Nehéz meghatározni hol is kezdődött.
Kutya mindig is volt a háznál. Kezdetben sógorom, később apósom jóvoltából. Viszonylag könnyedén gyűjtötték őket, mert a napi vesződségek mindig a mamára maradtak.
Apósom egyik alkalommal egy elég viharvert kutyával tért haza. Szegényt egy hurokból szabadította ki egy nyári reggelen, fene tudja mennyi idő után. Kint a szőlőben ápolgatta rendszeres napi munkálkodásai mellett. A kutya annyira odaszokott, hogy ősszel a szüret után nem volt szíve otthagyni. Így került a házhoz. A vére nagyon hajtotta. Mondhatni elég kikapós hajadon volt.
Meg is ajándékozott minket 6 roppant mulatságos kiskutyával meg egy jó nagy gonddal is.
Valahogy azért sikerült 5 kiskutyát elajándékozni. A legmurisabb, legkövérebb maradt meg nekünk. Olyan volt, mint egy jól táplált fóka.
Nos ez a kutya a Mackó nevet kapta. Jó sokféle őse lehetett. Viszont 100%-ig alfa hím volt.
Tekintélyes méretűre nőtt, miközben csapodár anyja egyszer végleg eltűnt.
Örökül hagyva a csatangolás szeretetét. Szerintem nincs olyan kerítés fatornyos falunkban, amin nem ment volna keresztül. Elképesztő erővel és/vagy ravaszsággal. Meg olyan kutyahölgy sem volt akkoriban, aki ne ismerte volna. Ha az állhatatosságról, monogámiáról szónokoltunk neki, megértően mosolygott..
Hihetetlenül okos egy eb volt. A fiam akkor még kis tökfejként, szerencsére azóta sokat nőtt, négykézláb kergette, belenyúlkált a kajájába, kikergette a kutyaházból stb. Sosem bántotta.
A házra nagyon gondosan vigyázott.
A szomszéd gyerekeket az utcán húzta szánkóval, játszott velük, fogócskáztak. Mikor az egyik fiú be akart szaladni talán egy pohár vízért, legnagyobb ijedtségére a kapuban a kutya nézett rá szigorúan, hogy arra nem szabad tovább menni.
Szóval ő volt a főnök, de bennünk megbízott és szófogadó volt. Kivéve a szökdösést.
Aztán egy reggel egy kis fekete bigyót tett be valaki a kerítésen. Később kiderült, hogy az is kutya. Tipikus falusi keverék eb. Pici, fekete fehér foltos harcias kis izé. Első nap kikergetett volna az udvarból ha hagyom. Ő a Tücsi nevet kapta. Cirkuszban is szerepelhetett volna.
Annyira zavarhatta, hogy olyan pici, hogy mindig valami pad, asztal stb. tetején volt, ha tehette. Később bevett szokásunk lett, hogy egy asztal mellett beszélgetve megálltunk. Percekkel később Tücsi az asztal szélén állt két lábon és várta a simogatást.A két kutya nagyon összenőtt. Jól elvoltak egészen addig, amíg Mackó pár napos levertség után az ablak alatt fekve nem ébredt fel többet.
A család és Tücsi vigasztalhatatlan volt. Ekkor apósomban újra felhorgadt a beszerzési kedv.
A szőlőszomszédnak volt egy gyönyörű belga juhász szukája. Annak meg sok kis kölyke, meghatározhatatlan apától. Egyet kaptunk a kölykökből.
Az anyjuk elég goromba jószág volt, így láncon tartották. Mikor beállítottunk, a kiskutyák mind az anyjukhoz futottak. Kivéve egy kis kíváncsi dagit. Ő kapta a Buksi nevet.
Hazáig össze-vissza pisilte a kocsimat nagy bátran. Aztán meglátta félelmetes Tücsit és rögtön újra tudott pisilni, miközben a lábam mögül cincogott ki. Olyan volt, mint egy játék mackó. Nem lehetett nem megdögönyözni naponta többször.
Aztán valami hihetetlenül idétlen kamasz lett belőle. Megnőtt, de vékony maradt, valami nevetséges hosszú bigyóval a végén, amit farokként hordott.
Hogy a kedvében járjunk sokat sétáltunk vele. Ezt nagyon imádta. Annyira, hogy később, mikor már elég erős volt, az első pár száz métert repülve tettük meg a póráz végén.
Sógorom unokája a látvány után félve mondta, hogy a Buksi elvitte apát sétálni.
A vizet is imádta. Igaz legelső alkalommal gondosan félrenyelt a Dunából. Így ezután mindig ezt tette évekig.
De a legfurább az a hihetetlen közöny volt, amivel útközben a környék ugató kutyáit kezelte.
Több alkalommal is nekünk kellett kiszabadult kutyákat elkergetni, mert csak állt bambán és még elfutni sem volt hajlandó, nemhogy verekedni.
Pedig időközben szépen megerősödött. Olyan feje volt, mint egy oroszlánnak a dús vörös bundájában, széles mellkasa és gyönyörű zászlós farka. Valahogy mégis kölyök maradt nekünk.
Aki nem ismerte könnyen megszeppent tőle. Pedig csak szájhős volt a lelkem. Az időszakos védőoltások beadása minden alkalommal kaland volt, annyira félt a szuritól.
Idegeneket nem engedett be, de ugatni inkább szokásból, vagy az elvárások miatt, mint meggyőződésből ugatott. Az esernyőtől kifejezetten berittyentett, a légpuska látványától is elbújt. Autóban a legelső szöktetéstől eltekintve, egyszer ült. 10 percig, azután már képtelenség lett volna bent tartani , olyan pánikba esett. Így sosem jutottunk el a kutyaiskolába. A bundáját kikefélni meg nem volt szívünk, annyira remegett és sírt. Szinte mindig szót fogadott, de látszott, hogy csak mert olyan kedve van.
Viszont bármennyire imádott is sétálni, egyedül sosem vágott neki. Egyszer sem csavargott el.
A háznál lévő egy időben szép számú kismalacot, tyúkot órákig elnézegette. Ha tehette a malacokhoz beosont. Imádott velük hemperegni. Lehet azt is tőlük leste el, hogy nyers krumplit kell enni. Merthogy ez volt a kedvenc csemegéje. Annyira, hogy irigységében még Tücsi is rászokott.
Emellett roppant segítőkész is volt. Bármit is vettünk a kezünkbe rögtön megfogta ő is.
Igen szórakoztató volt például létrát vinni így. Esetleg teli zsákot.
Ennél csak az volt vidámabb, ha egy idő után valaki el akart a családtagok közül menni. Gondosan kikísérte, majd a kapuban átkarolta a lábát, hogy ne menjen el. Nehéz volt nem elesni.
De legjobban azt szerette, ha minél többen együtt voltak a családból és beállhatott vagy ülhetett középre. Mindig azt nézte aki éppen beszélt. Esküszöm még bólogatott is időnként.
Meg persze jó sokat kapott Tücsitől. Mert ő meg féltékeny volt, és hiába volt nevetségesen kicsi Buksi mellett, mégis ő maradt a vezér. Így aztán komoly koreográfia alakult ki hogyan lehet valamelyiket megsimogatni. A másik ugyanis rögtön követelte a saját részét.
Szóval mindig láb alatt voltak.
Tavalyig.
Tücsi 15 év után hagyott itt mindenkit. Karácsonyra időzítette.
Buksi meg most nyáron volt 10 éves.
Az utolsó 100 komment: