Nekem a legjobb magyar leves: a birkahúsból készült pörköltet nagyvilágiasan krémessé és lágy ízűvé finomítja a tejföl és a külön főzött sárga zöldbab, egyedi és harmonikus egységet eredményezve... Nem véletlenül: az Ínyesmester nagy szakácskönyve, Magyar Elek biztosan sokak által ismert műve szerint, a palóclevest Gundel János „fedezte fel” 1892-ben, és a „nagy palóc”, Mikszáth Kálmán tiszteletére nevezte el.

Cyan: Rácsostetejű

Minap lekváros kenyérre éheztem meg. Mivel gondos háziasszony vagyok, mindig teszek el lekvárt nyáron. Mivel rendetlen háziasszony vagyok, gyakran elfelejtem felcímkézni az üvegeket. Négy éve főztem be eperlekvárt. A polcot címkéztem fel. Közben építkezés, polcok, üvegek össze-vissza. Csak ránézésre tippeltem be a lekit. Nem tévedtem:). Kisebbik fiam sertepeltélt a konyhában, kérdezte, milyen lekvárok vannak még a spájzban? Soroltam: meggy, szilva, ribizli…, de ezek inkább süteménybe valók. Na, itt követtem el a hibát. Meg kellett ígérnem, hogy a héten sütit fogok sütni.

Fiam: A Szú család

Nagy fában perceg a kis szú.
A neve iszonyú: Szú Sue.
Anyja angol, apja magyar,
neve ezért ilyen fanyar.

A kicsi Szú a Mátrában született,
de virágot már Szumátrán ültetett.
Szumátra forró szúkatlan,
számára roppant szokatlan.

Hazájukból elüldözte őket a bosszú:
megfenyegette a Szú családot egy Boss-szú.
Szú apuka gyógyrágógumikat gyártott,
amit minden szúgyerek boldogan rágott.

A Boss-szú ezt szúros szemmel nézte,
S sajna, szurka-piszkával tetézte.
Ráadásul egyetlen fog sem lett szuvas,
elrágott mindent, legyen az fa vagy szú-vas.

Szóval a kis Sue-val gyorsan elmenekültek,
Subarujukkal a szubtrópusra kerültek.
Itt aztán – úgy érzik – minden szuper,
nem fenyegeti őket több szú-per.

„Serceghetek végre!” – mondja Szú anyóka,
jólesik neki egy kis déli szunyóka.
A kis Szú Sue is nyugodtan szuszog,
álmát őrzi a Szulimán szúnyog.

A. A. Milne: Micimackó (részlet)

Hetedik fejezet,

amelyben Kanga és Zsebibaba megjelennek az Erdőben, később Malacka megfürdik

Barátommal ifjonti éveinkben mindent elkövettünk, hogy bonthatatlan kapcsolatba keveredjünk John Barleycornnal. Szombatonként a Fehér Szarvas nevű jellemvesztőben tettük ezt egy igen szép városban, igen szép lányok társaságában, akik a jövő nemzedékét mostanság szellemileg virágoztatják. Én jól jöttem ki a dologból, említett nemzedékről nem nyilatkoznék, meg barátomról sem, kinek egy igen zűrös napot követő hajnalon azt csuklottam: együnk vadast! A hol kérdésre azt válaszoltam, nálunk, mivel drága Édesanyám főzött, akkoriban mesteri szinten. Ma már virslije elől is. Három körül melegíttettünk Anyámmal, aki csak ennyit, angyali mosollyal: na, szépek vagytok!