Van egy kedves barátom, Gyula, aki évtizeddel plusz még néhány évvel fiatalabb nálam, mégis békésen tűri ámokfutásomat az MSN-en.

Mivel nekem viszonylag új dolog a kapcsolattartásnak ez a formája, hát lelkesedésem és írásdömpingem határtalan. Nem panaszkodom, hagy „beszélni”, a szűkszavúsága olykor sértő is. De nem bántom, mert elvisel. Általában feldobok egy témát és azt vesézzük ki, ki-ki a maga szószátyár avagy szószátyártalan módján. Ha valamilyen rejtélyes okból Gyulámnak is megtetszik a kibeszélnivaló, néha bővített mondatokra is kapható.

Egy alkalommal az iránt érdeklődtem, mit is csinálna legszívesebben informatikusi diplomájával. Publikus válaszáról szeretnék most írni.

Alapítana egy céget, mely számítógépek javításával és programok írásával foglalkozna. Tehát kellemeset a hasznossal. Azonnal könyörgőre fogtam a dolgot és kértem, vegyen be társtulajdonosnak, ugyanis én gyöngyöt fűzök és foltvarrással is foglalkozom. Rábíznám a befektetés-részét, a hasznon meg osztozkodnánk. Mivel férfi, hát igen nehezen fogta fel, mi köze az én tevékenységemnek az övéhez. Miután meggyőztem, hogy nagyon is sok, például a több lábon állás, valamint, hogy így én is szert tehetnék némi jövedelemre, beadta a derekát. Mindjárt filózni is kezdett, mi legyen a vállakozásunk neve. Mindketten olyat szerettünk volna, ami egyértelműen utal tevékenységünkre, a nemzetközi piacra való törekvés miatt az idegennyelvűek is megértik, no meg a szomszéd Julcsi néninek sem okoz gondot a kiejtése. Mindezen feltételeknek, úgy éreztük, a Pearls & Computers tökéletesen megfelel. Mert ha a környezetünkben élő sváb asszonyok is minden további nélkül kiejtik azt, hogy hedendsoldörsz meg dermatológiailag tesztelt, a bifiduszeszenziszről nem is szólva, akkor a miénk sem gáz.

Aztán eszembe jutott Berta néni, aki fél éve birkózik a „patchwork”-kel és még nem jutott túl azon, hogy „Mi van? Megint pöcsölsz?”, ha megles varrás közben. Persze, szólhatnék neki, hogy foltvarrás, de van abban valami drámai, ahogy irulva-pirulva pöcsölést emleget egy hetven éven túli néni, és én mindig élvezem az élet apró kis örömeit, még ha ettől kegyetlennek tűnök is.

Bori néni, mondjuk, más tészta, őt a fogkőlepedék-eltávolítás kiejtése is alaposan megrázza, de azért nem ő az átlag. Átlagon felüli viszont Marika néni, aki addig nem nyugszik, amíg kellő gyakorlás után, sváb akcentusát átmenetileg tudatalattijába téve, ki nem mondja, hogy nácsörölmilkendháni meg paletteigorarojál. Sőt, mi több, meg is akarja érteni, hogy mindezek mit jelentenek. A véestelesop és horstfux meg a drájvettertaft nála nem ér...

Meg kell jegyeznem, Marika néni juttatott a csúcsra a minap, ha nem is úgy, ahogy az most sokaknak beugrik. Neki köszönhetem életem kevés aha!-élményének egyikét. Végre leesett a pedagógusként és szülőként egyaránt nem favorizált szóképes olvasás (poc-ok, á la Miklóska, minden jog fenntartva!) haszna.

Egy szó, mint száz, Gyula meg én meginogtunk a pörlszendkámpjútörsz ötlet átgondolásakor. Legyen csak magyar nevünk! Magyar embernek magyar szó! Mert abból ért a magyar ember. No, meg hazafik is vagyunk – bár nem teljesen echte ősökkel.

Aztán eszembe jutott, hogy van egy ismerősöm, aki gyűjti azokat a magyar nyelvű kifejezéseket, melyeket egy magyar sem ért meg, talán az sem, aki élt az adott formulával. Tőle tanultam a máig legkedvesebbet, ami hajdanán egy középvezető szájából hangzott el, s én azóta sem tudom kitalálni, milyen gondolatokat öntött csokorba ezzel: „Az elvi valóság gyakorlati lezongorázásához nem járulok hozzá és egyben meg kívánom vétózni!”

Nem tehetek róla, a szívemet nagy-nagy melegség járja át, valahányszor élek a fentiekkel. Nem tudom, mit jelent, de bátran használom, többek között akkor, amikor negyven fokban nem akaródzik lángost sütni vagy a gyerekemnek újabb pár szandált venni. Lehet, hogy nem jól alkalmazom és távol van az eredeti jelentésétől, mint Mohács Jeruzsálemtől, de mindig, ahányszor elmondom, nagyon fontos embernek érzem magam.

Megállapítottuk Gyulával, hogy magyarul is lehet kínaiul beszélni.
Szavazásra tettük a névválasztást és szégyen ide, szégyen oda, még mindig a Pearls & Computerst találtuk a legvonzóbbnak. Azért abban megegyeztünk, hogy mielőtt névjegykártyát csináltatunk, leteszteljük az ismerősökön, s ha van valakinek valami jobb ötlete, szívesen elgondolkodunk rajta.

Hogy addig is menjen a cégalapítás, hirdetést fogunk feladni, melyben tőkéstársakat keresünk, „Récék kíméljenek!” jeligére.

Szóval, Gyulával ilyen jól elbeszélgetünk, pedig évtizeddel és még néhány évvel fiatalabb nálam. És fogalmam sincs, miért visel el engem?!