Mint arra már röviden céloztam, tavaly tél óta nincs kutya. Bárki bármit mond, ez egy kertes háznál nagy hiányosság. Igaz, egy ideje ezt az űrt cicák próbálták betölteni. Szó szerint. Valahogy kifigyelték, hogy nincs kutya. A többségük átutazó, felejthető vendég. Egyikük azonban szívós munkával meghódította a ház lakóit és csatolt részeit.

Janikovszky Éva: Égigérő fű (részlet)

Kamilla kisasszony most nem a megszokott irányba indult, hanem az ellenkező sarok felé, amerre nem szokott járni.
Olyan elszántan lépegetett, hogy a volt lovas katonák is megirigyelhették volna a bátorságát. Mert akármilyen félős teremtés volt Kamilla kisasszony, ha egyszer elszánta magát valamire, hát sem égzengés, sem földindulás vissza nem tarthatta.

Amikor aszt monta a lányom, hogy mennyek föl a hálóra, maj meglátom, hogy egy egész világ fog föltárulkozni előttem, aszittem megbolondút. Mer ha én fölmennék a hálóra, ami a sporcsarnokunkba van és amihő a helyi önkénteleny tűzótóság hathatós segíccsége kéne föltolásilag, elém csak a szüreti bál kiizzadott népsége tárúna föl, nem az egész világ. Ámbár igaz, ami igaz, egy emberbe benne foglaltatik az egész emberiség, bár az is igaz, hogy bár benne ne foglaltatna, ha a Jóskára gondúlok. Mer a Jóska egyrészibű nagyon ocsmány kinézetű, másrészibű a lehető legrondább természetű, harmadrészbű penig a legparnehajderabb, akit csak ismerek, holott nemrég tőtötte be a hetvenet. Oszt mégis itthagyott a mocsok. Na, nem a hálón, mer ide föl nem bírna mászni, nem beszélve arró, hogy én se vagyok fönn, csak vírusosan, ahogy a lányom monta. Egyipként aszt nem értem, hogy mér nem vótam jó a Jóskának. Aszt monta, a paramétereimmel van a problema. Bezzeg a Katica! Az ő paraméterei sokkal jobbak. Nem is értettem, mirű beszél. Mindég útáta a Jóska a sületlen dolgokat, mos meg jön a parával. Én ugyan nem parázok semmitű és a métereim is renbe vannak: fölfelé egyszázötven, széltibe kebelnél százhúsz, derékba százharminc és csípejembe százharmincöt vagyok - így monta a Jóska. A Katica meg kilencvenhetvenkilencvenötmagasbaegyszázhatvan. Ami magyarán aszt jelenti: egy gebe, csupa csont. Mégis eszi a penész a Jóskát utána. Ha fönn lennék a hálón, mos látnám üket, ahogy ropják a sporcsarnokba. Mer a Katicát bezzeg ee tutta vinni, engemet meg nem. Aszt monta, nem szégyenkezik velem. Arra persze jó vótam, hogy ágyomat, asztalomat megosztottam vele a szükség órájába, mikó letelt a gyászéve. Úgy kikupátam mind termetileg mind lelkileg, hogy aszonta: Virágom, eszt sose tudom meghálálni néked. Mos meg úgy néz ki, hogy nem is akarja. Hát ezér nem megyek én semmiféle hálóra fölfelé. A rossebbet fogok azon lógackodni, hogy még aszt is meglássam, amit nem akarok. Jó nekem ez így. Megtudok mindent úgyis, amit akarok, mert a Bözsink mnindenhun ott van és mindent szépen elmesél, sorjába.