Végre sütött megint a nap, pünkösdhétfő, családi ebéd. Tehát jöhetett egy kis kerti grillsütés! Cajun (ejtsd, kedzsön) csirkét terveztem, a hűtőben már várt a hús bepácolva. A garázsból előkaptam a faszén brikettet, bár én többnyire inkább rendes fával szeretek parazsat csinálni, de most gyorsabb megoldásra volt szükség, és erre jó a faszén brikett. Elő a grillráccsal, fogókkal, húsvillával, kézbe egy üveg Heineken, és már indult is a sütés...
Hozzávalók:
. egy 1,5 kilós egész csirke (ha lehet, bio- vagy tanyasi)
. 1,5 kg krumpli
. 3 fej vöröshagyma
. olaj
a páchoz:
. 2 gerezd fokhagyma
. 3-4 db friss v. szárított chili
. 2 ek. olasz paradicsomsűrítmény
. 1 dl étolaj
. 2 ek. cukor
Előkészületek:
Először elkészítem a pácot. A mozsaramba dobom a fokhagymát, a chilit, és szétzúzom. Hozzáadom a többi belevalót, és alaposan elkeverem. De tehetünk mindent egy robotgépbe, és simára dolgozzuk az egészet.
A csirkét a gerince mentén végigvágom, mindkét oldalon. A gerincet kiemelem (félreteszem alapléhez), és a csirkét szétnyitom, mint egy könyvet. A kiterített csirkére tenyérrel ránehézkedek, míg a mellcsontok össze nem roppannak, így jobban kilapul a hús.
Fogom a pác felét, és alaposan bekenem vele a húst mindenhol, majd egy órára (vagy egy éjszakára) hűtőbe teszem. A pác másik felét félreteszem a sütéshez.
Elkészítés:
1. Fogok egy tepsit, és kissé kiolajozom az alját. A hagymákat vastagon felszeletelem, a tepsi aljára rakosgatom.
2. A bepácolt csirkét erre a hagyma talapzatra fektetem, lefedem alufóliával, és egy órára a 150-160 fokra előmelegített sütőbe teszem.
3. Közben a megmosott egész burgonyákat annyi sós vízben, amennyi egy ujjnyira ellepi, puhára főzöm.
4. Előkészítem a tüzet is, meggyújtom a faszenet, majd megtisztítom a felforrósított grillrácsot egy szalonnabőrrel.
5. Az elősütött/párolt húst, az izzó parázs felett elhelyezett forró grillrácsra fektetem, először mellével lefelé. Körberakom a héjában főtt krumplival és a tepsi alján megfőtt hagymakarikákkal.
6. A húst megkenegetem a maradék páccal, a burgonyát megspriccelem egy kis olajjal, mielőtt megfordítom.
7. Ötpercenként forgatom, kenegetem, spriccelem a húst és a burgonyát, míg szép ropogósra nem sülnek kívül. Az egész kb. 20-30 perc, függően a parázs melegétől és a rács magasságától...
.jpg)
Tálalás, tippek:
A csirkét feldarabolom (alsó-felső comb, szárnyak, a mellét négyfelé), a burgonyákat kettévágom, megsózom, és az egészet a hagymával együtt, egy nagy fatálra halmozom. Mindehhez finom, édes-savanyú-csípős szilva-chutneyt kínáltam.
Tipp 1.: Ha nagyobb vendégseregre sütünk, és több csirkét is grilleznénk, érdemes előző nap elősütni a csirkéket.
Tipp 2.: Faszén helyett – aminek elég változó a minősége és a mérete – vegyünk inkább préselt faszén brikettet, mert annak permanens a minősége/mérete. Egy átlag nagyságú grillsütőbe elég a 2,5-3 kg-os kiszerelés, nekem is elég volt a 70 x 25 cm-es grillrács alá.
A cajun csirkét mindenkinek ajánlom, bátran próbálja ki! Fűszeres-csípős íz, kívül ropogósra sült, fűszeres, édes máz, belül finom omlós, szaftos, puha hús, amit átjárt a faszén parazsának füstös aromája...
Kerti grillezéskor én sörpárti vagyok. Jóféle pilseni vagy barna sör illik mellé, de ihatunk hozzá mexikói kukoricasört is, egy kis citrommal.
Ha ragaszkodunk a borhoz, akkor vagy egy nagy pohár fröccs, száraz hárslevelűből, esetleg rozéból és csípős, hideg szikvízből, vagy egy pohár olaszrizling valahonnan a Balaton-felvidékről...
Elkészítési idő: 1 óra 40 perc + a pácolási idő
Költségek: összesen kb. 1500 Ft
Jé 2009.06.11. 09:21:51
Toma, nagyon szép a pipi, biztos nem hiába halt meg. nálam sajnos ott bukik a dolog, hogy nincs kert, ahol grillezni lehetne. brühühühüüüüüüüüüüüü!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 09:39:20
Zuzuka 2009.06.11. 09:44:53
Istenem, hát vannak még örömök az életben! például ez a szétterpesztett csirek ahogy ott fekszik és illatozik, körettel, salátával együtt.
megyek is értekezni, mielőtt kicsordul a nyálom:))
ma is szorítunk!!!
Jé 2009.06.11. 09:57:37
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.11. 10:06:39
@Jé: sütőben is meg lehet csinálni. a végén, kerti grill helyett 200 fokon, 20 perc félidőben megfordítva...
bakker, ma kaptam egy 30.000 forintos csekket, hogy rossz helyen parkoltam a PLÁZA PARKOLÓJÁBAN!!!!! ti hallotatok már ilyet?? mióta áll a pláza, mindig ugyanott parkolok, mert a kijelölt helyen egy szemeteskonténer áll. kibaszott dühös vagyok!!!! ja, és fellebezhetek, egy ötezer forintos illetékbélyeggel ellátott levélben. de méltányoságból a büntetés nem elengethető. ez is oda van írva...
kapják be!! innen üzenem.
most megyek dokihoz...
Jé 2009.06.11. 10:09:51
Azt viszont nem érte, hogy lehet egy parkolóban rossz helyen állni, hát hülyék ezek?
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 10:23:20
Jé 2009.06.11. 10:37:14
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 10:49:40
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 10:57:46
Jé 2009.06.11. 11:06:22
maybach 2009.06.11. 11:42:33
Toma!
Megéheztem.
Azért nem árt az egész posztot elolvasni, mert részleteiben kicsit más.
"A kiterített csirkére tenyérrel ránehézkedek..."
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 11:45:23
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 12:03:18
És Nyuszóék?
Szor-szor-szorítok.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:38:03
Gyorsan írok, hogy ne kelljen rám gondolnotok egész nap.
Éjjel fél kettőkor még az órával szemeztem, olyan izgatott voltam és számolgattam, hogy ötig mennyit aludhatok. annyit semmiképp persze, ami elég lett volna. Izgultam is, hogy mi lesz, ha vizsga közben szenderedem el. Szerencsére nem aludtam el. Viszont olyan sokra sem emlékszem, csak arra, hogy folyamatosan beszéltem. Állítólag akkor is, amikor szóltak, hogy köszönjük, elég.
Aztán hazafelé, az átszállásnál, két év rendszeres illemhely-látogatás után végre felismert a WC-s bácsi (volt tanítvnyom) anyukája és megkérdezte:
- Nem maga a Tamás volt tanító nénije?
- De igen - feleltem.
- Akkor ne fizessen. Tudja, összekevertem egy törzsvendéggel.
- Az is én vagyok - mondtam nem kis büszkeséggel.
Ja, a feleletem CSILLAGOS ÖTÖS lett. Bizony ám!!!
Most lazítok, de sehol sincs egy pohár gyümölcsjoghurt sem, pedig az nekem ilyenkor jár.
Nyuszó! Gondolok rátok!!!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:40:02
Amúgy tök jó a recept.
Zuzuka 2009.06.11. 14:01:55
amiből most *5-öst kaptál, arra rá kell állni termelésügyileg.
Zuzuka 2009.06.11. 14:03:15
szánom, bánom
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 14:05:13
maybach 2009.06.11. 14:13:53
Jaj, uram siessen, mert nem bírom tovább!
Mire bentről egy elkínzott hang: De jó magának!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 14:14:26
Fele görcs kiállt a haskómból. Így már tán elmehetek ebédelni.
A csirke szolíd pózát inkább nem kommentálom :-)
Viszont a citromos sör… tegnap némi rábeszélésre megkóstoltuk a citromos Gössert. Iható, üdít - de se nem sör, se nem limonádé - a kinézetét most hagyjuk.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.11. 14:26:01
Tényleg nem nyafogok ilyenkor. Nagyon rossz, izgulós vizsgázó vagyok. Ráadásul puskázni sem tudok. Bár ma megpróbáltam. A tenyeremre írtam azt, hogy SWOT. A röhej az, hogy ezt a témakört tényleg tudom. Jellemző, hogy zavaromban pont ezt a négy betűt írtam...
Na, téma befejezve.
Még egyszer köszönöm, hogy gondoltatok rám! :)
Zuzuka 2009.06.11. 14:35:53
de miaza SWOT?
rögtön indul a távirányítós locsolós projektem, mert itt marhára dörög! 4-re jósolom a nagy zuhét, mert akkor mehetnék haza:(
MP, a sör az legyen sör, vétek belecsurgatni ilyen limonádékat.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.11. 14:41:21
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 14:48:22
KisNyuszMusznak drukk - addig is, míg a nevét is megtudjuk.
(Ráér, ha nem akarják :-)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 14:50:55
A limonádé meg legyen limonádé.
De ez a Gösser speciel gyárilag citrongyos…
Oh tompora, oh móré…
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.11. 14:54:26
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 14:57:39
Hűtő megmedvésedését - míg meg lesz der Medve…
Zuzuka 2009.06.11. 15:01:37
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.11. 15:17:19
fájok. és még mindig mérges vagyok a rendőrségre... (dulifuli)
Zuzuka 2009.06.11. 15:24:44
egyéb ötletem is van...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 16:21:42
Láttam már olyan Cerveza-t, de valahogy nem támadt rá kedvem. A belga feketeribizlisre talán igen, de abból két decis üveg valami hétszázakárhány… majd máskor. :-) Ha majd leértékelik, mint eladhatatlant :-) (Jártam már így…)
Amúgy nem a színek miatt: ittam már szőkét-barnát-feketét-vöröset (ez ír volt) és ízlett. Csak zöldet nem - nem volt rá módom. Pedig olyan sör is van! Csak az a fehér… az nem jött be.
Zuzuka 2009.06.11. 18:29:31
a ződ, az kimondottan a mi koktélunk a barátnőkkel és a következőkből áll: 1 rész vodka, 1 rész curacao, 3 rész narancs- vagy baracklé.
hmmm, fini:))
miután 3x megkerülte a Mátrát, a Bükköt és a várost, most végre lecsapott a vihar, csúnya sötét van:(
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 19:18:18
Hogy még jobban megkeverjek és elbizonytalanítsak minden kedves sörivót:
www.mult-kor.hu/cikk.php?id=21458
Naaa???
Ez a Ződ emlékeztet egy "Unikornis kávé" nevű egykori (azt hiszem egri) reggeli italkeverékre :-)
Zuzuka 2009.06.11. 19:54:24
elvonult a vihar, sima volt, semmi extra. közben sütöttem sóskiflit és főztem halászlét - mert nem volt itthon csirke:)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 19:54:47
Zuzuka 2009.06.11. 19:58:06
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.11. 20:30:24
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 20:38:36
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.11. 21:19:35
Jó éjt, megkerült Drazsit, szép álmokat!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.11. 21:56:56
Felébredtem, de csak azért, hogy elköszönjek. Holnap majd reagálok a kommentekre.
Persze Mormogit és a kis Mormogikat megnéztem. Aranyosak :)
Drazsi biztosan hazatalál!
Nyuszóék! Minden jót!!!
Szép álmokat!
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.11. 22:11:11
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.11. 22:32:49
Ha a vihar már ott is csillapodott, talán látod is a képernyőn. A füledre tudnék ajánlani valamit, de nincsen képem róla.
Vettem ugyanis a gyógyszertárban (!) egy mikrózható (nem fogjátok elhinni) medvét... Kisgyerekeknek való, mikrózva melegen, hűtve hidegen tart. Valami gabonaféle van benne meg levendula a nyugtató illata miatt. Ilyen gabonazsák (nem babonazsák!) Nyugat-Európában többfelé része a házipatikának, mi is így találkoztunk vele először. Derékfájásra, fülfájásra, gyomorgörcsökre (szélgörcs) igen jó.
Leányom próbálta ki először, pedig nem így gondoltuk, de, mint írta, nála is bevált.
A neve (a gyerekváltozaté) Beddy Bear... :-)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 07:43:48
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 07:54:22
Zuzuka 2009.06.12. 08:27:58
szegény Drazsi, biztos hazatalál ha megnyugszik...
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.12. 08:29:43
Bízom a kedvező fejleményekben.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 08:31:07
maybach 2009.06.12. 09:27:37
Tegnap ilyen nap volt. Idétlen Buksi is megszökött még jóval a vihar előtt a mamáéktól. A hülyéje. Idegenek szerencsére meg tudták fogni. Most szégyenszemre a rákötözött kötél maradványaival kell bóklásznia.
Remélem Drazsi sem veszik el.
Most már nem csak Nyuszóékért kell aggódnom.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 09:28:39
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.12. 09:40:51
Aztán odaállítod a macskák elé:
- Nézzétek meg jól...
Aggódásban én is jó vagyok - csak nem szeretek. Várom a híreket később.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 09:51:18
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.12. 10:06:01
meglett az én tündérkutyám:))) éjfélfelé került elő. már kezdtem berekedni a sok szólongatástól, mikor meghallotam a nyakában lévő bilétát csörögni a kapunál. szegénykém teljesen szét volt ázva, reszketett mint a falevél. szerintem valami bokor alá bújhatott valahol a viharban félelmében, és addig elő sem jött míg teljesen el nem múlt. bakker! szét aggódtam magam! de most nagyon bírok örülni:))))
@Nadine: kerestettük a mázlival is de nem találta.
egy kiskutyára meg minden jó indok:)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 10:08:03
Akkor most azonnal keressünk gazdit ennek a kiskutyának!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 10:31:34
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.12. 10:40:59
@Nadine: Az a jó szíved, ami a dominakülső alatt megbúvik, egyszer még a vesztedet okozza... de legalábbis a pénztárcádét :-)
A pontozottat remélhetőleg nem hallják mások, mert ha szaporodni kezd !
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 10:45:17
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.12. 14:17:17
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.12. 17:40:43
örülök, hogy megoldódott a dolog:)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 17:53:13
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.12. 18:18:21
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 18:21:41
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.12. 18:34:48
nekem nem működik a radar. csak egy rakár hiba-szöveget ír ki. csak nálam nem jó, vagy mindenkinél szar? kattintson már rá valaki!...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 18:58:58
Zuzuka 2009.06.12. 19:58:10
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.06.12. 20:24:01
Benedek ma nyitott inkubátorba került, és ma először a kezembe adták pár pillanatra, aztán délután megh is szoptathattam!!
Innentől minden nap egyszer megkapom fél órára, hogy szopjon, és ha tud eleget, akkor majd kétszer, stb..
Ha minden jól megy, szopik rendesen és hízik (már eddig is hízott a cumisüveges etetésüktől, ma volt 1740gr), és minden nagyon jól megy, meg jól van, akkor jövő hét utáni héten hazahozhatjuk! :)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.12. 20:44:31
@nyuszómuszó: Ez nagyon-nagyon jó hír! Örülök! Nem merem írni, hogy írj, mert tudom, hogy ezer a dolog, de nagyon megörvendeztetsz (bennünket), ha időnként írsz pár sort magatokról.
Nagyon stramm Benedek.
Akkor már picit pihenni is tudtok, igaz? Rátok fér.
Csak így tovább :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.12. 20:55:03
Zuzuka 2009.06.12. 21:04:41
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.12. 22:17:56
Állítólag 2000 fölött szoktak hazaengedni. És Benedek! Benedetto - ez a név legyen a kabalája :-)
@Bombadil Toma: Nagyonis megértem, hogy átázva-fagyva nem mi voltunk az első gondolatod. Csak a - na jó: harmadik :-)))
Zuzuka 2009.06.13. 06:44:22
@Nadine: mi lett a kiskutyával?
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.06.13. 07:28:20
Benedek András..:)
És kis gyönyörűség..:)
Na indulok be..
fiam, pihenni nem tudok innentől sajnos többet, mert épp ugyanúgy kell berohangálnom, csak innentől egy fél órával korábban van az én terminusom, mert a szoptatósok a nem-szoptatósok előtt mennek be.
És eddig a legkésőbbi alkalmat rendre kihagytam, mert az apukák az utolsó előttire jöhetnek be, így mivel utána nekem fejnem kell, ő meg nem tud hol várni még három órát, együtt hazajöttünk.
Ha már majd minden alaklaommal szoptathatok, nem csak egyszer, akkor bent kell maradjak még tovább, ergo ráadásul egyedül, bkv-val hazajönni..
Majd ha hazajöttünk, majd akkor pihenek.. gondolom.. legalább a köztes időkben nem hegyet mászom a kórházban a két épület között, hanem ledőlök egy kicsit..
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.13. 08:10:24
@nyuszómuszó: Eddig még nem árultad el nekünk:)
Hát nem semmi lehet ez az időszak. Gondolj arra, hogy utána már minden csak könnyebb lehet:)
Jó reggelt.
Zuzuka 2009.06.13. 09:19:16
csak ezért kérdeztem.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.13. 09:47:04
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.13. 10:42:33
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.13. 14:26:32
"zároltam a kutyás posztot, csak tagok láthatják, és már nem lehet kommentelni rá."
Nem nagy ügy, de tényleg nem látom tegnap óta - pedig először kommentet is írtam rá...
amiért bocsánatot is kérek: nem "kukacoskodni" akartam :-)))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.13. 14:32:00
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.13. 14:42:16
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.13. 17:42:26
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.13. 17:43:29