Dietlof Reiche: Freddy – Egy hörcsög kalandos élete (részlet)
Itt nem kérdezel, itt hallgatsz. Világos?
– Igen – mondtam. De…
– Csimota! Tartsd a szád!
Ijedtem láttam, hogy a dédinek lelapul a füle, és a fogát villogtatja. Sietve nekiláttam tisztálkodni. Ez kipróbált módszer arra, hogy erősebb hörcsögnek megmutassuk, olyan ártalmatlanok vagyunk, mint egy ma született bárány. A dédi szúrósan nézett, de úgy tűnt, már meg is nyugodott.
– Most pedig – folytatta –, elmesélem nektek gyerekek, hogy hogyan is mennek a dolgok Asszíriában.
A Szentföldön állítólag végtelen a földterület, ami sem túl kemény, sem túl puha, nincsenek benne kövek, így az ember annyi járatot áshat, amennyi csak jólesik, anélkül, hogy rácsok zárnák el az útját. A föld pedig tele legízletesebb lisztkukacnál tízszer finomabb rovarokkal. Azt mesélte, hogy a föld felett pedig lédús gyümölcsök, és mindenféle magok, meg zöldségek teremnek, ráadásul olyan mennyiségben és minden évszakban, hogy nyugodt szívvel lemondhatnánk a téli készletek elraktározásáról. Persze aki akar, áshat magának kamrát, akár akkorát, mint ez a kisállat-kereskedés itt. Az az asszír föld kiváló adottságai miatt nem jelent gondot.
Meg kell hagyni, összefutott a nyál a számban. A mancsom viszketett és rángott. De persze most sem voltam képes kikapcsolni az agyamat.
Vajon miért akar ennyire kedvet csinálni nekünk Asszíriához? – kérdeztem magamban.
A dédi mesélt még egy darabig Asszíria földjének különlegességeiről (például arról, hogy ott nincs szükség mókuskerékre, mivel az ember naphosszat egyenesen futhat), majd így szólt:
– Nagyon figyeljetek, gyerekek! Most jön a lényeg. – A hangja egyszeriben megváltozott. Már nem suttogott, hanem jóformán kiáltozott örömében. Mi pedig megtudtuk, hogy egy csodás napon majd minden aranyhörcsög kiszabadul a fogságból, és visszatérünk Asszíria szent földjére. Ekkor jön el a minden aranyhörcsög által várt aranyhörcsög megváltás napja.
– Örvendezzetek, gyerekek!
És minden fiatal hörcsög örvendezett. Felugráltak a levegőbe, visítottak és hancúroztak. Beismerem, magam is részt vettem az általános vigasságban. De csak azért pattantam a magasba, mert képtelen voltam mozdulatlanul ülni az általános ugrabugrálás kellős közepén. Azután pedig azért, mert fura módon, a többiekhez hasonlóan engem is átjárt az öröm. De valami ennek ellenére is bökte a csőrömet.
Amikor a többiek megnyugodtak, és újra csendben gubbasztottak a faforgácsban, én nem tudtam nyugton ülni. Mintha az a bizonyos kérdés lecsúszott volna a tomporomba, és most ide-oda rángatott volna, mint a hinta.
De aztán a dédi majd felnyársalt szúrós tekintetével, amitől mindjárt nyugton maradt a hátsó felem.
– Figyeljetek, gyerekek!
Azt mondta, hogy ezután már beavatottak vagyunk, és hogy ez nagy kegy, ugyanakkor komoly felelősség is. Ez utóbbi abban áll, hogy minden porcikánkkal, egészen a bajuszunk hegyéig izgatottan várjuk a nagy nap eljövetelét.
– Mindig legyetek felkészülve az aranyhörcsögök megváltásának napjára! – fejezte be a dédi a legendaórát. – Most pedig mehettek hancúrozni, ti kis rosszcsontok.
Az aranyhörcsög ifjak csapata ujjongva és visítozva széledt szét, hogy az idióta erőpróbáknak szentelje figyelmét.
Én azonban dacosan ülve maradtam. Csak nem hagyom magam ilyen könnyen lerázni! Igaz ugyan, hogy a legendával kapcsolatban nem tehettem fel kérdéseket, de azon kívül bőven akadt elég dolog, ami érdekelt. Dédi kérdőn nézett rám, azután magához intett.
– Igencsak elcsodálkoznék te csimota, ha nem lennének kérdéseid a legendával kapcsolatban. Nyilván majd kilyukad az oldalad a kíváncsiságtól.
Amikor némán rábólintottam, így szólt:
– Akkor ki vele!
– De én azt hittem…
– Hadd halljam! Magunk közt vagyunk – mosolygott a dédi. – Tudod, általában senkinek nem jut eszébe, hogy kételkedjen a legendában, de azért néha-néha előfordul egy-egy, aki gondolkozik. És kénytelen kérdéseket feltenni. Szóval, elő a farbával!
Összpontosítottam. Nem herdálhatom el ezt a lehetőséget.
– Először is a megváltás napjáról szeretnék kérdezni – mondtam. – El nem tudom képzelni, hogy hogyan fog történni. Annyi aranyhörcsög él a Földön. És akkor egyetlen nap alatt mind Asszíriába kerülnek? Hogyan lehetséges ez?
– Dunsztom sincs.
– Aha. Szóval te sem tudod?
– Pontosan.
– De, de… És ki szervezi meg az aranyhörcsög megváltás napját? Úgy értem, valakinek meg kell csinálnia. De ki lesz az?
– Dunsztom sincs.
Levegő után kapkodtam. Még ilyet! Kezdett gyanús lenni a dolog.
– De Asszíria szent földje – kérdeztem -, az azért csak létezik. Vagy mégsem?
– Dunsztom sincs.
– Na de dédi! Ez képtelenség! Akkor tehát az aranyhörcsög legenda nem más, mint tündérmese? És ebben kellene hinnem?
– Miért ne? A mesékben is hihet az ember – felelte, majd megköszörülte a torkát. – De hogy őszinte legyek: ami engem illet, én nem nagyon hiszek benne.
Nem nagyon? Be akar ugratni az öreg hölgy?
– Akkor meg miért adtad elő nekünk ezt a legenda mesét? – kérdeztem ekkor egy kissé kötekedve.
– Ide hallgass csimotám! – komolyodott el a dédi. – Az aranyhörcsögök természeténél fogva nem túl kellemes lények. Maguknak valók, harapósak és önzők. Mindent behabzsolnának, s még a sót is irigylik a szomszéd leveséből. Néha pedig egyszerűen halálra harapják a másikat. Saját szememmel láttam. – Egy ideig hallgatott, azután így folytatta: - Szükség van valamire, ami kordában tartja ezt a kompániát. Valamire, ami arra emlékezteti őket, hogy a másik hörcsög is csak hörcsög. Kell nekik valami, ami összeköti őket. Például olyasvalami, amiben minden aranyhörcsög hisz. Ezért van szükség az aranyhörcsög legendára. Érted? – pillantott rám.
Bólintottam. Hát persze, hogy értettem. Elég egyszerű volt. A legenda visszatart a harapástól. Csodás. De valahogy egy kissé kevés.
– És mi van a fogságból való kiszabadulással? Úgy értem, a valódi szabadulással.
– Ugyan, csimotám! Csak álom. És mi végre? Hiszen egész jól élünk a ketrecben. Mellesleg: hogyan menne végbe?
Ami a ketrecben való kellemes életet illeti, szívesen emlékeztettem volna a lányra, aki léha volt, mint egy tengerimalac és lusta, mint a kimiskárolt kandúr. De nem tettem. Csak a második részéhez tettem hozzá a magamét.
– Ha az ember nem tudja, hogy fog valami végbemenni, az jelentheti azt is, hogy nem törte rajta eleget a fejét.
A dédi hosszasan mustrált, majd így szól:
– Igazad van, csimotám.
– Biztosan ki lehet szabadulni – mondtam, és kihúztam magam. – Majd én megtalálom a módját.
– Csimotám, ne csinálj… - majd hirtelen elmosolyodott. – Nos, ha valaki képes rá, az te vagy. Te csak faksznizzál nyugodtan, csimotám.
Az utolsó 100 komment: