
Könnyű, de azért kiadós saláta, ami a nyári melegben (itt most éppen 30 fok) pont megfelelő, egy kora esti vacsorára.
Tulajdonképpen abból készült, amit hirtelen felleltem otthon. A rukola és a snidling a kertemben nő, jóféle házi „kapirgálós” tojás, a saltimbocca készítésekor megmaradt pármai sonka, és egy kis doboz „datolya-koktélparadicsom” volt a zsákmány, ebből állt össze a salátám.
Hozzávalók (2 személyre):
- 4 maréknyi friss rukolalevél
- 2 szelet pármai sonka
- 8-10 szem koktélparadicsom
- só
az öntethez:
- 2 ek. fehér balzsamecet
- 2 ek. víz
- 6 ek. olívaolaj
- 1 ek. apróra vágott friss snidling
- só, bors
Elkészítés:
1. Először az öntetet készítem el, hogy addig is összeérjenek az ízek. Egy csavaros tetejű üvegbe öntöm a hozzávalókat, egy csipet sóval és borssal együtt. Jól összerázom, hogy elvegyüljenek az összetevők.
2. A tojásokat felverem, sózom, 2-3 evőkanál vizet öntök bele, és újra felverem.
3. Vastag falú palacsintasütőt veszek elő, megolajozom és felhevítem. A forró serpenyőbe öntöm a tojás felét, egyenletesen szétfolyatom/eloszlatom, és mintha csak palacsintát sütnék, mindkét oldalát megsütöm.
4. A „tojáslepényeket” feltekerem, mint a palacsintát, majd késsel felszeletelem a hengereket, így egy halom papardelleszerű tojásmetéltet kapok.
5. A paradicsomokat is felvágom, és nekilátok a saláta összeállításának.
.jpg)
Tálalás, tippek:
A rukolaleveleket és a paradicsomot összekeverem, megöntözöm egy kevés öntettel, és egy tányérba halmozom. A tetejét megrakom a tojásmetélttel, tépkedek rá pármai sonkát, és pirítóssal (elhagyható) tálalom. Parmezánforgács vagy fetadarabok is jól passzolnak ehhez a salátához, de a felvert tojásba is keverhetünk egy kevés reszelt parmezánt a sütés előtt. (Sajnos ezek csak most jutottak eszembe, miközben ezt a posztot írom, ezért nem tettem bele, pedig volt otthon mindkettő:))
Az ízeket most nem részletezném. Rukola, friss tojás és sonka. Magáért beszél!
Bármilyen friss, üde bor megy hozzá, például zöldveltelini vagy sauvignon blanc, de akár még egy könnyed vörös is, mondjuk, kadarka.
Elkészítés: 30 perc
Költségek: kb. 370 Ft/adag
Jé 2009.06.30. 08:14:28
ez biztosan finom, és én ráadásul nagy haverja vagyok a rukkolának.
spájdernecc 2009.06.30. 08:38:26
zöldborsót!
Zuzuka 2009.06.30. 09:17:06
borsót mibe?
megyek körutamra, valamelyik vidéken szerzek rukkolát, mert én még nem is ettem...
spájdernecc 2009.06.30. 09:39:22
az egyetlen ehető formája
rukkolát pedig jobb, ha valami multiban keresel :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 09:46:44
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 09:56:44
@spájdernecc: Csuklottál? Tegnap emlegettelek :)
@Nadine: Elhajlás volt tegnap?
Több gasztrooldalon láttam a rokkolát egy k-val. Szerintetek a kk a helyes? A nyelvemre így áll, de hát azon más is áll furán :)
Képzeljétek, holnaptól Helybefalu város :DDD
Asszem erre Csajszi néni is lépni fog. Úgy estefelé.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 10:00:11
A rukkola még nincs benne a szótáramban, de ha a többi olasz eredetű alapanyagnévből indulok ki - brokkoli, cukkini stb. -, akkor két k.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 10:15:13
Mint a vikkend? Pontosabban: víg kend?
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 10:16:34
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 10:51:09
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.06.30. 12:00:13
Toma: csak harminc fok???? Akkor nálunk melegebb van! Nahát, ezt is megértem :-)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 12:15:44
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 12:18:51
Amúgy: HELP!
Olvasom a Cyan-féle stangli receptjét (nem Jé-t!), nem kell bele élesztő tényleg?
Sűrgős választ kérek, mert délután szeretném megsütni. Köszönöm!
spájdernecc 2009.06.30. 12:21:48
amióta Bodajk város lett semmin sem csodálkozom
hajrá csajszinéni :)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 12:22:33
Miért aludnék???
Javítottam, a képen csak Toma tudja, de ő nem fogja.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 12:30:03
@Nadine: Gondoltam, hevergeted a tegnapi diszkrét nyihahát :) Látom, lábon hordod ki...
Köszönöm a gyors választ stangli ügyben.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 12:49:28
Leányzóm a mosógép dobja mögé ejtette az öblitős flakon kupakját. Holnap jön a szerelő. Azt mondja a Fruzsi, hogy ez bárkivel előfordulhat. Ja, a Nobel-díj is.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 12:50:47
Szívesen! Én már úgy szoktam - nagy vagányan csinálni -, hogy egyrészt keverem füstölt sajttal a belerakott mennyiséget, másrészt a felére szórok köménymagot is. Fémdobozban sokáig (hetekig) friss marad. Na nem mintha megérné, hogy addig ne fogyjon el:)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.30. 14:09:39
Amúgy a zöldborsó (a Guri-guri leves mellett) rettentően finom még tárcsán sült csirkemájjal együtt sütve… Ezt olyasvalaki mondta, akihez így szólt élete párja: De hiszen te nem is szereted a májat! De ezt igen - volt a nemvárt válasz. (De ezt is mintha írtam volna már :-(((
Vőtársam viszont obsztinens módon a Brassói aprópecsenyét készíti vele - az eredmény több, mint elfogadható…
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 14:15:02
Csn újra!!!
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.30. 16:17:18
a magyarban mindkét formát használják, de a "rukola" jóval eltejedtebb. én a rukkolát használom, mert ez közelebb van az eredeti kiejtéshez.
szerintem az akadémia még nem foglalkozott a témával, így mindkettő helyes:))
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.30. 16:54:08
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 17:30:50
Pécsett is ilyen az idő, Toma?
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.30. 18:32:13
de legalább ma találtam egy érett, kis koktélparadicsomt. az elsőt! mindjárt meg is ettem rögtön. finom édes volt:))
ebben a pocsék időben, nem tudom megérik-e a többi...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 18:57:42
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.30. 19:31:19
Zuzuka 2009.06.30. 20:01:29
a rukkolát én svédül mondom és írom, mert így tetszik.:)
borsóból pedig jöhet mindenféle, imádom!
(Borsó Jani - hihi)
maybach, emlékszel rá? nagy labdazsonglőr volt!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.30. 20:08:26
@Nadine: Szerintem Tomának mindenképp igaza van: miért várjunk arra, hogy a Zakadémjakrémje kisnóblizza, hány kával köll... (Na, ha eztetet Pálcika mögláttya...) Merhogy időnként úgy hiszem, ilyen alapokon döntik el az egyes szavak írásmódját.
Mert logikát, azt ne keress... Ezért is függetlenítettem magamat - bár azért nem minden téren :-)
Zuzuka 2009.06.30. 20:09:58
itt oldalt 2x van a cukkini, (í,i) melyik a helyes?:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.06.30. 20:15:10
@Zuzuka: Rövid i mindkettő.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.30. 20:52:07
Idősebb ember lép a pénztárfülkéhez:
- Kérem, tisztelt cassás néni (cé-vel és s-sel), jegyet vennék.
- Azt úgy kell mondani, hogy: kasszás néni. Hová utazna?
- A Corvin áruházhoz.
- Ember, az nem "corvin", az Korvin! Egyébként sincs villamosjegyem.
- Jó, akkor kérek egy jegyet Keglédre.
- Az nem kegléd, hanem Cegléd!!!
- És Kelldömölk sincsen?
- NINCS!
- Tuggyamit? Kukkolja azt a curva...
(elnézést...)
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.06.30. 21:15:30
@Zuzuka: Élménybeszámolót kapunk nemsokára? Nem az egy k vagy két k dilemmájára gondolok :)
Elvonult a vihar, kicsit jobban vagyok, de rendesen megijedtem. Ha így lesz, nem tudom, mi lesz. Annyira ma nem szerettem a szervezetem, mint máskor.
@Mormogi Papa: A legeslegérdekesebb és legmulatságosabb nyelv a magyar.
Nyuszó, merre vagy? Nem láttam új bejegyzést a BenedekBlogban. Remélem jól vagytok!?
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.06.30. 21:36:44
A magyar nyelv valóban érdekes és mulatságos. Lásd Zuzukát, akinek három is van, mégse - szatyor :-)))
@Bombadil Toma: Akkor egy darabig ne csinálj rántott tököt, mert túl nedves lesz :-)
Nyuszó 27-én írt utoljára, az szombat volt. Biztosan jelentkezik majd, csak sok dolga lehet :-)
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.06.30. 23:59:23
sok országban írják, nevezik sokféleképpen.
olaszországban, rucola, rugola, rughetta, ruchetta, arugula,
az angoloknál, rocket, arugula,
görögöknél, rokka, roka
akkor szerintem nálunki is belefér, hogy rukkola is, meg rukola is.
nem kell mindent agyonszabályozni...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 07:48:32
Jó reggelt.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 09:21:00
Mert nemhogy korrektor, de lektor-olvasószerkesztő vagy hasonló sem nézi át - s mint tudjuk (hogy az alap témakörben maradjak)olcsó húsnak, rövid átfutási időnek híg a leve.
Mikor egyes mondatoknak csak úgy van értelme, ha fejben visszafordítom őket az eredeti nyelvre, mikor nem foglalkoznak azzal, hogy nem értik, mit írnak (pedig egy középszótár is segíthetne!), mikor a szöveg ordítóan magyartalan - nos, akkor a rossz helyesírás már csak rézpityke a fekálián...
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 09:28:30
A magam részéről nem akarok erről hosszan értekezni, csak felvetődött ez a rukola-rukkola kérdés.
Jé 2009.07.01. 09:28:54
olllyan mérges vagyok, hogy szétdurran a búrám!! HÖRRR! utálom a bunkó embereket, és mindig sikerült egy-kettőbe belefutni!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 09:40:42
Az meg, hogy elhiszik, amit mondanak nekik - nem mai probléma, de kétségkívül az egyik legnagyobb a történelemben :-(
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 09:42:16
Jé 2009.07.01. 10:00:48
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 10:08:25
maybach 2009.07.01. 10:16:41
Ez egy ilyen nap.
Én pl. kicsit előbb indultam dolgozósba, hogy a csúcsforgalmat megelőzzem.
Így volt időm a reggeli defektet megszerelni.
S csak egyszer lökte le az emelőről az autómat egy kedves buszos által keltett huzat.
És nekem jobban tetszik a "mellet", mint a "mellett". Ha már lehet választani.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 10:19:26
Jé 2009.07.01. 11:07:46
@maybach: látom, téged is pofoz az élet rendesen...
maybach 2009.07.01. 11:46:09
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 11:47:01
maybach 2009.07.01. 12:11:14
Vastag falú üvegedényt törtem össze az autó mögött.
De nem babonából.
Jé 2009.07.01. 12:31:40
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 12:48:12
maybach 2009.07.01. 12:49:38
Felébredtem.
maybach 2009.07.01. 12:51:48
Ha igen, én nem tudok róla.
Viszont a nász szinonímáit felemlegettem felszólító módban.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 12:53:48
maybach 2009.07.01. 12:56:33
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 13:00:08
Jé 2009.07.01. 13:04:19
maybach 2009.07.01. 13:04:27
Ráadásul, most hogy így végiggondolom egy klasszikus falfirka is elbizonytalanít.
" The God is black! "
"Yes, She is."
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 13:10:26
Zuzuka 2009.07.01. 13:26:33
jénai csapkodás volt? egyszer abban pirítottam a rizst, aztán rá a hideg vizet... repült, mint a frizbi, majdnem én lettem defektes:(
@maybach: szerencse, hogy megúsztad!
@Nadine: képtelen vagyok gondolkodni... valaki gondolkoggyon már helyettem, lécci! csak ma.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 13:30:48
Én zöldborsót röptettem így. A jénai maradt, de katapultálta egyenként a plafonra az összes szem borsót.
maybach 2009.07.01. 13:45:10
Zuzuka 2009.07.01. 13:49:44
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 13:53:57
maybach 2009.07.01. 13:56:35
HANDSHAKE
Csak meg ne kérdezd mi a fene ez.
Zuzuka 2009.07.01. 13:59:46
Jé 2009.07.01. 14:04:49
Jé 2009.07.01. 14:08:18
maybach 2009.07.01. 14:22:41
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 14:40:08
Az a fránya német… a Gmbh, mint az köztudott (Auuu, Miszter Tájföl…) a Kft. megfelelője.
A másikról annyit tudok, hogy a "handshaking protocoll" a faxolásnál az a folyamat, mikor a két gép elektronikusan megbeszéli, milyenek legyen ek az átadás-étvétel műszaki paraméterei. Hogy mindketten értsék, és a lehető leggyorsabb legyen…
Néha az emberek között sem ártana valami ilyesmi - de a jó modor sem szerepel sajnos a tantervben :-(((
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 14:46:17
www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20090701-kritika-a-jegkorszak-3-a-dinok-hajnala-cimu-filmrol.html
Az elírásokért vállalom a felelősséget - mást nem tehetek… persze, hogy nem "étvétel", bár a korgó gyomrom beleszólhatott altudatalattialatti szférában :-)))
Megyek is enni.
maybach 2009.07.01. 15:12:25
A szütyő Hannoverben lett reklámanyagként lenyúlva több társával.
A papír baseball sapkák már kimúltak.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 16:16:16
Egész idáig nem volt netünk. Basszus. Viszont most jól esett ez a tömény érdekesség :)
A mamutot mi még mammutnak tanultuk a suliban.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 16:25:02
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 16:30:14
Jé 2009.07.01. 16:43:48
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 16:54:02
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 16:56:32
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 18:25:13
Hehe: "Egy lány vagyok csupán a sok közül, ki vidékről a városba került." - és még csak meg sem kellett mozdulnom! :DDD Hiába, városi puhány lettem!
És, ahogy unokaöcsém megjegyezte, most már Berta mama és Mári tánti is az urban legend része hahahahahahahahaha :DDDDDDDDDDDDDD
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 18:26:23
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.01. 18:38:36
nemrég, megnéztem a moziban a transformers című filmet, aminek a végén elmentek az egyiptomi jordán határra, ahol a ghizai piramisok tövéből látták keletre (!!!!) a luxori sziklába vájt nagy templomot. így sikerült a filmeseknek egy négyzetkilométerbe sűriteni kb. franciaországnyi területet, az égtájakról már nem is szólva:))
nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.07.01. 18:49:06
Jól vagyunk, csak Gábor nem tette át az új képeket hozzám, hogyv fel tudjam rakni..
De amúgy minen szépésjó:)
És most már az új képek is fent vannak.. ;)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 19:03:40
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 19:28:53
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 19:35:20
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 19:43:40
Ld. Nadine nem is oly régi bejegyzését a tv-ről :)
@nyuszómuszó: Jaj, olvastam, olvastam. Úgy fölmennék Hozzátok :)
@Mormogi Papa: Á. babát is megkuksizom ám. Várom az újabb képeket!
Pipjeinknek jót tesz a kamillatea. Rettenetes büdösek.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 19:57:14
Újabb képek készítés alatt :-)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 20:00:56
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 20:15:17
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 20:40:02
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.07.01. 21:51:42
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 22:16:51
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 22:48:16
Mai menü: tojásmetélt és pármai sonka salátával, mivel Toma előrukkola.
Így már rendben van, kéremszépen???
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:15:23
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:16:10
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 23:35:51
Házalók és Bibliakufárok nem fogadtatnak. Ha mégis, vasvellával. Uff! Maga is, KisKovács!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:37:16
Szép álmokat!
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:37:52
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:38:30
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 23:40:15
(Tudom, nem arra értetted.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 23:41:41
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:42:21
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:42:58
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:44:21
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:44:55
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.01. 23:52:47
Az sem rossz műfaj, de már nem népi.
No, a három kötet ára mindent elmond: 63,- ; 98,- és végül 88,(keménykötésben!)- jó (bár már nem rhénusi) magyar forintokért vettem őket. Címük:
Szomjas a vakló; Piros a tropmf; A legkisebb királylány kívánsága. Gyűjtötte: Dr. Burány Béla.
Stílszerűen az elsőben 66, a másodikban 77, a harmadikban 88 történet található.
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:53:16
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:54:07
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.07.01. 23:55:24
Most mégis tényleg, igazán elköszönök, mert muszáj.
Folyt. köv. holnap?
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.02. 00:15:10
Viszlát holnap.