Őszinte leszek: olyan mértékben tele a topánom a téllel – és még igazából el sem kezdődött! –, hogy előszedtem a nyári fényképeket. Aztán eszembe jutott, hogy elkezdtem én régebben egy horvátországi barangolót, amit nem folytattam. Hát most itt az idő. Következő állomásunk Šibenik és a Krka Nemzeti Park.
Šibenik város történetének kezdete a múlt ködébe vész. A többi dalmát várostól eltérően horvát törzsek telepedtek itt le, ki tudja, mikor. Történészek szerint nagyjából a IX. században lehetett. Hivatalosan először IV. Petar Krešimir király ajándékozó okirata említi. A letelepedők építettek egy erődöt a tengerparton, amely elsősorban védelmi, de adminisztratív és vallási célokat is szolgált. A város az erőd körül alakult ki. 1102-ben Horvátország államszövetségre lépett Magyarországgal, s ezzel a későbbi magyar és horvát királyok Šibenik uralkodói is lettek. 1298-ben VIII. Bonifác pápa várossá nyilvánította a helységet, és elrendelte, hogy alapítsanak egyházmegyét. 1409-ben László százezer arany dukátért eladta dalmáciai királyi jogait Velencének, és itt kezdődtek a nagyobb bajok. Évszázadokon keresztül egymásnak adták az irányítást a különböző államok. (Milyen igaza volt Nadine-nak: ha valami szép és jó, arra azonnal rávetik magukat mások is.) Szóval megérkeztek a velenceiek, de meg is lepődtek jól: a város nem adta meg magát. Sőt, ellenállt vagy három évig. Végül már annyira kimerült a harcban, hogy kénytelen volt engedni. Velence ugyan autonómiát adományozott nekik, de ez csak papíron létezett. Eltörölték a város hercege szabad megválasztását, és saját elöljáróikat nevezték ki. Šibenik Nagytanácsát megfosztották politikai és egyéb jogaitól. S hogy az élet még szebb legyen, ráadásnak jöttek a törökök. Több alkalommal próbálták bevenni a várost (1570, 1647, 1659), de nem jött össze nekik. 1649-ben pestisjárvány söpört végig a környéken, Šibenik lakosságának ¾-ét elpusztítva. Velence bukásával a városvezetésnek sikerült visszavenni az irányítást, majd rögtön át is adták II. Franjo osztrák magyar király és császárnak. A Monarchia uralma alatt kerületi és megyei székhellyé vált. Sajnos miután az osztrákok elvesztették a háborút a franciák ellen, Dalmácia irányítását is kénytelenek volt átpasszolni: így városunk francia kézre került. Nem sokáig, Napóleon csatát vesztett Lipcsénél, Šibenik-be bevonultak az osztrákok. A második fordulóban a Monarchia ismét autonómiát adományozott a horvátoknak, akiknek eddigre már biztos elege volt a sok jöttmentből. Ennek ellenére a városka nőtt és fejlődött: modernizálták a vízellátást, kórházat és vízerőművet építettek. A lakosok száma ekkorra már elérte a tízezret. Az első világháború végén kiebrudalták sógorékat, és a Szlovén-Horvát és Szerb államhoz csatlakoztak. A második világháborúban olasz és német csapatok szállták meg az egész környéket, de ez megint nem jött be a horvátoknak. Sorra szervezték az ellenálló és antifasiszta akciókat. Az olasz kapituláció után a partizánok a németek ellen harcoltak, majd 1944. november 3-án végre mindenkit elzavarták. A világégés után a horvát szövetség része lett a kommunista Jugoszláviában. 1991. június 25-én a horvát parlament kinyilvánította a függetlenségét, majd ezt megvédeni is kényszerült. A háború köztudottan sok kárt okozott, minden téren. Ma már béke van, és ez a kis tengerparti hely vonzza a turistákat.
Igazi mediterrán városka ez, rengeteg látnivalóval. Kezdjük mindjárt a városházával, amely a történelmi városrész közepén található. A reneszánsz épületet 1533 és 1536 között építették. Az alsó szinten egy oszlopcsarnok van, fölötte erkélysor. A nagyterem, ahol korábban a városi tanács tartotta az üléseit, az első szinten kapott helyet.
A városházával szemben látható egy igen impozáns épület, a Szent Jakab katedrális, melyet a UNESCO 2001-ben a világörökség részévé tett, és milyen jó ötlet volt ez! A katedrális egyszerűen csodaszép! Eredetileg gótikus stílusban kezdték építeni még a velenceiek idején, később azonban reneszánsz stílusban folytatták. A munkálatok több mint 100 évig tartottak, majd 1555-ben felszentelték. A templomnak tripla hajója és három szentélye van.
Ha meguntuk a turista célpontokat, akkor mászkáljunk egyet körbe az óvárosban, csak úgy céltalanul. Tévedjünk el nyugodtan, megéri. Nézegessük meg a kőházakat, az udvarokon a virágokat, a kapualjakat, szökőkutakat. A kis utcákat a vendéglőkkel és kávéházakkal, a kisebb-nagyobb templomokat, és így tovább.
Šibeniktől 17 kilométerre található a Krka Nemzeti Park. Aki erre jár, mindenképpen menjen el oda is, felejthetetlen élményben lesz része. 1985-ben nyilvánították nemzeti parkká, hetedikként Horvátországban. A területe 109 négyzetkilométer, és a Krka folyó Skradintól Kninig tartó szakaszát foglalja magában. A legimpozánsabb látnivaló az a rengeteg vízesés, amitől olyan párás a levegő, hogy alig lehet lélegezni. A parkban található 222 madár- és 18 denevérfaj, valamint 18 halfajta, amiből tíz csak itt él. A környék építészeti szempontból is érdekes, hiszen római és középkori épületek feltárásait lehet megnézni, köztük az egyik szigeten található ferences kolostort. A Krka folyó a Dinari-hegységben ered, és Šibeniknél ér a tengerbe. Hét vízesésével és a 242 méteres szintkülönbséggel a folyó igazi természeti csoda.
A parkot több helyről meg lehet közelíteni, de a leglátványosabb talán a hajóút Skradinból. A Skradinski Buk az utolsó és a leghosszabb szakasza a folyónak. Összesen 17 lépcsőt tesz meg a víz,
Visszafelé mindenképpen álljunk meg a kanyargós autóúton, hogy megnézzük még egyszer a városkát a kikötővel, kis házakkal. Főleg naplementében gyönyörű, ez kell az ember lelkének. Meg azért, hogy mindenképpen vissza akarjunk jönni.
Az utolsó 100 komment: