Repubblica di San Marino a harmadik legkisebb állam Európában és a legrégebben fennálló köztársaság. A legenda szerint 301-ben egy dalmát kőfaragó, név szerint Szent Marinus, kolostort alapított itt, hogy a Diocletianus császár által üldözött keresztényeknek menedéket nyújtson. Később erődöt építettek a hegy tetején, a környező települést pedig alapítójáról nevezték el. A helybeliek nagyon büszkék voltak önállóságukra, s ezt az évszázadok során többször be is bizonyíthatták: sorra verték vissza a támadásokat, egyetlen alkalommal sikerült csak bevenni a várost. A régi rend egy lázadást követően állhatott helyre. 1797-ben a lakosság visszautasította Napóleon „barátságát”, valamint az ország területének bővítésére szóló ajánlatot. Ezek után 1815-ben a bécsi kongresszus véglegesítette a kicsi állam függetlenségét. Kezdetben a Népgyűlés (Arengo) volt a legfőbb irányító és törvényhozó testület, napjainkban a Nagy Tanács, amely 60 tagból áll. A végrehajtás két államfő kezében van, akiket itt régenskapitánynak (Capitani Reggenti) hívnak, és félévente választják meg őket. Az igazságszolgáltatásért a Tizenkettek Tanácsa felel (Consiglio dei XII).

A fővárosba tartunk, amelynek központjában a Titán-hegy áll, illetve a három ikercsúcson található erődök. A városban nagyon sok a turista, szinte lépni sem lehet tőlük, parkolni meg pláne. Ha mégis sikerül valahova beszuszakolni a kocsit, már nyert ügyünk van, hiszen az óvárosba csak gyalog lehet bemenni. Elindulunk felfelé, és ha elértünk a városkaput, álljunk meg picit. Szusszanjunk egyet, és gyönyörködjünk a kilátásban. Aztán nagy levegő, és másszunk meg még vagy nyolcvan lépcsőt, ezek vezetnek az erődbe. Sok meglepetéssel nem fog szolgálni: kiállítottak néhány ágyút, bekukkanthatunk egy pici kápolnába, körbesétálhatunk a várfal mentén. Ami igazán figyelemre méltó, az a régi városrész. Az épületek tökéletes állapotban vannak, a keskeny utcákat macskakő fedi. A házak alja pici üzleteket rejt, ahol képeslap, szuvenír, játék és csecsebecse kapható, de van itt egy italbolt is, aminek Smuggler, azaz Csempész a neve. Az egyik téren karikaturisták csalogatják a külföldieket, az egyiküknek sikerült becserkésznie egy leányzót. Nehéz eldönteni, hogy vajon a delikvens vagy a rajz mosolya szélesebb-e. Ha folytatjuk utunkat, előbb-utóbb rátalálunk a San Marino bazilikára, ahol az alapító ereklyéit őrzik. Maga az épület egyébként akkora, hogy az ember törpének érzi magát mellette. A kormányzósági palota a főtéren kapott helyet, nagyon szép épület: árkádokkal, csipkés toronnyal díszített. Előtte az alapító szobra és egy régi csónak, ami a gyerekek kedvence. Ha továbbmegyünk, az egyik kanyar után áll egy, az előbbihez nagyon hasonló épület, csak ez szálloda és a Hotel Titano nevet viseli. A helyi idegenforgalmi hivatalban zsákmányolhatunk egy tájékoztatót térképpel, mely szerint a Borgo Maggiore városrészben van egy csomó múzeum, többek között fegyver- és bélyegkiállítással. Ez utóbbi az érdekesebb, hiszen a postabélyegek gyűjtőknek kincset érhetnek. Ugyanígy a san marinói líra is, hiszen azt már nem használják.

Mi most ne menjünk múzeumba, inkább barangoljunk tovább a girbegurba, szűk utcákon, lépcsőkön, macskaköves tereken. Ne hagyjuk, hogy a bámészkodásunkat megzavarja a sok ember: a legtöbben csak a prospektusok által említett nevezetességeket akarják lefényképezni. Mi azért vegyük észre a kőből épített csodaszép házakat, a bejárathoz vezető lépcsőket, a romantikus erkélyeket, a rengeteg virágot, az ablakok között kifeszített madzagokon lógó színes zászlókat. Itt is vannak kávézók, üljünk le és pihenjünk egy kicsit, elvégre elég fárasztó sétánk volt. Fel meg le, jobbra és balra, keresztül-kasul. Amíg kifújjuk magunkat, belepillanthatunk a tájékoztatóba. Eszerint az országban 28 ezren élnek, de évente kb. 3 millióan jönnek látogatóba. San Marino Olaszország enklávéja, Emilia-Romagna és Marche régiók között fekszik, továbbá kilenc körzetre van felosztva. Nem tagja az EU-nak, de megegyezés alapján használhatja az eurót fizetőeszközként.

Szerintem okosságból egyelőre ennyi elég, inkább ebédeljünk meg. A helyi kulináris tradíciók követik a Romagna tartományéit: egyszerű, de erőteljes ízek jellemzik. A tésztákat a hagyományok alapján kézzel készítik, de híresek a tejtermékek, főleg a sajtok. Tipikusan san marinói finomság a piadina, ami egy lapos, kövön sütött kenyér. Nagyon finom borok is készülnek itt: a Tessano Riserva és Brugneto vörös, míg a Roncale és az Oro dei Goti fehér. Kóstoljuk meg őket. Ne menjünk haza üres kézzel, vegyünk valamit az egyik boltban. A helyi mesterek még az ősi technikát használják a kerámiák vagy az üvegből készült tárgyak előállításához.

Ha már jól laktunk és bevásároltunk, járjunk még egyet. Lefelé menet nézzük meg újból a környéket: a Monte Titano-ról ellátni a tengerig, a másik oldalon pedig kisebb-nagyobb dombok találhatóak. Előbbi ragyogó kék, utóbbiak hol smaragd-, hol barna színűek. Ezt a látványt érdemes elraktározni, majd egy hideg téli napon elővenni és újból gyönyörködni benne.