.jpg)
Szép kis kacsacombokat találtam a hentesnél, ráadásul jó áron, így egyből lecsaptam pár darabra. Csak otthon gondolkodtam el, hogy mit kezdjek vele, mert már más kaják voltak tervbe véve a következő napokra. Lefagyasztani nem akartam, így azonnal a konfitálás jutott az eszembe mint tartósítási mód. Másnap el is mentem kacsazsírért, de aztán elcsábultam, amikor megláttam a bőrös libahájakat a pultban. Ez az! Zsír is lesz, töpörtyű is marad, 2in1 akció...
Hozzávalók:
. 5-6 db kacsacomb (kb. 1,2-1,5 kg)
. 2 kg bőrös libaháj (vagy kacsaháj)
. 1 gerezd fokhagyma
. 1-2 ág friss kakukkfű
. 2 szárított babérlevél vagy 1 tk. őrölt babér
. só, bors
Előkészületek I.:
A kacsacombokat lemosom, szárazra törölgetem, majd egy mozsárban porrá zúzok 1 ek. durva tengeri sót, 2 babérlevelet és 1 tk. egész fekete borsot.
Ezzel a fűszeres sóval dörzsölöm be a húst, amit bőrével lefelé egy kerámiaedénybe fektetek. Letakarom alufóliával vagy Folpackkal, ráteszek egy másik tálat, és pluszban lesúlyozom pár konzervvel is, ezután beteszem a hűtőbe 5-6 órára.
Előkészületek II.:
Amíg a kacsa a hűtőben dekkol, fogom a bőrös libahájat, megmosom, szárazra törlöm és kb. 4x4 cm-es kockákra vágom.
Egy széles serpenyőbe teszem, felöntöm annyi vízzel, hogy félig ellepje és felforralom. Forrás után lejjebb kapcsolom (kerámialap #5/9) és lassan gyöngyöztetve két órán át sütöm, míg aranyszínűre nem sül a töpörtyű. A zsírt leöntöm róla, majd a töpörtyűvel az itt leírtak szerint járok el.
Elkészítés:
1. Előveszem a kacsát, leöntöm a levet, amit eresztett, a combokat letörölgetem egy papírtörlővel, és egy mély edénybe teszem, bőrrel lefelé.
2. Mellédobok egy kakukkfűágat és egy fokhagymát (tehetünk mellé egy fél vöröshagymát is), és egy szűrőn át ráöntöm a frissen készült libazsírt, hogy teljesen ellepje.
3. A sütőt előmelegítem 150 fokra, és beteszem a kacsát. Fél óra elteltével lejjebb kapcsolom a hőfokot 130-140 fokra, és még 2,5 órát párolom.
4. Amikor kész, hagyom szoba-hőmérsékletűre hűlni. Egy mély kerámia- vagy üvegtál aljára egyujjnyi zsírt öntök, és beteszem fél-egy órára a fagyasztóba, hogy a zsír keményre szilárduljon.
5. Ezután erre a zsírrétegre fektetem a combokat egymás mellé, de úgy, hogy a hús ne érjen az edény falához, majd leöntöm a többi zsírral, hogy teljesen lefedje és sehol ne érje levegő a combokat.
6. Hűtőbe teszem, majd másnap, amikor teljesen megdermedt a zsír, még egyszer ellenőrzöm, hogy mindenhol rendesen fedi-e. Zsírpapírból egy akkora darabot szabok, mint a tál, és szorosan rásimítom a zsír tetejére (ha van fedele az edénynek, akkor nincs szükség zsírpapírra).
7. Így teszem vissza a hűtőbe, ahol egy-két hónapig is elállna, ha nem falnám fel hamarabb. Persze, azért legalább két hetet érdemes várni, mielőtt felhasználnánk, hogy az ízek jól összérjenek...

A konfitált kacsának számos felhasználási módja lehet. Itt van mindjárt a sólet vagy a cassoulette. Aztán ehetjük hidegen is, a zsírjából kiszedve, sózott lila hagymával és kenyérrel. De készíthetünk hozzá köretként fokhagymás babpürét, és a combot a zsírból kivéve, serpenyőben ropogós kérget süthetünk rá hirtelen (erről lesz recept később).
És sorolhatnám még, mire is jó ez a vajpuhára sült, zamatos kacsacomb, a „melléktermékként” keletkezett bő kétmaréknyi, eszméletlen finom ropogós libatepertőről már nem is beszélve...
Elkészítési idő: 5 óra + a pácolás ideje
Költségek: összesen kb. 3200 Ft
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 08:40:46
Toma, nem kötözködöm, csak mindig érdekel a különböző írásmódok háttere: milyen okból írtad azt, hogy kacsa-comb? Később már volt kacsacomb is... Szóval, a koncepcióra lennék kíváncsi, mi alapján döntesz egy kötőjel mellett.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 09:05:44
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 10:02:24
Mindenki megfagyott?
Zuzuka 2009.12.18. 10:12:44
a változatosság kedvéért itt esik a hó.
ez a kacsacomb merénylet az éhes dolgozók ellen! de az ebédem már alakul: friss töpörtyű, friss kenyér, csalamádé - már sütik nekem a Dobó téren:)
maybach 2009.12.18. 11:01:19
Szép.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.12.18. 12:26:23
Toma, most már tényleg jó lenne fogyóznom, légy szíves, ne keseríts!!!
@Zuzuka: Nassolunk, nassolunk? :)
@Nadine: Szerintem a játékosság és a változatosság a koncepció. Egy művésztől ez természetes. :)
@maybach: Hallom, ahogy sóhajtozol :)
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.12.18. 12:44:14
tegnap találtam a jutyubon ezt a videót. szeretem ezt a dalt, mindig megnézem a reklámot, ha beleütközök:)
...és most eszem egy kis müzlit:)
maybach 2009.12.18. 14:00:22
töltött-káposztát ettem.
A kötőjelek szépek.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 15:03:19
@maybach: :DDD
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 17:41:17
Ma az óvatos emberek inkább külön írnak olyasmit is, ami egybe tartozna.
Személyes horrorlistámon elökelö helyen áll az
"ez miatt" és ikerpárja, az "az miatt". Emiatt feláll a ször a hátamon. (De nem a szür.)
maybach 2009.12.18. 17:46:57
Valamikor a ködös múltban egész hibátlanul írtam. Aztán sokáig csak ostoba hivatalos szarságokat. Így mikor itt-ott hozzászóltam, eleinte kapitális hibákat követtem el. Időnként persze most is.
Éppen úgy, mint a fejben számolás. Mikor kellett simán ment szorzás, osztás, stb. fejben. Most nyögnék kicsit azt hiszem.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 17:57:19
Annyi bizonyos, hogy (vakok országábann a félszemüek a királyok alapon) a kollégák sokszor kérnk tölem segítséget matematiaki-logikai feladatokban. Merthogy imádnak efféle feladatokra a neten megoldásokat beküldeni (lehetöleg jó megoldásokat :-) viszont a logikus gondolkozás és számolás, khmm khmmm…
(Én meg nem foglalkozom effélével gimnázium óta :-)
maybach 2009.12.18. 18:04:14
Azért ezek legendák inkább.
Ha valaki számokkal foglalkozik, ügyesen is bánik velük.
A rutin rengeteget számít.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 18:05:32
Másrészt az internet is rengeteget rombolt az emberek helyesírásán. Plusz a televízió.
Lassan már akkor csodálkozom, ha pl. a plusz szót helyesen látom leírva. Amióta megszületett a Plussssz... tabletta reklámja, azóta a többség minimum duplázza az sz betűt:) Pedig ott csak a pezsgőtabletta sistergésére utaltak...
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.12.18. 18:16:08
egyébként is vannak akik jól tudnak írni, és vannak akik helyesen, a két csoportnak elég kicsi a közös halmaza. a legnagyobb írók között is akad akinek a kéziratában sokszor több a piros mint a kék:)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 18:26:03
Könyveket látok nap mint nap korrektúra nélkül. Tehát a sok "hozzáértő" a nagy számok törvénye alapján meggyőzi magát, hogy jól csinálja. Lásd mindazokat, akik rendszeresen arra hivatkoznak egy-egy helyesírási kérdés eldöntésekor, hogy hány találat szólt mellette a Google-on... Ugye.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.12.18. 18:30:49
Még annyit tennék hozzá Nadine és a többiek meglátásához, hogy amikor tanítottam és javítottam a feladatokat, dolgozatokat, egy idő után már magam sem tudtam, hogy mi a helyes, hogyan helyes... Rémisztő volt. A legszebb meg az, hogy egyszer eljutottam odáig, hogy kevertem az 1848-as fész-ot az 1945-ös felszabbal, így kicsit előrehoztam a nagy eseményt 1845-re, a még nagyobbat meg letoltam 1948-ra. Idegbaj.
A mostani helyesírásomat Nadine megindokolta, plussssssssssssz Csajszi néni bőréből nem olyan könnyű kibújni... :D
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 18:32:56
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.12.18. 18:48:32
Gondoltam elrejtek pár példát a rövidítésekre. Lassan nem értem már, mit mondanak a fiatalok, pláne nem bírok már értelmezni egy sms-t...
Ehhez képest az általam ki nem állhatott ubisali és piripari egy álom volt (igaz, hogy rossz álom, de álom!) :D
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 18:58:12
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 18:59:53
Én meg elnézést kérek, hogy megkritizáltam valakit, akit nem is akartam… A névelen álarcnak is megvannak a hátrányai :-)))
@maybach: Mormoginé matematika-fizika szakot végzett, vagy 35 éve tanítja - de bizonyos esetekben hozzám jön megerösítésért :-))) Igaz, néha segítek dolgozatjavításban, "lektorálom" a beadványokat és sok egyebet is. Pedig az én helyesírásom sem az igazi, ezt a beadott teszt is igazolta… a firkásabb esetekben bizony sokszor hibázom. (Nem beszélve a fixa idea-imról. Mondjuk az idegen nevek-szavak toldalékolása kapcsán.)
A billentyühibákról most nem is beszélve - rájöttem, hogy a kettöspont gyakran "rádupláz".
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 19:02:53
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 19:06:17
A másik meg az, hogy az idegen neveket (a kevés "megmagyarosodott" név kivételével) akkor tudja a többség értelmezni (mármint hogy meddig tart a név…) ha a magyar toldalékot leválasztjuk róla, praktikusan kötöjellel.
Tudom, tudom! a Szent Tehén, az Akadémia Zöldfrakkosai másként írták elö - de fötyülök rájuk :-)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 19:11:03
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.12.18. 19:14:14
Ezt nagyon szeretem bennünk/magunkban :)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 19:22:41
Nos, nem alap talán - de felépítménynek megfelel ? :-)))
Fenntartom magamnak a "költöi szabadság" privilégiumát, hiszen úgyis olyan kevés téren lehetünk szabadok ebben a világban…
Talán elnézi nékem a Fennvalló - az archaizáló stílussal és a körmondataimmal egyetemben:-)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 19:25:00
maybach 2009.12.18. 20:24:46
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.18. 20:28:05
maybach 2009.12.18. 22:28:56
Szép.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 22:29:33
Sokkal szegényebb lenne a nyelvünk egycsapásra...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 22:31:03
kadott = kiadott.
Kihagytam egy bötűt :-)
maybach 2009.12.18. 22:37:48
Feltehetően így van, de én nem visszamenőleg értettem. Ám gondolj bele mi minden történne, ha önkényesen alkalmaznánk bármit is.
Mást ne mondjak x millió dollár szállt el csak, mert angol barátaink nem SI-ben számoltak.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 22:50:08
Ha valamiben közmegegyezés (vagy közel közmegegyezés, mint az SI mértékegységek használatában) létezik, az más káposzta.
Ne tessék kiforgatni a szavaimat :-)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 22:51:13
www.youtube.com/watch?v=3szRULqr17Y&feature=related
maybach 2009.12.18. 22:55:03
Nem állt szándékomban, csak kiterjesztettem az ötletet. Nem értek hozzá, így nem tudom Akadémia dönt-e, és ha igen miért. De a nyelvben is lenne katyvasz a szabályok be nem tartásából. Már így is van. Gondolj csak bele, még én is beleszólok.
maybach 2009.12.18. 23:02:59
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 23:19:39
"A kttőnél több tagú szóösszetételeket hét szótagig egybe, azon fölül kétfelé választva, kötőjellel kell írni..."
Vagy valami efféle megfogalmazás. Az a 7 szótag, ugye, fontosabb, mint a szó jelentése és értelme, nem?
Meg egyszer a "meghonosodott ejtés alapján", egyszer meg a nyelv fejlődését figyelembe véve - hidd el nekem, a katyvasz ennél nagyobb szinte már nem is lehetne.
Aki itt kiismeri magát, az hetente lesheti az újabb szabályokat - amiket persze közzé is tesznek, csak akinek nem ez a mestersége, az nem fizet elő a "frissítésekre". És ennek mi az előnye azon kívül, hogy pár akadémikus megérdemli a nyugdíját?
No comment.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.12.18. 23:27:57
Legyetek - ésszerúen előíráskövetők :-)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 08:47:57
@Mormogi Papa: Mondjuk, nem értem, miért pont ezt a szabályt emelted ki, ez például pontosan azt szolgálja, hogy könnyebb legyen olvasni is, megérteni is a hosszú szóösszetételeket. Hiszen a kötőjelet az értelmezési határra kell kitenni, különben nem lenne egyértelmű, mit jelent az adott szó. De mindegy. Szerintem ne nyelvészkedjünk, nem sokakat érdekel ez a Kifőzdében. Pláne szombaton, amikor én leszek kb. az egyetlen megszólaló délelőtt.
Még annyit, hogy hetente nem hoznak új szabályokat. Sőt, még éves szinten is alig. Ne essünk túlzásokba.
maybach 2009.12.19. 09:05:49
Mormogi!
Mondom, hogy nem értek hozzá. Sőt az összes szabályt sem ismerem, nemhogy be tudnám tartani.
Mégis úgy gondolom, hogy ameddig érvényben van, ragaszkodni kéne hozzá. Az másik kérdés, hogy a szabályok jók-e, ill. kik is állapítják azokat meg.
A MTA amúgy is érdekes. Sokak megélhetése függ a tagságtól.
Nadine!
Ide most illik a Pool indulója:
"You will never go alone"
maybach 2009.12.19. 09:10:08
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 09:36:44
Na kérem. Lilla akksija töltődik. Olyankor mi van, ha a tetején nincs bejelölve a szavatosság? Amúgy Daewoo márkájú, zselés akksi, mint kiderült.
Jé 2009.12.19. 09:43:46
én is itt vagyok, valamennyire. eléggé kornyadan ülök bent a melóhelyen, de minek?!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 09:44:25
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 09:45:07
Jé 2009.12.19. 10:35:15
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 10:53:23
Zuzuka 2009.12.19. 11:45:08
szerencsére bedolgoztuk, így most takaríthatok itthon:)
a nyelvtannal szerintem mindenki bizonytalan egy kicsit, bevallom én is hallás után és érzésből döntök néha. az egybe-különírásnál ha gondolkodóba esem, inkább egybe írom, nehogy féljenek egyedül:) kivétel amikor nem.
hivatalos leveleknél inkább utánanézek, de látnátok milyeneket kapok néha föntről! és itt nem Szent Antalra gondoltam:)
maybach 2009.12.19. 11:51:26
Ha nem lenne kaja recept, írtam, mindegy mikor jelenik meg.
Csak fanoknak: rebelchristmascard2009.com/
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 11:52:38
Számomra azért érdekes ez a "céges" helyesírási szitu, mert egy jobb szótár kb. 6000 Ft-ba kerül, és bőven elég 5-10 évente újat venni, de még az sem olyan fontos, nem változnak olyan gyorsasággal a szabályok. Na most, céges szinten ez nem nagy összeg... Viszont a cég presztízse anyagilag megfizethetetlen. Szóval, megérné az a kis beruházás, szerintem.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 11:56:54
maybach 2009.12.19. 12:09:38
Akartam, de valamiért nem megy. Ha Neked elküldöm vállalod, hogy beleteszed.
Ez most jó gonosz volt.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 12:16:46
Jé 2009.12.19. 12:18:26
küldheted nekem is a képeket, felpakolom.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 12:30:18
Jé 2009.12.19. 12:51:15
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 13:17:52
maybach 2009.12.19. 13:19:36
Köszönöm.
Ha majd evés helyett kutya után akartok futkosni, fel lehet tenni.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 14:13:58
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.12.19. 14:36:44
@maybach: már sokszor mondtam, a receptek inkább csak töltelékek, én jobban szeretném ha több írás jelenne meg másoktól is.
jack bauer nagyon keménykedett a télapóval:DDD
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 14:58:01
maybach 2009.12.19. 15:33:04
Tök olyan, mintha kiakadtál volna.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 15:38:58
Remélem, értelme is volt az üvöltözésnek. Ha már.
maybach 2009.12.19. 15:42:49
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 16:33:29
maybach 2009.12.19. 17:49:41
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 18:28:20
maybach 2009.12.19. 18:35:10
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 18:39:36
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.12.19. 18:52:46
mindegy, tele a hűtő és a kamra, tüzifa is van, internet is. mi kellhet még?:))
maybach 2009.12.19. 19:00:48
Egy ültő helyemben ver a víz. A legvégén egyenlített a Barca. Most hosszabbítás jön. De majdnem sokba került.
Minek fürdenék?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 19:03:48
@Bombadil Toma: Jól elbarikádozni az ajtót, nehogy Mázli megint kimenjen rajta, csukva.
Jé 2009.12.19. 19:21:18
holnapra megcsináltam a posztot. egyébként.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 19:21:29
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 19:22:13
maybach 2009.12.19. 19:37:54
maybach 2009.12.19. 19:38:41
Köszönöm.
Jé 2009.12.19. 20:26:32
@maybach: nincs mit. sztem túl nagyok voltak a képek, azért nem tudtad őket felrakni.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 21:08:25
Zuzuka 2009.12.19. 21:24:07
nem kell fürödni, elég 1-2 hógolyó.
@Nadine: hasonlókat gondoltam délután, amikor megkaptam a közös költség éves elszámolóját, pedig azt mondták elég lesz, mégis megemeltem évközben önkényesen. így is tizenezret kell ráfizetni. bakker bakker és mégegyszer bakker!
nagyon megdobálom holnap közös Mihályt!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.19. 22:41:21
Itt is szakad, reggel szerintem alagutat kell ásnom, hogy kijussak a házból.
Zuzuka 2009.12.20. 10:36:20
kapkodjanak vele, mert a támogatás megszűnik...!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.20. 12:47:42
Ennek egyébként tegnap néztem utána, áprilisig még biztosan adják. Ha most erre a két hónapra nem sikerül kierőszakolnom belőlük, akkor csak ezt a két havi támogatást buktam, még idén elküldöm nekik a következő év első négy hónapjára szóló kérvényt.
Zuzuka 2009.12.20. 16:36:14
legyen igazad a támogatást illetően!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.20. 16:40:38
De holnap azzal kezdek, hogy felhívom az Államkincstárt.
Zuzuka 2009.12.20. 16:56:36
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.12.20. 16:58:16