Szóval Spanyolország. Elsőre talán mindenkinek olyan közhelyek ugranak be, hogy szieszta, meg fiesta, Mallorca és a Kanári-szigetek, aztán sangria, a flamenco, a bikaviadal és az ETA. Ennél természetesen jóval színesebb a kép. Én meg ezt láttam.

Az Ibériai-félsziget szinte teljes területét elfoglaló országot a Pireneusok sokáig elszigetelte Európa többi részétől. Amíg nem épült vasút, olcsóbb volt Dél-Amerikával üzletelni. Az elmúlt 50 évben hatalmas változáson ment keresztül: 1950-ig szegényes, vidékies ország volt, de az idegenforgalomnak köszönhetően sokat fejlődött a gazdaság. Amikor 1975-ben meghalt Franco tábornok, az ország alkotmányos monarchia lett, I. János Károly király uralkodása alatt. Az Európai Unióhoz történő 1986-os csatlakozás pedig látványos fejlődést hozott.
Spanyolországnak hivatalosan 17 független tartománya van (communidades autónomas): Andalúzia, Aragónia, Asztúria, Baleár-szigetek, Baszkföld, Ceuta, Extremadura, Galicia, Kanári-szigetek, Kantábria, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Katalónia, La Rioja, Madrid, Melilla, Murcia, Navarra és Valencia. Számunkra most ez utóbbi a fontos.

A keleti partvidék középső régiója népszerű nyaralóhely, többek között itt található a Costa Blanca is. A környéket egyébként már több mint 50.000 éve lakják különböző népek. A görögök, föníciaiak, karthágóiak és rómaiak után a mórok telepedtek itt le. A provinciát azután a katalán hadsereg foglalta vissza. Érdekesség, hogy ezek a csapatok hátrahagytak egy nyelvet, amit valenciano-nak hívnak, és napjainkban egyre többen beszélik. A lakosság jelentős része a partvidéken él, ahol a történelmi városok mellett egyre több modern üdülőhelyet is találunk.
Első célpontunk Alicante vagy valenciano nyelven Alacant. A környék első települése a Benacantil hegy lábánál alakult ki, a mai Santa Bárbara erőd helyén. A tenger közelsége és a hegyek által nyújtott védelem egyaránt fontos szerepet játszott a hely kiválasztásában. További telepek voltak még Benalúa környékén, ahol a rómaiak Lucentum néven alapítottak várost (ez a mai Alicante elődje), valamint Albufereta és Serra Grossa helyén.
Amikor a mórok megérkeztek, a városépítést a kastély védelmében folytatták. 1246-ban Alfonz – aki ezen a néven a 10. volt, és akit Bölcs néven is emlegettek – a kasztíliai korona nevében visszafoglalta a települést. 1308-ban Alicantét a Valenciai Királyság részévé tették, majd 1490-ben Ferdinándtól városi jogot kapott. Száz évvel később már Kasztília első számú kereskedelmi kikötője volt (Spanyolországban pedig a harmadik legnagyobb), hatalmas forgalommal, virágzó településsel, növekvő népességgel. Ennek köszönhetően az ország által vívott háborúkból is jócskán ki kellett, hogy vegye a részét. 1691-ben, II. Károly uralkodása alatt, a francia csapatok hét napon át lőtték a várost. A lakók még fel sem lélegezhettek ezután, máris belecsöppentek a spanyol örökösödési háborúba (1701-14). Az angol tüzérség ekkor már az erőd nagy részét lebomba. Majd jött az 1804-14 közötti függetlenségi háború, melynek ideje alatt Alicante lett Valencia tartomány fővárosa, mert Valenciát elfoglalta Suchet tábornok.
A XVIII. században a város igyekezett összeszedni magát a sorozatos csapások után, de igazán a XIX században kezdett el jelentősen növekedni. A vasútvonalak kiépítésével újból megnőtt a kikötő szerepe. Napjainkban pedig a második legnagyobb település a partvidéken, élénk turistaforgalommal, pezsgő kulturális élettel.

Túránkat a tengerparton kezdjük, az El Postiguet parton. Itt egy nagyon kellemes sétányt találunk, pálmafákkal, játszóterekkel, kávézókkal és éttermekkel. A Marinával párhuzamosan fut a város híres sétánya, az Explanada de España, melyet egy helyi építész, José Guardiola Picó tervezett. A korábbi hullámtörő gátra építették, és 1958-ban készült el. A sétányon eljuthatunk a Casa Carbonell épületéig, ami egy egész tömböt elfoglal, majd jön a Kaszinó. A Casa Carbonell egyébként 1922-25 között épült Juan Vidal Ramos irányítása alatt. Állítólag egy textilgyáros, Enrique Carbonell, megrendelésére készült, aki a közeli Alcoy városában élt. Az épület az Alcoy-i textilesek gazdagságát volt hivatott tanúsítani. A következő állomás a Canalejas park, ami 1886-ban González Altés tervei alapján építették. Nagyszerű hely a kikapcsolódáshoz és felüdüléshez, illetve otthont ad a 100 éves gumifáknak, amelyek a szökőkút és kisebb szobrok között sorakoznak. Helyet kapott itt egy kőbe vésett Spanyolország térkép is. Végül eljuthatunk a Panoramis bevásárló és szórakoztatóközpontig, ahol bárok, éttermek, pub-ok, üzletek és mozik találhatóak. Érdekesség, hogy az El Postiguet partról a Benacantil hegy úgy néz ki, mint egy emberi arc profilból. Ezt úgy hívják La Cara del Moro, azaz a Mór arca, és ez a város egyik ismertetőjegye.

 
Továbbindulunk az óvárosba, ahol első állomásunk a Városháza (Ayuntamiento de Alicante). A barokk stílusú épületet Lorenzo Chápuli tervezte, és a korábbi városháza helyén építették fel a XVIII. században. Először nézzük meg a homlokzatot: kétoldalt a tornyokat, az árpacukor formájú oszlopokat, illetve a második és harmadik emelet között a város címereit. A főbejárathoz vezető lépcső első foka a „cota cero”, ami Spanyolországban a tengerszint feletti magasság viszonyítási pontja. Ha szerencsénk van, és elkaptuk a hivatalos nézelődési időt, akkor menjünk be bátran. Több termet is meg lehet nézni: a Salón Azul még Izabella királyné idejéből származik. A Salón de Plenos a fogadóterem, de a földszinten van egy kiállítás is. A kápolnában pedig még ma is tartanak miséket.

A szűk utcákon sétálva eljuthatunk a Concatedral de San Nicolashoz. A korábban itt álló mecsetet alakították át keresztény templommá, még Bölcs Alfonz idején. Az alapja kereszt alakú, egyetlen hajója van, kupolája pedig 45 méter magas. Kívülről a hatalmas felületű falakat feliratokkal látták el, de ottlétünk alatt nem sikerült sem kibetűzni, sem a rendeltetésüket megfejteni. Belülről is igen impozáns, a belső szentélyt körbe lehet járni. Ha pedig kifelé menet felnézünk, a bejárat felett jobbra található az orgona. Innen továbbsétálunk a Calle Labradores-en, ami az egyik legszebb utca Alicantében, megcsodálhatjuk a XVIII. századi házakat, és a Maisonnave Palotát. 

A Santa María téren található bazilikát szintén egy régi mór mecset romjaira építették. A munkálatok a XIV. században kezdődtek, és csak két évszázaddal később fejeződtek be. Ennek köszönhetően az egyik legrégebbi templom a városban. A homlokzatot egy tűzvész után újjáépítették barokk stílusban, így azt most két aszimmetrikus torony díszíti. Az egyiket a XIV. században készítették, a másikat a XVIII. században. A templomban rengeteg értékes szobor található, a három szentélyben (Bautismo, Immaculada és Communión). A rokokó főoltár szintén a XVIII. századból származik.
Ha van még erőnk, akkor elindulhatunk fölfelé is. A Santa Cruz negyedben, ami a Benacantil hegy lejtőin található, vezet tovább utunk. A keskeny utcákon és lépcsősorokon járva eljutunk a Santa Cruz Hermitage (ha valaki megmondja nekem, ez mit jelent, az kap egy Bambit!). A XVIII. századi épületet az Ampolla torony helyén húzták fel, ami még a régi városfalból maradt meg.
 

Nos, ha idáig eljutottunk, akkor vegyünk egy nagy levegőt, töltsük meg a kiskulacsunkat, és vágjunk neki a hegynek. Igazi tüdőkiköpős-lihegős mászás előtt állunk. Ha valaki túléli, nagyon jól jár, mert odafönt csodás a kilátás. A hegy tetején található a Castillo de Santa Barbara, amelynek legmagasabb pontjáról belátható az egész város, a kikötő és a tengerpart. Az erőd három jól elkülöníthető részből áll, melyeket különböző korokban építettek. Az első, a legmagasabban fekvő a vár legrégebben épült része, még a XI. és XIII. század környékén. Itt található az ún. Baluarte de los Ingleses (Angol bástya), a Sala Noble (Nemesi terem), és a kormányzó háza. A legmagasabb pontja a fellegvár. A középső részt 1580-ban építették hozzá. Itt van a Salón Felipe II. (II. Fülöp terem), illetve a Cuerpo de la Tropa (kaszárnya), amivel szemben egy tágas felvonulási tér van. Ezek mögött vannak a Santa Bárbara remetelak maradványai, az őrház és a Baluarte de la Reina bástya. A legalsó szint a XVIII. századból származik. Itt van egy háromszögletű tér pici kiugró bástyával (Bon Repós Ravelin), ezt most parkolónak használják. A várban egyébként rendszeresen vannak kiállítások. Lefelé menet megnézhetjük az Ereta parkot is, ami szintén nagyon látványos. Amikor éppen nincs szárazság, akkor a vizet több lépcsőn vezetik le egy árnyékos lugasban elhelyezett kúthoz. Nagyon jópofa, és a parkból is remek kilátás nyílik a városra.

Az erőddel szemben található az Isla de Tabarca (Tabarca sziget). Ez a Costa Blanca egyik fő látványossága, az egyetlen lakott sziget Valencia tartományban. 11 tengeri mérföldre található Alicante partjával szemben, a Santa Pola fokhoz közel. Igazság szerint inkább szigetcsoport, ide tartozik még néhány szigetecske: La Cantera, La Galera és  La Nao. A Tabarca kb. 1800 méter hosszú, és 400 méter a távolság két a legszélesebb pont között. Korábban berber kalózoknak adott búvóhelyet, de a XVIII. században III. Károly elrendelte, hogy építsenek itt egy erődöt. A köré telepített városban azokat a genovai halászokat szállásolták el, akik túlélték a tunéziai Tabarka városának börtönét. A szigetet körülvevő fal kulturális örökségnek számít.

Másnap, ha kipihentük magunkat, akkor mindenképpen nézzük meg a Diputación Provincial (Tartományi Tanács) épületét, amely egy neoklasszikus palotában kapott helyet. Juan Vidal Ramos tervei alapján készült 1928-ban. Itt található az ún. Jardin de las Celebridades, azaz a Hírességek kertje, ahol különböző híres Alicante-i személyiségeknek a szobra van kiállítva. Szintén vétek lenne kihagyni, az Teatro Principal-t (Színház), amelyet még 1847-ben nyitottak meg. A homlokzata neoklasszikus stílusban épült, jelenleg 1072 néző befogadására alkalmas. És végül, de nem utolsósorban, innen nem messze található a Mercado Central (Központi Piac). Ezt az épületet is régi ismerősünk, señor Ramos tervezte, és 1911-12 között készült. Az alapja négyszögletes, bazilika stílusban, kör alakú melléképülettel a délnyugati sarkon, amelynek félköríves kupolája van (La Rotonda). Két szintje közül az egyik a pincében található, a környező utcák alatt.

Ennyit mára, lehet pihenni egy jó nagyot. Gyűjtsetek energiát a következő túrához, mert a sétánk még nem ért véget.