Korábban ugyan azt ígértem, hogy legközelebb Madeirára látogatunk, de azt a barangolót most kicsit eltoljuk, és másfelé megyünk. Átkelünk az Atlanti-óceánon, és egy hirtelen jött ötletből megvalósult utazásról fogok mesélni.

Az okokkal nem akarok untatni senkit, legyen elég annyi, hogy nagyjából október környékén úgy éreztem, hogy az előző nyaralás már régen volt, a következő meg még sokára lesz, így muszáj valahova elutazni. Az időpont ugyan felkavarta a kedélyeket a családban (karácsonykor? De hát miért akkor?), aztán mindenki napirendre tért felette. A célpont kiválasztását pedig az motiválta, hogy hát miért is ne?! Még sosem jártunk New Yorkban, és lehet, soha többet nem jutunk el oda, akkor? Na, ugye!

Így aztán rengeteg munkával megszerveztem: repülőjegy, szállás, transzfer, programok, kaja, egyebek. Nem volt egyszerű, de a Jóisten áldja az internetet, mert mindent, de mindent meg lehet nézni, rendelni, kifizetni, stb. A sors fintora – vagy az én bénaságom –, hogy az egyetlen dolgot, amit nem a neten intéztem, egy útikönyvet csodás térképpel és okos tudnivalókkal, azt meg jól itthon hagytam :-)

Indulás előtt egy fontos dolog: 9/11 óta az amerikaiak véresen komolyan veszik az ellenőrzést a határokon. Már átszálláskor, Amszterdamban is alaposan átvizsgáltak mindenkit, de a kinti reptéren volt még egy sokkörös menet. Arra gondolok, hogy a tizenvalahány órás popóaszaló út után nincs mindenkinek türelme a sok szuttyogáshoz, de muszáj kivárni minden sort, türelmesen válaszolgatni a kérdésekre, ujjlenyomatot adni, mosolyogni a kamerába, stb... Ezt kalkuláljátok be tervezéskor.

Szóval New York. Amit mindenki biztosan tud, hogy az Egyesült Államokban van, hatalmas, elképesztő metropolisz, több millió emberrel és rengeteg felhőkarcolóval. Persze ennél azért sokszínűbb a kép.

Némi történelem: mielőtt a sápadtarcúak elözönlötték volna Amerikát, ezen a helyen a Lenape (vagy más néven Delaware) indiánok éltek, legtöbbször békében, olykor háborúban más törzsekkel. Aztán sajnos menniük kellett (leginkább északra, Kanada felé), mert jött a fehér ember. Először 1524-ben egy Giovanni da Verrazzano nevű fickó, de ő csak átutazóban volt. Miután rájött, hogy az őslakosoknál nincs haverfelvétel, ment tovább.

A következő versenyző már nem volt ennyire békés szándékú. Henry Hudson, aki bár angol nemzetiséggel bírt, a Holland Kelet-Indiai Társaság megbízásából keresett átjárót Ázsia felé, de Kolumbusz nevű kollégájához hasonlóan baromira eltévedt. Sajnos meglátta, hogy a környék hemzseg a hódoktól, így kiszállt, és – az indiánok legnagyobb bánatára –, itt maradt. Akkoriban Európában hatalmas volt a kereslet hódprémre, s mi ez, ha nem tuti biznisz?! Az általa alapított kolóniát Új Amszterdamnak nevezték el.

A hollandok rengeteg afrikai rabszolgát hoztak az Újvilágba, velük építtették meg a város alapjait. Amikor az angolok elfoglalták a területet, átkeresztelték a várost a mai nevére. Ők is szállítottak még „beszélő szerszámokat", így az 1700-as évekre a lakosság 42%-át már a rabszolgák tették ki.

A függetlenségi háborúban (1775–1783) a telepesek nagyon elverték az angolokat, többek között a brooklyn-i csatában, akik emiatt kénytelenek voltak elhagyni az országot, így New York-ot is.

A város fontosságát és nagyságát mutatja, hogy 1790-ig volt az USA fővárosa. Az 1785-ben megszövegezett alkotmány alapján összetrombitált kongresszus szintén itt ülésezett, a Wall Streeten az ún. Federal Hall-ban. Később ebben az épületben hirdették ki az alkotmánynak azt a kiegészítését, ami az emberi jogokat garantálja (Bill of Rights). Ma már az eredeti ház nincs meg, 1812-ben lerombolták, de van helyette a Federal Hall National Memorial, ami aztán még vámházként is szolgált. Napjainkban a Kongresszus Washingtonban, a Capitoliumban ülésezik.

New York villámgyorsan fejlődött, mert okos emberek irányították, alaposan átgondolt és ügyesen kivitelezett tervek alapján. 1825-ben megnyitották az Erie csatornát, aminek köszönhetően szabaddá vált az út a szárazföld belsejébe. Lehetett kereskedni, árut szállítani, utazni, stb. A lakosság is szépen gyarapodott, főleg azután, hogy Írországban kitört az éhínség, és onnan sokan úgy látták, hogy az óceán másik oldalán ennél rosszabb már nem lehet. Hát elindultak. 1850-re a népesség negyedét ők tették ki. A rengeteg bevándorló miatt az amerikaiak kénytelenek voltak létrehozni különböző kormányzati szervezeteket (pl. a rendőrséget), vagy közjó intézményeket (pl. iskolák). De az embereknek lakniuk is kellett valahol, így hát villámgyorsan házakat is kellett felhúzni. Szóval alakult a városkép, szépen dinamikusan; különböző nagyszabású tervek alapján alakították olyanra, amilyenre (ld. szögegyenes utcák).

A XX. század elején a szoros értelemben vett New York alatt még csak Manhattant kellett érteni (ez utóbbi Lenopi nyelven azt jelenti „sziget sok dombbal"). 1898-ban létrehozták az ún. „Greater New York" elnevezésű önkormányzatot, amihez onnantól több, korábban önálló település tartozott: Brooklyn, Bronx (ezeket még a hollandok alapították) és Queens (addig Queens County néven szintén önálló település). Később hozzácsapták még Staten Island-et is, és a nagy mű elkészült. Persze mindenféle alakítgatások még ezután is voltak, de ezekről most nem esik szó.
Ami viszont igenis említésre méltó, hogy a felhőkarcolókat, amik ugye a lényegét adják New York-nak, már az 1930-as években elkezdték építgetni. Manhattan ugyanis nem olyan hatalmas, mint hisszük, viszont rengetegen lakják, tehát valamit ki kellett találni helyspórolás ügyén. A különböző épületek folyamatosan versengenek egymással, melyik a legmagasabb. És nem csak NYC-n belül, hanem világszerte különböző városok és országok között is megy a csata. Jelenleg a Dubajban található Burj Khalifa (828 m) a legmagasabb, aztán jön egy csomó ázsiai épület. Az 1931-ben elkészült Empire State Building csak a 17. a maga 443 méteres hosszúságával. A szintén 1930-as Chrysler Building (319 m) pedig a 39. a sorban.

Nos, ha már így betekintettünk a városba, kezdjük is meg túránkat. Mivel elég sok a bámészkodnivaló, készüljünk legalább háromnapi hideg élelemmel. (Itt tenném hozzá a nem Kifőzés kukacoskodók kedvéért, hogy a látnivalókat a teljesség igénye nélkül fogom felsorolni, mert nem útikönyvet készülök írni, hanem némi csemegével szolgálok az érdeklődőknek.)

Az ún. Downtown túra útvonalát követjük. A downtown általában belvárost jelent az angolban, Manhattan esetében azonban ténylegesen a város délebben fekvő, alsó részét. A Times Square-ről indulunk, ami igazából nem is tér, hanem két út, a Broadway és a 7th Avenue találkozásánál lévő útkereszteződés. A nevét arról az épületről kapta, amelyben a Times újságnak volt a székhelye (One Times Square). Ennek a háznak a tetején szokták elhelyezni azt az üveggombócot is, amit aztán szilveszter napján, pontban éjfélkor millió apró darabra szétdurrantva a nagyérdemű közé dobnak. Mintegy látványosságként. És ami miatt kb. 2 millió ember éhezik, fázik, egyéb szükségleteinek nem engedve várakozik aznap délután cca. 3 órától.

Más okból is nagyon fontos ez a hely: erre a Theatre Disctrict-en van összezsúfolva az összes nagyobb musicalszínház (Broadway - ugye vette mindenki?), és az amerikaiak imádják a zenés darabokat. A legfrissebbekről úgy értesülhetünk a leggyorsabban, ha körülnézünk a téren. Egy rendelet értelmében az itt álló házak homlokzatának több mint a 80%-át a hatalmas plakátok kell, hogy elfoglalják, büszkén hirdetve a legújabb zenés műveket, a különböző tévécsatornák műsorait, egyéb nagyszerűségeket, amik nélkül nem teljes az élet.

A téren található még a Hard Rock Café (régen a Paramount stúdió otthona volt, és innen indult világhódító útjára Fred Astair), egy Disney bolt, az M&M's Flagstore, a Planet Hollywood étterem, a Times Square Studios épülete, illetve a TKTS nevű jegyiroda, ahol örökké kilométer hosszú sorok várnak színházjegyre. Mögötte áll George M. Cohen (1878–1942) szobra, ő anno a musical főatyaúristene volt.

Akit a dalolós cuccok frigiden hagynak, inkább menjen át a Rockefeller Centerhez csodálkozni. Igen, ez az a hely, ahol felállítják karácsony előtt a város angyalfáját, és igen, itt találkozott Kevin az anyukájával a Reszkessetek, betörők című film végén. Megjegyzem, a tévében minden nagyobbnak látszik. A 19 épület (pl. Radio City Music Hall vagy a GE Building) által körbefogott tér olyan pici, hogy az áhítat ünnepe előtt alig lehet lépni a rengeteg néptől (tömegiszonyosok hátrányban!), akik szintén szájat tátani jöttek. Középen lehet korizni is, de ott nincs tömeg. S hogy miért? Mert egy vagyonba kerül a belépő. Az épületkomplexum John D. Rockefeller Jr. után kapta a nevét. El sem kezdem mesélni, hogy micsoda adásvételi sakkozás zajlott a kisebb vagyont érő telkekkel, mert itt alszunk. Lényeg, hogy a GE Building tetejére fel lehet menni, és jól körülnézni. Viszonylag látványos a dolog, főleg nyáron.

Ahogy haladunk dél felé, szép lassan átcsorgunk a Garment (vagy Fashion) District-be. A környéken több nagyobb áruházat találunk, továbbá kiállítótermeket, a híres divattervezők műtermeit. Régen az alapanyagokat is errefelé gyártották/tárolták, de nagyon tűzveszélyes volt, ezért elköltöztették a műhelyeket, raktárakat kevésbé zsúfolt környékre.

Ha akarunk, akkor bekukkanthatunk a Macy's Flagtore-ba. Ez egy akkora áruház, hogy elfoglalja a teljes háztömböt, ahol a zoknitól a könyvespolcig mindent lehet kapni. Vannak benne éttermek és kávézók is (mint például a Starbucks, ami Amerikában olyan hihetetlenül népszerű, hogy szó szerint minden utcasarkon találunk egyet). Karácsonykor is lehet mit nézni, mert van nekik Santaland, igazi Télapóval, kisvasúttal, manókkal, műhavas tájjal. A Jóságosnak még levelet is lehet írni, postaládába bedobni, stb. Nagyon cuki :-), gyerekkel kötelező, de egész napos sorban állós program.

Amint ezzel megteltünk, nézzük meg a Madison Square Gardent, ami koncertterem és sportcsarnok egyben, valamint több sportcsapatnak az otthona (pl. a NY Rangers – hoki :-) vagy a NY Knicks – kosárlabda).

A Macy's áruházzal majdnem szemben található az Empire State Building, az a 102 emelet magas felhőkarcoló, amiről korábban szó volt. Potom 381 méter hosszú, s ha a tetején lévő antennát is hozzászámoljuk, akkor 443 méter. A város egyik híres látnivalója, a nevét New York állam becenevéről (Empire State) kapta. Az Art Deco stílusú épület 1931-ben készült el, és sokáig ő volt a legnagyobb New York-ban. Jó pénzért a tetejére is fel lehet menni. King Kong is oda mászott föl, hogy meglóbálja Jessica Lang-et.

 Mehetünk tovább a 5th Avenue-n, ami gyalog elég bátor, mert egy csomó bazi híres cég üzletét találjuk szépen libasorban (gy.k. híres = nagyon drága). Haladjunk szemellenzővel, akkor olcsón megússzuk. Jutalmul eljutunk a Flatiron District-be, ahol már inkább lehet bámészkodni, mint pénzt költeni. A flatiron szó jelentése vasaló, egyébként pedig egy igen fura formájú épületről van szó. Felülről látszik, hogy nahát, tényleg olyan, mint a vasaló!, s ezt az éles szemű városiak pikkpakk felkapták. Pedig a ház a keresztségben a Fuller Building elnevezést kapta. George A. Fuller, a Fuller Company alapítója volt, ő a „felhőkarcolók atyja", na, eredetileg róla nevezték el a reneszánsz palotának szánt Beaux Art stílusú épületet. A környéket korábban hívták Toy District-nek is, mert 1903-tól minden évben itt tartották a nemzetközi játékvásárt.

Csorogjunk tovább, szépen sorban jönnek a különböző kerületek:

• Greenwich Village: a XIX-XX. század környékén ez volt a „bohém" környék, ma inkább a felső középosztály által kedvelt. Anno itt is hollandok éltek, ők Greenwijck (azaz Fenyő) kerületnek hívták. Ha már erre járunk, kukkantsunk be a Washington Square Parkba, ami az egyik nevezetessége Manhattannek. Sétáljunk egy jóízűt, játszhatunk sakkot és scrabble-t, ha találunk partnert, vagy nézzük meg Washington elnök és Giuseppe Garibaldi szobrát, de a Washington diadalívet mindenképpen;

•   SoHo, azaz SOuth of HOuston Street: most itt laknak a művészek, hatalmas, raktárból kialakított lakásokban, illetve errefelé vannak azok az üzletek, ahol a trendi márkák másolatait lehet megvenni fillérekért. A csodálkozni vágyók nézzék meg az épületeket, ez ugyanis a híres Cast-Iron District. A szó maga öntöttvasat jelent, egyben egyfajta építészeti stílust is, amit itt fejlesztettek tökélyre. Ezirányú angoltudásom eléggé korlátozott, annyit azért le bírtam venni, hogy a házak külsején tűzlétrák vannak, amiken viszonylag gyorsan el lehet hagyni az „ojjektumot" vész esetén.

• aztán jön Little Italy és Chinatown: ezek magukért beszélnek, de ha leegyszerűsítjük, akkor olasz kaja, kínai kaja;
• majd TriBeCa (ez is rövidítés: Triangle Below Canal Street, vagyis a Canal Street, a West Street, a Broadway és a Vesey Street által behatárolt, kis jóindulattal háromszögnek mondható terület.

Menjünk tovább délre a Broadway-n, és nemsokára megnézhetjük a City Hall-t és még pár kormányzati épületet, de ami fontos – legalábbis New York lakosainak: itt található a Ground Zero. Pár percet megér, hogy végiggondolja az ember, milyen múlandó az élet, mik azok a dolgok, amik igazán számítanak, stb. Egyébként elképesztő az az elszántság, ami ezekben az emberekben van. Nem hagyják magukat lenyomni, elvégre ők a világ egyik legnagyobb hatalma. Azt gondolom, ez tiszteletre méltó. Az ikertornyok helyén egy emlékpark van, és már épül a Freedom Tower.

 Az élet néha produkál kisebb csodákat is: a WTC Place előtt áll a Trinity Wall Street Church, ami teljesen érintetlen maradt a támadás után. Az épületet még 1696-ban húzták fel, s szinte sértetlenül vészelte át az évszázadokat. Washington elnök is ide járt imádkozni.

Innen csak pár lépés az ún. Financial District, a NY Stock Exchange épületével. Megnézhetjük a híres tőzsdebikát is, amit a rendőrök már körbekerítettek, annyira népszerű a sok hülye turista körében. Aki bírja, várja ki a sorát, és megtapogathatja a bikuci fejével ellentétes oldalán található koronaékszereket. Helybéli jólértesültektől tudom, hogy a szóban forgó alkatrész szép fényesre van koptatva. No comment.

Van azért más néznivaló is: a Battery Parkból rendszeresen megy komp a Liberty Island-re. Itt körbecsodálhatjuk Lady Liberty-t , a jenkik híres szabadságszobrát. Ugye mindenki ismeri a sztorit? A Szabadság Megvilágosítja a Világot elnevezésű műalkotást a franciák ajándékozták az amerikaiaknak, függetlenségük százéves évfordulójára. A rézhölgy fáklyát tart az egyik kezében, ami ugye értelemszerűen a fényt adja, a másik kezében pedig egy táblát, a nevezetes dátummal. Néhány technikai részlet: a szobor 46 méter magas, plusz a talapzat, összesen 93 méter. A súlya 204 tonna. Az elkövetők: a szobrász Frédéric Auguste Bartholdi, illetve Gustave Eiffel, ő a mérnöki munkát végezte. Érdekesség, hogy a talapzatot az amerikaiak készítették, társadalmi munkában. Korábban megengedték, hogy a kíváncsiak felmenjenek a hölgy fejéig, 9/11 óta erre már nincs lehetőség. A szigeten meg lehet még nézni azt is, hogyan készült el mind a szobor, mind a betontömb, amin áll. Az ajándékboltban pedig megvásárolhatjuk a másolatot nagyjából ötezer fajta méretben.

Pattanjunk vissza a kompra, és hajókázzunk tovább az Ellis Island-re, itt áll a Bevándorlási Múzeum, ahol 1892 és 1954 között azt a rengeteg embert fogadták, akik az ígéret földjén remélték megtalálni a szerencséjüket.

Érdemes ezt a túra végére tartogatni, mert ha estefelé indulunk vissza a városba, nagyon klassz látványban lesz részünk.

Miután hősiesen kitartottatok velem, mára lerogyhattok, lehet pihizni. Legközelebb a Times Square-től északra kirándulunk.

Még valami: nem minden kép az enyém, amiket a netről szedtem, azokra rávéstem a forrást.