Nehezen fogtam bele ebbe a posztba, mert azt gondoltam, hogy kevés virág, így kevés fotó van a tarsolyomban ahhoz, hogy megpróbáljam átadni, mitől nélkülözhetetlen szín egy kisméretű kertben a fehér. Aztán elkezdtem összeszedegetni a képeket, és rájöttem, hogy épp ellenkezőleg, a bőség zavarával küzdök. Az ember kezdő kertészként általában először a feltűnőbb, élénkebb színek iránt vonzódik, figyelmét lekötik a derűs sárgák, a bájos rózsaszínek, az elegáns kékek, nem beszélve a mélylilákról, a százféle zöldről..., majd egyszer csak rájön, hogy ezt a sokféle árnyalatot össze is kell valahogy kötni, keretbe kell foglalni, ehhez pedig nincs jobb választás, mint a ragyogó és megunhatatlan fehér.

Mivel ma sem jelentkezett be senki poszttal, és a fázisfotós-festős bejegyzés is egyre késik (mea culpa), most betettem egy zseniális portréfestő videóját. Akit kicsit is érdekel, hogyan készül egy festmény, annak érdemes végignéznie. Két pillanatot ajánlok a figyelmetekbe, amikor a művész a szájhoz ér és kezdi kidolgozni, egyből összeáll az arc. A másik, amikor az alak kék ruháját átfesti sötétebbre: ettől a látszólag apróságtól mennyire megváltozik a kép kontrasztja, és a kompozíció is egyből kiegyensúlyozódik.

Horvátország kedvelt célpont, minden évben egyre többen mennek oda nyaralni. Nem véletlenül, az elmúlt néhány évben hatalmas fejlődésen ment keresztül az ország: miután rájöttek arra, hogy a turizmusban rengeteg pénz van, ráhajtottak a dologra. A háború után rendbe vágták a városokat, kipucolták a tengerpartot, autópályát építettek, és így tovább. Ma már több millióan keresik fel az országot, és nagyon sokan évről-évre visszatérnek. Így kell ezt csinálni.

Mivel nagy volt az érdeklődés és kint sem maradhatunk örökre, így a második részben hazajövünk.

Mivel a délvidékről türelmetlen morajt sodort errefelé a szél, nem merem tovább feszíteni a vargányák és tinóruk után érdeklődők idegeit.