Örkény Istán: Tóték

Értesítjük, hogy Tót Gyula zászlós (Tábori posta 8/117) az ellenséggel folytatott harcban hősi halált halt.

Mátraszentannán mindjárt a háború kitörésekor behívták a postást. Helyette egy púpos, félkegyelmű, hebegő beszédű alak vállalta a levélhordói teendőket. Mindenki csak Gyuri atyusnak hívta.

Gyuri atyusnak voltaképpen csak az egyensúlyérzékével volt baj, de az se súlyos. Délelőttönként, amikor széthordta a leveleket, pontosan a műút képzeletbeli felezővonalán járt, és nem szerette, ha e szimmetriát megzavarta valami. Ott heverő tárgyakat az árokba rugdalt, ha pedig valaki, a postáját várva, türelmetlenségében rálépett az úttestre, annak büntetésből csak másnap kézbesítette a leveleit.

Amikor az artézi kúthoz ért, fölébe hajolt, és úgy igazította be magát, hogy tükörképe pontosan a kút középpontjából nézzen vissza rá. Sokszor megszidták, meg is kergették, abban a hiszemben, hogy beleköpdös a vízbe. Ez nem volt igaz. Gyuri atyus csak egy finom, selyemszál vékonyságú nyálfonalat bocsátott ki a szájából, s mihelyt sikerült a fonálkát a kút képzeletbeli tengelyében meghimbálni, mindjárt visszaszippantotta ajka közé. Ettől valahogy felfrissült.

Hogy ki mikor kapott levelet, abba is belejátszott Gyuri atyus szimmetriaérzéke. Például gyűlölte Cipriani professzort, az európai hírű ideggyógyászt, akinek autója sokszor állt a villa kapuja előtt, az országút szélén, bántóan aszimmetrikus helyzetben. Annál jobban szerette viszont a Tót családot, elsősorban magát Tót Lajost.

Őbelé valósággal szerelmes volt. Gyakori, hogy a toprongyosok emberfölötti lényt látnak az egyenruhát viselőkben, a nyomorékok a hibátlan testalkatúakban. De ez még nem minden. Tót Lajos mindig adott magára. Senki nem láthatta félrecsapott sisakban vagy valamelyik zsebéből kifityegő zsebkendővel. Gyuri atyus szemében ő volt az emberi szimmetria szuperlatívusza, mert még a haját is pontosan középen választva viselte, vagyis, ha az ember Tót Lajost egy éles késsel kettészelte volna, akkor a választéktól lefelé két teljes egyforma félre esett volna széjjel, amit pedig még egy tojással is bajos megcsinálni.

Ennek köszönhették Tóték, hogy kizárólag jó híreket kaptak a frontról. Gyula egyik tábori lapját (pedig csak könnyű lefolyású kolbászmérgezésről volt benne szó) Gyuri atyus merő jóakaratból megsemmisítette.

A mátraszentannai postahivatal ablaka az udvarra nyílt. Alatta, az íróasztaltól kartávolságnyira esővizes hordó állt, tele megzöldült, megkocsonyásodott vízzel. Gyuri atyus, miután gondosan átnézte a napi postát, ide dobálta a megsemmisülésre ítélt leveleket.

Ide került, ugyanazon a napon, egy aranyszegélyű meghívó, mely Cipriani professzort és nejét a kormányzói pár gardenpartyjára invitálta, valamint az a vöröskeresztes sürgöny is, mely Tót Gyula halálhírét hozta. Ezzel nemcsak a professzorék kaptak egy fricskát, hanem a kedves Tótékat is sikerült megkímélni a gyászhírtől. A világ egyensúlya helyreállt.

Délben, amikor Gyuri atyus az utcán szembetalálkozott a tűzoltóparancsnokkal, már messziről kacsingatott rá, jeléül, hogy föl a fejjel, míg ő a postás, addig a kedves családot nem éri baj. Jókedvű pislogása fel is tűnt Tótnak.

– Minek örülsz, Gyuri atyus? - kérdezte.

– Ami van, nem jól van, de lesz ez még így sem! - válaszolta a postás egy torz vigyorral, ami nála a mosolyt helyettesítette.

– Más újság nincs?

– Máskülönben minden rendben van.

Tót meghívta egy pohár borra. Koccintottak, ittak az ő zászlós fia egészségére.