Ez az az étel, amire tökéletesen illik a mondás: csúnya, de finom!

Aki nevelt valaha otthon paradicsomot, az biztosan szembesült már azzal a kellemetlen érzéssel, hogy nyárutó derekán még  roskadoznak a tövek a terméstől, de már nincs elég napfény, hogy beérlelje a szemeket. Ilyenkor azért leszüreteljük az utolsó zöld paradicsomot is „jó lesz majd a csalamádéba!” felkiáltással, de titkon tudjuk, ekkora mennyiségre nincs szükség, kidobni viszont nincs szívünk... Bezzeg nagyanyáink nem voltak ilyen helyzetben, Ők tudták a megoldást, talán az ínséges idők, a spórolás és az „ételt nem dobunk ki” szemlélet miatt. Én gyermekkoromból emlékszem erre a furi-finom lekvárra. Ma már én főzök a be nem érett paradicsomból a családnak, és remélem, egyszer (jó pár év múlva) az unokáimnak is.

Aki veled marad

annak vagy fontos igazán!

Mint régebben sokat stoppoló ember, az Antikvárius Haver nevetéssel nyomta a kezembe a nagyalakú albumot, címlapján a lemenő nap fényében sejtelmesen csillogó kamionnal.

A kamionos nem a stoppos barátja, nem nagyon veszi fel (kivéve, ha meg akarja dugni a barátnőjét, de ez sem jobb helyzet), ráadásul még bunkó is (kivéve a tiszteletet). Ez a könyv viszont nem kamionosoknak készült, és nem is róluk szól.