugtatótól,de valamivel jobban viselik a nagy zajongást..
cyan 2007.12.31. 13:48:47
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 13:52:14
Benikuty 2007.12.31. 14:26:50
Küddené szénhidrátot mágnesvasúttal:)?
Jé, angyal vagy. Neked külön köszsönet, nem tudom, meddig maradhatok:)
Napjaim vannak hátra:))
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.12.31. 14:28:09
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 14:40:29
csatlakozom az előttem szólókhoz és csatlakozom a csatlakozókhoz! mindenkinek boldog új évet. törzsgárdáknak, újaknak, és rejtőzködőknek egyaránt:))))
aki mulatni megy annak jó szórakozést!
én valsznű leszek egész nap:))
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 15:40:21
akkor megy a sajtos, a mákos-diós, és a hihetelen jégkrémáradat:)))
szia Toma, mire Te felébrtedel én elálmosodom.egy kicsit csicsukálok, de most fotelpatkányokat hallgatok, és zabálok, és barack-dinnye levet iszom.
Pálcika 2007.12.31. 15:40:56
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 15:49:12
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 15:55:05
akkor váltásban vagyunk?:)
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 16:33:05
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 16:36:44
halat csirkét nem szabad. nekem anyám csinált lencselevest, azt fogok enni:)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 16:38:39
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 16:40:17
hallottál már ilyet, legidősebb lányom a pasijával léböjt és tisztítókúrát tart.valamit nagyon elbsztam(((
Pálcika 2007.12.31. 16:46:26
nem holnap van a lencsés balhé?
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 16:49:26
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 16:59:32
Benikuty 2007.12.31. 17:00:01
Pálci, tömött sorokban pörit zabánnyi (ahogy Rózsika mondi), a lábast kitörölni:)
Nadine, a kékmadaras pezsgőszánnal visszafele bekanyarodhatok, aztán velünk buliba?:))
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 17:00:42
biztos ami biztos, ma se egyél:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 17:08:38
marisell · http://kifozde.blog.hu 2007.12.31. 17:13:56
cyan 2007.12.31. 17:27:17
sarasvati 2007.12.31. 17:37:04
Mivel halálosan nincs net és alig tudok ide felmászni (éljen a mobil net, ami jó, csak ilyenkor mindenki telefonál), boldog új évet kívánok nektek!
Köszönöm az ezévi mindent, most ne részletezzem, tudjátok:))))
Ha esetleg sikerül, még benézek hozzátok!
cyan 2007.12.31. 17:51:39
N.Zoli 2007.12.31. 17:53:23
Lassan indulok. Nagyon boldog Új évet mindenkinek!
(.)(.)
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.31. 17:56:11
N.Zoli 2007.12.31. 18:00:47
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 18:07:31
Marisell, konkrétan a kifordított szőrmesapkára gondoltam, az még sapkában is elég hülyén néz ki, nem?:)
Itt is petárdáznak már ezerrel, két macskát, egy kutyát bementettem a lakásba, a naggyal nem tudom, mit csináljak, piros macskám elbújt valahová, nem jön elő. És még csak most kezdődik...:(
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 18:09:18
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 18:09:51
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 18:11:42
sarasvati / sütifej (törölt) 2007.12.31. 18:17:27
életemben ez volt az első.
jó a net. remélem így is marad:)))
Benikuty 2007.12.31. 18:18:36
A Julia Roberts-től megen elérzékenyültem, de a Hugh Grant se kutya. A sztárom a páromban.
Zoli, és akkora...:)
Ilyet kértem a Jézuskátó, de helette ö inkább pulcsit:)))
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 18:21:26
"hogy a jóstenke áldjonmeg, meg lencsék hullanak a valamilyen zsákból, és annyi pénzem legyen" stb...
akiket, amúgy bottal sem piszkálnék meg, nem hogy ilyen geil verset küldjek neki. két szót nem váltottam vele egész évben!
Benikuty 2007.12.31. 18:22:03
Irány, Horány. Buliba:(
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 18:22:59
jól megnézted azt a pulcsit? hátha benne volt...
Benikuty 2007.12.31. 18:25:55
Benikuty 2007.12.31. 18:58:23
tistedur 2007.12.31. 19:00:24
:DD
Nadine!
tessék bulizni..és ne dőlj az ecsetedbe..én már a pezsgőbontáson gondolkodom :)
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 19:31:32
Pálcika 2007.12.31. 19:33:29
nem nemvagyok fáradt,és kedvem is van menni:((((
NEKTEK VISZONT BUÉK!!!!!!!!!!!
spájdernecc 2007.12.31. 19:38:29
BUÉK
és első mánap
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 19:43:22
Spájdi, nem tudom, mi az az első mánap, de biztos jó:) Boldog új évet Neked is!:)
cyan 2007.12.31. 19:50:16
cyan 2007.12.31. 19:51:33
tistedur 2007.12.31. 20:06:33
Toma!
induljunk kiásni téged?! :)vagy elég ha küldünk kaját és rumot?!:)
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 20:12:52
lassan indulhattok, mert ez megint nem úgy néz ki mint ami el akar állni:))) kaja van, rum jöhet.
tistedur 2007.12.31. 20:21:56
megvárjuk amíg eláll és utána indulunk..rumot viszünk :)
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 20:26:53
nemsokára kezdődik a rádiókabaré, megkeresem a az mr1 oldalát, hadd szóljon a háttében.
tistedur 2007.12.31. 20:29:22
nem eshet örökké a hó..lesz még tavasz meg búza és lágy kenyér is-főleg ha sütsz :P
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 20:36:57
tistedur 2007.12.31. 20:47:48
:DD én mindig jó vagyok :P
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 21:03:47
tistedur 2007.12.31. 21:05:11
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 21:15:17
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 21:19:08
tistedur 2007.12.31. 21:27:51
nem csinálsz róla fotót?! utána egyeztethetnétek a helyes technikát maybachhal :)
sarasvati 2007.12.31. 21:28:07
ha átalszom az éjfélt?
bár ebben a ricsajban, ami itt lesz....pffffff
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 21:28:30
tistedur 2007.12.31. 21:35:36
az alvás kisimítja a bőrt és úgy általában is jót tesz a testnek és a léleknek :)
ricsj az itt is van...néha kósza tüzijáték-fényeket is látok az ablakból
cyan 2007.12.31. 21:50:48
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.31. 22:00:58
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 22:02:15
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 22:03:24
én meg szétröhögöm az agyamat:DDD valamelyikünkel baj van!:))
cyan 2007.12.31. 22:19:10
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 22:21:38
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 22:24:12
cyan 2007.12.31. 22:38:53
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.31. 22:47:37
tistedur 2007.12.31. 22:49:43
cyan 2007.12.31. 22:52:06
tistedur 2008.01.01. 00:14:58
sarasvati 2008.01.01. 00:20:34
2008. 20dik percében minden jót, mindenkinek!
Sírós, ölelős pillanatokat éltem át fiammal.
De már jól vagyok:)))
tistedur 2008.01.01. 00:23:19
ennek örülünk..mármint annak,hogy jó vagy :)
cyan 2008.01.01. 00:30:03
pezsgőt nem bontottam magamnak (nem is szeretem), borral a kezemben léptem át az új esztendőbe. telefonon lerendeztem a családot :))
tistedur 2008.01.01. 00:33:00
a bor is pezsgő,csak kispórolták belőle a buborékot :) a családot én is telefonon rendeztem le..:)
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.01.01. 00:42:50
szegény kutyáimat pesztráltam ezidáig. szerencsére vége a tüzijáték/petárda őrületnek.
tistedur 2008.01.01. 00:47:38
a tüzijáték itt még mindig tart :(
én viszont a távozás hímes mezejére lépek-hív az ágy...mindig is tudtam,hogy a pezsgő a legjobb altatók közé tartozik
fullmoon 2008.01.01. 00:48:18
...kezdek nagyon ittas lenni, de letojom!:))))))
fullmoon 2008.01.01. 00:49:35
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.01.01. 00:58:11
fullmoon 2008.01.01. 01:00:54
sarasvati 2008.01.01. 02:26:30
ki szereti őt és a gyerekeit is. bizony.
szóval teljesen éber vagyok és én ezt utálom....
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.01.01. 02:30:59
fullmoon
legalább te jól érzed magad:)))) én is szívesen becsápolnék :DDDD
fullmoon 2008.01.01. 02:55:03
Te egy figyelmes tünemény vagy bííííízony!Ezért is, és nem csak ezért a szerencs csillaga ragyogjon le rád ebben az évebe!:)
fullmoon 2008.01.01. 02:56:49
Tessen már segíteni egy kicsit!:))))))))))
Benikuty 2008.01.01. 04:51:28
Megjöttem buliból közepesen alkoholos állapotban.
Nagyon nagyon boldogot mindnyájunknak:)
Itten hat gyerek alszik, senki nem rókázott be:))
Benikuty 2008.01.01. 04:58:46
tistedur 2008.01.01. 09:14:58
itt havazik :)
kezdek aggódni Tomáért-lehet,hogy mentőexpedíciót kell indíanunk érte..
Pálcika 2008.01.01. 09:39:30
Tist, együtt kávézunk:))))
itt is havazik:))
cyan 2008.01.01. 10:05:59
kv-t!
itt is hózik, asszem nem úszom meg a vidám újévi hólapátolást :(
cyan 2008.01.01. 10:08:25
tistedur 2008.01.01. 10:20:52
szerintem júliusban már nem :)
nem tudsz várni egy napot a hólapátolással?
Pálcika 2008.01.01. 10:28:15
Huh,jól kiírtam a mérgemet.
cyan 2008.01.01. 10:33:40
Pálcika 2008.01.01. 10:56:47
cyan 2008.01.01. 11:11:54
(én Bp mellett, az aglomerációban, Hűvösvölgy után egy faluval, vagy kettővel, a fene se tudja ezt már, Remeteszőlős közénk ékelődött, szóval Nagykovácsiban)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.01.01. 11:12:43
Pálcika 2008.01.01. 11:28:12
Nadine, ezek szerint mégis csak jól érezted magad :D:D:D
Benikuty 2008.01.01. 11:33:15
Kézcsókom drága hölgyek, Újévi változatbam:))
Pálcika 2008.01.01. 11:40:40
Benikuty 2008.01.01. 11:42:30
Korzózik az ágyon, aztán vackol:)
Paplanba:)
Főzni kéne, de erőm nincs:) Egész éjjel roptunk, mint rég:)
Lehet, hogy egy pálesz segítne?
Pálcika, itt előbb-utóbb kiszednek mindent! Szóval,pontosan hol állomásozol ideiglenesen?:)
sarasvati 2008.01.01. 11:47:22
Na mire ébredek, na mire? 15 centis hóra...pffff...
kölykök örülnek én kevésbé, látványnak szép, férj majd lapátol...hehe:))))))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.01.01. 11:48:09
Benikuty 2008.01.01. 11:56:29
Pálci hagyd magad, hamarabb szabadulsz! Állomáshely?
marisell · http://kifozde.blog.hu 2008.01.01. 12:00:56
Nincs igazság, én nem ittam, nem buliztam, nem éjszakáztam, habár a megszokottól 2 órával később vettem be a gyógyszereimet, és csak most ébredtem fel.Nálunk is massszív hóesés, minden fehér, amitől teljesen megfájdult a szemem.
Mehetek babgulyásot főzni, de minek, szerintem gyerek megen almát, és csokit fog enni, ha hazajön az állataitól(ebbe beleszámoltam az apját is, mert egy rohadék vagyok, és ölni van kedvem). OK, mék gyógyszert be!
Pálcika 2008.01.01. 12:05:13
Beni kitartó vagy :Szigethalom parkerdő
elmentem sütni, később beszámolok a végeredményről
mi lehet Tománál ha nálunk már 10cm a hó?
Benikuty 2008.01.01. 12:07:46
Maris, ölni muszály, egy évvel vínnyebb (Rózsika) lettem, szóval émmá csak tudom:))
marisell · http://kifozde.blog.hu 2008.01.01. 12:12:40
Nadine, nem-e lehetne-e hajcsavarós beszámoló?Anyám (na pl. tíz éve itt hagyott minket, és annyira mérges vagyok rá! ez is mutatja, hogy dinka vagyok)miniden reggel ha megjött a futásból becsavarta a haját, olyan nosztalgikus:)
Benikuty 2008.01.01. 12:19:57
Mosmá csak az igazi nevedet kell kiszedni. Ha nem én, hát más:)
Svati, lökné esetleg egy le vagyó te fsva-t?
cyan 2008.01.01. 12:23:35
mosogatás megvolt, lencse fő.
fiam most kelt, mondott 2 babonát, amit ma nem szabad:
teregetni, mert elszáll a szerencséd
szemetet kivinni, mert kiviszed a szerencsédet is
(holnap hajnalban kelhetek, mert jönnek a kukások, és, ha egy egyész kukányi szerencsét ma kiviszek, az katasztrófa lesz rám nézve)
sarasvati 2008.01.01. 12:39:17
szia Cyan...mosni akartam:))
Szia Maris drága!
vegyük be a bogyókat. most döbbentett rá a család, hogy csak jan.3án kezdődik az iskola:((((
tistedur 2008.01.01. 12:48:01
svati,a sulikezdés már csak két nap:csapd ki a gyerkőcöket a hóra..
Benikuty 2008.01.01. 12:59:03
Jóvanmá Svatika, csak hiányoztá Te is.
Itt hízik a hó, meg a gábor. Most látom göngyölegeket, jesszumpepi, mit megittak ezek!
marisell · http://kifozde.blog.hu 2008.01.01. 13:08:35
Svati nevetni fogsz, de én is azt hittem, hogy ma már másodika van.mondjuk nekem hót mindegy, gyerekek már le se engem, csak kajailag lényeges meg a géphez sem férhetek oda/ide.és szeretnék csak 2 napot magányosan nyomoroncozgatni.
marisell · http://kifozde.blog.hu 2008.01.01. 13:10:20
tistedur 2008.01.01. 13:16:00
nyugi,én látom a hozzászólásodat..és nem is utállak :)
maybach 2008.01.01. 13:19:14
Boldog új évet, kellemes hólapátolást, így szívbetegen.
8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás.
sarasvati / sütifej (törölt) 2008.01.01. 13:21:03
nem nagyon tudok írni levelet, úgyhogy itt: a pesti kiruccanás halasztva:)))
marisell....két nap nekem is nagyon jó lenne.
csendben, nyugiban mert itt kicsit őrültek háza van....és ha belegondolok, hogy lassan csomagolnom kell a házat, selejtezni a holmikat, stb.....aludni akarok.
kölykök ölik egymást.miééééééééééééért????
tistedur 2008.01.01. 13:22:01
kipihented a tegnapot vagy még tart? :P
marisell!
ha egyszer senki nem lesz itthon,gyere át egy hétvégére:megkapod a gépet és még főzök is neked..:)
marisell · http://kifozde.blog.hu 2008.01.01. 13:28:17
De mostanában, mióta orvos csere,gyógyszeradagolás minimalizálva, egyre többször érzem, hogy visszatér a régi nyughatatlan, mászkálós énem.ha még mindig Pesten lakol, akkor hamarosan megyek, megnézem a gyerekem új lakását, amit saját erejükből vettek a barátnőjével.büszke vagyok! az én drága kisfiam.
na szóval akkor(nem tok dátumot mondani, de 20-a környéki fizetéskor )bármi megtörténhet.
tistedur 2008.01.01. 13:35:47
de kapnál cserébe bort :)egyébként három(négy) számítógép és egy laptop is van a lakásban :)
és még mindig pesten lakom,és szívesen látlak bármikor..habár a huszadikai hétvégén jelenésem van otthon :)
(jelenleg meg ki vagyok túrva az ágyamból és nem tudok szundikálni :( )
marisell · http://kifozde.blog.hu 2008.01.01. 13:41:40
tistedur 2008.01.01. 13:44:32
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.01.01. 13:46:33
Marisell, a hajcsavarós művelet annyira hatásos volt, hogy mire kiértem az utca végére, már sima volt a hajam nagy része, ami viszont nem, azt rossz irányba csavartam, és égnek állt. Szóval, jól néztem ki, na.
tistedur 2008.01.01. 13:49:51
:D egyszerűen csak új stílust teremtettél :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.01.01. 13:57:14
cyan 2008.01.01. 14:04:52
tistedur 2008.01.01. 14:05:31
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.01.01. 14:21:52
örömmel konstatáltam, hogy az eddigi fél méterre, újabb tizenöt centi hó esett.
betszek egy valamit(haiku,vers,) mert már enm tudja betölte a sok hszt a gépem. mindjárt leht átfáradni.
Jé 2008.01.01. 14:25:59
tistedur 2008.01.01. 14:26:48
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.01.01. 14:31:22
lehet átfáradni a másik terembe!
Pálcika 2008.01.01. 14:37:43
a stangli legnagyobb hibája,nem lehet abba hagyni az evését, a sajtot trappista és füstölt karavánból vegyesen oldottam meg isteni pikáns lett.A lisztet vegyítettem Nadine tanácsára.Én mindenből dupla mennyiséget vettem (23dkg-ért nem érdemes nekikezdeni:)).Cyan mától nálunk családtag vagy!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.01.01. 14:41:18
cyan 2008.01.01. 14:46:21
Tobak Myrtill 2008.05.29. 09:49:11
Kitti 2008.11.26. 17:20:19
Boldog karácsonyt, mikulást, kellemes új évet mindenkinekk!