Mint arra már röviden céloztam, tavaly tél óta nincs kutya. Bárki bármit mond, ez egy kertes háznál nagy hiányosság. Igaz, egy ideje ezt az űrt cicák próbálták betölteni. Szó szerint. Valahogy kifigyelték, hogy nincs kutya. A többségük átutazó, felejthető vendég. Egyikük azonban szívós munkával meghódította a ház lakóit és csatolt részeit.
Ő a Marci nevet kapta ennek örömére. Meg gyakran enni. Meg inni. Bár lehet, ezek előbb történtek, és csak később jött a szelídítés. A lényeg azonban az, hogy ha úri jókedve úgy diktálja, megengedi a cirógatást és bónuszként dorombol. Jelzem, erről a hangról kisdedként azt hittem, hogy elromlott a macska.
Nos, a kutyátlanság megszüntetésére többen többféle tervet szőttünk. Különböző kutyákat képzeltünk el ideálisnak. Végül egyre határozottabban egy kisebb és egy nagyobb kutya együttese látszott jó megoldásnak. Egy pici akadály volt mindössze. Anyósom nem lelkesedett. S mivel mégiscsak az ő házáról, udvaráról volt szó, mi, akik csak vendégségbe járunk oda, igaz, naponta, mégsem határozhattunk. Azaz, dehogynem. Sógorom kisebbik fia megoldotta a gordiuszi csomót. Nagysándorosan. Mondjuk, nem kettévágta, hanem elhozta. A KISKUTYÁT.
Mert bizony, kellett az a kutya. Mindenkinek.
A mama nagyon elutasítóan napokig készítgette a leendő helyét. Majd, mikor megérkezett, csak azért nem a kutyussal foglalkozott egyfolytában, mert a dédunoka is jött.
Az eb a lehető legtermészetesebb módon vette birtokba a kertet és a konyhát. A ház többi részével is próbálkozott, de jó pedagógusként nem erőltette nagyon. Szépen szokjunk a gondolathoz.
A cica nagyon meglepte, mert mivel igen ifjú, ilyen bigyót még nem látott. Marci is meglepődött, mert az eredeti szerződésben nem volt szó kutyáról. Lehet, bele sem fog a szelídítésbe, ha ezt tudja. Arról nem is beszélve, hogy azért elég modortalan dolog elinni előle a tejet, a maradékot meg felborítani. Nem csoda, hogy egy-két szabályos bal csapottal megfegyelmezte a tolakodó kutyust. Akinek persze, ez nem szegte kedvét. Csak óvatosabb lett, de tervét, miszerint páros lábbal jól ráugrik Marcira, sőt, ha lehet, kicsit meg is harapdálja, nem adta fel. Már csak azért sem, mert mindent megrág. Mindenbe beleharap. Gigászi küzdelmeket folytat lábtörlővel, papuccsal, labdával, székkel. Mindennel. Majd, csak hogy klasszikus műveltségét is megcsillantsa előttünk, minden átmenet nélkül eldől és elalszik. Mint aki tényleg látta a Sörgyári capricciót.
Mindehhez vörösesbarna, pihe-puha bundája van. A szeme körül fekete. Meg a farkán is hord egy fekete gyűrűt, illetve a farka és a füle hegye is fekete.
Kis vita volt a névválasztás körül. Én teljes súlyommal a Tibor mellett kardoskodtam. Mint kiderült, ez nem volt igazi nyomaték. (Nem is fogok ezután fogyózni.)
A befutó a Buksi lett. Igaz, ezt egy igen komoly hölgy akarta. (Szerintem csak a korával élt vissza, de mindegy.)
Így kis barátunknak, ha akarja, ha nem, nagy elődje helyét kell átvennie.
Jók az esélyei.
Az utolsó 100 komment: