XI. Károly 1697-ben a ravatalon feküdt, amikor a „Tre Kronor”, a stockholmi királyi palota északi szárnya kigyúlt és leégett. Hedvig Eleonóra nagymama unokáival a közeli Riddarholmenen levő Wrangel palotában - ma a Svea Hovrätt, azaz a Legfelső Bíróság székhelye - húzta meg magát.

A kiskorú Károly herceg barátaival nyúlvadászatot rendezett a Wrangel palota gyűléstermében. Kivont karddal kergették a borjakat és juhokat, dobálták a vértől csöpögő fejekkel az utcán sétálókat. A trónörökös cselekedeteiben a legjobb jóindulattal sem lehetett empátiát felfedezni. A lőfegyvert a gyávák eszközének tartotta, vasvillával vadászott medvére.

A dán–orosz–lengyel szövetségtől fenyegetett Svédország kormányának nem volt ideje megvárni, hogy a trónörökösnek benőjön a feje lágya. A stockholmi nagytemplom tövében, a Storkyrkobrinken 3. szám alatti, antik csillárokat kínáló bolt bejárata fölött aranyozott korona díszeleg. A monda szerint 1697-ben ez előtt a ház előtt esett le a korona a frissen koronázott, tizenöt éves XII. Károly fejéről.

Károly tizenöt évesen lépett apja örökébe, és az elvárásoknak megfelelve, sikert sikerre halmozott a harcmezőkön. A karolin - „károlyi” - hadsereg 1700-ban legyőzte a Skane visszaszerzésén mesterkedő dánokat, majd az oroszok ostromolta Narva felmentésére indult. A svédek többnapos erőltetett menet után, 1700 november 20-án, hatalmas hóviharban érkeztek az Észtország és az egykori Ingermanland határán fekvő svéd erődítményhez. A támadást bevezető ágyúpárbajt követően a „karolinok” néhány méterre az orosz állásoktól bukkantak fel. Elsütötték a puskáikat, majd kardot rántva rontottak a hófúvástól elvakított ellenségre. A harc órák alatt véget ért, az ostromló sereg parancsnoka, a belga de Croy herceg, megadta magát. A kiéhezett karolinok rávetették magukat az oroszok hátrahagyott élelmiszerraktárára, és a fegyverek újra szóhoz jutottak. Szabályos közelharc alakult ki a pálinkától és győzelemtől ittas svéd katonai egységek között.

Narvánál tízezer orosz katona vesztette életét. A svédek birtokába került száznyolcvan ágyú – azokból öntötték Gusztáv Vasának a Riddarhuset előtt magasló szobrát –, számtalan zászló és a sereg minden pénze. Több tízezer foglyot képtelenek voltak őrizni és ellátni, ezért szélnek eresztették őket. Nem volt okos ötlet, három év múlva Nagy Péter hadserege elfoglalta a Néva parti Nyen svéd erődöt, és a svéd hadifoglyokkal Szent Pétervár építésébe kezdtek.

1708 nyarán a karolinok másodszor is legyőzték az orosz hadsereget Holowczyn mellett. A harmincezer főt számoló svéd hadsereg elindult a négyszáz kilométerre levő Moszkva felé. Az oroszok a felégetett föld taktikájával késleltették a svédek előrehaladását. A taktika bevált, XII. Károlynak meg kellett várnia a késlekedő utánpótlást, és az 1709-es év tele az orosz sztyeppén találta a svédeket. Emberemlékezet óta a leghidegebb tél volt Európában. Velencében befagytak a csatornák. A láthatatlan ellenséget üldöző „karolinok” sorait megtizedelte a kemény orosz tél. 1709 június 28-ikán az ukrán Poltavánál a legyengült svéd hadsereg súlyos vereséget szenvedett. A sebesült Károly maradék csapataival a szövetséges Törökországba menekült.

III. Ahmed szultán Beszarábia területén, a Dnyeszter partján, Vernice és Bender közötti „Karlopolisban” jelölt ki tartózkodási helyet a karolinoknak. Itt fogantak a svéd birodalmat érintő határozatok, futár hozta-vitte Stockholm és Bender között a törvényjavaslatokat, a fontos hivatalokba való kinevezéseket. Az egyeduralkodó Károly többször módosított az épülőfélben levő királyi palota tervein, elrendelte a jobboldali forgalomra való áttérést, kötelezővé tette az adóbevallást. Halála után gyorsan érvényen kívül helyezték a korát megelőző reformokat.

XII. Károly öt évet töltött Törökországban, szüntelenül szítva az orosz–török ellentétet. Stanislaw Poniatowski, Károly személyes követe, megkörnyékezte III. Ahmed szultán háremének az orvosát, a Goin fedőnévre hallgató, muzulmán hitre tért francia orvost. Az ajándékok megtették a magukét, Goin kézbesítette Validének, a szultán anyjának Károly megható hangú levelét, melyben közbenjárását kéri szultán fia meggyőzésére. Egy Horvát névre hallgató, magyar származású eunuchot is megnyertek az ügynek. Horvát jó pénzért részletesen ecsetelte a külvilág híreire szomjazó háremhölgyeknek a száműzetésben élő hős, svéd király szomorú sorsát, akinek sem pénze, sem hadserege, hogy megvédje hazáját a gonosz oroszok támadása ellen. Károly nem volt egy Rudolf Valentino, de a róla készített idealizált képek magukért beszéltek. (Ha tudták volna, hogy Károly betegesen irtózik a nőktől! Azon ritka alkalmakkor, amikor elérhető távolságba kerültek, rosszulléttel küszködött. A sötétség is rémülettel töltötte el. Ha tehette, akkor valamelyik katonájának az ölébe hajtott fejjel aludt.) Hát még, amikor Horvát az éjszaka leple alatt becsempészte a karolin küldöttség délceg tagjait, hogy a háremben bemutatót tartsanak a karolin hadviselésről! Validé meleg hangú levélben válaszolt Károlynak, és a békés Ahmed fülébe forró női ajkak suttogták Károly nevét. Ennek csak egyképpen lehetett véget vetni: Ahmed hadat üzent Oroszországnak!

A „Hárem hadművelet” sikerrel járt. 1711-ben hatalmas török sereg indult az oroszok ellen. XII. Károlynak felajánlották a részvételt, de a „Vasfejű” – ahogy a törökök nevezték – Károly csak a főparancsnoki szerepet volt hajlandó elfogadni. Rossz húzásnak bizonyult, mert a nagyvezér serege a Prutnál körbekerítette az oroszokat, akik feltétel nélkül kapituláltak. XII. Károly lóhalálában sietett a feltételeket diktálni, de 18 órát késett: a megvesztegetett nagyvezér futni hagyta az orosz sereget.

A gazda nélkül maradt Svédországot ezalatt hol az oroszok, hol pedig a dánok fosztogatták, míg végül a Magnus Stenbock kormányzó csapatainak sikerült 1710-ben hazavágni a dánokat. A pálinkát reggelizett svédek visszafoglalták Helsingborgot, a dán hadsereg maradéka hajón menekült át Helsingörbe. A dánok nem akarták lovaikat az ellenségnek hagyni, ezért valamennyit leszúrták, és az élelmiszerraktárak tartalmát a vértől lucskos utcára szórták. Hónapokba telt, amíg a város lakossága – a felszabadító svédek fegyveres fenyegetésére – megtisztította a több ezer ló rothadó hullájától a város utcáit.

A következő évben pestisjárvány tört ki Svédországban. Nem használtak a Colegium Medicum, az akkori idők orvosi tanácsának intézkedései, a barna patkányok terjesztette „Isten büntetése” elvitte Stockholm lakosságának a felét. A fehér kereszttel jelölt kapuk egyre szaporodtak, a város „pestistanácsa” elrendelte a betegség terjesztésével gyanúsított, összes négylábú háziállat kiirtását. A szárnyasoknak gyógyászati célból megkegyelmeztek: a megkopasztott tyúk megsózott fenekét a hályogra tették, majd a csőre nyitogatásával keltett huzattal „húzták ki” a betegséget.

Svédország ellenségei apránként vérszemet kaptak, és visszahódították svéd megszállás alatt levő területeiket. A szultán megunta agitáló vendégét, és 1713-ban erőszakkal átszállíttatta a Drinápoly melletti Demotikába. Károly a testőrségével elbarikádozta magát, és csak szabályos ostrom után hagyta magát elfogatni („a benderi ramazuri”). Demotikába érkezve, a kedélybeteg Károly ruhástól ágyba dőlt, és egy évig nem kelt ki belőle. 1714 szeptemberében, ötévi török vendégség után, XII. Károly a kíséretében maradt hű karolinokkal lóháton indult Svédországba. Inkognitóban utazott, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Zilahon, Nagyváradon, Pesten (ahol a Váci utca és az Irinyi utca sarkán álló fogadóban szállt meg) és Bécsen keresztül érkezett a Balti-tenger partján fekvő Stralsundba. Tizenhat nap alatt vágtak át Európán!

XII. Károlyt ezerötszáz karolin, és a megvesztegetéshez szükséges temérdek pénzt hitelező hetven uzsorás követte Svédországba. A török, örmény, zsidó és görög hitelezők 1716 januárjában érkeztek Kalmarba, ahol a király parancsára jómódú polgárok lakásaiban kvártélyozták el őket. Az adósság több mint kétmillió birodalmi tallérra rúgott, idő kellett, amíg összekaparták az államkassza fenekéről. Három év múlva felrendelték őket Stockholmba, ahol újabb négy évet vártak, ami bőven elégséges volt nekik arra, hogy meghonosítsák a serbetet, a töltött káposztát és bevezessék a kávézás szokását.

1716-ban XII. Károly sebtében felállított hadsereg élén tört be a dán uralom alatt levő Norvégiába. A norvégok elkerülték a sík mezőn való találkozást, a hadjárat elhúzódott. A golyók süvöltését imádó XII. Károly – az utolsó európai király, aki személyesen vett részt a csatákban – sérthetetlennek hitte magát, egészen addig, amíg 1718. november 30-án, Halden erődítményének ostromakor egy jól irányzott golyó át nem lyukasztotta a koponyáját. Halála legalább annyi spekulációra adott okot, mint J. F. Kennedyé. Sírját a Riddarholmenen (Lovagsziget) fekvő templomban az utolsó háromszáz év alatt háromszor nyitották fel. Korabeli fegyverekkel és munícióval próbalövéseket adtak le, számtalan szögből, kalapos disznófejekre. Ennek ellenére még ma sem tudják eldönteni, hogy a halálos lövést az ellenség, avagy egy, az örökös háborúzásba belefáradt összeesküvő adta le.

XII. Károly halálát követően Aland szigetén tartották az orosz–svéd béketárgyalást, de a tárgyaló felek képtelenek voltak egyezségre jutni. A türelmét vesztett Péter cár 1719 júliusában hajóhadat küldött Svédország ellen. Az oroszok felégették Ålandot, és végigpusztították a keleti partvidéket, felégették a településeket, különösen Roslagen, a Stockholmtól északra fekvő vidék falvait. Stockholmba nem tudtak bejutni, mert a maradék svéd hajóhad Vaxholmnál elállta a fővárosba vezető egyetlen vízi utat.

A makacsul folytatott orosz háború tömérdek vér- és anyagi áldozatot kívánt. Svédország legyengülve került ki a szomszédokkal vívott háborúkból. Az 1721-ben kötött nystadti béke értelmében Svédország Finnország kivételével, minden balti tartományáról lemondott, és ezzel véglegesen elvesztette II. „Nagy” Gusztáv Adolf – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem sógora – által kiharcolt  nagyhatalmi helyzetét.