A koncepció kezdetben egyszerű volt, mint a papírzacskó: az emberek csoportosan átvonultak a városon, közben énekeltek és táncoltak. Később már jelmezt is viseltek, hogy a társadalmi különbségeket legalább egy évben egyszer eltüntessék. Ezért a gazdag szegénynek, a nő férfinak öltözött, és fordítva. A bulizás sokszor eldurvult, így a kormányzatra volt bízva, meddig tűrte el az élvezetekben való tobzódást („…jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből…” J). A XVIII. század végén a parádét versennyel bővítették ki, és zenekari kísérettel vonultak fel. Nagyjából ezek a mai formában ismert karnevál első mérföldkövei. A két világháború idején nem tartottak felvonulást, 1947-ben tértek vissza eme hagyományhoz.
A XX. század elejéig csak európai eredetű zenét játszottak: polkát, valcert, mazurkát stb. Az az idő tájt formálódó brazil munkásosztály (afrobrazilok, cigányok, orosz zsidók és lengyelek) azonban szép lassan saját muzsikát talált ki: ez lett később a szamba. A munkások általában azokon a helyeken éltek, ahova a gazdagok nem kívántak építkezni. A szamba bölcsőjét tehát a „Kis Afrika” néven ismert környéken ringatták (a dombvidék, a mocsarak és a hajódokkok). Ha már szamba, ez lett ugye a karnevál „hivatalos” zenéje. Maga a szó angolai eredetű, egy bizonyos rituális zenére utal. A kifejezést az afrikai rabszolgák hozták Brazíliába a XVII-XVIII. században, és arra használták, hogy az isteneikhez imádkozzanak, vagy az őseik lelkéhez szóljanak.
A portugálok álarcosbáljaitól a mai nagyszabású felvonulásig a karnevál hosszú utat tett meg. Napjainkban a világ egyik legrangosabb eseménye, mágnesként vonzza a turistákat. Az 1980-as években, Darcy Riberio kormányzóhelyettes döntése nyomán, a szambaparádé a külvárosból átkerült a Sambodromo-ba (erről később még lesz szó!).
A riói karnevál egy hatalmas show, és egyben a szambaiskolák versenye is. Ezek az iskolák a felvonulás alapelemei, amiket leginkább közösségi klubként lehetne jellemezni. Nagyrészt a „munkásosztályból” vagy a nyomornegyedekből (favelas) jönnek ide az emberek, hiszen így elmenekülhetnek a mindennapoktól. Minden iskolának megvan a saját kis kuckója, ahol a táncosok gyakorolhatnak, szórakozhatnak, illetve a kosztümöket felpróbálhatják, a kocsikat feldíszíthetik. Szoktak év közben ún. szambaesteket tartani, ahol bemutathatják, mit tudnak.
A szambaiskolák versenyét és magát a parádét alapos szervezés előzi meg. Jó néhány hónappal korában az iskolák toborozni kezdik azokat a lelkes támogatókat, akik majd a munkálatokban részt vesznek. Kiválasztják a központi témát, aminek jegyében a felvonulást megtervezik, egészen a legapróbb részletekig. Ez lehet a brazil történelem valamely időszaka, híres alakja, illetve bármi, ami kicsit is megmozgatja az emberek fantáziáját. Például a négy elem közül valamelyik (tűz, víz, föld, levegő); esetleg különleges állatok, növények. Az iskolának minden show-elemmel ezt a témát kell illusztrálnia.
Több fordulóban kiválasztják a szambadalt, alaposan megfontolva. Közben az iskola hivatalos tervezője (Carnevalesco) megálmodja a jelmezeket és a kocsik díszítését, majd az ötleteket meg is valósítják. Decemberben megkezdődnek a próbák, karácsonyra rögzítik a dalokat-zenéket, és eljuttatják a hanglemezboltokba.
Le kell szögezni, hogy a riói szambaparádé nem egy sima utcai buli. Itt az emberek nem lötyöghetnek jobbra-balra; ez egy jól szervezett, óriási méretű show. Minden résztvevőnek megvan a maga helye és szerepe, a jelmezének megfelelően. A felvonulás menetét alaposan ki kell dolgozni, hiszen kb. 3-5000 embert fognak megmozgatni, összehangolni. A táncosok különleges alakzatban állnak fel, hogy bemutathassák az élőképet. A nyitóképet az első pár követi, amelynek hölgy tagja viseli az iskola zászlóját. A felvonulókat szekciókra osztják, azokat pedig szárnyakra (egy szárny kb. száz embert jelent). A szárnyak között mennek a kocsik, amiket vagy motorizálnak, vagy egyszerűen csak tolja valaki. A kocsik különleges vendégeket szállítanak, mellettük a legfiatalabb táncosok vannak, akik bonyolult, olykor döbbenetes jelmezeket viselnek.
A menet legfontosabb tagja a Karneválkirály, akit Momo-nak hívnak. Momo a görög mitológiából való, a jókedv, tréfálkozás istene. Ennek megfelelően itt is neki kell a jó hangulatot keltenie, ráadásul akkorára felturbózzák jelmezzel, hogy ő legyen a legnagyobb a menetben. A legenda szerint az istenek lezavarták Momót az Olimpuszról, hogy telepedjen le Rióban, a karnevál városában. Az egész banzáj azzal kezdődik, hogy Momónak átadják a város kulcsait, illetve az összes többi eseményt is az ő jelenlétében nyitják meg. És ha Momo szambát jár, akkor mindenkinek szambáznia kell.
A királynőt és a hercegnőket egy versenyen választják ki, ahol a szépségüket, a magabiztosságukat, a barátságosságukat, a kifejezőkészségüket és szambatudásukat teszik próbára.
Vannak még az ún. „pörgő hölgyek” (Baianas), akik Bahia állam tradicionális kosztümében vonulnak fel. Általában a közösség idősebb hölgytagjai, akik már régóta az iskola tagjai, és az afrikai gyökereket jelképezik.
A kocsik főtáncosait Destaques-nek hívják. Ők viselik a legnagyobb és legbonyolultabb jelmezeket. Minden szereplőt, táncost a legnagyobb gondossággal választanak ki, hiszen ez nagyon nagy megtiszteltetést jelent.
Ha már jelmez, ez külön szót érdemel. A ruhának fantáziadúsnak, színesnek és bonyolultnak, összetettnek kell lennie. Mindenképpen eredeti legyen, évente újakat készíttetnek. Rengeteg díszítést tesznek rá: tollakat, kisebb tükröket, fémkütyüket, selymet, drágaköveket vagy pénzérméket. Már nyolc hónappal a karnevál előtt nekilátnak, hiszen rengeteg időt vesz igénybe. Minden iskolának saját színe van, ez megjelenik a jelmezeken és a zászlón is. A teljes meztelenség ugyan hivatalosan szigorúan tilos, de ki lehet bökni néhány olyan táncost, aki csak testfestést, rengeteg apró, színes izét, illetve a saját, körpanorámás mosolyát viseli.
A karnevál, mint már említettem, nemcsak egy egyszerű felvonulás, hanem a szambaiskolák versenye is egyben. Olyan, mint egy sportesemény: a nézőnek élmény, de a versenyzők részére szigorú szabályokat szabtak. A parádét bírák figyelik, szám szerint negyven. Tíz kategóriában értékelnek, így mindegyikre négy-négy bíró jut. A pontozás egy öttől tízig terjedő skálán történik, de adhatnak a bírók törtszámokat is. Az eredményhirdetés hamvazószerdán van, rögtön a karnevál után. A bírókat fülkékben helyezik el, szétszórva a felvonulás útvonalán, de jól látható helyen felirattal jelezve (Julgadores).
1.) Zenekar: általában ütős hangszerek, a rézfúvósok nem megengedettek. A legfontosabb szempont a ritmus, a zenészeknek erre kell a legjobban ügyelniük. A táncosok ugyanis az ütemre mozognak-énekelnek. A bírák a szabályosságot és a folytonosságot figyelik. Vannak nagyobb dobok, a sardo-k, amelyek egyenletes és határozott alapritmust adnak, a többi zenész pedig ehhez igazodik. A dobolásnak folyamatosnak, ugyanakkor változatosnak kell lennie. Rövid szünet után lehetőleg úgy kell újra kezdeniük, hogy senki ne zökkenjen ki, ne tévessze el az ütemet. A bírák figyelik a hangszerek összhangját is.
2.) Szambadal: az iskola által választott téma „lelke”. A szövegnek passzolnia kell a zenéhez, és azt is külön figyelik, hogy az egész milyen üzenetet közvetít. Ez az egyetlen kategória, ahol a bírák részpontokat adnak (külön a zenére és külön a szövegre).
3.) Harmónia: az iskola felvonulásának zenei és vizuális egysége. Az összhang legyen tökéletes, az ének és a zene, a tánc és a ritmus alkosson egységet.
4.) Felvonulás: a menet legyen folyamatos, ugyanakkor spontán és kreatív is. A bírók azt is figyelik, hogy a táncosok mekkora szenvedéllyel, lendülettel és energiával mozognak. Ha a menetben rés támad, azért büntetőpont jár.
5.) Téma: ez az, amit az iskola abban az évben kiválasztott, és amit a legapróbb részletig ki kell dolgozni. Elsősorban a művészeti megoldást, kivitelezést értékelik. A bírák több szempont alapján nézik magát az ötletet, mint egészet, valamint azt, hogy mennyiben sikerült ezt megvalósítani. Fontos, hogy a látvány alapján a téma érthető legyen bárki számára, közvetítsen nyilvánvaló üzenetet. A reklám bármilyen formája tilos, és büntetőpont jár érte.
6.) Általános benyomás: ez a legszubjektívebb kategória, nyilván a legvitatottabb is. A bírák ugyanis szabadon, mindenféle technikai kritérium nélkül pontoznak.
7.) Kocsik és kellékek: a téma vizuális kifejezésének értékelése. Figyelik a művészi munka eredetiségét és minőségét, a tánc, a színek, a jelmezek milyen látványt nyújtanak együtt. A kocsikat és az egyéb kellékeket külön értékelik.
8.) Jelmezek: itt az ötletesség, eredetiség számít, illetve mennyire ízléses maga a ruha. Értékelik az egész látványt együtt, illetve az egyes jelmezeket, külön a táncosokat, a zenészeket, a Baianas és a Destaque ruháját. Fontos szempont a sokszínűség, csak úgy mint az, hogy a jelmezek mennyire illenek a kiválasztott témához.
9.) Nyitócsapat: ez az első szárny. Itt a bírák arra figyelnek, hogy a koreográfia és a jelmezek mennyiben segítik a téma bemutatását a közönségnek.
10.) A zászlóvivő és kísérete: a bírák külön odafigyelnek az első táncosra és partnernőjére (ő viszi a zászlót). Értékelik a táncukat, az eleganciát, a kecsességet és a mozgékonyságot, a mozdulatok rugalmasságát és a változatosságot, illetve pontozzák a pár összhangját is.
Külön kell szót ejteni magáról a „szentélyről” is, hiszen a Sambadromo a parádé otthona. Ezalatt a felvonulási sugárutat kell érteni, valamint az azt szegélyező területeket – itt állítják fel a nézőknek a tribünöket. A Sambadromót egy világhírű brazil építész, Oscar Niemeyer tervezte, kimondottan a szambaparádé céljára. 1984-ben avatták fel. Mivel betonból készült, kissé elavultnak tűnhet. Évközben nem használják, néhány kisebb kulturális eseménynek ad otthont. Az esetek többségében azonban elég elhagyatott, gazdátlan… A parádé idején, persze, teljesen átalakul: megtelik emberekkel, kivilágítják és szól a zene. Nagyjából hetvenezer embert tud befogadni, ez jóval kevesebb, mint ahányan kíváncsiak lennének az eseményre. Sajnos, mivel az épület maga műemléknek számít, nem lehet bővíteni, így sokaknak kívül kell ácsorogniuk. A Sambodromo hétszáz méter hosszú, a Presidente Vargas sugárúton kezdődik és a Rua Frei Canecánál van a vége. Állítólag ez a hely a szamba igazi bölcsője.
Akinek már volt szerencséje ilyen karneválon részt venni, elmondhatja, hogy egy egész életre szóló élmény, ami tévében nézve nem ugyanaz. Hiszen az is hozzátartozik a dologhoz, hogy az ember néha tehetetlenül sodródik a tömeggel, szétszakítja a dobhártyáját zene, de megfigyelheti a helybélieket (cariocas), és együtt rophatja a táncosokkal.
Az utolsó 100 komment: