Hozzávalók:
• 15 db egész csirkecomb (de kevesebb is lehet, bográcsmérettől függően)
• füstölt mangalicaszalonna hajszálvékony szeletekre vágva
• 2 nagy csokor kapor
• 2 nagy paprika
• 2 kisebb kígyóuborka
• 1 kg krumpli
• 4-5 fej hagyma
• 2 nagy doboz tejföl
• 4-5 gerezd fokhagyma
• só, bors
Elkészítés:
A szalonnaszeletekkel kitapétázzuk a bográcsot. Szorosan egymás mellé, hogy jól befedjék mindenhol mindenhol. Amikor az alját is kitapétáztuk, belerakjuk a kettévágott csirkecombokat, legalulra felső combokat javaslok. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük nagyon apróra vágott kaporral. Majd befedjük a sort karikára vágott hagymával, paprikával, uborkával és legfelül krumplival. Ezt így folytatjuk, míg tartanak az alapanyagaink. Arra ügyeljünk, hogy a krumplit viszonylag vékonyra vágjuk, hogy minden rétegben megfőjön rendesen. Szerintem max. 1 cm lehet a krumplikarikák vastagsága.
A legfelső sor krumpli legyen. A két nagy tejfölt összekeverjük az összenyomott fokhagymával, kicsi sóval, borssal, és nyakon öntjük vele a „rakományt”. Lassú tűzön lefedve kb. két-két és fél óráig rotyogtatjuk.
maybach 2009.07.15. 08:17:41
A bográcsos kaják nagy része nekem bejön. pedig az alakom miatt nagyon visszafogott vagyok.
Ellenben. Nem kell ezt némi borral, vagy vízzel felengedni főzés előtt?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 08:43:01
Látom, valaki megkönyörült rajtam (és a blog.hu által megtépázott idegeimen), és elhelyezte normálisabban a képeket. Köszi, ismeretlen jótevőm!:)
Grafit Macsek: Minden hozzávaló nagyon szimpatikus, egyetlen dolgot nem értek: 15 egész csirkecombhoz 1 kg krumpli??????? Vagy ez egészében egy ragu, amihez még jön külön a köret?
Ma 25 fokról indulunk kint is, bent is. Ez nem túl ígéretes.
Jé 2009.07.15. 08:52:43
tele a tütüm a nyárral, meleggel, ingyombingyom.... tavaszt akarok, finom 23 fokocskával! nyüssz!
a kaja tényleg jól néz ki, kár, hogy a bográcsozás tönkretenné a parkettát :)))
Zuzuka 2009.07.15. 09:29:06
Macsek, látom papa finomat alkotott:)
mi sem sűrűn bográcsozunk, de a receptet továbbadom a kerti-partisoknak.
az ötletet pedig elloptam: kapros tejfölös szeletelt husit párolok.
aztán a változatoság kedvéért strand! olyan helyet kell keresnem, ahol nyakon felül sör van, térden alul napsütés-a lábszáram ugyanis sosem akar együtt barnulni a többivel:))
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 09:35:19
Grafit M., ez egy jó recept. A család szereti a szalonnát, akár a szobákat is kitapétáznák vele, csak akkor nem lehetne megenni :) Viszont kapor ügyben már nem egységes a hozzáállás. A többi jöhet, még a bogrács is :)
@Zuzuka /végre szabadságon/: Valami árnyékot vet a lábszáradra? :D
@Jé: Ingyombingyom, egyetértek!
Ha Apu miatt nem kéne főznöm (még levest is!), akkor nem főznék októberig. Kb.
@Nadine: És minden ellenkező híreszteléssel szemben NEM olvad a zsír ki belőlem :( Összvisz egyetlen előnye sincs a hőségnek, asszem.
Zuzuka 2009.07.15. 09:40:50
itt is nagy a hőség, csak vízparton lehet kibírni. vagy pincében:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 09:43:33
@fiam: Na, ezt nekem mire írtad? Meggyanúsítottalak némi zsírolvadással?:)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 10:08:47
@Nadine: Arra, hogy "Ez nem túl ígéretes."
ÉS az sem ígéretes, hogy nem olvad a zsír belőlem. Legalább ez az icipici öröme meglenne az embernek... De nincs. Ez nem túl ígéretes :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 10:15:37
Mára takarítást terveztem, de amilyen dögmeleg lesz/van, ez egyenlő lenne egy öngyilkossággal. Van egy jó kis ventilátorom, de ha azt bekapcsolom, akkor széthordja a lakásban azt a millió szöszt, ami miatt takarítanom kéne. Szívás vagy szívás?
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 10:28:08
Hogy került ide? Ablakon keresztül? Azon szúnyogháló van. Ajtót nyitva nem hagyunk. Nahát...
Mozgósítom a nyomozóimat. Tiszta para lett az életem. Mert ahol egy van, lehet ott több is :(
Basszus. Egyébként nem varangy és nem leveli volt. Az a szép foltos fajta. Fruzsi dunsztosüveggel csapdába ejtette és némi ijesztgetés után az utcán szabadon engedte.
Jé 2009.07.15. 10:43:53
Fiam, ha nem kintről ment be, akkor már ott született. vagy beásta magát. ez sem fenékig tejföl...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 10:52:21
@Jé: Jól mondod.
maybach 2009.07.15. 11:04:55
Azért neoexet keresd meg!
Lehet a mese visszafelé is igaz.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 11:15:11
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.07.15. 11:27:01
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 12:09:24
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 12:17:58
@Jé: MI AZ, HOGY BEÁSTA MAGÁT???????????????
Ne rémíts!!!!
@Nadine: Ez két éves szúnyogháló, standard, szúnyogkompatibilis lyukakkal.
Külsős, élettelen állat nem versenyképes :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 12:37:42
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 12:46:42
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 12:48:24
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 12:49:22
Jé 2009.07.15. 12:58:19
maybach 2009.07.15. 12:58:41
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 13:19:55
meg aztán lehet őket csókolgatni is, hátha...
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:26:22
@maybach: És romantikus :)
@morrisal_: Se légy, se szúnyog, se én :)
@Nadine: Szeretem, hogy fenntartások nélkül örülsz nekem :)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:27:25
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 13:28:09
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:32:47
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 13:35:54
Na, akkor tisztázzuk: ki főzi meg helyettem a karfiollevest?
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 13:38:50
Neoex... öööö... ő egy házirobot? :)
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 13:40:02
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 13:43:32
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:44:42
@Nadine: Már tegnap megfőztem, isteni lett, ma is azt ettük. Krumplistészta volt a második, frissen szedett céklabefőttel.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 13:49:29
És a Te exférjedet, aki most is az, kell nekem megmagyarázni Morrisalnak?:)))
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:52:08
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:53:17
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:55:17
Mióta kell néhány percet és nem másodpercet várnom két komment elküldése között?????????
Nem vagyok egy pizzafutár alkat, ám ez még nekem is lassú. Pláne ennyi, egyre csak táguló mondanivalóval, amivel most rendelkezem. Ejnye hát!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 13:56:25
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.15. 14:16:24
ez egy nagyon jó kis kajának néz ki. ki fogom próbálni!:))
@fiam: én folyton békákat hajkurászok a lakásban. tegnap is ki kellett tessékelnem egyet:)))
a twitteren követtem a blog felújítását. ha minden igaz, kis időre most működni fog rendesen. elég nehéz dolguk volt működés közben javítgatni. azt írta az egyik informatikus, hogy nem könnyű százhúsznál kereket cserélni:)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 14:52:25
@Bombadil Toma: Szóval, Te voltál?:)) Köszi még egyszer. De ezek szerint az is Te voltál, aki békát juttatott Fiamékhoz. A selyemfestős pakkban, ez tuti.
Toma, akartam már kérdezni: a Kifőzde már tengermilliórengeteg pénzt keresett a hirdetésekkel?
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 15:58:07
Fiam exférje a Matrixból egy béka, aki bemászott a bombabiztos szúnyoghálón, ezért Fiam dühében megfőzte Nadine fás karfiolját tejfölös levesnek, erdei gombaporral. Valahogy így lehetett, asszem. Remek, hogy ilyen forróságban is tökéletesen szintetizálok. Vagy analizálok, mittudomén.
Fiam, kösz a jelölést, de ha lehet, a fürdőszobába ne kövess - bugyirózsaszín a csempe.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 16:09:55
A leves baromi jól sikerül(t), még nem zártam el a lángot, de nagyon-nagyon szép és finom. Cyan sajtosát most tettem be. A gyönyörködés végett két adagot készítek, az egyiket köménymagosra, a másikat szezámmagos-lenmagosra. Ha holnap csak csiripelni tudnék, legalább világos lesz, mi a helyzet.
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 16:14:22
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 16:18:32
Vagy még várnom kell, amíg..?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 16:21:33
Háttérképileg passz. Egy műszaki hülye vagyok. De majd az okosak megmondják, mi miért van.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 16:40:12
Nem követnélek, ha tudnám, hogyan kell nem követni.
@Nadine: Aránytalan?????
@Bombadil Toma: Valamit szeretnének Tőled a békák, szerintem :)
A szemem, mint a sasé, egyelőre több nem tűnt fel. Nemtom, ilyenkor mit csinál a Macskánk. Lázad?
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 16:41:25
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 16:58:33
Most levesteszt következik. Aztán stangliteszt.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 17:00:08
Teszttestnek jelentkezem :)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 17:09:41
Tettetett testes teszttestnek. Hehehehe.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 17:28:39
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 17:52:37
Meleg van, kétségtelen... Megyek is, dolgozgatok, talán már összeszedtem magam annyira, hogy meg tudom különböztetni Neoex ingeit a patchworkös anyagoktól :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 17:53:58
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 18:13:23
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 19:11:39
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 19:26:08
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.15. 20:15:33
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 20:34:19
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 20:49:34
Grafit Macsek 2009.07.15. 20:55:50
Nadine! A krumplikarikák a csirkesorok közé kellenek, krumplisornak, azért kell kb. annyi. Én vettem 3 kg krumplit, mert nem tudtam mennyi kell hozzá, és maradt bőven.
Zuzu! Akit Te papának vélsz, az az unokatesóm férje!:))Remélem, nem olvassa a blogot!:)))
Víz meg ilyesmi nem kell a bográcsba, mert a csirke is enged levet, a zöldségek is és a tejföl, amivel nyakon öntjük, átjárja az egészet, olyan lesz mint egy jó tejfölös csirke sok tejföllel, kaporral, paprika nélkül!:) Tiszta cucc meg lom az egész és finom szósz lesz a tejfölből! Mindenképpen próbáljátok ki!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 21:08:56
Máskor meg a posztolónak tessék sűrűbben benézni, hogy az esetleges kérdésekre, kritikákra válaszolni tudjon:)
Grafit Macsek 2009.07.15. 21:13:10
( 1 magyar vizsla, 1 újfoundlandi, ami hóttfekete, nagy bundával).
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.15. 21:16:04
@Nadine: milyen pénz??? kerestetek hirdetőt? sajnos rajtunk csak az index kaszál eddig:)))
aha, ismerem azt a jégkrémet, egész jó. párszor vettem már:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 21:19:16
@Bombadil Toma: Ja, én azt hittem, amúgy is kattog valami számláló az olvasottság alapján, vagy ilyesmi. Nem jó biznisz ez, na:)
Kimentem most kb. öt percre gyorsan locsolni, hát valami egészen hihetetlen mennyiségű szúnyoggal találkoztam. Hű, bakker, egyből megfutamodtam.
Szóval, senki nem tudja, mi ez a sz.r itt a monitorom közepén? A fő felirat az, hogy User. Alatta a színek sávjai (R, G, B), körbe-jobbra-balra mindenféle kis ikonok...
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 21:38:32
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 21:40:12
Lehetséges tettestárasak: kutya, macska, rémségvirág :-)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 21:50:58
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 21:51:06
Szóval ez a monitorod saját kis miniprogramja, a vonatkozó gombok általában az előlapon vannak (néha kis lehajtós fedél alatt megbújva) újabb, gutaütötten lapos monitoroknál néha a "képkeret" oldalán lapulnak... Nekem most újrapróbálva (nem bökdösöm naponta őket - bár a "Degauss" hasznos: megtisztítja a mágneses "lerakódásoktól" - szóval a "Menü" ismételt megnyomásával kilépett, azaz elegánsan bezárta az eblukat :-)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 21:52:03
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 21:53:14
Ha nem segít, akkor van rá esély (még egy) hogy szervízszökevény :-(((
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 21:54:30
@Mormogi Papa: Halihó!
Nem emlékeztem, miért ettem mindig vajas-lekváros kenyeret a Fecskéket olvasva. Most már tudom :) Újraolvasom :DDDDDDDDDDDDDD
Ha még vacakol velem a net, akkor ez egyben búcsúm is. Valaki mongyon má le, mer kihullik az össz hajamszálla, ne.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 21:54:47
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 21:56:21
Maybach, úgy hallom, valami meccsnek vége van épp. Nagyon ordibál a kommentátor.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 22:01:25
Másik kedvenc "tanítóm" egy bizonyos Ernest Thompson Seton nevű egyén vala, kinek pár munkáját a Franklin-Társulat adá közre magyari nyelven. (Temesi Győző fordításában.) Róla azt kell(ene) tudni, hogy a lehető legközelebb élt a természethez, s nevelt sokakat annak szeretetére. Sokat tanult tőle egy bizonyos angol egyén, Lord Baden-Powell, aki részben erre alapozta az általa kezdett "Scout" mozgalmat, a Cserkészetet...
Nekik köszönhetem például, hogy már legelső táborozásom alkalmával sem tapogattam a vásznat, hogy nem ázik-e be... mert akkor és ott biztosan :-)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 22:04:55
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 22:05:02
Nem tudod, Salamon Béla (bácsi)-tól jelent meg írás a "Hej, színművész!"-en kívül?
Nagy Endrétől megvan a kabaré története. Nem azt a régi világot sírom vissza, csak a minőséget...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 22:07:32
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 22:16:19
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.15. 22:19:31
Jó éjt, szép álmokat!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 22:20:12
De ezt inkább a végére kell hagyni - kikapcsolásnál úgyis időszerű :-(((
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 22:23:11
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 22:26:41
Igen, épp megkapták a sürgönyt, hogy ha mulyák, akkor mulyák, ha nem, akkor nem :D
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 22:27:13
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.15. 22:48:19
Jó éjt, szép álmokat!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 23:00:57
Jó esetben. Rossz esetben már az éjjel - de inkább aluszkáld végig.
A többieknek (és magamnak)sem kívánok mást :-)
inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.07.15. 23:07:28
Kéne az alá a bogrács alá egy "kutyagerinc".
Eredetileg pásztorfaragás.
Nadine még bővíthetné is vele a repertoárját.
Amilyen keze van...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 23:23:14
Csak kissé unalmas annyi egyforma darabot kézzel kifaragni, s hogy hogyan teszik egybe - arról gőzöm sincs:-)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.15. 23:37:02
Mindjárt megint ma van :-(
Grafit Macsek 2009.07.16. 07:34:47
Grafit Macsek 2009.07.16. 07:39:30
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 07:54:50
Jé 2009.07.16. 08:54:40
igen, végre elfogadható idő van. sztem lassan csak múlt időben, mert egyre jobban süt a nap.
viszont nagyon finom sárgadinnyét vettem, mindjárt be is nyomom a felét :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 08:55:38
Grafit Macsek 2009.07.16. 09:10:52
inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.07.16. 09:22:28
Volt idő amikor magam is gyártottam, vásároztam is vele, nem nagy kunszt. Aprómunka az igaz. Külföldre menet mindig vittem magammal néhányat, még az elegáns jénaik alatt is jól mutatott. Ha pedig nincs rá éppen szükség, jól mutat a falon. Én hatvan és kilncvendarabosakat gyártottam. Ha tudnék géppel rajzolni lerajzolnám itt, és azt is hogyan kell összeilleszteni.
Ha érdekel ( régi stoppos trükk) leteszek valahol néhány darabot összefűzve, pl. egy országúti kilométertábla tövébe, jelzem, megtalálod és annak ismeretében folytathatod.
A régi stoppos trükkhöz meg annyit, hogy bárhová ment az ember, pályaudvarokon mindig talált postaládát, útközben pedig itt ott szilvát. Ez esetben mindegy volt, hogy éretlen e vagy sem. A pályaudvari postaláda aljában volt egy pont ahová a szilvát elhelyeztük. Ez az jelentette én már itt vagyok, ne menj tovább keress meg valamelyik kocsmában.
Gyönyörű utak, hasznos csavargások, MAGYARORSZÁG gyönyörű, sokan nem is tudják.
Grafit Macsek 2009.07.16. 09:39:26
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 10:21:56
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 10:32:58
maybach 2009.07.16. 10:42:33
Nadine!
milyen géped van és mit látsz a monitorodon?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 10:43:14
maybach 2009.07.16. 10:43:15
Nadine!
Milyen géped van és mit látsz a monitorodon?
Jé 2009.07.16. 10:43:45
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 10:45:45
@maybach: Olyanokat kérdezel, amire nem tudok válaszolni. A monitorom AG Neovo, sík képernyős. Az ablak, amit látok tegnap óta, egyértelműen ennek a beállító ablaka, most éppen Brightness felirattal, de anélkül változik, hogy éppen mit lehetne állítani, hogy egyetlen ujjal is hozzáérnék a gombokhoz. Időnként megjelenik rajta az Exit felirat is, de semmire nem reagál, hiába nyomom meg a monitor alján lévő gombokat.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 10:47:00
@Jé: Ha csak egyetlen másodpercre teljesül, akkor inkább ne is tegye:(((
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 10:56:37
maybach 2009.07.16. 10:58:29
Szerintem kapcsolj ki mindent, a konnektorból is húzd ki. Kb. 5-6 perc után a pc és minitor közti kábelt is mozgasd meg, majd kapcsold be újra.
Ha nem segít akkor 06-30-2800 777
esetleg:www.agneovo.hu/f-417.asp.htm
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 11:06:52
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 11:28:28
Jé 2009.07.16. 11:28:51
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 11:32:30
Maybach, ugye, nem valami szextelefon-szolgáltatás számát adtad meg?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 11:35:08
maybach 2009.07.16. 11:50:57
Nem szextelefon, hanem a tokiói pontos idő. Ők nem szakítják meg a hívást így tetemes telefonszámlát lehet generálni.
A monitorod menü gombját kellene még piszkálnod. Esetleg autoset gombot.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 12:02:56
maybach 2009.07.16. 12:17:56
Ablaktalanítottunk.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 12:25:29
Jé 2009.07.16. 12:26:41
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 12:33:27
Jé 2009.07.16. 12:34:51
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 12:36:53
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 12:49:53
Újra megállapítottam, hogy Romhányi zseni volt, és kész. Én pedig ma nyúl-renyheségben szenvedek, nincs mese.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 12:58:14
Mielőtt eltüntettétek az ablakot, azért szólhattatok volna Pálcinak egy gyors lemosásért. Sosem lehet tudni, egy tiszta ablak talán kevesebbet rendetlenkedik.
Egyébként nagyon tanulságos volt látni, ahogy Nadine megindul a megőrülés útján, szinte sajnálom, hogy Maybach szaktárs ilyen gyors lefolyásúvá tette a gyógyulást :D
Nadine, gyűjts ebergiát a karfiollevesből.
Rímhányó forever!!!
Jé 2009.07.16. 13:03:31
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 13:08:39
Megebédeltél már?
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 13:09:30
Na, EZ gonoszság.
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.16. 13:12:49
imádom a nyarat!!:)))
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 13:20:15
Jé 2009.07.16. 13:38:22
Toma, én a légkondis irodában ülök, dolgoznom kéne, de a kedvem valahol baromi messze jár. már csak a megfelelő pia hiányzik :)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 13:41:13
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 13:51:07
Magömlés bénította meg a forgalmat
Persze szemes takarmányt szállító kamionborulásról írtak :)
A cím rohadt jó és nagyon bátor!
Azon nevetek a legjobban, hogy ez a legolvasottabb :DDDDDDDDDDDD
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 13:55:20
És ez már falusi mivoltunkban is nyomasztott bennünket. Képzelhetitek, mióta város vagyunk, mi gond van a nyakunkban!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 14:01:36
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 14:14:46
Jé 2009.07.16. 14:23:20
maybach 2009.07.16. 14:41:20
Bár én (újra)az alakom miatt szinte sosem eszem sütemény.
És nem is füllentek.
Jé 2009.07.16. 15:06:39
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 15:17:17
Hé, borbarátok! Bikavérből csak egri van, ugye?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 15:33:37
Jé 2009.07.16. 15:37:13
Jé 2009.07.16. 15:38:18
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 16:07:06
Ezúttal a kábelkihúzás sem segített:(((
Mindjárt megpróbálom még egyszer a telefonszámot.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 16:27:21
@Nadine: Várj csak, míg teljesen elborulsz... :)
A szekszárdi bikavér finom. Egy ismerősünktől kaptunk egy saját termelésűt egy üveggel, kb. százszor annyit ért mint az arany. Egész egyszerűen leírhatatlan volt. Mint tudjátok, elég keveset iszom, de elmondhatom, hogy bikavér rajongó vagyok. Az a három korty, ami alkalomadtán legurul a torkomon, olyan, mintha rögtön vérré válna bennem.
Biztos lehet valami vastartalma és én vashiányos vagyok. Ha nem vasas, akkor savas, az meg fordítva vas, vagyis nekem mindenképp jó :) Lenne, ha innék :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 16:32:27
Jé 2009.07.16. 16:46:50
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.16. 17:04:41
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.16. 17:16:56
mit mondtak mi lehet a gondja? az hogy elektronikai, nem sokat mond. remélem mégsem akkora a baj...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 17:38:37
A helyzet mindenesetre változatlan, itt villog ez a szar ablak folyamatosan...:(
@Bombadil Toma: Egy mozgószabályos szóösszetétel miatt volt érdekes. Ezek szerint két szó marad: egri bikavérkészítés. Ha csak Egerben készülne, akkor úgy kellett volna írni, hogy egribikavér-készítés.
Ennyit mondott a pasi a telefonban. Nem fog elmúlni magától a hiba, bele kell nézni elektronikailag. Ráadásul Újpesten van a szerviz, azt sem tudom, hogy vigyem el oda...
Zuzuka 2009.07.16. 19:13:50
@Nadine: nem semmi! nagyon szorítok, hogy egy ügyes ember pikk-pakk megjavítsa!
ma az egész évi időjárást megtapasztaltam a telken - najó, hó az nem volt... csak hűhó. reggel 9-re mindent belocsoltam, erre negyed 10-től délután fél kettőig esett, fújt, zuhogott, dörgött, meleg volt, hideg volt - még fáztam is egyszer:))
mi az a kutyagerinc?
@fiam: nagyon jópofa szerkesztőtök lehet:DDDD
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.16. 21:49:44
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.16. 22:14:15
Na, itt jobban mutatják:
mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1069.html
mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/3-366.jpg
Ennek is az elejefelé van egy jó kép róla:
www.faragosuli.hu/htm/targyak.htm
kismagyarfocilaz · http://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu 2009.08.06. 22:43:42