Számomra az almás pite X-akta. Olyan titok, amit csakis és kizárólag a nagymamik tudhatnak, mert csak. Olyan nagymamik, akik úgy sütnek-főznek, hogy szabad szemmel nem lehet lekövetni, mit csinálnak, viszont a végeredmény az esetek többségében mennyei.
Az almás pite is ilyen dolog. Bárhányszor próbáltam meglesni, nem bírtam semmi különlegeset felfedezni az eljárásban. Mégis, ha otthon követtem el, nem és nem lett olyan.
Nehezíti a küldetés teljesítését, hogy a nagymamik legtöbbször nem használnak mérőeszközöket, hanem „érzéssel” sütnek. Tessék nekem megmondani, milyen mennyiség az, hogy „hát úgy egy-két marékkal”?! Ezekre a titkokra csak hosszas gyakorlás után lehet ráérezni.
Mindettől függetlenül, hosszas unszolásra sikerült a nagyiból kipréselni az almás pite állítólagos receptjét. Szeretném kihangsúlyozni, hogy bár kipróbáltam, nem lett ugyanolyan mint az, ami a mester műhelyében készült. Íme:
Hozzávalók a tésztához:
- 30 dkg liszt
- 7 dkg cukor
- 1 tojás
- 1 csomag sütőpor
- 10 dkg margarin
- tejföl
Úgy kezdjük, hogy azt a több tonna almát, amit a sütibe szánunk, verejtékes munkával megpucoljuk, kimagozzuk és lereszeljük. Közben szorgalmasan locsolgassuk citromlével, hogy ne barnuljon meg nagyon. Esetleg megkérhetünk valakit, hogy közben olvassa fel nekünk az Ezeregy éjszaka meséit, mert halálra fogjuk unni magunkat. A sütemény titka ugyanis az, hogy alma van benne, méghozzá NAGYON SOK!
A tésztához valókat összegyúrjuk, a tejfölből csak annyit teszünk bele, amennyit a tészta felvesz (Figyeltek? Ez megint olyan szakszöveg, amivel lerázzák az ember lányát, ha túl sokat kérdezősködik!). Amikor összeállt a tészta, két részre osztjuk. Az egyiket kinyújtjuk, és a tepsi aljára nyomkodjuk. Megszurkáljuk villával, és félig megsütjük. Ez azt jelenti, hogy ne legyen olyan kemény, hogy embert lehessen ölni vele.
Kivesszük a sütőből, megszórjuk zsemlemorzsával, hogy az alma ne áztassa ronggyá a tésztalapot. Ezután elosztjuk rajta a reszelt almát, meghintjük vaníliás cukorral és fahéjjal . Kinyújtjuk a másik tésztát is, és rátesszük a tetejére. Vissza a sütőbe, és gyönyörséges aranybarnára sütjük.
Itt lehet variálni: valaki megkeni a felső tésztalapot tojássárgájával, hogy fényes legyen, vagy megszórhatjuk vaníliás porcukorral. Nálunk mostanában a képen látható rácsos tetejű változat a favorit. Egy időben az alma tetejére került durván vágott dió is, azzal a nem titkolt céllal, hogy csökkenjen a mélyhűtőben elraktározott több raklapra való dió mennyisége, de ezt testületileg leszavaztuk.
A tésztához valókat összegyúrjuk, a tejfölből csak annyit teszünk bele, amennyit a tészta felvesz (Figyeltek? Ez megint olyan szakszöveg, amivel lerázzák az ember lányát, ha túl sokat kérdezősködik!). Amikor összeállt a tészta, két részre osztjuk. Az egyiket kinyújtjuk, és a tepsi aljára nyomkodjuk. Megszurkáljuk villával, és félig megsütjük. Ez azt jelenti, hogy ne legyen olyan kemény, hogy embert lehessen ölni vele.
Kivesszük a sütőből, megszórjuk zsemlemorzsával, hogy az alma ne áztassa ronggyá a tésztalapot. Ezután elosztjuk rajta a reszelt almát, meghintjük vaníliás cukorral és fahéjjal . Kinyújtjuk a másik tésztát is, és rátesszük a tetejére. Vissza a sütőbe, és gyönyörséges aranybarnára sütjük.
Itt lehet variálni: valaki megkeni a felső tésztalapot tojássárgájával, hogy fényes legyen, vagy megszórhatjuk vaníliás porcukorral. Nálunk mostanában a képen látható rácsos tetejű változat a favorit. Egy időben az alma tetejére került durván vágott dió is, azzal a nem titkolt céllal, hogy csökkenjen a mélyhűtőben elraktározott több raklapra való dió mennyisége, de ezt testületileg leszavaztuk.
Más teendőnk ezután nincs is, legfeljebb annyi, hogy a közösből válasszuk le a magunknak szánt mennyiséget, mert ezért a sütiért harc lesz.
Jó étvágyat!
Az utolsó 100 komment: