Egy rendhagyó mese, amit angolból fordított Dr. Vigyázó Lilly még 45' előtt valamikor.

Remélem, tetszeni fog :-)

A szereplők:

1. FEJEZET.

«Ez képtelenség, Cininé asszonyom!» — mondta Hód Hugó a sírdogáló egéranyónak. — «Kérem, szedje össze magát és próbálja elmagyarázni, mi történt! Nem tűnhet el egy kisegér, így, egyszerűen, fényes nappal, a strand kellős közepén! Ez lehetetlen! Mondhatom önnek, lehetetlen! Fáradjon be a házamba egy korty bambusz-szörpre! Az jót tesz ilyenkor!»

Három hosszú korty után Cininé letörölte könnyeit és megszólalt: «Így történt, uram.» (Nagyon tisztelettudóan beszélt Hugóval, mivel ő volt az Építészek Szakszervezetének elnöke.) «Ma reggel fél hétkor (pontosan emlékszem az időre, mert a nap éppen akkor kelt fel a domb mögül), — azt mondtam a gyerekeknek: Mivel tegnap este jól viseltétek magatokat és idejében aludni mentetek, most mindnyájan elmegyünk fürdeni a tóba.»

«Később» — folytatta —, «miután jól kilubickolták magukat, visszahívtam őket, mert közeledett a reggeli ideje és akkor... már nem találtam... szegény... kis Parmezánt!»

És Cininé újra keserves sírásra fakadt.

«Ugyan, ugyan», — mondta a hód, megcirógatva Cininé arcát, — «hamarosan meg fogjuk találni a kicsikét. Magam, személyesen fogom kézbevenni az ügyet. Mondja csak, drága asszonyom, tud ön számolni?»

«Hogyne, uram! Egészen tízig!»

«Hisz ez nagyszerű! És hány gyermeke van?» -

«Hát uram. A kis Parmezán volt a legfiatalabb. Azon az éjjelen született, mikor a szakács kiöntötte a reszelt sajtot... brühü... hű...

«Pompás», — mondta Hugó (ezt a kapott felvilágosításra értette, nem pedig a sajtra)... «Hát akkor már tudjuk, hogy csak egy gyermeke tűnt el s a többi öt megvan. Jöjjön, Cininé asszonyság, vizsgáljuk ki az ügyet.»

?

Míg ez a beszélgetés folyt, Horatio, a bölcs bagoly, feszülten figyelt egy fa tetején. Kettőt hunyorított, amint megrázta tollait, mielőtt nappali nyugovóra tért. «Ha, ha,» — mondotta önmagának, — «hallok valami érdekeset.» Ugyanis a bagoly nappal nagyon rosszul látott, ilyenkor a fülével figyelt csupán. De éjjel annál élesebben kutatta szeme a sötétség titkait. Így reggeltől alkonyatig sok ideje volt arra, hogy figyeljen és következtessen. Nagyon okos öreg bagoly volt. — amint azt majd meglátjuk.

2. FEJEZET.

 «Elöször talán menjünk a strandra», — mondta Hugó egéranyónak, amint a folyóparton baktattak a tó felé. — «Ha jól értettem, ön a szokott homokos fürdőzőhelyre ment a kicsinyeivel és az eltűnés a fürdő után következett be, míg a gyerekek futkároztak a napon, hogy megszáradjanak.»

«Igen, uram, akkor láttam utoljára az én drága kis Parmezánomat» — szipogta Cininé.

«Remélem, senki sem járta össze a partot... Nem, hála Istennek!» — kiáltott fel a hód, amint elérték a kívánt helyet. «Még élesen látszanak az egérnyomok a homokban.»

Hugó ekkor megállt és nyomatékos hangon megszólalt: «Cininé asszonyság, arra kell kérnem, másszék fel a hátamra, nehogy lábnyomai a parti lábnyomokkal összekeveredjenek.»

A hód nekilátott, hogy megvizsgálja a földet, ahol az egerek játszottak. Magában beszélt és dohogott... «Különös... nagyon különös. Csak egérnyomokat látok... más lábnyomok nincsenek... különös... nagyon különös.»

Egyszerre csak megállt, oly hirtelen, hogy Cininé majd leesett a hátáról.

«Ha! ha!» — kiáltotta, — «mit látok? Egy lyuk van itt... egy kis lyuk, e mögött a kő mögött. Talán az elveszett egér van benne!»

Mindketten bedugták fejüket a lyuk nyílásán és torkuk szakadtából kiáltozni kezdtek: «Parmezán! Parmezán! gyere ki gyorsan!» — de, megrökönyödésükre, egy dühös hang válaszolt: «Pusztuljatok innét, bitangok! Én nem vagyok Parmezán! Én Vaksi vagyok, a vakond!»

A hang tulajdonosa kibújt a szabadba és nagyon bősz képet vágott. — «Mit képzeltek, hogy csak így felébresztetek engem a nap közepén?» — mondta.

«Bocsánatot kérünk,» — felelte Cininé alázatosan, — «de úgy áll a dolog, hogy a legkisebb lányom eltűnt, miközben az ön háza tájékán játszott, és azt gondoltuk, hogy talán itt bent van.»

«Szó se róla!» — dünnyögte a vakond. — «Azt hiszitek, olyan rövidlátó vagyok, hogy nem ismerek fel egy egeret, mikor érzem a szagát? Menjetek és keressétek másutt a porontyodat» — mondta. — Itt nem volt mit tenni. Hugó nagyon bosszús volt.

«Tudja, Cininé, nem tetszik nekem ez az egész ügy» — szólalt meg. «Már kezdek gyanakodni, hogy itt valami gaztett történt, bár egyelőre nem találok okot a nyugtalanságra. Azonban kétségkívül itt az ideje, hogy a Róka-rendőrség segítségét kérjük!»

3. FEJEZET.

A jégmadár teljes sebességgel repült, hogy tudtára adja a Róka-Rendőrségnek a rejtélyt és Ravaszdi felügyelő és segédje, Menyét Muki, késedelem nélkül meg is érkeztek, dél felé (nyári időszámítás szerint). A felügyelőt egyenesen Hugóhoz vezették, aki éppen a még mindig búsuló Cininét vigasztalta. A hód beszámolt az eseményekről és Ravaszdi felügyelő a bánatos anyához fordulva, így szólt:

«Nagyon sajnálom a történteket, drága asszonyom, és teljesen meg tudom érteni az ön érzelmeit. Sajnos, mivel ön volt az eltűnés egyetlen szemtanúja, arra kell kérnem, hogy mondja el újra mindazt, ami történt. Szeretném, ha megpróbálna visszaemlékezni mindarra, amit látott és hallott, attól az időtől kezdve, hogy a strandra érkeztek, egészen addig, míg Parmezán eltűnt. Még jelentéktelennek látszó kis részletek is hasznosak lehetnek ennek a kellemetlen ügynek a felderítésénél.»

«Ha, ha!» — mondta Horatio, a bagoly, fenn magasan a fáján, — «kezd a dolog egészen érdekes lenni!» — és fülét hegyezve megrázta tollait s feszülten figyelt.