...gyócs gatya pendely...

Elég ellentmondásos az én viszonyom. A tejhez. Is.

Kezdetben a szent anyatejtől ordítottam, mint kinek fába a férge. Aztán csend, vagyis szelíd szerelem, hordtam szorgalmasan a piacról rövidnadrágban, kívül barna, belül szürke cirmos kannában. Télen hosszú nadrágban. Hozzá barna kenyeret három forintért a Zalár utcai pékségből. Később be-betértem a Németh néni trafikjába tíz szál Terv cigiért, de ezen megbuktam, meg semmi köze a tejhez. A kannának fa fogantyúja volt.
Gyöngyi óvónéninek pedig illatos, puha keze, a Cifrakapu utcai Óvodában. Nem is voltam hajlandó más kezét megfogni!

Néhány éve kiderült, nem szabad tejet innom. Vagyis igen, csak aztán sehova, úgy fél napig. A bélműködésem senkit nem, még engem sem igazán érdekel, de innen számítva olyan elemi módon vágytam a tej után, hogy az már kóros. Ekkor jutott eszembe, kérdésemre Apám válasza.
– Amikor Debrecen mellett Halápon voltunk a méhekkel, elmentünk egy tanyára. Este, valami ennivalót venni. Akkor fejték a három tehenet, kínálták a tejet, elfogadtuk. Két nagy bögre tőgymeleg tejet ittál meg, kenyér nélkül. Harmadikat kenyérrel. Kutya bajod nem volt, bezzeg nekem. A gazdasszony meg úgy nézett rád, mint kocsmáros a Tűzoltó téri kocsmában.
Ma már sem kérdés, válasz főleg.

Sikertelen piaci próbálkozások következtek, de valahogy nem jöttek vissza azok a régi ízek, illatok, nem beszélve a kellemetlen mellékhatásokról. Kitaláltam, TŐGYET kell találnom, vagy a tej számomra örökre elveszett. Olyan tőgyet, hogy a szám, és közte semmi ne tehesse be a lábát, tartósító vagy hűtő képében. Meg éjjel se kelljen felsírni a látványtól, mint volt olyan.

Elindultam tehát a szigetre, jobb ötletem nem lévén, bízva ösztönömben. Valahol felrémlettek földmérői tanulmányaim, mikkel szigorlati szintre sikeredtem. Hiába, az alapvetések!
– Fiam, ha idegen helyen dolgozik, már pedig legyen az a minden hájjal megkent topográfus, avagy nélkülözhetetlen figuráns, idegen lesz, ne felejtse el. Ha valamit meg akarna tudni, akkor tanácsház vagy kocsma.

Megtaláltam a tőgyet, hála a helyi kocsmárosnak, meg John Barleycornnak, közös ismerősünknek, helyi koordináta rendszerben: postától balra, harmadik ház, ahol a szétrohadt Barkas áll. Zöld.
Nos, így jutottam én el a tőgymeleg tej forrásához, bár még tehenésszel és tehenésznével volt némi köröm. Míg valaki azt gondolná, hogy az annyi: jó napot, kérek öt liter tejet!
Sokadszor megyek ki, pedig ésszerűtlen. Oda-vissza a komp drága, körben a hídon még inkább, csak azok illatok ne köszönnének vissza, meg a révészeknek sem vagyok már pesti.

Harmadnap, fent a tejföl, ami a megerjedt tejszín. Elvenni tilos!

Aztán a fazékba, persze fröcsög szanaszét öntéskor. Balra a hőmérő, hevítés 50 fokra, nem többre!

Így néz ki

Hagyom kihűlni

Vászon zsákba vele!

Kinyomkodom, majd nagytakarítás! Köténycsere

Így néz ki, életem első túrója

Meg egy sárga virág rá, szeretem a sárgát!

Érdekes, semmi savanyú íze nem lett, inkább édeskés. Készült is belőle túrós derelye, de az már egy másik történet. Csülkös babbal.