Ezen a nyáron igazán szerencsések voltunk, hiszen több helyre eljutottunk, külföldre és belföldre egyaránt. A legutóbbi alkalommal, mikor Luxembourg felé robogtunk, eltűnődtem azon, hogy mekkora találmány is az autópálya, mennyivel meggyorsítja az utazást. Egyúttal az is szöget ütött a fejembe, hogy ez egyben a hátránya is, mert az utazást „lerövidíti” ugyan csekély 12-13 órára, viszont rengeteg látványosság mellett megyünk el. Ezen aztán felbuzdulva elhatároztam, készítek egy összefoglalót arról, mit mulasztottunk a nagy utazás alkalmával.

Budapestről indulunk az M1-esen, így biztos, hogy elmegyünk Győr mellett, pedig már itt is érdemes lenne hosszasabban elidőzni. A település már az ősidők óta lakott terület volt, régi nevét, az Arrabonát, a kelták adták neki. Ha erre járunk, megcsodálhatjuk a Bazilikát, a püspöki palotát, a történelmi belvárosban a palotákat, műemléki lakóházakat, illetve az épületek sarokerkélyeit, a városházát és a Nemzeti Színházat, de ellátogathatunk a Xántus János Állatkertbe, illetve a Püspökerdőbe.

A következő állomásunk Mosonmagyaróvár, ahol régészeti leletek bizonysága alapján már az i.e. 5. évezredtől éltek emberek. A város mellett terül el a Hanság, mely a Fertő-Hanság Nemzeti Park része, itt jókat lehet kirándulni. Ezeken kívül a XIII. századból származó várra és erődrendszerre is érdemes egy sétát áldozni, aztán megnézhetjük a barokk stílusban épült római katolikus templomot, de akár a Hanság Múzeumot is. Ha még ennél is több időnk van, menjünk lábat áztatni a gyógyfürdőbe.

Nemsokára átlépjük a határt, és már Ausztriában is vagyunk. Közelebbről Burgenland tartományban, amely a szomszédos ország naposabbik oldala („Burgenland. Die Sonnenseite Österreichs”), legalábbis a turistacsalogató prospektusok szerint. S valóban, az évi több mint 2000 napos óra errefelé kincsnek számit. Az autóút a Fertő tó mellett vezet el, melyet sógorék Neusiedler See-nek hívnak, de éppúgy megbecsülik, mint mi. Megjegyzendő, hogy a tó szerepel az UNESCO világörökség listáján. Itt mindenki megtalálja a maga szórakozását, hiszen a tavon lehet mindenféle csónakkal, ladikkal, egyebekkel közlekedni, vagy megfigyelni a környék egyedülálló élővilágát (itt található Európa egyik legjelentősebb madárvédelmi területe!). Ha kultúrára szottyan kedvünk, és nyáron járunk erre, csipegethetünk a különböző fesztiválokból, megnézhetjük a mörbischi taviszínpadon az ünnepi operett játékokat, stb…. De lehet, hogy ez sem jön be, akkor menjünk tovább.

Elhaladunk a főváros, Bécs mellett, ahol egyszer már biztos mindenki járt. Na, itt aztán tényleg van mit nézegetni, hiszen az egykori császárváros bővelkedik a történelmi emlékekben. A híresebbek, mint a Schönbrunni kastély, a Hofburg, a Ring, a Szent István Dóm, illetve a Práter, szerepel minden bédekkerben. De ha több napunk van, menjünk el máshova is. Számtalan múzeumból válogathatunk: Szépművészeti, Természettudományi, az Albertina, vagy a Belvedere. Aztán ott van még a Városháza, a Kapucinusok temploma, ahova annak idején a Habsburgok temetkeztek, vagy az Uránia Csillagvizsgáló, a Kormányépület, az Operaház, a sok szépséges park, és így tovább. Végül kóstoljuk meg a sacher tortát, aminek eredeti receptjét kincsként őrzik hét lakat alatt.

A következő nagyobb település Linz, az egykori acélváros, Felső-Ausztria központja. Járjunk egyet az Óvárosban, csodáljuk meg a régi Városházát, a Szentháromság szobrot, Mozart házát, a Püspöki, illetve a Weissenwolff palotát. Majd’ elfelejtettem, pedig adja magát: együnk linzert!

Száguldunk tovább, de útközben is lehet szájat tátani, mert ilyen gondozott falvakat csak errefelé láthatunk. Közben szépen lassan átérünk Németországba. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy a népek padlógázzal közlekednek a pályán. Míg Ausztriában nagyon szigorúan büntetik a száguldozást, errefelé mindenki fénysebességgel közlekedik.

Elhagyjuk Passaut, ahol régen a határátlépő volt, és nemsokára elérjük Regensburgot. Ezen a területen réges-régen a kelták éltek, tőlük kapta a hely az eredeti nevét: Radasbona. Később a germánok jöttek, láttak, aztán jól itt is maradtak, és lassanként kiépítettek egy várost maguknak. Meg nekünk, szóval nézzük meg a Szent Péter Katedrálist, a XII. századból származó kőhidat, a Kepler Emlékházat és Múzeumot. Akit érdekel, mehet a Dunai Hajózási Múzeumba, ahol mindenféle régi hajó van kiállítva (micsoda meglepetés! :) Ha kalapot szeretnénk csináltatni magunknak, akkor mindenképpen látogassuk meg Andreas Nuslan mestert, akit nemes egyszerűséggel csak „Kalapkirály”-nak neveznek.

Következik Nürnberg, Bajorország második nagyvárosa (München után). Az első utalást a településre 1015-ből találjuk, azóta csak nőtt és nőtt és nőtt…. Gazdag kultúrával rendelkezik, rengeteg műemlékkel, győzzük körbecsodálkozni. Itt van mindjárt a Kaiserburg, a császári kastély, a St. Katherine templom romjai, a régi városháza, a vámház, a Schöner Brunnen (Szép kút), és a többi. Ha éhesek vagyunk, kóstoljuk meg a „Drei im Weggla”-t (nagyjából azt jelenti, három koszorúban), a hüvelykujj nagyságú kolbászkákat, amiről a város híres. Az édesszájúak keressenek Lebkuchen-t, azaz mézeskalácsot.

Schwäbisch Hall (Baden-Württemberg): a település már a kőkorszak óta lakott, de az igazi fejlődés csak a XII. században kezdődött el, leginkább a sókereskedelemnek köszönhetően. Járjunk egyet az Óvárosban, vagy a Hällisch-Fränkisches Múzeumban, ami az országban az egyik legnagyobb: több mint 3000 négyzetméteren, hét történelmi épületben vannak kiállítások.

Mannheim (Baden-Württemberg): újabb nagyváros, gazdasági és kulturális centrum a Rajna és a Neckart mellett. A város jelképe, a víztorony, a Friedrichsplatz közepén található, ahonnan egy sétálóutcán jutunk el a központi parkhoz (Paradeplatz, vagyis Parádé tér). A kastély pedig a pfalzi választófejedelmeknek adott otthont egykor.

Kaiserslautern (Rajna-vidék-Pfalz): ha ezt a nevet beírjuk bármelyik netes keresőbe, akkor nagyjából tízmillió találat jön ki, és mindegyik a fociklubra utal, pedig biztosak lehetünk benne, hogy másról is nevezetes a város. Először is, már az időszámításunk előtti időkben is éltek itt népek, legalábbis mindenféle jópofa régészeti cucc szerint. Aztán jóval később Barbarossa Frigyesnek ez lett a kedvenc vadászterülete, de más fejedelmek is szívesen jártak ide. Mivel Franciaország szinte csak karnyújtásnyira van, és a történelemben jártasak tudják, hogy a németek és a franciák híresen utálják egymást, el lehet képzelni, hogy a mindenféle háborúk során fel és alá császkáltak errefelé a különböző hadseregek. A második világégésben a szövetségesek a várost, illetve a szárazföldi és a vasúthálózatát jóformán lenullázták, épp csak sóval nem hintették föl a helyét. Cserébe viszont utána jól itt maradtak, ami azt jelenti, hogy a környék hemzseg a NATO és jenki katonáktól. Azért a németek most annyira nem bánkódnak emiatt, mert a külföldi csapatok egy halom pénzzel járulnak hozzá a város gazdaságához. Ha jól figyelünk, akkor az autópályáról lehet látni a Rammstein-i bázis fényeit (itt szoktak leszállni és tankolni a tengerentúlról érkező, és főleg a Közel-Keletre tartó szállítógépek). Ha ez frigiden hagy minket, akkor sétáljunk be a városba, és csodálkozzunk egyet a Városházánál, a Mária-templomnál, a japán stílusban kiépített botanikus kertben, vagy másszunk fel a tévétoronyba.

Innen már nagyobb és híresebb települést nem találunk, viszont készítsük elő a fényképezőgépet, mert a Saar-Hunsrück Naturpark-on keresztül vezet az utunk. Ez azt jelenti, hogy madártrilla, rengeteg fű, fa, virág, tiszta víz és levegő. Állatok, növények, tudjátok.

Ha azt látjuk kiírva a táblákon, hogy Trier, akkor kezdjünk el örülni, mert már majdnem odaértünk a végeállomásunkhoz. Luxembourgról már írtam itt, nem titok, hogy nekem a szívem (egyik) csücske. Főleg családi vonatkozásban, de kirándulózás szempontjából is. Ezért aztán lesz még szó az itteni látnivalókról, de ez már egy másik mese…