Mivel kis társaságunkban páran igen szoros, mondhatni, bensőséges kapcsolatot ápolnak e zöldséggel, gondoltam, kedveskedem nekik egy kis szösszenettel.
Viracocha, a Teremtő, kiemelte a Napot, a Holdat és a csillagokat a Titicaca-tóból. Ezután leküldte a Földre két fiát, hogy tanítsák meg az embereknek, miként kell a magokat elvetni, hogyan lehet a kifejlődött növényeket felhasználni, így soha nem szenvednek majd hiányt ételből. Imígyen született meg a növénytermesztés, a mezőgazdaság…
A krumpli története nagyjából 8000 évvel ezelőtt kezdődött a Titicaca-tónál, amely 3800 méterrel a tengerszint felett található Dél-Amerikában, az Andok-hegységben (még közelebbről Bolívia és Peru határán). Itt, ezen a szent helyen találtak a kutatók olyan nyomokat, amelyek arra utalnak, hogy vadászó és gyűjtögető életmódot folytató közösségek, akik elsőként jöttek a dél-amerikai kontinensre, kb. 7000 évvel ezelőtt elkezdték háziasítani a vad burgonyát. Ezt találták ugyanis a tó körül, és úgy nőtt, mint a gaz.A kutatók az Amerikai kontinensen a vad burgonyának nagyjából 200-féle változatát találták meg, de csak az Andokban élő farmereknek sikerült kiválasztaniuk az első olyan növényt, ami elfogyasztás után nem nyírta ki a delikvenst. Ezek a bátor emberek azután több növény termésével próbálkoztak, köztük a paradicsommal, a babbal és a kukoricával – ezeket mind nekik köszönhetjük.
Időszámításunk előtt 500 környékén a Huari civilizáció népei, amelyek az Ayacucho-magasföldön éltek, továbbfejlesztették a növénytermesztés addig ismert módját, és kitalálták jól a teraszos művelést, meg az öntözést. Eme kifinomult módszereknek köszönhetően, a Titicaca-tóhoz közel kialakult Tiahuanacu nevű városállam farmerei évente átlagosan 10 tonna (!) krumplit termeltek hektáronként. Azért lássuk be, ez annak idején még igencsak látványos eredmény volt. Főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy itt és a környező településeken nagyjából 500 000 ember élt. Az inkák óriási jelentőséget tulajdonítottak a kukoricatermesztésnek, de alapvető élelmük mégis a burgonya volt. Hálózatot építettek ki a krumplitároló épületekből, amelyeket az állam felügyelt, és ezekből a készletekből etette a tisztviselőket, a katonákat, a közmunkásokat. Gyenge termés esetére pedig további tartalékokat különítettek el.Amikor 1532-ben a spanyolok megszállták a környéket, az az inka kultúra végét jelentette – de nem a krumpliét! Szerte az Andokban a burgonya számított nagyon sokáig a „népek eledelének”. Az őslakosok világképében pedig központi szerepe volt eme növénynek, hiszen az időt annak alapján mérték, hogy mennyi ideig tart egy fazék burgonyát megfőzni. Egyes területeken a farmerek még most is „topo”-ban mérik a földet, ez az a terület, amelyre egy családnak szüksége van, hogy a krumpliszükségleteit kielégítse. A magasabban fekvő részeket a topo nagyobb földet jelent, hiszen ott már több a művelésre alkalmatlan rész is.
A Titicaca-tó környékén élőknek a burgonya még most is a legfontosabb növénye, a krumplitermesztés a kultúrájuk alapja. A gumót egyébiránt Mama Jatha néven is emlegetik, ami nagyjából annyit jelent „a növekedés anyja”.A Mama Jatha elterjedése az Andokból a világ többi részére olyan, mint egy kalandregény – amit egy tragédia indított el. Amikor 1532–1572 között a spanyol hódítók leigázták az inkákat, a háború és az általuk behurcolt betegségek nagyjából az őslakos népesség felét elpusztították.
A conquistadore-k jöttek, láttak, és igazából aranyat kerestek, de a valódi kincs, amit hazavittek, az a Solanum tuberosum, azaz a burgonya volt. Európában először 1565-ben, a Kanári-szigeteken kezdték el termeszteni, de 1573-ra már Spanyolországban is elterjedt. Később a spanyol udvar, mint egzotikus ajándékot, elküldött egy növényt a pápának Rómába. Innen Mons-ba, a pápa küldöttéhez került, majd egy botanikushoz Bécsbe. 1597-ben már Londonban is termesztették, majd eljutott Franciaországba és Hollandiába is.
A conquistadore-k jöttek, láttak, és igazából aranyat kerestek, de a valódi kincs, amit hazavittek, az a Solanum tuberosum, azaz a burgonya volt. Európában először 1565-ben, a Kanári-szigeteken kezdték el termeszteni, de 1573-ra már Spanyolországban is elterjedt. Később a spanyol udvar, mint egzotikus ajándékot, elküldött egy növényt a pápának Rómába. Innen Mons-ba, a pápa küldöttéhez került, majd egy botanikushoz Bécsbe. 1597-ben már Londonban is termesztették, majd eljutott Franciaországba és Hollandiába is.Ebben az időben még csak különlegességként tartották, a botanikus kertek díszeként. Az európai arisztokrácia csodálattal adózott a virágának, magát a gumót azonban csak a disznók fogyasztották és azok, akiknek más ennivaló nem jutott. A babonás parasztok ráadásul mérgezőnek hitték, szóval, nem sok esélye volt szegénynek.
A felfedezések idején a tengerészek voltak az elsők, akik az általunk hőn szeretett gumócskát már ételként vették számba. Nagy mennyiségben fogyasztották a hosszú tengeri utak alkalmával, hiszen gyorsan és egyszerűen el lehetett készíteni, ami nem haladta meg egy férfi főzési képességeit sem. Így jutott el hősünk Indiába, Kínába és Japánba. A Föld másik felén, Írországban különösen meleg fogadtatásban részesült, hiszen a hideg levegő és a nedves talaj ellenére a krumpli élt és virult. Vicces, hogy nagyjából két évszázaddal később, az 1700-as évek elején innen került vissza az Újvilágba. Igaz, hogy közben tett egy kört a Föld körül is, tehát világlátott növényként érkezett meg Észak-Amerikába. Azok az ír bevándorlók vitték magukkal, akik elmenekültek a kontinensről. Akkoriban ugyanis Európa nagy részén éhínség söpört végig, és az emberek rájöttek, hogy a krumpli ehető, sőt, mi több: jó! Poroszországban például Nagy Frigyes elrendelte a burgonya nagy területen történő termesztését arra az esetre, ha a gabona elfogyna. Franciaországban egy Parmentier nevű tudósnak pedig sikerült kiharcolnia, hogy a burgonyát élelmiszernek nyilvánítsák. Ugyanebben az időben, az Atlanti-óceán másik felén Thomas Jefferson, az akkori elnök már sült burgonyát szolgáltatott fel a Fehér Ház vendégeinek…
Némi húzódozás után az európai földművesek behódoltak – még Oroszországban is, ahol pedig „az ördög almájának” hívták –, és elkezdték termeszteni a burgonyát. Mire Napóleon kitalálta, hogy ő lesz egész Európában az uralkodó, és ezért végigzavarta a katonáit a kontinensen, már javában alapvető élelmiszernek számított. Nem sokkal később, az ipari forradalom aztán még egyet tekert a történeten. Angliában akkoriban a földműves népességet milliószámra kényszerítették a városokba, hogy az újonnan létrehozott gyárakban dolgozzanak. Így a krumplika, ami energiadús és tápláló, akár kis földterületen is könnyen lehetett termeszteni, így olcsón elő lehet állítani, ráadásul pikk-pakk megfő – szóval, ő lett az első számú ételalapanyag. És még ennél is tovább tudjuk fényezni őkelmét: a megnövekedett fogyasztás hatására a XIX. században sikerült legyőzni olyan betegségeket, mint a skorbut és a kanyaró, illetve a magasabb születési rátának köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a népesség Európában, az Egyesült Államokban és a gyarmati országokban is. A kolóniák vezetői, a misszionáriusok és a telepesek pedig vitték magukkal, így került a kolompér a Bengáli-öböl környékére, a Nílus deltájába, az Atlasz-hegységbe és a Jos-felföldre Nigériában. De ez még nem minden, mert eljutott Ausztráliába és Dél-Amerika másik csücskébe is: Argentínába és Brazíliába. Ázsiából az ősi karavánutakon keresztül elvitték Törökországba, Oroszországból Kína nyugati részébe, onnan pedig a Koreai-félszigetre.
Aztán jött a pofára esés, és a fényes diadalmenet véget ért. A villámgyors elterjedésnek köszönhetően a krumpli genetikai állománya leromlott, rendkívül sebezhetővé vált mindenféle kórokozókkal szemben. 1844–45 táján penészjárvány ütötte fel a fejét, és nagyjából az egész kontinensen tönkrement a termés. Újabb éhínség jött Európában, a legrosszabb Írországban volt a helyzet. A katasztrófa után a tudósok addig vakarták a fejüket, míg ki nem fejlesztettek olyan fajtákat, amelyek még több termést hoztak, és a kórokozóknak is jobban ellenálltak. Chiléből hozattak új növényt, majd abból összehoztak egy klassz kis génállományt. És ezt esszük még ma is.
A XX. században a pityóka végül ténylegesen világszerte ismert eledel lett. A Szovjetunió éves krumplitermése elérte az átlag százmillió tonnát. A II. világháború után a hatalmas megművelhető területeket csak ezen növény termesztésére jelölték ki, és olyan országokban, mint Belorusszia és Lengyelország, még ma is többet termelnek belőle mint gabonából. Gondoljunk bele, miből készülne a vodka, ha nincs krumpli? Ugye, hogy ugye?! Meg aztán ott vannak a gyorséttermek sült krumplijai is, hát azt aztán tényleg mindenki ismeri, nemde?
Érdekesség gyanánt kívánom megjegyezni, hogy az inkák még papa-nak hívták hősünket (teszi ezt még a mai napig a latin-amerikai nyelvek többsége), aztán jöttek a spanyolok és jól megkevertek mindenkit. Ők patata-nak nevezték el, és összekeverték egy másik amerikai növénnyel, az édesburgonyával, aminek batata a neve. Érti még valaki?
Most pedig tekintsük meg magát a növényt: nagyjából 100 cm magasra nő, és gumókat növeszt a gyökerén. A nadragulyák családjába tartozik, még kábé ezer másik fajtával együtt (pl. a paradicsom és a padlizsán). A Solanum tuberosum két, egymástól egészen picit eltérő alfajra különíthető el. Az egyik az andigena, amelyet olyan helyeken termesztenek, ahol rövidek a nappalok (ld. Andok). A másik a tuberosum, a világszerte ismert burgonya, amit eredetileg valószínűleg az Andokból hoztak át Európába, és addig variáltak vele, míg a növény alkalmazkodott az itteni viszonyokhoz (ú.m. hosszabb nappalok).Még néhány érdekesség:
− a krumpli remekül alkalmazható a különböző diétákban, remek energia- és tápanyagforrás, illetve ellentétben több más gyökér- és gumónövénnyel a proteintartalma kiemelkedően magas;
− alacsony a zsírtartalma – amíg el nem készítjük olyan módon, ami megemeli ezt a szintet (ld. krumplipüré);
− ha héjában főzzük meg, akkor veszíti a legkevesebb tápanyagot;
− mint említettem, remek diéta-alapanyag – azonban nem árt mellé más zöldségeket és gabonaféléket is fogyasztani.
Még valami, ami szerintem talán a legfontosabb. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a FAO-val, azaz az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével karöltve 2008-at a Krumpli évének nyilvánította. S hogy miért? Az elkövetkező két évtizedben a Föld népessége várhatóan több mint százmillió emberrel bővül majd – évente! E növekedés több mint 95 százaléka a fejlődő országokban fog bekövetkezni, ott ahol a termőföldet és az ivóvízkészleteket már így is sokkal nagyobb mértékben használják ki, mint amennyit azok egyébként elbírnának. A nemzetközi közösség ezért olyan kihívással néz most szembe, mint ennek a hatalmas embertömegnek az élelmezése. Biztosítania kell, mégpedig megnyugtató módon, hogy a ma élő és az eljövendő generációk ne éhezzenek. Erre az általunk oly nagyra értékelt zöldség kiválóan alkalmas. Természetesen nem egyedül, hiszen a rizzsel és a kukoricával vállt vállnak vetve együtt küzdenek azért, hogy minél több ember tudjon jóllakni.
Szóval, szeressétek továbbra is nagyon a burgonyát, más néven krumplit, pityókát és kolompért, mert méltó rá.
Az utolsó 100 komment: