A móri borvidék történelme

A 150 évig tartó török uralom, az állandó hadműveletek miatti lakosságfogyás e vidéken a szőlőművelést is rendkívül hátrányosan érintette. A török hódoltság idején a terület fekvése miatt nagy károkat szenvedett, mivel itt haladt át a Győrt Székesfehérvárral összekötő hadi út, és a csókakői várban török helyőrség állomásozott. Ebből az időből ismert adatok szerint e tájon kb. 2400 négyszögöl szőlőterületet műveltek. A török sereg kivonulás közben felgyújtotta a településeket és ekkor elpusztultak a szőlőültetvények is. Újabb borászai fejlődés csak a Rákóczi-szabadságharc 1710. évi bukása után következett be. A fellendülésben jelentős szerepe volt a 18. század elején a Hochburgok, majd a Lambergek által a környékre telepített kapucinus rendnek és német telepeseknek, akik magukkal hozták korszerűbb eszközeiket és fejlettebb munkakultúrájukat. 1694–1696 között a kapucinus barátok rendházat alapítottak Móron, nagyban segítve a szőlőtermesztés fejlesztését is. A móri kapucinusok szoros kapcsolatban álltak tokaji rendtársaikkal, akik a hagyomány szerint szőlővesszők küldésével segítették a szőlők újratelepítését. A borvidék későbbi fő fajtáját, az ezerjót is ők telepítették meg.

A 19. század elejére Mór jelentős vásárvárossá fejlődött. A szőlőket gondosan ápolták, mivel a borértékesítés a városnak és az uradalomnak is jelentős bevételt hozott. A történelmi feljegyzések tanúsága szerint 1834-ben szüreteltek először a borvidéken aszúbor minőségű szőlőt. A 19. században a móri borvidék borai jó szállíthatóságuknak köszönhetően egyre nagyobb mennyiségben kerültek az osztrák kimérésekbe, sőt, még az osztrák császári család asztalára is került belőle. A hagyomány úgy tartja, hogy a nászéjszakán elfogyasztott ezerjó jótékony hatása biztosítja a fiúgyermek-áldást, ezért a népes osztrák uralkodói családban gyakran sorra kerülő frigyek alkalmával elmaradhatatlan ajándék volt az üveg móri bor. Ebben az időszakban a móri bor eladási ára olyan magas volt, hogy a magyar borok közül csak a tokaji borok előzték meg. Ez a kedvező időszak az 1875–80 közötti filoxéra-vészig tartott, mely elpusztította a szőlőültetvények jelentős részét.

A móri borokat, így a móri ezerjót a 20. század elején bécsi borkereskedők ismét nagy mennyiségben szállították Ausztriába. A Pallas Nagy Lexikon 1891-ben a következőket írta a móri borról: „Fejér vármegye terményei a természet mindhárom országából számosak”; „Szőllőmüvelése a filloxera pusztításai folytán tetemesen csökkent. A szőllők pótlása azonban teljes erővel halad, s ma már több mint 600 hold homoki szőllő telepíttetett. Az amerikai oltványokkal való védekezés is mindinkább terjed, mit a megye területén szétszórva felállított 24 amerikai szőllőtelep nagyban elősegít. Legjobb borok termettek: Moór, Csókakő, Vál és Rác-Almás környékén. A moóri szeszes és kevéssé savanyu borokat szivesen vásárolták az osztrák savanyubb és gyengébb borok javítására. 1890. termett 147,245 hl. must, 89,745 hl. fehér, 3479 hl. vörös, 9553 hl. siller bor s 20 hl. finom "csemege-bor."

1928-ban rendeletbe iktatták a móri borvidék létrejöttét. A minisztérium döntése értelmében kb. 1156 hektár területtel létrejött a móri borvidék, amely akkor Mór, Csókakő, Söréd és Csákberény településekre terjedt ki. 1922 tavaszán Móron először borkiállítást rendeztek, majd az 1929-es budapesti kiállításon is szerepelt móri bor.

A fellendülésben az 1930-as évek elején a világgazdasági válság okozott komoly visszaesést. Az osztrák borexport a magas kiviteli vámok miatt jelentősen visszaesett. A bor előállítási költsége literenként körülbelül 30 fillér volt, értékesíteni viszont csak 16-20 filléres áron lehetett. A válság miatt a szőlőterületek nagysága az 1914. évi 1320 hektárról 1935-re 950 hektárra zsugorodott. Az értékesítési nehézségek megoldására megalakult a Mórvidéki Egyesült Bortermelők Rt., majd 1934-ben a móri borok népszerűsítése céljából megtartották az első Móri Bornapot. A gondok ellenére a II. világháborúig a lakosság legnagyobb jövedelemforrása a bortermelésből és az ehhez kapcsolódó különböző szakmákból származott. A II. világháború idején a szőlőterületek újra növekedni kezdtek, és 1944-re elérték a 1060 hektárt. A móri bor jellegének megőrzése céljából a direkt-termő fajták telepítését a háború alatt betiltották. Ez a növekedés a német nemzetiségűek 1947. évi kitelepítésével megtorpant, mivel a helyükbe betelepítettek nagy része nem mezőgazdasági munkás volt, és nem értett a szőlőműveléshez.

A II. világháborút követően készült értékelés szerint hazánkban a legjobb állapotú szőlők a soproni és a móri borvidékeken voltak, de az egyéni borosgazdákra mégis nehéz idők következtek a beszolgáltatási rendszer bevezetése és az erőszakos kollektivizálás miatt. Az új termelési rend jegyében 1949-ban alapították meg a Móri Állami Gazdaságot, majd 1950-ben megalakult a móri Szőlészeti Kutatóintézet. Létrejöttek a szőlőtermelést is folytató mezőgazdaság termelőszövetkezetek, melyek 1960-ban Kossuth Tsz néven egyesültek. A szocializmus időszakában a móri borvidéken a nagyüzemi szőlő- és bortermelés vált jellemzővé, a magas művelésű szőlők telepítése, illetve az ültetvények magas művelésre való átalakítása 1961-ben kezdődött. A nagyüzemi szőlészet mellett a szövetkezeti szakcsoportokban folyt még jelentősebb mennyiségű szőlőtermesztés. Az 1970-80-as években a borvidéken a szőlőművelés, feldolgozás modern technológiai hátterét, a szükséges tárolókapacitásokat és az értékesítési lehetőségek jelentős részét a Móri Állami Gazdaság biztosította. Az 1990. évi rendszerváltást követően az állami gazdaságot és a Kossuth Termelőszövetkezetet felszámolták, borászati kapacitásait megszüntették, a privatizációval a borvidék sorsa így újra a helyi döntéshozók és az egyéni gazdák kezébe került.

Eddig a száraz szöveg a hivatalos ismertetőből.

Tehát 1934-ben megrendezték az első bornapot, amelynek akkora sikere volt, hogy a következő alkalmakkor különvonatot indított rá a Déli-pályaudvarról.

Külön érdekesség, hogy Móron nincs búcsú, ezért a bornap vette át az éves vidéki gőzleeresztő nap szerepét is. Hogy miért nincs búcsú egy mélyen katolikus településen? A legenda szerint hagytak éhen halni egy koldust, így méltatlanná váltak a bűnbocsánatra.

Szóval, a bornap újraéledt, ez először leginkább a szüreti felvonulásban nyilvánult meg, és persze, a termelői borok nyakló nélküli kóstolásával. A kilencvenes évek elejétől aztán kissé új mederbe terelődött a program, nemzetközi fúvósfesztivállal bővült, tudományos konferenciáknak adott alkalmat, és bekerültek a programba az Ezerjó-kupa küzdelmei is, több sportágban. A fejlődést mutatja, hogy kétévenként immár nemzetközi néptáncfesztivál is a program szerves része.

A város életében is kiemelt jelentőségű, ez a napja a Pro Urbe címek kiosztásának, a testvérvárosi találkozóknak. Jellemző módon az első testvérvárosi szerződést is bornapon írták alá. Ilyenkor történik a borkirálynő kiválasztása is, aki aztán a következő választásig viseli a koronát, és a móri bor népszerűsítésének nem egyszerű feladatát. Ekkor kerülnek a pixisbe az új borlovagok is.

A plebs pedig örül, mert van egy újabb alkalom összejönni, örülni egymásnak, elverni egy halom pénzt a borutcában nagy a kirakodóvásáron.