A tudományos igényű ismerkedést a középiskola évei alatt kezdtem. Gondolom, ezzel a ritka kivételek számát növelem, akkori pajtásaimmal együtt. Nyilván messziről látszott, mennyire érdeklődő és nyitott fiatalok vagyunk, mert majd minden alkalommal megismerkedtünk érdekes emberekkel és még érdekesebb történeteikkel. Azt a pár pohár sört megérte kifizetni érte. A számtalan személyes tapasztalatot pedig mi sem pótolhatta volna. Így például azt, hogy az akkoriban a kocsmákban mért konyak csak annyiban autentikus, hogy kézmeleg. Vagy, hogy fél liter csapolt sör az pontosan 3 deci langyos, savanykás lé és 5 centi hab. Valamint, hogy a Széplakon hétközben mért 5 Ft/korsó árú Kinizsi csapolt sör hétvégére 15 Ft/korsós importsör lesz. Azóta sem kapni Import nevű sört... Vagy esetleg azt a máig érthetetlen fizikai jelenséget, hogy a tanműhelyből a kocsmába kiszökve, hogyan lettünk láthatatlanok az ugyanott felbukkanó sört fogyasztó oktatók számára. Pedig hosszan néztek minket. Jól is nézhettünk ki, kezünkben egy-egy korsóval. Kivéve egy társunkat, aki rekordidő alatt leküldte a saját sörét, az áruló. Igaz, rajtunk meg az amnézia tört ki ugyanakkor. Csakis így történhetett, hogy valamivel később a műhelyben már senki semmiről sem tudott.
A számos színes történetről nem is beszélve. Az egyik ilyen éppen arra volt bizonyíték, hogy az ital akár problémákat is megoldhat. Kertvárosi kocsma két szponzora enyhén tökrészeg állapotban összeveszett. Végül a határozottabb kihívta ellenfelét a kocsma elé, majd jó példát mutatva, ki is ment. Feszült pillanatok voltak még a nézelődők számára is. Éreztük, nagy baj lesz. Ezt sérülések nélkül nem lehet megúszni, úgyhogy többen fogadásokat is kezdeményeztek. Feltehetően ez a feszültség és a várakozás vezetett oda, hogy az elsőként távozó harcos odakint el is aludt csendben. Ekkor imbolygott ki öles lépteivel a másik fél. Kezében üres sörösüveggel, szívében ádáz haraggal. Miközben félelmetes monológját mormolta, miszerint ellenfele vérét veszi, bőszen ütögette az üveget a földhöz. Nyilvánvaló célja a törött üveg fegyverként való alkalmazása volt. Mi riadtan és halkan kuncogva figyeltük szörnyű készülődését. Mivel a föld puha volt, az üveg sehogy sem akart összetörni. Emberünk viszont, ha már ott guggolt, egy határozott mozdulattal az oldalára dőlt és elaludt...
S mindez miről jutott eszembe? Az elmúlt pár napban ifjúkorom helyszínein sétálgattam. Szomorúan láttam, hogy számos régi műintézmény megszűnt. Lehet, a 24. órában vagyunk.