Itt a nyár! Ez nem újdonság, tudja mindenki. Meleg van, süt a nap, folyton szomjasak vagyunk, egyebek. Ilyenkor a dolgozó ember a rendes évi szabadságára gondol. Valaki itthon tölti, más nekivág a nagyvilágnak. Vannak azonban, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy külföldre menjenek. Nekik szeretnék egy-egy virtuális túrán bemutatni néhány helyet, amelyhez volt szerencsém. Olyan városkákra gondoltam, amik csak elvétve szerepelnek az utazási irodák katalógusaiban, azonban – talán pont ezért – sokkal érdekesebbek a sűrűbben látogatott helyeknél. Első célpontunk Grado, Olaszország.

Az Adriai-tengernél járunk, a Trieszti-öbölben. Itt található Aquileila, amely a Római Birodalom harmadik legnagyobb városa volt. A hajósok innen indultak útjaikra, fel a Natissa folyón, ki a lagúnákba, és első kikötőjük Grado szigete volt. Az évtizedek során kereskedők telepedtek meg itt, és szoros kapcsolatban maradtak az anyavárossal. 452-ben megjelent Attila, a rettegett hun vezér hírhedt harcosaival, és lerombolták Aquileilát. A rémült lakosság Gradóba menekült, és ott próbálta átvészelni a barbár inváziót. Ebből az időből származnak annak az épületnek a maradványai, amelyeket a Piazza della Vittorián található bazilika alapjainak lerakásakor fedeztek fel. A város eztán élte fénykorát, a VI. század végén pedig patriarchátusi székhely lett. 1451-ben ezt a jogot Velence kapta meg, így a tündöklés halványulni kezdett. Jóval később, a Habsburg-monarchia idején Ferenc József császár fürdőhelynek minősítette Gradót. Vasútvonal is épült, és a városka ismét rákerült a térképekre. Az 1900-as években a tehetősebb polgárok kedvelt célpontja volt. Távol a nagyvárosoktól, védve az Alpok hegyláncaival Grado klímája nagyon kellemes, szinte soha nincs olyan bágyasztó hőség, amit lehetetlen elviselni.

A szigetre két híd vezet, Aquileila és Trieszt felől. Az embert már ekkor megfogja a hely varázsa, kétoldalt a tenger, a régi épületek és a kikötőben horgonyzó hajók. Érdemes korán reggel érkezni, amikor még mindenki álmos, így zavartalanul lehet bóklászni. A bevezető út – sok más olasz fürdőhelyhez hasonlóan – körforgalmakon keresztül ér be a városba, és végig a víz mellett halad. A modernebb részben tegyük le valahol az autót, és induljunk gyalog tovább. A történelmi városközpont, a „Castrum” még az V. században épült. Itt nézzünk jól körül, mert a látvány nagyon hasonlít Velencéhez. Érdekes, hogy mikor ezek épültek, amaz még nem is létezett, ennek ellenére Gradót kis-Velencének is hívják. Tehát elindulunk a szűk utcákon („calli”), és lassan bandukolunk, ráadásul felvetett fejjel, mert ott fent van egy szép mozaikból kirakott Mária-kép, amott pedig a fal kellős közepére raktak fel pár cserép muskátlit. A növények amúgy is nagyon szépek, a levegőnek köszönhetően burjánzik itt minden: virágok, örökzöldek, egyebek. A fejünk felett kivágódik egy ablaktábla, egy néni leinteget nekünk. Ha továbbmegyünk, eljutunk néhány kisebb térre („campelli”). Az egyiken spárgára felfűzött zászlók díszelegnek, kifeszítve a házak között, a másikon pedig szinte belebotlunk egy dundi macskába. Mi jól megnézzük őnagyságát, de ő unottan beleásít az arcunkba, így tovább bandukolunk. Néha vessünk egy pillantást a lábunk elé is, mert a macskaköveket a legnagyobb jóindulattal sem lehet egyenesnek nevezni, egyformának meg pláne nem.

Kijutunk egy nagyobbacska térre, itt található a Campo dei Patriarchi a Santa Maria delle Grazie bazilikával, ez az egyik legrégebbi kora keresztény templom. Sétáljunk tovább, hol jobbra, hol balra kanyarodva, és hamarosan az az érzésünk támad, hogy eltévedtünk. Aggodalomra semmi ok, itt lehetetlen eltévedni. Ezen a szigeten nincsenek távolságok. Nézzük meg inkább a házak aljában a művészeti galériákat, a trattoriákat, a kávéházakat. Lassan kiérünk a modern városrészbe, ahol már szépen kövezett az út, üzletek sorakoznak, és újra kávézók. Ha szomjasak vagyunk, üljünk le nyugodtan, igyunk egy kapucsínót – elvégre Olaszországban vagyunk, itt híresen jó a kávé. Aztán menjünk tovább, nemsokára kiérünk a tengerpartra.

Nézzétek el nekem, de én tenger-fixált vagyok, egyszerűen nem bírok betelni vele. Mindig más: hol hullámzik, hol csendes, hol kék, hol zöld, de mindig gyönyörű... Most még korán van, nem fürdik senki. A víz sima, mint egy asztal, és visszatükrözi a felhőket. A strandon katonás rendben állnak a napernyők, várják a fürdőzőket. A szigeten kb. 8000-en laknak, de főidényben 22 ezer turistát tudnak vendégül látni.

Ha később megéhezünk, keressünk egy kedves trattoriát, és kóstoljunk meg valami finomat! Lévén víz mellett vagyunk, egyértelmű, hogy a tenger gyümölcsei dominálnak. A környék specialitása a „brodetto”, amit itt „boreto”-nak hívnak. Ezt a hallevest minden szakács másként készít, s mivel rengeteg fajta hal létezik, ezért a boreto soha sem ugyanolyan. Gondoljunk azokra is, akik nem szeretik a halat: Grado nevezetes még a spárgájáról is, ebből is készülhet finom étel a vegetáriánusok örömére. Az ebédhez kérjünk egy pohár finom bort, amit lassan elkortyolhatunk, közben kedvünkre bámészkodhatunk. Jönnek-mennek az emberek, beúszik a képbe egy vitorlás is, és hát ott a tenger… Ez a hely nem engedi el könnyen a barangolókat, jó itt ücsörögni, sétálgatni, felfedezni a szigetet.