
Az egyik legnagyobb hajómérnöki tévedés megértéséhez szükséges a korabeli történelmi háttér ismerete. II. „Nagy” Gusztáv Adolf atyjától, az 1611-ben elhunyt IX. Károlytól három háborút és egy romba döntött országot örökölt.

Az egyik legnagyobb hajómérnöki tévedés megértéséhez szükséges a korabeli történelmi háttér ismerete. II. „Nagy” Gusztáv Adolf atyjától, az 1611-ben elhunyt IX. Károlytól három háborút és egy romba döntött országot örökölt.
Nem igazán szoktam ilyen időszakban efféle ételeket főzni. Inkább a hideg téli napokra tartogatom, mivel nem kevés időt kell a konyhában eltölteni, míg elkészül. De most úgy alakult, hogy véletlenül rossz csomagot vettem ki a fagyasztóból, és csak akkor vettem észre, amikor kiolvadt, hogy ez egy marhacomb, nem pedig a grillezésre szánt tarja. – Na, ezért kell megírni minden pakkot, amit a frigóba tesz az ember!

Márpedig ilyenkor van sok minden, (például kolbásztök a kerítésen), sokszor több is, mint kéne. A kovászolt még nem fogyott el a hűtőből, de az újabb generáció uborka megállíthatatlanul hízik a levelek rejtekében. Amint a délelőtti hőségben leszedtem egy arasznyi példányt, és a vágás helyén néhány csepp serkent ki, egyből hideg levesre gondoltam.

Akár egy vasárnapi ebéd főszereplője is lehet ez az egyszerűen elkészíthető, mégis látványos, kulináris gyakorlottságot sugalló étel. Ezzel még a konyhában kevéssé járatos ember is elkápráztathatja családját.
A móri borvidék történelme

Szilvalekvár II.
Másként szerettem volna kezdeni, de amíg az élet írja a kottát, miért ne hagynánk, alázattal. Tegye. Parlando, avagy staccato, nem mindegy? Ahogy képesek vagyunk játszani.
Mielőtt továbbindulnánk Alicante városából, ejtsünk pár szót a különböző fesztiválokról. Nagyon nehéz úgy érkezni, hogy ne szaladjunk bele valamilyen hacacáréba. A spanyolok szeretnek ünnepelni, szeretik jól érezni magukat, ezért aztán minden alkalmat megragadnak arra, hogy ki tudjanak kapcsolódni a mindennapokból.