– Csinál borjúremeket ma estére? – kérdezte Colin.

– Istenem – sóhajtott Nicolas. – Az úr nem szólt idejében. Más tervem volt.

– Ezer ördög és pokoli és cséphadaró! Mér beszél hozzám mindig harmadik személyben? – kérdezte Colin.

– Ha az úr felhatalmaz, hogy kifejtsem indokom, megmondom, hogy véleményem szerint bizonyos bizalmaskodás csak akkor elfogadható, ha az ember hajdan együtt őrizte valakivel a sertést. Ez esetben azonban ez nem forog fenn.

– Maga nagyon fenn hordja az orrát, Nicolas – állapította meg Colin.

– Állásomból következik, hogy kevély vagyok, uram – felelte Nicolas –, és ön ezért engem nem hibáztathat.

– Hát persze hogy nem – nyugtatta meg Colin. – De szeretném, ha nem lenne ilyen zárkózott.

– Én őszinte, bár rejtett tisztelettel viseltetem uraságod iránt – felelte Nicolas.

– Boldog és büszke vagyok, Nicolas, és viszonzom is. Tehát mi lesz ma vacsorára?

– Megint csak ragaszkodom Gouffé hagyományaihoz, midőn ezúttal egy déltengeri, pézsmával illatosított portóiban sütött hurkácskát készítendek.

– Melynek titka? – érdeklődött Colin.

– A következő: „Vegyünk egy hurkácskát, és nyúzzuk meg, bárhogy acsarkodik. őrizzük meg gondosan a bőrét. Tűzdeljük meg a hurkácskát vékony szeletekre vágott homárlábbal, amelyet lóhalálban megfuttatunk elég meleg vajban. Aztán jéggel bélelt könnyű kukta fenekére hullajtjuk. Szítsuk fel a tüzet, és az így nyert helyen ízlésesen helyezzünk el lassú tűzön főtt borjúmirigy-karikákat.Amikor a hurkácska mély hangot hallat, íziben vegyük le a tűzről, és ontsuk nyakon jó minőségű portói mártással. Piszkáljuk meg platina lapickával. Zsírral kenjünk ki egy formát, és tegyük el, nehogy megrozsdásodjon. Tálaláskor készítsünk erőlevest egy kis szódavízből meg negyed liter friss tejből. Körítsük a miriggyel, tálaljuk, és menjünk a fenébe."

– Egészen paff vagyok – mondta Colin. – Ez a Gouffé irtó nagy ember lehetett. Mondja, Nicolas, nem lesz holnap pattanás az orromon?

Nicolas megvizsgálta Colin szirtisas-orrát, és nemleges eredményre jutott.

– Jaj, hogy el ne felejtsem, tudja-e, hogyan kell táncolni a sandacsacsát?

– Én kérem, még a porhanyós ficammogó stílusnál tartok, amit a múlt félévben Neuillyben kreáltak – mondta Nicolas –, és nem tudom pontosan a sandacsacsát, csak éppen nagy vonalakban.

– Mit gondol – kérdezte Colin –, egy lecke elég, hogy az ember elsajátítsa a megfelelő technikát?

– Úgy vélem, elég – nyugtatta meg Nicolas. – Lényegében nem bonyolult. Csak arra kell vigyázni, hogy az ember elkerülje a durva tévedéseket meg az ízléstelenségeket. Az egyik az lenne, ha az ember boogie-woogie ütemre táncolná a sandacsacsát.

– Ez lenne a tévedés?

(Fenti párbeszéd a Tajtékos napok című Vian remekműrészletének betű szerinti átvétele.)