Ez a történet egy kicsit másmilyen életút, mint a szokásos. Főszereplőnk – akkor még névtelen tojógépként – többedmagával került a tetthelyre. Egy tojásgyárból jöttek, mint a gyár számára már értéktelen, kidobandó, értéküket vesztett alkatrészek. Ha emlékezetem nem csal, húszfős menekültcsapat tagjaként érkezett.

Bitang jó dolguk lehetett azt megelőzően. Számomra titokzatos okból a csőrük meg volt csonkítva, de a lelkük is. Első pár alkalommal szabályosan a fal mellé simulva, szorosan összebújva, a legkisebb szellőtől is megriadva álldogáltak. A normális társaiknak csemegeszámba menő táplálékokat riadtan szemlélték.

Napok kellettek, mire a szabadság ízét megérezték, az életet is élvezni kezdték. Hálából mindegyikük naponta tojt egy-egy tojást. Mennyi lehetett a gyárban elvárt mennyiség vajon?

Az idő előrehaladtával legtöbbjükön beteljesedett a sors. Ketten azonban valahogy még ezt is átvészelték.

Kollégák híján ők uralták az egész baromfiudvart. A később itt nevelkedő kacsák, libák nem jelentettek konkurenciát. Időnként az el-elszemtelenedő verebekkel akadt némi vitájuk, de ez szinte mellékes volt. Sajnos, a szintén házi kedvenc belga juhász keverék kutya pajkosságával nem számoltunk. A kéttagú különítmény egyik tagját szabályosan halálra szeretgette. Valóban nem akarta az eb bántani, csak ölelgette. Ezt régebben a valamivel nagyobb testű kismalacok kifejezetten szerették.

Így hősünk egyedül maradt. Ettől kezdve – már ha ez lehetséges – fokozottabb figyelem irányult felé. Ekkor kapta a Tyutyúr nevet is. Ez már arra is feljogosította, hogy kijárjon a baromfiudvarból, a két kutya nem kis meglepetésére. Ez addig az ő vadászterületük volt. Addig. Tyutyúr, igaz, nem kis hátszéllel, de gyorsan átvette a vezetést. Ilyen megszeppent, bamba kutyákat szerintem nem látott a világ.

Persze, ennek a szabadságnak a családban is akadtak ellenzői, mivel Tyutyúr nyomai mindenhol ott voltak. Ám ezeket a hangokat szinte csírájában fojtotta el a házigazda és Tyutyúr közös mutatványa. Csak hívni kellett, és őnagysága hangos éneklés közepette vágtatott elő, mert a következő pillanatban már kézből ehette a rizsszemeket.

Úgy tűnt, ez az idill már így is marad. Ám hősünk újabb meglepő dolgokat produkált. Az eddig naponta tojó tyúk úgy döntött, hogy kakas helyett kakas lesz. A napi kukorékolásokat kezdte szépen teljesíteni. Ezt elsőre élemedett korának tudtuk be. Ekkor túlvolt hetedik évén.

A meglepetések azonban még ekkor sem értek véget. Az agg matrónában feltámadtak az anyai ösztönök. Talán a túl macsó kukorékolást szerette volna kompenzálni a többiek előtt.

Kotlani kezdett. Tojások nélkül, ám rendületlenül. Nem lehetett nem tenni alá tojásokat. Ki is keltett szépen két kis jércét és egy kiskakast. Ez 100%-os eredmény volt a kezdő három tojást tekintve. A kicsiket, ahogy kell, szépen fel is nevelte. A kiskakast mostanában kezdi elzavarni magától, de a jércéket még mindig féltő gonddal vezetgeti.