Paul Verlaine: Őszi chanson
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
Ősz! Hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
/Tóth Árpád műfordítása/
A zöldbabgulyás
Ez az az étel, amit mi leginkább nyáron szoktunk csinálni, ennélfogva nálam összekapcsolódott a vakáció fogalmával. Anyukám nagyon finoman készíti, én pedig ellestem a titkot. Ma már rendszeresen készítem a férjemnek és a lányomnak. Ők is megszerették…
valahogy úgy, mint a csecsemők:
iszom, iszom és szomjazom,
megkívánok és elunok,
fogok, megszorítok és elejtek,
elsírom magam,
unatkozom, félek.
Mindentől függök, de alig függök ö s s z e.
Nagyon megörülök egy érintésnek. Vissza-
borzadok egy másiktól.
Nevetnem kell, nevetnem bizonyos szavakat hallva, látva.
Figyelmem lengőajtaja készségesen nyíldogál
kifelé-befelé, vagy ácsorog középen: elbámészkodom
egy színen, formán, hiányon; jót csodálkozom olyasmin,
hogy hajlik az ujjam.
Bízom. Ragaszkodom. Hamar
felejtek. Valahogy így.
Jöhet
a jövő -
úgyis jön
- nem hívom.
Bizony, bizony, beköszöntött a rossz idő, és ezzel egy időben eljött a krémlevesek ideje is. Legalábbis én úgy vagyok ezzel, hogy a forró, krémes és tartalmas levesek inkább az őszi–téli időszakban esnek igazán jól. Most a póréhagyma-krémleves általam kedvelt verzióját osztom meg veletek.
