Írhatnám, hogy egy idő után elszundítottunk, de ez távol állna a valóságtól. Percekre elkummantgattunk, de úgy tűnt, pihenésre nem a repülő a mi közegünk. Igazán fáradtak és törődöttek voltunk, mire megérkeztünk Kaapstadtba. Ennek ellenére nagyon sajnáltam, hogy nem tettünk tiszteletkört Fokváros felett, ahogy a SwissAir tette annak idején, hanem csak úgy simán landoltunk.
Egy falunyi ember özönlött a terminálba. Közel ötszáz társunkkal érkeztünk Dél-Afrika egyik fővárosába. Mert ugye, nem érik be kevesebbel háromnál: Pretória, Johannesburg, Fokváros a triumvirátus.
Mi azonnal beálltunk a legrövidebb, ám leglassabban haladó sorba. Kicsit izgultam a vámvizsgálatnál, mert vendéglátóink megkértek, hogy vigyünk törött paprikát, szalámit, szalonnát, kolbászt és házilag eltett fokhagymakrémet. A British Airwaystől kértem súlykedvezményt, amit nagyon aranyosan meg is adtak, én meg szégyelltem magam, hogy ilyen tiltott dolgok becipelésére használom a bónuszomat. Cserébe nem nagyon rejtegettük, közvetlenül a ruháink fölé tettük a disznóságokat; gondoltuk, ha lebukunk, hát lebukunk. Jó, hogy nem kellett a repülőn átöltözni, csak a megérkezésünk másnapján villogtunk kolbászzsíros ruháinkban. De ott még nem tartunk.
A vámos figyelmének elterelésére galád tervet ötlöttem ki. Vittem magammal egy angol–magyar, magyar–angol zsebszótárt azzal, hogy majd jól a kezébe nyomom és ez alapján instruáljon. Az elképzelésem bejött. Megkért szegény, hogy tegyük a bőröndöt a pultra. Mutattam, hogy nem értem, mit kér. Ő rámutatott a bőröndökre és a pultra, de nem vagyok köteles ismerni a pantomimot. Szépen odaadtam a szótárt, hogy keresse ki a megfelelő szavakat. Persze, a magyar–angol felét nyújtottam át. Szegénykém látta, hogy ez jó lenne, de mégsem. Szerencsére olyan sokan voltunk, hogy nem volt idő totojázásra. Még egyszer kinyilvánítottuk, hogy halidéjezni jöttünk, semmi vörk, így aztán utunkra engedett. Szépen angolul megköszöntem, és már ott sem voltunk. Annyit azért elárulok, hogy még itthonról leszervezte kedves vendéglátónk, hogyha esetleg valami gubanc adódna, személyesen a főkonzul fog a segítségünkre sietni. Ez nagyon kedves gesztus volt, ám, ha jobban belegondolok, talán nem annyira.
Miután kiléptünk az épületből, két barátunk ugrott a nyakunkba. Mi pedig azonnal elővettük a cigarettásdobozokat, és egyszerre három bagóra gyújtottunk rá. Két slukk között abbéli reményünknek akartunk hangot adni, hogy ugye, egyenest a szállásra megyünk és aludhatunk másnap reggelig, ám Attila megelőzött bennünket. Miután felemelte a bőröndjeinket, hogy betegye a mikrobusz csomagtartójába, fintorogva így szólt:
– Kicsit büdösek vagytok. Na mindegy. Most elmegyünk városnézésre.
Az utolsó 100 komment: