A. A. Milne: Micimackó (részlet)

Hetedik fejezet,

amelyben Kanga és Zsebibaba megjelennek az Erdőben, később Malacka megfürdik

Nem nagyon tudta senki, honnan jöttek, egyszer csak itt voltak az Erdőben. Kanga és Zsebibaba. Mikor Micimackó megkérdezte Róbert Gidát: – Hát ezeket mi szél hozta? – Róbert Gida azt felelte: – Nagyon rendes cél; te már tudod, mire célzok, Micimackó. – És Micimackó, aki egyáltalán nem tudta, azt felelte:

– Vagy úgy! – Aztán kétszer bólintott, értelmesen hozzátette:

– No persze: a rendes cél! – Aztán gyorsan elfutott Malackához, megtudni, hogy, mit fog szólni hozzá. Malacka házában ott találta Nyuszit. Így hát módjukban volt megbeszélni a nagy eseményt.

– Ami nem tetszik nekem a dologban – mondta Nyuszi –, kérlek szépen, tudod, úgy értem, hogy itt vagyunk mi: Micimackó, Malacka meg én... és akkor egyszerre...
– És Füles – mondta Micimackó.
– Persze, Füles... És akkor egyszerre csak...
– És Bagoly – mondta Füles.
– És Bagoly... És akkor egyszerre...
– És Füles! – vakkantott Micimackó diadallal. – El is felejtettem Fülest.
– Ugye, látod? – mondta Nyuszi gondolkodva, aztán óvatosan:
– Mind, mind, akik itt vagyunk, és akkor egyszerre csak arra ébredünk egy reggel, hogy mi történik? Az történik, hogy itt tekereg közöttünk EGY NAGY, ERŐS ÁLLAT. Egy nagy, erős állat, akinek a hírét se hallottuk eddig. Valaki, aki – bocsánat! – de kissé különös fogalmakat hordoz a családi életről... Ugyanis az egész családját zsebre rakja, és a zsebében hordja, és azonkívül a fogalmat is hordozza. Most gondold el, ha én is zsebre vágnám a családomat, hány zsebre volna szükségem!
– Tizenhatra – mondta Malacka.
– Mondjuk csak, tizenhét – mondta Nyuszi jelentősen. – És vedd hozzá a zsebkendőmet, az tizennyolc. Tizennyolc zseb egy ruhában!

Ezután nagy és gondolatterhes csend következett. Különösen Malacka ráncolta nagyon a homlokát, s végre kibökte:

– Nekem csak tizenöt jön ki!
– Micsoda? – kérdezte Nyuszi. – Tizenöt micsoda?
– Tizenöt családod van?
– Hát én mit mondtam?
Micimackó az orrát dörgölte. Bizonytalanul megjegyezte, hogy Nyuszi a gyermekeinek számáról beszélt.

– Én? – kérdezte Nyuszi csodálkozva és szintén bizonytalanul.
– Igenis, azt mondtad...
– Hagyjuk ezt, Mackó – vágott közbe Malacka türelmetlenül.
– Arról van szó, milyen magatartásra kényszerít bennünket Kanga váratlan megjelenése.
– Arról bizony – mondta Mackó.
– Szerintem – mondta Nyuszi – a legcélravezetőbb az volna, ha ellopnánk tőle Zsebibabát, és amikor Kanga azt kérdezné, hol van Zsebibaba, mi egyszerűen azt felelnénk: „Ühüm.” Vagy: „Ehe.” Esetleg...
– Ehe – mondta Micimackó, gyakorolva a szót. – Ehe, ehe.
– Tudod mit? Esetleg akkor is mondhatnánk, hogy ehe, ha nem loptuk el Zsebibabát.
– Micimackó – mondta Nyuszi szívélyesen –, te tökéletesen hülye vagy.
– Tudom – mondta Micimackó gyorsan és szerényen, de még hozzátette: – Kicsit meg vagyok hűlve.
– Azt mondjuk, „ehe”, amiről Kanga tudni fogja, hogy mi ismerjük Zsebibaba tartózkodási helyét. „Ehe” azt jelenti: megmondjuk neked, hol van Zsebibaba, ha megígéred, hogy elhagyjátok az erdőt, és soha nem tértek vissza.
– Kérlek, ne kotyogjatok közbe, amíg gondolkodom.
Mackó a sarokba ment, és gyakorolta az „ehe” szót. Néha már úgy tetszett neki, hogy a szó valóban azt jelenti, amit Nyuszi mondott, de néha úgy érezte, egyáltalán nem jelenti azt.