Mint tudjuk, a kutya után a disznó áll genetikailag legközelebb hozzánk, csúcsragadozókhoz. Gondolom, egynél többet legyilkolni egy nap, az már vérengzés, majdnem vérzivatar. Vagy mondhatni az!

Állítólag egyszer régen Sir Winston Churchill azt találta mondani, hogy kutyánk felnéz ránk, macskánk lenéz minket, disznónk egyenrangúnak tekint minket. Ez így szépen hangzik, azzal együtt, hogy mocskos egy hamisítása a történelemnek. Mert ezt lehet, hogy mondta, de nem ő találta ki, hanem Nagyapa. Sokkal előbb, úgy a húszas évek második felében.

Nagyapa az Alföldön egy faluban állami alkalmazottként, tehát valakiként élte egész szép életét, feleséggel, két gyermekkel, aki gyermekek egyike az én mérsékelten édes Apám volt. Azt gondolta, kicsi a rakás, vett tehát egy disznót. Tavasszal. Ahogy kell. Felforgatva ezzel egész addigi életüket, főleg klottgatyásét. Azaz az Apámét. Akinek akkor fogalma sem volt arról, hogy egyszer az apám lesz.

A kis rózsaszín babamalac nevet is kapott. A családi krónika hallgat a névadót illetően. A név viszont hitelesen: Csuguca. Dobok ma ettől hátast. Hát még akkor Apám. A klottgatyás. Akinek lábához úgy dörgölődzött Csuguca, mint Nadine macskái.

Csuguca harmadik gyerek lett – no csak egy időre. Vasárnap délelőtt Nagyapa legénye lesikálta, tűrte. Délután Apám rózsaszín szalagot kötött nyakába. Mentek sétálni. Sok vasárnap. A falu főutcáján. Elöl a gyerekek, hátul az öregek. Középen Csuguca. Mert tudta, ott a helye. Az egyenrangúnak.

Semmi nem tart örökké. Csuguca szépen gyarapodott, előbb sétálni nem tudott, aztán lábra állni nem volt képes. Böllért kellett hívni. Nagyapa azt mondta klottgatyásnak, azért kellett feldarabolni, mert akkora volt, egyben nem bírt volna mennybe szállni. Azóta az angyalok karának röfi-szólamát erősíti.

Sir Winston is jobban tette volna, ha rózsaszín szalagot köt, miután csutakol. Aztán elmegy sétálni. Disznóval. Teherán helyett. Jobb sült volna ki belőle. Nagyapa meg jobban megoldotta volna azt a háborús ügyet. Nem ment volna például Teheránba.

Folyt. köv.