Éppen művelődésszervezőként dolgoztam, ami nem is áll messze a hivatásomtól, lévén népművelő a végzettségem, s azon gondolkodtam, milyen elfoglaltságot tudnék ajánlani kis falunk lányainak-asszonyainak. Úgy véltem, olyanra van szükségük, ami nem kerül sokba, mellette tudnak rádiót hallgatni, tévét nézni, viszont beszélni nem. Az első és utolsó szemponttal partnerüknek szándékoztam kedveskedni, hátha így előbb tudomásul veszik a hölgyek legújabb szenvedélyét.
A nyugdíjasklubból és az aerobikcsoportból összehívtam néhány reménybeli műhelytagot egy kis mikrotérségi információcserére, vagyis pletykálkodásra.
Közel húszan – pontosan tizenhárman – vállalkoztak is a kalandra. Tudtam a kötelességemet, ezért eltökéltem, hogy én is bővítem az ismereteimet, miközben közösséget fejlesztek. Egy hét múlva már tanulgattuk a csuhébaba-készítést Rózsika nénitől; Marika a gobelinvarrás művészetébe vezetett be bennünket. Minden nagyon szép, minden nagyon jó volt, mégsem voltunk teljesen elégedettek. Kerestem az újabb, izgalmas technikákat.
És akkor jött Magdi, foltvarrótanfolyamot tartani. Szerelmes lettem. Nem Magdiba, hanem a foltvarrásba, magyarul patchworkbe. Annak ellenére, hogy szerintem nem tudok varrni, mégis egyre-másra kerültek ki a kezem alól a takarók, párnák, falvédők és táskák. Azt hittem, ettől a műfajtól már semmi sem tántoríthat el. Főképp nem a gyöngyfűzés. Hiába kapacitált Szidi, a mester, hogy próbáljam ki, erősen ellenálltam. Végső érve az volt, hogy ez becsületbeli ügy, ha más technikákhoz is leültem példamutatóan, most is tegyem azt. Leültem.
Akkor még nem tudtam, hogy teljesen elvesztem. Meggyőződésem volt, hogy sosem fogok tudni egyetlen egy nyakláncot sem megfűzni. Mert a tűt sem láttam, nemhogy rajta a lyukat. A harmadik összejövetelen azért felsikíthattam örömömben. Nemcsak megtaláltam, de a cérnával bele is találtam a lyukba!
Ezután nagyon vidám és egyben idegesítő napok következtek: sehogy nem sikerült felszedni a tűre a gyöngyöket, mindig elpattogtak. A klubszoba és otthon a hálószoba csillogott-villogott az elszökkent drágaságoktól. De ekkor már módfelett vágytam arra, hogy produkáljak valamit. Ugyanis elbűvöltek Szidi láncai, karkötői. Még a takács-csomó sem tántorított el attól, hogy megtanuljak gyöngyöt fűzni. Balkezes lévén, fejjel lefelé néztem a mintákat; kicsit furán, jobbról balra haladtam, ám kitartottam. Annyira, de annyira örültem az első láncomnak, hogy el sem mondhatom!
Ezután nem volt megállás. Teljesen elmerültem az új szerelemben. Bújtam az újságokat, könyveket, a netet tanácsok, leírások után, és csak fűztem-fűztem éjjel és nappal. Eltelt pár hónap, mire újra egyensúlyba került az életem, és a gyöngyözés mellett újból anyaként, feleségként és háziasszonyként is működöm. Nem múlik el úgy nap, hogy ne fűznék valamit. Elmondhatom, hogy örömteli az elfoglaltságom, boldogan készítem az ékszereket. Szüntelenül rabul ejtenek a pompás színek, a változatos formák, a játék velük. Az én szememben játék, kaland a gyöngyfűzés. És ki ne vágyna Huckleberry Finn lenni? Még ha először kötelességtudatból is.
Zuzuka 2009.01.05. 08:29:13
hosszú, dolgos hét kezdődik.
fiam, gratulálok a kitartásodhoz és a kézügyességedhez! nem lenne türelmem ilyen apró gyöngyökkel mütyüzni:)
spájdernecc 2009.01.05. 08:42:33
és persze Boldog Új Évet mindenkinek:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 08:46:50
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 09:03:10
@spájdernecc: B.Ú.É.K.!
@Zuzuka: Még boldogabb lennék, ha a csillagok megérkeztek volna vagy ha egyáltalán megérkeznének.
Köszönöm!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 09:04:17
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.01.05. 09:08:39
:-))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 09:17:58
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 09:18:17
@Hobbiszakács: Köszi, Hsz! A Te dolgod szebb, mint az enyém :) Remélem sikeres is :DDD
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 09:35:53
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.01.05. 10:32:05
:-)
Zuzuka 2009.01.05. 10:49:42
@fiam: én sem voltam, mert úúútálom a tömeget - és a postán mindig az van!
maybach 2009.01.05. 10:53:01
Fiam!
Szépen fűzöl!
Most már nemcsak holmi feltételezés, hogy otthon jobb nekem.
Zuzuka 2009.01.05. 11:16:39
maybach 2009.01.05. 11:36:47
Mondhatni.
Zuzuka 2009.01.05. 11:45:36
itt nagy kívángatás, puszilkozás, no és meló hegyek, új kollegák...
deeee hull a hó és gyönyörű fehér minden!
maybach 2009.01.05. 11:51:09
Hétvégén nyert a Barca.
Zuzuka 2009.01.05. 12:11:39
sírok is és elbujdosok...
előtte azért eszek fasírtot és majonézes krumplit.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 12:12:57
@Zuzuka: Azért én még reménykedem.
Miért nem hull itt a hó?
@Nadine: Tudom, Nadine, egy életre megtanultam a leckét. Zuzut majd kárpótlom, végülis az én hibám. Nem kell bízni a szolgáltatókban.
Zuzuka 2009.01.05. 12:39:01
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 12:59:09
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 14:02:00
@Zuzuka: A hetet még megvárom, Zuzu, utána lelevelezzük a dolgokat, jó?
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.01.05. 14:33:47
Mi ez a nagy BUÉKolás, ötödike van, hahó:)))
Nagyon ügyes vagy, fiam:))
Tanulság, ajánlva sabad csak bármit feladni:(
Volt az a kísérlet, az index is írt róla, de volt a híradókban is, hogy feladtak 10 véletlenszerűen ( de valamilyen súlyozás asszem volt térségenként)kiválasztott postahivatalban egy-egy 1000 Ft-ost.
Más nem is volt a borítékban, csak egy kettőbe hajtott ezres.
(A kísérlet, meg a riport előtt maguk a szervezők is elmondták, hogy a posta külön leírja, hogy ne adj fel pénzt borítékben, szóval korrektek voltak, ilyen szempontból.)
A 10 feladványból csak hét érkezett meg, három szőrén szálán eltűnt..
Mikor megkeresték ezzel a postát, a szóvivő irtó hülyén viselkedett.. Annyira szomorú volt, hogy rendszerváltás ide, vagy oda, valami nagyon itt ragadt ebben az országban, meg a szemléletben..
Okos lett volna, ha csak annyit mond, hogy jaj, ez szörnyű, és kivizsgálják, vagy akár nem mond semmit, de nem, neki állt feljebb, fel volt háborodva, hogy ők világosan megmondják, hogy nem ajénlják a pénzküldést így, és úgy kell annak, aki ilyet csinál..
Az, hogy az alkalmazottaik lopnak, és nyilván azért került sor az egész kísérletre, mert ha nem ajánlottan adnak fel valamit, és észrevehető, hogy tárgy van benne a csomagok felét nem kapják meg a címzettek.
És ez rendeben van így, mert hát miért nem külkdted ajánlva, meg is érdemled..
Kb ez volt minden mondanivalója, és mondom, mélységesen fel volt háborodva, hogy ilyen csapdát állítani, mennyire nem úriemberhez méltó..
Erre szó szerint emlékszem, nagyon-nagyon durva volt, mintha a tény, hogy ők mennyire beleestek ebbe a csapdába, nem jelentene semmit..
És tényleg, nem is jelent..:(
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.01.05. 14:43:14
Nem derít jobb kedvre még az sem, hogy állítólag a magyar posta ezzel az eredménnyel a középmezőben végzett…
Végeztek még olyan kísérleteket is amikből az derült ki, hogy a levelesládákba célzatosan elhelyezett, láthatóan pénzt tartalmazó borítékokat sokkal nagyobb arányban lopják el, ha a levelesládák környéke szemetes, illetve tele van grafittikkel. A különbség esetenként a 20 %-ot is meghaladta - tehát releváns.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.01.05. 14:44:57
Kedves Spájdernecc Nagyuram,
Kedves Hobbiszakács !
Boldog Új Évet ! :-)))
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.01.05. 14:45:23
maybach 2009.01.05. 14:54:36
Holnap szólok a főnökömnek, hogy fizetésemelést kérek, mert intenzívebben kell ezután dolgoznom és az több-be kerül, ugyanis a munkaidőm felét el fogom lógni ezentúl.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 14:54:50
@nyuszómuszó: Töbeknek van céges netje, illetve ma kapták meg az újévi jó kívánságokat...
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.01.05. 15:00:43
Sziasztok céges netesek:)
BOLDOG ÚJ ÉVET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:))))
Jé 2009.01.05. 19:45:15
nyuszó harsány üvöltése elriasztott mindenkit?
maybach 2009.01.05. 19:47:12
Túléltem az első napot, ami nem kis dolog két hét után.
Ijedtemben igen jó padlizsánkrémet csináltam.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 20:06:43
Maybach, melyik verziót? Fokhagymásat? Majonézest? Vagy mix?
Jé 2009.01.05. 20:13:43
nekem is fájt az első nap, nem is kicsit.
kérek szépen egy kis padlizsánkrémet! vagy legalább a receptjét... :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 20:24:37
Pálcika 2009.01.05. 20:28:40
a gyöngyfűzés türelmesen szép elfoglaltság:)
a postán nekem is volt ma kisebb fennakadásban részem,bár tökéletesen megértettem az előttem lévő úr felháborodását,mégis szerettem volna ha megérti nincs mit tenni minden úgy van ahogy a posta akarja,de sajnos ez majdnem félóráig tartott,az eset egyébként jellemző a postára:az úr postafiókot akart nyitni,mondták negyedéves díjat kell fizetni(de nem a nyitás napjától negyedév,hanem naptári negyedév,tehát ha már eltelt pár nap vagy hét esetleg hónap akkor is visszamenőleg ki kell fizetni)ebbe még bele is törődött az ember hiszen még csak öt napot fizet fölöslegesen,de arra,hogy mikortól él a postafiókja a falra mászott,mert csak az igénylés után öt-hat munkanap után él!!!nem csodálom,hogy dühös volt
Pálcika 2009.01.05. 20:31:01
Nadin,megvan már a jogsid?????
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 20:49:22
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.01.05. 20:53:50
Pálcika 2009.01.05. 20:54:31
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 21:13:36
Olyan szép lett az estém hirtelen.
A délutánom sem volt rossz. Fruzsi, Neoex nem volt itthon, Apukámat kellett csak felügyelnem. Vasalhattam és kreatívkodhattam. Jó volt ez a kis csend.
Pálcika 2009.01.05. 21:18:44
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 21:36:32
Én is hamar elálmosodom, aztán vagy tudok aludni, vagy nem. Tegnap éjjel utóbbi, hiába vettem be két Valerianát. Pfff...
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.05. 21:37:46
előkerült a megrendelőm!!:)) a jövőhéten leszállítom a kész képeket nekik, és egy kis zsozsó áll a házhoz:)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 21:44:44
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 21:47:59
@Nadine: Küldtél Tomának? :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 21:51:59
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.05. 21:58:22
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.05. 22:02:20
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 22:03:33
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 22:05:33
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 22:05:47
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 22:06:53
Most is azt írta Nálad, hogy visszadobta a leveled. Pedig most ott volt. Nem értem.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 22:14:20
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.05. 22:23:54
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 22:25:13
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 22:26:41
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.05. 22:47:28
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.05. 22:54:51
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 00:15:29
Szép álmokat!
maybach 2009.01.06. 07:41:55
Este már elsodort az ár.
Egy kupac a lehetőségek közül:
www.mindmegette.hu/index.php?apps=valogatas&valogatas=222
Én tegnap tök egyszerűen csináltam.
Egy szép padlizsánt megsütöttem a mikróban, mert siettem.
Egy kisebb fej lila hagymát olajon megpároltam, majd pici mézet is tettem hozzá meg fokhagymát.
Aztán a padlizsánt szépen belefordítottam a bőréből. só, bors, kevés chili és mustár.
Gyengébb idegzetűek most ne figyeljenek.
Botmixer.
Alig vártam, hogy kihűljön, addig viszont elkészültek a pirítósaim.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 08:51:13
Maybach, mi a baj a botmixerrel? Mondjuk, azonkívül, hogy én még sosem tudtam értelmesen használni... Rettentően jól hangzik ez a fűszerezés, amit leírtál.
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.01.06. 09:02:00
Nálatok is szabadnap van?
:-)
Jé 2009.01.06. 09:08:54
Hobbiszakács, ne őrjíts meg! nálunk meló van ezerrel... nektek miért?
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.01.06. 09:15:36
maybach 2009.01.06. 09:16:38
Merthogy nem szabad fémmel kutyulni a padlizsánt.
Viszont nekem a mixertől még sosem feketedett be.
Igaz sok ideje sincs rá.
Jé!
Nagyon el vagyunk nyomva.
Ausztria,Németország,Horvátország,Macedónia,Románia,Szlovákia,Szerbia is fejlettebb nálunk a svédekkel karöltve.
Mondjuk, hogy mit ünnepelnek azt nem tudom.
Jé 2009.01.06. 09:16:46
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.01.06. 09:20:44
Zuzuka 2009.01.06. 09:22:43
kávét kérek!
... vagy amit akartok:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 09:27:34
Nem tudjátok véletlenül: ha nem 120 literes kukában rakom ki a szemetet, hanem mondjuk, feleakkorában, akkor kevesebb szemétszállítási díjat kell fizetnem?
Jé 2009.01.06. 09:35:07
@maybach: köszönöm a recipét, ki fogom próbálni
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 09:40:09
Ma kéne leszedni a karácsonyfát, ha fel nem borult volna a Fruzsi ágyára, azon belül is fenséges ülepére :) Úgyhogy három napja várja a kukásokat meztelen. Nem a Fruzsi, a fenyő.
@Hobbiszakács: Egy szabadnap az rengeteg. Főleg, mióta tudjuk, hogy Két nap az élet...
@Nadine: Megkaptam a meglepit!!! Nagyon örültem. A vicces, hogy éjjel a meglepi írójával álmodtam. Nagyon erősen gondolhatott rám :D
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 09:49:43
Viszont amióta egyedül vagyok, a 120 literes kuka kb. 1/4-éig telik meg, és most küldték az éves matricát, amit ki kéne ragasztanom rá. Cselesen persze, nem lehet elérni őket, mert addig szűkítették a nyitvatartási időt, az ügyfélszolgálatot, stb., hogy szinte lehetetlen beszélni velük, az önkormányzat oldalát meg nem lehet betölteni, úgyhogy csak annyit tudtam kideríteni, hogy 2009-ben emelik (ők is) a tarifát. Nekem nagyon nem mindegy, hogy éves szinten hány ezer forinttal fizetek többet-kevesebbet...
@fiam: Örülök az örömödnek megint:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 09:55:49
Végre betöltötte az önkormányzati oldalt, de valahogy nem stimmelnek az összegek...
Jé 2009.01.06. 09:59:03
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 10:02:28
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 10:04:53
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 10:06:22
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 10:09:43
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 10:11:22
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 10:19:12
Zuzuka 2009.01.06. 10:22:26
én tegnap a UPC számlán zakkantam meg, be is küldtem kiszuzut, hogy azonnal mondjon le mindent, de 92-en voltak előtte:( hazajött, de nem hagyom ennyiben!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 10:23:17
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 10:24:22
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 10:39:33
Jé 2009.01.06. 11:39:20
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 12:03:01
Az HBO-val végeztem, most szeretném a telefonról lemondani a felesleges kiegészítő szolgáltatásokat, havi 400-ért. Az is több ezer forint egy évben, és nem veszem igénybe.
És azt is kiszámolta nekem egy Roppant Kedves Ügyfélszolgálatos, hogy ha összevonom a különböző szolgáltatásaikat (internet, telefon, tévé), akkor kb. havi ezerötszázzal fogok kevesebbet fizetni. Egy évben az már majdnem húszezer. Sok kicsi maradjon meg inkább az én zsebemben. Elvégre a gázt is ki kell fizetni valamiből, ugyebár...:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 12:20:33
maybach 2009.01.06. 13:00:41
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:01:52
Köszi az illetékesnek :DDD
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 13:09:23
@maybach: Azt be is kell ám kötni vhová. Egyébként nem vicc, a következő házban biztosan üzemeltetni fogok egy ilyet.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:12:16
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:14:42
"Elvtársak! Alakítsuk meg az aperitíf bizottságot!"
Szerintem jó ötlet.
Na még:
"Munkát kenyeret! Illetve az egyiket!"
Ha valakit érdekel:
www.mtv.hu/videotar/?id=35585
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 13:25:44
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:26:10
@maybach: a padlizsán csak a régi, nem rozsdamentes acélból készült késektől feketedett meg. a mai késekkel nyugodtan lehet vágni:)
itt nem kérnek külön pénzt a szemétszállításért, igaz csak kéthetente jönnek.
nekem is át kell számolnom, hogy milyen számlákon tudok spórolni. de az HBO marad!:)) a fatülésű sparhelten a napokban komolyan elgondolkodtam, hiszen egyébbként is azzal fűtök, nem lenne plussz fáradság azt is megrakni...
na most megyek be a városba vásárolni...majd még jövök!:))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 13:29:12
Egyébként azért mondtam le, mert feltűnt, hogy amikor a port.hu-n bejelölgetem, mit szeretnék megnézni, illetve elolvasom a napi ajánlót a commenten, akkor a legkevesebb engem érdeklő film az HBO-csatornákon megy. Viszont a Zone Europa és a Hallmark, sőt, újabban az AXN is nagyon hiányzik... Megteltem a thrillerekkel, drámákkal. Történelmi filmekre és sorozatokra vágyom. Meg állatos műsorokra és rajzfilmekre. Elvégre már negyvenéves vagyok.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 14:02:15
Ha meg mégis, elég megnyomnom Neoexet és máris érzékletesen mesél a szurikáták titkos és titkolatlan életéről :(
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 14:42:23
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 17:59:27
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.01.06. 18:11:56
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.06. 20:25:56
arra jöttem most haza, hogy mázli, míg elvoltam, letörte a kutyabejáró ajtaját. most egy hatalmas lyuk tátong a bejárati ajtómon, és idebent minusz tíz fok van:((( na most nem örülök az egyterű háznak!
egész éjjel fűthetek ezerrel, és még így is az udvart fogom fűteni...bakker!!!!!!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 20:34:54
maybach 2009.01.06. 20:38:54
Ez nem lesz egyszerű mutatvány, mert cudar hideg lesz.
Össze fogsz melegedni a kutyákkal.
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.06. 21:09:13
@maybach: az lesz. takaró+pléd+drazsi a takaró alá.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 21:11:03
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.06. 21:26:49
most pulóverben ülök a kályha előtt:((
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 21:30:59
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 21:46:15
Képzeljétek, leendő vőnk plazmadonor.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.01.06. 21:49:07
Toma, ha képes vagy elvezetni Érdre, van vendégágyam, és meleg van. Na jó, nem annyira, mint nálad, de a kinti hidegnél melegebb. A számomat tudod.
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.06. 21:51:51
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 21:51:53
Vérplazmadonor.
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.06. 21:58:59
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.06. 22:16:51
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.01.07. 00:08:23
alegna21 2010.12.03. 13:27:33
Gyöngy-csodák - Karácsonyi díszek
konyv-konyvek.hu/gyongycsodak_karacsonyi_diszek
A könyv gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak íródott, illetve mindenkinek, aki szeretné kreatívan eltölteni a szabadidejét, és saját kezű ajándékkal meglepni a szeretteit karácsonykor.