Mivel kis társaságunkban páran igen szoros, mondhatni, bensőséges kapcsolatot ápolnak e zöldséggel, gondoltam, kedveskedem nekik egy kis szösszenettel.
Viracocha, a Teremtő, kiemelte a Napot, a Holdat és a csillagokat a Titicaca-tóból. Ezután leküldte a Földre két fiát, hogy tanítsák meg az embereknek, miként kell a magokat elvetni, hogyan lehet a kifejlődött növényeket felhasználni, így soha nem szenvednek majd hiányt ételből. Imígyen született meg a növénytermesztés, a mezőgazdaság…

A kutatók az Amerikai kontinensen a vad burgonyának nagyjából 200-féle változatát találták meg, de csak az Andokban élő farmereknek sikerült kiválasztaniuk az első olyan növényt, ami elfogyasztás után nem nyírta ki a delikvenst. Ezek a bátor emberek azután több növény termésével próbálkoztak, köztük a paradicsommal, a babbal és a kukoricával – ezeket mind nekik köszönhetjük.

Amikor 1532-ben a spanyolok megszállták a környéket, az az inka kultúra végét jelentette – de nem a krumpliét! Szerte az Andokban a burgonya számított nagyon sokáig a „népek eledelének”. Az őslakosok világképében pedig központi szerepe volt eme növénynek, hiszen az időt annak alapján mérték, hogy mennyi ideig tart egy fazék burgonyát megfőzni. Egyes területeken a farmerek még most is „topo”-ban mérik a földet, ez az a terület, amelyre egy családnak szüksége van, hogy a krumpliszükségleteit kielégítse. A magasabban fekvő részeket a topo nagyobb földet jelent, hiszen ott már több a művelésre alkalmatlan rész is.

A Mama Jatha elterjedése az Andokból a világ többi részére olyan, mint egy kalandregény – amit egy tragédia indított el. Amikor 1532–1572 között a spanyol hódítók leigázták az inkákat, a háború és az általuk behurcolt betegségek nagyjából az őslakos népesség felét elpusztították.
A conquistadore-k jöttek, láttak, és igazából aranyat kerestek, de a valódi kincs, amit hazavittek, az a Solanum tuberosum, azaz a burgonya volt. Európában először 1565-ben, a Kanári-szigeteken kezdték el termeszteni, de 1573-ra már Spanyolországban is elterjedt. Később a spanyol udvar, mint egzotikus ajándékot, elküldött egy növényt a pápának Rómába. Innen Mons-ba, a pápa küldöttéhez került, majd egy botanikushoz Bécsbe. 1597-ben már Londonban is termesztették, majd eljutott Franciaországba és Hollandiába is.

Ebben az időben még csak különlegességként tartották, a botanikus kertek díszeként. Az európai arisztokrácia csodálattal adózott a virágának, magát a gumót azonban csak a disznók fogyasztották és azok, akiknek más ennivaló nem jutott. A babonás parasztok ráadásul mérgezőnek hitték, szóval, nem sok esélye volt szegénynek.
A felfedezések idején a tengerészek voltak az elsők, akik az általunk hőn szeretett gumócskát már ételként vették számba. Nagy mennyiségben fogyasztották a hosszú tengeri utak alkalmával, hiszen gyorsan és egyszerűen el lehetett készíteni, ami nem haladta meg egy férfi főzési képességeit sem. Így jutott el hősünk Indiába, Kínába és Japánba. A Föld másik felén, Írországban különösen meleg fogadtatásban részesült, hiszen a hideg levegő és a nedves talaj ellenére a krumpli élt és virult. Vicces, hogy nagyjából két évszázaddal később, az 1700-as évek elején innen került vissza az Újvilágba. Igaz, hogy közben tett egy kört a Föld körül is, tehát világlátott növényként érkezett meg Észak-Amerikába. Azok az ír bevándorlók vitték magukkal, akik elmenekültek a kontinensről. Akkoriban ugyanis Európa nagy részén éhínség söpört végig, és az emberek rájöttek, hogy a krumpli ehető, sőt, mi több: jó! Poroszországban például Nagy Frigyes elrendelte a burgonya nagy területen történő termesztését arra az esetre, ha a gabona elfogyna. Franciaországban egy Parmentier nevű tudósnak pedig sikerült kiharcolnia, hogy a burgonyát élelmiszernek nyilvánítsák. Ugyanebben az időben, az Atlanti-óceán másik felén Thomas Jefferson, az akkori elnök már sült burgonyát szolgáltatott fel a Fehér Ház vendégeinek…
Némi húzódozás után az európai földművesek behódoltak – még Oroszországban is, ahol pedig „az ördög almájának” hívták –, és elkezdték termeszteni a burgonyát. Mire Napóleon kitalálta, hogy ő lesz egész Európában az uralkodó, és ezért végigzavarta a katonáit a kontinensen, már javában alapvető élelmiszernek számított. Nem sokkal később, az ipari forradalom aztán még egyet tekert a történeten. Angliában akkoriban a földműves népességet milliószámra kényszerítették a városokba, hogy az újonnan létrehozott gyárakban dolgozzanak. Így a krumplika, ami energiadús és tápláló, akár kis földterületen is könnyen lehetett termeszteni, így olcsón elő lehet állítani, ráadásul pikk-pakk megfő – szóval, ő lett az első számú ételalapanyag. És még ennél is tovább tudjuk fényezni őkelmét: a megnövekedett fogyasztás hatására a XIX. században sikerült legyőzni olyan betegségeket, mint a skorbut és a kanyaró, illetve a magasabb születési rátának köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a népesség Európában, az Egyesült Államokban és a gyarmati országokban is. A kolóniák vezetői, a misszionáriusok és a telepesek pedig vitték magukkal, így került a kolompér a Bengáli-öböl környékére, a Nílus deltájába, az Atlasz-hegységbe és a Jos-felföldre Nigériában. De ez még nem minden, mert eljutott Ausztráliába és Dél-Amerika másik csücskébe is: Argentínába és Brazíliába. Ázsiából az ősi karavánutakon keresztül elvitték Törökországba, Oroszországból Kína nyugati részébe, onnan pedig a Koreai-félszigetre.
Aztán jött a pofára esés, és a fényes diadalmenet véget ért. A villámgyors elterjedésnek köszönhetően a krumpli genetikai állománya leromlott, rendkívül sebezhetővé vált mindenféle kórokozókkal szemben. 1844–45 táján penészjárvány ütötte fel a fejét, és nagyjából az egész kontinensen tönkrement a termés. Újabb éhínség jött Európában, a legrosszabb Írországban volt a helyzet. A katasztrófa után a tudósok addig vakarták a fejüket, míg ki nem fejlesztettek olyan fajtákat, amelyek még több termést hoztak, és a kórokozóknak is jobban ellenálltak. Chiléből hozattak új növényt, majd abból összehoztak egy klassz kis génállományt. És ezt esszük még ma is.
A XX. században a pityóka végül ténylegesen világszerte ismert eledel lett. A Szovjetunió éves krumplitermése elérte az átlag százmillió tonnát. A II. világháború után a hatalmas megművelhető területeket csak ezen növény termesztésére jelölték ki, és olyan országokban, mint Belorusszia és Lengyelország, még ma is többet termelnek belőle mint gabonából. Gondoljunk bele, miből készülne a vodka, ha nincs krumpli? Ugye, hogy ugye?! Meg aztán ott vannak a gyorséttermek sült krumplijai is, hát azt aztán tényleg mindenki ismeri, nemde?
Érdekesség gyanánt kívánom megjegyezni, hogy az inkák még papa-nak hívták hősünket (teszi ezt még a mai napig a latin-amerikai nyelvek többsége), aztán jöttek a spanyolok és jól megkevertek mindenkit. Ők patata-nak nevezték el, és összekeverték egy másik amerikai növénnyel, az édesburgonyával, aminek batata a neve. Érti még valaki?
Még néhány érdekesség:
− a krumpli remekül alkalmazható a különböző diétákban, remek energia- és tápanyagforrás, illetve ellentétben több más gyökér- és gumónövénnyel a proteintartalma kiemelkedően magas;
− alacsony a zsírtartalma – amíg el nem készítjük olyan módon, ami megemeli ezt a szintet (ld. krumplipüré);
− ha héjában főzzük meg, akkor veszíti a legkevesebb tápanyagot;
− mint említettem, remek diéta-alapanyag – azonban nem árt mellé más zöldségeket és gabonaféléket is fogyasztani.
Még valami, ami szerintem talán a legfontosabb. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a FAO-val, azaz az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével karöltve 2008-at a Krumpli évének nyilvánította. S hogy miért? Az elkövetkező két évtizedben a Föld népessége várhatóan több mint százmillió emberrel bővül majd – évente! E növekedés több mint 95 százaléka a fejlődő országokban fog bekövetkezni, ott ahol a termőföldet és az ivóvízkészleteket már így is sokkal nagyobb mértékben használják ki, mint amennyit azok egyébként elbírnának. A nemzetközi közösség ezért olyan kihívással néz most szembe, mint ennek a hatalmas embertömegnek az élelmezése. Biztosítania kell, mégpedig megnyugtató módon, hogy a ma élő és az eljövendő generációk ne éhezzenek. Erre az általunk oly nagyra értékelt zöldség kiválóan alkalmas. Természetesen nem egyedül, hiszen a rizzsel és a kukoricával vállt vállnak vetve együtt küzdenek azért, hogy minél több ember tudjon jóllakni.
Szóval, szeressétek továbbra is nagyon a burgonyát, más néven krumplit, pityókát és kolompért, mert méltó rá.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 07:54:18
Jé, nagyon-nagyon jó napindítót szerveztél suttyomban!
... és krumplikának szólítottad:))) Vigyorogtam, mint a tejbetök:)))
Mellesleg tudtam én, hogy valójában indián (nyúl) vagyok. Vagy tisztviselő, vagy katona, vagy közmunkás, vagy ír bevándorló.
A cikk meg szokás szerint kifogástalan!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 08:06:00
Jé, gratula! Az áldott krumplika!
Anyukám mesélte, hogy a háborúban (II. vh.) ők, gyerekek, rótták Pest (Csepel) utcáit és élelmet guberáltak. Nagyon örültek, ha találtak krumplihéjat, az édesanyjuk abból főzött levest.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 08:07:35
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 08:08:57
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 08:16:37
Meggyógyultál már?
Zuzuka 2009.02.19. 08:21:10
szintén krumplika imádó! mennyit utazott, és a Titicaca tótól származik? ezután ha lehet még többet eszek belőle.
egy krumplilángos már régen érik...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 08:24:37
Tegnapi kérdésedre: Toma megelégelte a csigalassú netjét, és váratlanul lemondta a Pannon-előfizetését. Most a jó ég tudja, mikorra tud intézni magának valami jobbat a szőlőhegyen.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 08:25:44
A mai napig kedvenceink közé tartozik a rántott- és a köménymagleves. És, amit említettél, Anyu is "csupaszon" készítette a paprikás krumplit. Egyszerűen képtelen volt bármit (pl. kolbászt) beletenni. Milyen kár, hogy fiatalon ez csak érdekesség volt és csak idősebben érzi át az ember, hogy min mehettek keresztül.
Zuzuka 2009.02.19. 08:31:13
@fiam: a paprikás krumpli nagyon népszerű volt akkoriban. én teszek bele kolbászt az íze miatt, de nem eszem meg, kipiszkálom - nem a háború miatt:)
Jé 2009.02.19. 08:38:28
reméltem, hogy tetszeni fog :)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 08:40:13
@Jé: :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 08:42:07
Jé, nagyon!:)
maybach 2009.02.19. 08:43:15
Jé!
Ez is jól sikerült.
Annyit azért elárulnék, hogy szerintem Thor Heyerdahl vitte magával az első útján a krumplit nagy titokban. Kifejezetten Jelcin kérésére. A többi legenda.
Jótékony hatásihoz a krumpliszedés közben végzett guggolás és hajlongás is hozzátartozik.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 08:57:11
"Nem csupán ön hálás, Herr Svábbogár!
S elkél még ide néhány nyelvtanár.
Társam Kolorádóból érkezett,
krumpliföldön nevelt tenyészetet.
Hiába vívott ellene tusát,
nézzék el hát amcsi akcentusát!
Magam Oxfordnak vagyok a lordja,
szintén tolmács: Sir Lord Ralph Angolna."
/V. G. B.: Megalakul a POLITOUR/
Homlokon csókolt a Krumplimúzsa :D
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 09:10:33
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 09:32:52
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.19. 09:44:35
@Zuzuka: A güzü emlékeim szerint egér- és hörcsög közötti méret. (Kedvenc méretem, kedvenc színem - mondaná Kandúr Bandi.)
@fiam: Nem ki, de ütős, mint a hangszercsalád. A krumplibogarat egyébként a totocskák földjén mandolinka néven is emlegetik a magyarok:-)
@Nadine: Egy darabig azt hittem, nyelvóráról van szó, de rájöttem: konkrét időmérő az Arabus :-)
(Azzal közlekednek a menyasszonyok?)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 09:56:22
Magyangol nyelven azzal :D
@Nadine: Jó.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.19. 10:14:12
Most csak az angolkórt meg - Arany János után, nagyon nem polkorrekten :-) az oláhcigányt említeném - ez külön kategória volt: a falubeli, már letelepedett romák zavarták el legelébb a vándorlókat. Lásd pl. Gárdonyi Géza: Az én falum című elbeszélés csokrát - persze a teljes kiadást, nem a csonkítottat...
Persze a kellemetlen dolgokat, főként a betegségeket (a szégyellnivalókat legkivált) lőcsölte a népnyelv szívesen másra...
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 11:56:19
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 13:15:36
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 15:21:54
1. Köszönöm szépen.
2. Megírtam, melyek tetszenek inkább.
3. Teljes szabadkezet adok neked. Ha Te mást javasolsz, mint amiket választottam - megbízom Benned.
Most visszabújok az ágyba, mert bekencéztek :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 16:14:23
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.19. 17:14:53
Arra gondoltam, hogy esetleg nem olyan nagy baj, ha nem ugyanolyan minta kerül a különböző tárgyakra, hanem mindegyikre az, ami frankón illik. Ami összefogja őket, az a tulipán nevű motívum.
@Mormogi Papa: Kis türelmet, egy cseppet visszaestem. Ha korán virgonckodom, csapjatok agyon legközelebb!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 17:35:50
Mellesleg egyetlen személy tehet a gyengeségedről. Az, amelyik képtelen az ágyban maradni, helyette tevékenykedik, mintha makkegészséges lenne. Pedig.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.19. 17:41:45
@fiam: Amig ki nem heverted a bacikat, mese nincs :-)
Na jóó, ha lesz kis időm, az más káposzta… Jelenleg még a mókahelyen vagyok, csak bekukkantam.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.19. 18:58:34
El is megyek haza :-)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.19. 19:34:10
maybach 2009.02.20. 08:16:05
Ma is friss időnk van.
De legalább péntek
Buksi még nem tudja, de intenzív oktatáson vesz majd részt a hétvégén.
Vasárnap este záróvizsga.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 08:33:24
@maybach: És bankett is lesz utána?
maybach 2009.02.20. 08:37:53
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 08:39:41
maybach 2009.02.20. 08:43:04
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 08:43:45
maybach 2009.02.20. 08:57:20
Csak komoly vizsgázónak lehet esélye.
Szerintem.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 09:13:22
@maybach: Csak kutyákat lehet vinni?
@Nadine: Elmúlt a fejfájásod?
maybach 2009.02.20. 09:36:24
Mire gondolsz?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 09:51:59
@maybach: Szóval, minimum nyakkendőt kell öltenie...
maybach 2009.02.20. 09:53:24
Csak a szóbelihez.
Jé 2009.02.20. 09:56:09
a Jóisten áldja meg azt, aki a pénteket föltalálta... eszméletlen, hogy az ember agya is mennyire el tud fáradni!
fiam, tessék ágyban pihegni, és úgy gyógyulgatni! Micsoda dolog ez, már mióta beteg vagy! Na! :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 10:17:27
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 10:59:25
@Nadine: Örülök neki!!!
@Jé: Szia, Jé! Takarékra állítom ma magam. Még csak egy kis krumplilevesecskét tettem fel, meg takarót terveztem. Délután egy pici vasalás meg szabás, de tényleg csak pici. Most Neoex bekente a hátamat meg a vállamat, hiába mondtam, hogy a vállam környékén nem tartom a tüdőmet és tudtommal, még mindkét lebenyem megvan, tehát bal és jobb oldalon is kenjen. Aztán bedunsztolt forró törülközővel, kötött mellénnyel és pecsvörkös takaróval. Így ülök most itt. Épp a két kis kacsóm látszik ki a dunsztból. Nózim vörös, nagyon fújom, kicsit köpködök. Guszti vagyok, na. Csak, hogy el tudjatok képzelni.
Ha akartok. Ha nem. :DDD
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 11:05:56
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 11:18:08
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 11:40:04
Jé 2009.02.20. 12:02:55
maybach 2009.02.20. 12:18:08
Én a legelsőt só és olaj nélkül követtem el.
Mint kiderült így készülhet a tojáspor. De a cél nem az volt.
Hosszú évekre visszavetett a fejlődésben.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 12:25:47
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 12:35:53
@Jé: Csak Apukám nem a rejtett tartalékainkra kiváncsi :) Meg holnap exanyósnak is kell főzni.
@maybach: A célokat rugalmasan kell kezelni :D
maybach 2009.02.20. 12:43:23
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 12:46:30
Jé 2009.02.20. 12:46:59
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 12:53:15
Jé 2009.02.20. 13:01:26
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 13:07:01
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 13:08:35
Hehe! No meg "valamit" mindig kell csinálnom, ha ülök, fekszem, akkor is. De lélekben nagyon lassú vagyok! És filigrán :D
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.02.20. 13:23:25
A témához csak annyit szeretnék hozzáfűzni - és teszem is - hogy három éve nem ettem krumplit. Pedig valamikor nagyon nagyon szerettem, de úgy látszik, hogy elfogyasztottam az adagomat. :-(
Kellemes hétvégét! :-)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 13:26:48
Neked is szép hétvégét!
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.02.20. 13:53:39
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 14:03:13
maybach 2009.02.20. 14:12:40
Végig gondoltam. Valamivel Buksi felett lehetek. Onnan tudom, hogy pár percig meg tudok ülni egy helyben. A többit nem írom.
Csányi tanár úr szerint egy jól tartott kutyus a 3-4 éves gyerek szintjén van.
Stimmel.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 14:18:11
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.20. 14:58:21
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 15:30:30
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.20. 15:43:40
@nyuszómuszó: Szia, Nyuszó! Van telepátia :D
Meg teleportália is. Részemről most zuhanórepülésben az ágyba.
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.20. 15:59:48
Ettől még eszem rakott, meg paprikáskrumplit, meg levest, de főtt, meg sült, meg tört, meg ilyen krumplikat nem díjazom..
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 16:02:17
Nem ismerek olyan krumplit, amit ne szeretnék. Illetve egyet, ha Toma zellert tesz bele. De azonkívül minden jöhet:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 16:04:42
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 17:41:01
maybach 2009.02.20. 18:15:09
Nehéz az élet.
Anya fánkot sütött.
Most teszteltem.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 18:42:04
maybach 2009.02.20. 18:43:44
Most próbálom leugrabugrálni.
sportgeza.hu/futball/2009/02/20/ugyesebb_mint_zidane_es_messi_egyutt/
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 18:46:44
maybach 2009.02.20. 18:48:51
Társasház. Tekintettel kell lennem a szomszédokra is.
Zuzuka 2009.02.20. 18:51:06
most értem haza a világ végéről, leragad a szemem, de hoztam madárlátta pickes, paprikás szendvicset. ki kér?:)
fánk finom, baracklekvárral.
krumpli is mindenhogyan, bár feketét és szemeset még nem ettem...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 18:53:20
@Zuzuka: Én most valami csokisra vágyom. Csokis fánk, csokis piskóta, csokitorta... Persze, egyik sincs itthon...:(
Zuzuka 2009.02.20. 18:55:55
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 19:03:45
maybach 2009.02.20. 19:22:18
Megmagyarázná a dolgokat.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 19:32:35
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.20. 20:06:41
De mától fogyózom, nem megy ez a megkívánom, megeszem dolog, így dagadt leszek..
NEm netezek egy hete, erre ma jövök, és a porontyon olvasok 200 hülye hozzászólást, hogy úgyis tönkremennek a házasságok a gyerektől, meg úgyis szerető meg mittomén..
Hát ez tiszta depresszió, ezen eddig még nem stresszeltem, de majd most..
Mondtam is a férjemnek, hogy ugye mi nem, meg ilyenek, szóval reméltem, hogy levágja, hogy mit akarok, hogy ugyan mondjon már szépeket..
De éppen a számítógépen gyilkolászott, ilyenkor nem díjazza, ha zargatom, épp feldolgozza az életet, úgyhogy mondta, hogy ha ilyen hülyeségekkel fogom zaklatni, akkor semmit sem garantál.
Meg hogy imád, de ilyenkor hülye vagyok..
Ez végülis lehet kedvesség is, ha optimista akarok lenni..:S
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.20. 20:19:02
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.20. 20:19:16
Tiszta idegbeteg vagyok mostanában..
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.20. 20:46:54
maybach 2009.02.20. 22:51:50
www.youtube.com/watch?v=hIJhu3_tu1I
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 00:25:54
@nyuszómuszó: Annyira előttem vagy, ahogy aggódsz. Ne tedd! Bébi jól van?
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 09:23:20
Nagyon akadozik a netem. Tejfölös pogácsa kel, én fekszem. Majd jövök.
Zuzuka 2009.02.21. 09:38:00
a -friss topikok- elég érdekes:DDDD egyből kinyilt a szemem.
husileves zizeg, palacsinta nyugszoik.
kávézzunk!
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 09:48:21
De most csütörtökön, mikor megyünk megint uhra, ha megint csak háttal szopja az ujját, akkor addig nyüstölöm, míg meg nem fordul már..
Vásárolni akarok..:D
Meg fiam tejfölös pogácsáját is..:)
maybach 2009.02.21. 09:53:49
Pedig a Buksi és köztem lévő különbségek közt ez az adottság is szerepel. Mármint a csóválás.
Zuzuka 2009.02.21. 09:55:53
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 10:08:17
Kis nyiszlett, egész nap alszik, kivéve, mikor lefeküdnék, és masszívan két hónapja a fenekét nézzük..
De most már nagy, megtalálom, majd addig böködöm, míg megfordul..
Vagyis úgy még nem találom meg, hogy őt lehessen érezni, de ha alaposan nyomkodom a hasam mindenhol, akkor előbb utóbb valahol elkezd kaparászni, és gondolom, ha onnantól oda koncentrálok, elmászik, és akkor hátha meg tudjuk nézni, hogy milye van neki..:D
Most erről a csütörtökiról nem kapok képet, mert nem tud a gép nyomtatni, de majd megyünk ilyen 3Ds izére olyan két hét múlva, majd akkor rakok fel videót..
Zuzuka 2009.02.21. 10:13:41
ez annyira fantasztikus dolog, hogy felvételt adnak róla! sajnos amikor kismama voltam csak nézegetni lehetett az ultrahangot, de emlékbe nem adtak. pedig kiszuzu integetett - bentről:)
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 10:18:38
Nem úgy nyomom, vagyis.. tudom, hogy nem rossz neki, max kicsit kényelmetlen, és felébred, mert amúgy mindig alszik..
egész tenyérrel szoktam nagy felületen benyomni, nem túl erősen.. Néha muszáj elzavarnom, mert szerintem nagy magányában a bal vesémet ölelgeti..
Majdnem minidg ott van.
És nagyon fáj olyankor, ha pisilek, és mindig érzem is, hogy ott mocorog.. Ha meg nincs ott, akkor nem fáj..
És ha ennyire nyomja, akkor az veszélyes is lehet, mert jó kis vesepangásom, meg tágulatom lehet..
Zuzuka 2009.02.21. 11:00:21
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 11:18:07
@nyuszómuszó: Szívesen küldenék pogácsát! Örülök, hogy baba-mama-papa trió jól van. Kiváncsian várom a videót. Meg a rendszeres beszámolót Rólatok!
@Zuzuka: Fociszta - ez nagyon jó! Már a szó...
Zuzuka, 45cm-es láncot kérsz, ugye? Jövő héten postázom :)
Hol van Nadine?
Zuzuka 2009.02.21. 11:54:31
a gyermek végül nem fociszta lett, hanem kosaras, alig érem föl.
Nadine talán kimerészkedett Lillával:)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 12:01:33
Az emeletes gyermekhez gratula! Még jó, hogy lányunk van és nem fiúnk. Bár limbózásban biztos nagy lett volna, amilyen kicsinek születik. Azért nem törpék vagyunk, de a női szakosztályból csak a Fruzsi szárnyalja túl a 160cm-t. Féllel :)
Az lehet, hogy Lillával van Nadine. Ráérünk megvárni az estét, míg hazaér :D Bocsi.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 12:36:21
@maybach: Ez a macska nem lehet igazi. Egy igazi macska nem ül így. Ez csak valami báb vagy animáció.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 12:43:19
Itt minden jégtelen és hótalan, de tejfölös pogácsás :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 12:54:29
Zuzuka 2009.02.21. 13:11:29
takarítok ezerrel a Kék Duna keringőre...
@Nadine: örülök, ha Te is örülsz:)
a Vatera hogy küldözget? utánvéttel?
maybach 2009.02.21. 13:16:48
Ez csak fokozza a hasonlóságot.
Már nekem is mondták, hogy nem én vagyok az igazi.
Jelentem az első kurzus Buksival sikeres volt.
Tudja, hogy nem szabad mindig harapnia, tud szépen ülni, nyugton maradni.
Csak tojik rá.
Viszont fantasztikusan szereti a fokhagymát, mint kiderült.
Pár gramm kedvéért megenne egy kiló kolbászt is.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 13:25:03
@maybach: Kutyaiskolában voltatok? Vagy magánórákat vesz?
Zuzuka 2009.02.21. 13:25:56
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 13:37:42
@maybach: Színtiszta gazdi :D
maybach 2009.02.21. 13:39:25
Ma három, időnként négy személyi edzője volt.
Talán csak Marci nagyobb gengszter.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 13:59:32
maybach 2009.02.21. 14:09:15
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 14:13:40
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 14:56:23
Egyenlőre le vagyok lombozva, mert a múlt heti cukorterhelésen nem volt rendes tű, csak XXLes, és azzal szúrkáltak szanaszéjjel, óránként, úgyhogy a karjaim még most is fájnak egy hétre rá, és messziról kék meg lila mindegyik..
Pedig aranyos volt, aki csinálta, de hát mit lehetett tenni, nekem általában már ránézésre kiveszik a gyerektűt ilyenkor, ezeket meg tényleg nem tudom, hol használják, sosem láttam ilyen nagyokat.. Mondta, hogy bocs, csak ez van..
De nagyon-nagyon fájt minden alkalommal, mikor levett egy újabbat..:(
Mondjuk most szurkálás nem lesz..:D
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 15:16:04
Nem tudom, most milyen front lehet, de tízórai alvás és két kávé után is olyan vagyok, mint aki lenyomott egy 48 órás műszakot egyhuzamban. Most iszom meg a harmadik kávém, és fekete karikák vannak a szemem alatt. Pedig nem húzott be senki...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 15:36:47
Kismormogi a héten megy majd ilyen terheléses cukorra. Mondta reggel, én meg azt hittem, futás közben csinálják :-))) Kiderült, először ő is :-)
Pedig nem lenne jó ekkora pocakkal.
Május vége-június eleje-közepe ???
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 15:39:41
A Fiammal kapcsolatos megjegyzéseden igen jót röhögtem:)))
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 15:55:44
De ha pihenésre-regenerálódásra kell a délután, csak tessék :-)
Nekem a vezénylés ugrott be:
- Kiterít, ecsetet fog, beken, felragaszt, öregít !
Nem lazsálunk!!!
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 16:10:00
Rettenetes glükózt kell inni, kevés vízben, és akkor utána adott időközönként megcsapolnak.
Rólam tudni illik, hogy nemterhesen is émelyegtem az édes löttyökől, kávé, tea szigorúan cukor nélkül fogyasztható számomra, különben eséllyel hányok..
Most sem volt egyszerű, ott öklendeztem az első órában, de megfenyegettek, hogy akkor másnap mehetek újra..
Én júliusi vagyok, de ezt a vizsgálatot kétszer csinálják, én az elsőn voltam most, akkor a lányod a másodikon, csak nem küldték az elsőre, mert azt újabban csak akkor csinálják, ha ikreket vársz, vagy borzasztóan rettenetesen kövér vagy, vagy direkt kéred.
Én kértem, mert ha nem veszik észre időben, simán okoz vetélést, vagy fogyatékosságot, és nálunk a családban mindenkit kijött a terhességi cukor, szóval azért, hogy valaki abból menjen nyaralni, amit újabban megspórolnak a vizsgálatainkon, valahogy nem akaródzott kihagyni..
Még jót röhögtek is, hogy jó, de akkor nekem kell vinnem a glükózt a patikából, - igaz, mindenki másnak is..
Úgyhogy vittem.. 170 forint volt..
És mindenkinek csak a lótű jutott, szóval éljen az egészségügy..
Ja, és gyest sem fogok kapni, mert egyetemista vagyok..
Na, panasznap vége..
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 16:12:04
Azt engedik, hogy beletedd, anélkül ihatatlan..
És ne álljon meg közben, hanem húzóra..:)
De amúgy nem olyna vészes, ha bírja az édeset, csak ez valahogy nem olyan édes, mitn amit el bírsz képzelni, ez ilyen elemi-borzasztó-elképzelhetetlen édes..
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 16:16:50
A mamája meg kihazsnálja és dumcsizik egy jót egy régi barátnőjével (az Általánosból).
Mindez úgy jött össze, hogy férjuram távol van pár napig. Mi meg cincogunk :-)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 16:17:48
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 16:46:39
Nemlazsa Nadine :-)))
(És közben úgy csinál, mint a nyúl...)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 17:27:55
Zuzuka 2009.02.21. 17:30:35
a gyes alanyi jogon jár minden szülőnek, azt nem vehetik el, úgy tudom a gyednél lesz változás.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 17:44:46
Most hangzott el, hogy valami havi 12 - 13 ezressel csökkentheti a családi kasszát.
:-(((
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 17:48:34
Aztán bejött valamelyik tanárunk :-)
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 18:25:16
Le vagy maradva, a gyedet már két éve elvették attól, aki nem dolgozott, mikor teherbe esett, így az egyetemistáktól is..
A gyes minimuma (21 000 Ft) a gyerek 2. évéig alanyi jogon járt.
És januártól az a röhejes szituáció van, hogy miután utánam az állam fizeti a járulékokat (a tb-t, ami 3200 ft havonta diákként), ezért biztosított vagyok, de ez nem terjed ki a pénzbeli szociális juttatásokra.
ÉÉÉÉÉS az új trükk, (mert azért volt egyetemista elég, aki szülni ment, így most azoknak jól nem kell fizetni egy vasat sem), hogy így nem vagy rászoruló, tehát van/lehetne jövedelmed, az ösztöndíjad, vagyis a 0 Ft-os ösztöndíjam (mert az is úgy megszűnt szép lassan, a mi karunkon legalábbis)az jövedelemnek számít, még ha összegszerűen nulla is.. Ez után kapom/kapnék gyest. Vagyis kapok, az erre járó nulla forintot.. Paprom is lesz róla, valamint adóbevallanom is kell minden évben, hogy volt jövedelmem, ami nulla forint, és nem adóköteles, amit rendszeresen elfelejtek, ezért minden évben megvág az Apeh 2000 HUFra..
Namost jön akkor a trükk:
Eddig volt két lehetőséged. Szereztél állást, vagy fizethettél egy kiegészítést az utolós fél évben (ez nem volt sok, és cserébe magasabb gyest kaptál, megérte..)
Most ezt a befizetős dolgot már rögtön eltörölték vagy 8 éve, ééééés ha szerzel is állást, mivel diák vagy (ez mindenkire vonatkozik, akinek aktív hallgatói jogviszonya van), marad ez az alap járulék, amit ugye már fizet utánad az állam.
Nem kérheted, hogy rendesen fizesse utánad a munkáltató, és ő sem vállalhatja be, ha akarja, ha nem..
Tehát hivatalosan ez a diák járulék csak az orvosi ellátást biztosítja, és hiába akarsz többet fizetni, nem teheted.
Ez már szintén több éve van, mi próbálkoztunk, hogy elintézhető legyed, hogy gyedet is kapjak, de nem lehetett.
Most ez az új dolog, hogy a diák is a jövedelme alapján kapja a gyest, ez januártól van, és elvileg ugye visszafelé nem vonatkoztatható, tehát akár még az is lehet, hogy ez azt jelenti, hogy azokra vonatkozik, akik januárra számítva 9 hónapra szülnek, de mivel ez is csak egy ilyen nagggyon kidolgozott, csak épp senkinek sem mutatjuk meg dolog, nem tudott a párom könyvelője semmi biztosat mondani egyenlőre..
CSak hogy káosz van, meg hogy ne számoljak vele, hogy kapok brmit, mert amit lehet elvesznek, ha színleg nem is esetleg..
Felhívtam a minisztériumot, beszéltem ügyintézőkkel, aztán még a jogászukkal is, de azok is csak azt mondták, hogy ők semmit sem tudnak.. Azt sem, hogy akkor kinek kéne tudnia..
Naszóval ez a rózsás helyzet momentán..
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 18:33:14
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 18:56:04
HOL VAN PÁLCIKA?????????????????????????
@Zuzuka: Lótetűt olvastam lótű helyett, emiatt meg újraolvastam a kommeneteket, hogy tán kihagytam valamit :DDD
@nyuszómuszó: Vizsgálatok, járandóságok egyszerűen szörnyű úgy, ahogy vannak!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 19:00:19
Zuzuka 2009.02.21. 19:00:40
az egyetemisták eszerint kivételek - mert olyan jól élnek!!!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 19:18:52
@Nadine: Megintcsak nem vagy egyedül - sőt: egyre többen vannak vele így, nagyjából 80 %...
@Zuzuka: Úgy tűnik, a Törvénytár is le van maradva pár brossúrával :-)
Zuzuka 2009.02.21. 19:20:55
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 19:26:27
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 19:30:10
@Zuzuka: Köszi. Akkor már csak azt kérdezem, ide mikor jön vajon?
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 19:31:31
limarapeksege.blogspot.com/2008/11/hajtovny.html
most találtam:)))
Zuzuka 2009.02.21. 19:48:09
@nyuszómuszó: nagyon jól néz ki!
be is kapok gyorsan néhány túrós palacsintát:)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 19:51:53
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 19:52:38
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 19:53:10
Ezt kötelező mindenkinek megcsinálni!
Egyszeren elmondhatatlanul jó..
És amúgy pikkpakk megvolt..
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 20:03:06
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 20:07:28
@nyuszómuszó: Hűha, a recept jónak tűnik. Jövő héten kipróbálom.
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.02.21. 20:33:27
De én csak a fele mennyiséget cisnáltam, és annak ketten megettük ugyan a felét, de a halálunkon vagyunk, szóval a mennyiséggel okosan számolj..
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 20:38:51
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 21:19:14
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 21:38:17
Feljegyezte: Leonardo da Vacsi. A pusztavacsi. Mert nem kapott mellé innya. Hínnye. Száraz maradt az ínye.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 21:41:15
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 21:41:51
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.21. 21:43:04
@fiam: Addig is forgasd elmédben, mint a csirgrillkét a csibész. Mert a francúz aszongya: hétszer megforgatá nyelvét a szájában, mielőtt bármit szólott volna.
Én is igyekszem - magyarosan - megrágni a mondanivalómat.
Jelent az valamit, hogy mindkettőnek van köze az étkezéshez???
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 21:48:06
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.21. 21:52:26
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.21. 22:03:47
@Mormogi Papa: Neked is szép álmokat!
Jelent.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 07:48:41
Jó étvágyat mindenkinek az ebédhez.
Zuzuka 2009.02.22. 11:05:10
@Nadine: köszönjük és viszont:)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 11:21:58
Hasonlóképp jó étvágyat!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 13:48:15
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 14:24:45
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 14:53:13
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 17:21:57
maybach 2009.02.22. 17:46:07
Buksi már most beülhetne a Parlamentbe.
Jó megfigyelő, tud hízelegni és gátlástalanul korrupt.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 18:12:28
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 18:14:57
Nem, Nadine, bolhanyakörvvel :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 18:21:51
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 18:32:23
maybach 2009.02.22. 18:33:23
Gátlástalanul elfogadja bárkitől.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 18:36:38
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 18:37:30
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 18:45:28
maybach 2009.02.22. 18:52:21
Még csak családon belül korrupt.
Tiszta cosa nostra.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 18:58:02
Vajh mit csinál éppen Pálcika? Hajszárítóval elűzi a kertből a havat?
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 18:59:18
Neoex azt mondta, hogy nagyon "okos" vagyok, mert azt találtam mondani, hogy én sokáig nagyon féltem a busóktól. Kérdezte, hogy azért, mert nagyon busók????????
Most én már fel sem vállalhatom gyenge nőiségemet illetve nőies gyengeségemet? Miért kell nekem olyan bátornak lennem, mint Buksinak??????
Zuzuka 2009.02.22. 19:24:41
úgy látom mindenkit meghódított:)
hajrá Veszprém!!!
@fiam: a busóktól illik félni, azért olyan busók!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 19:27:25
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 20:04:29
@Zuzuka: Köszi, tolmácsoltam :D
maybach 2009.02.22. 20:04:30
Hajrá Veszprém!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.22. 20:14:15
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 20:48:37
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 20:48:48
@Mormogi Papa: Nem, a nyúl az:)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 20:55:01
maybach 2009.02.22. 20:55:50
Ráadásul az még a Mackó volt.
Zuzuka 2009.02.22. 20:56:27
öööööööö a répától biztos nem:)
Zuzuka 2009.02.22. 20:58:25
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.02.22. 21:11:24
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.22. 21:23:09
@Zuzuka: Ez a nyúl egészen meglepő dolgoktól is képes félni.
Viszont most jó vacakul érzi magát, úgyhogy le is fekszik. Jó éjt!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.22. 21:39:40
Zuzuka 2009.02.22. 21:42:08
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.22. 21:55:38
A héten olyan leszek, mint a mesék: hol volt, hol nem volt...
maybach 2009.02.23. 09:58:10
Simán leboxolta az orrát. Szegény kutya jól megértette, hogy nem bánthatja a nyuszit.
A nyuszi viszont figyelmen kívül hagyta a szabályokat.
Zuzuka 2009.02.24. 06:35:58